Több mint száz embert, köztük két amerikai állampolgárt öltek meg Mexikóban drogkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekben a hétfői ünnepnappal megnyújtott hosszú hétvégén - közölték hétfőn (helyi idő szerint) rendőrségi források.
A szívnek betegségek következtében rosszul záró vagy nyíló billentyűit szükség esetén műtéttel évtizedek óta tudják kezelni, cserélni, de egy új technika az egyik billentyű hibáját a mellkas fölnyitása nélkül is jelentősen javíthatja.
A Financial Times jelentése szerint a Daimler és a Renault részvénycseréről tárgyalnak egymással. A kölcsönös tulajdonlás apropója, hogy a Mercedes-nek egyre nagyobb problémát okoz, hogy a kisautó...
Szabadon engedték fogva tartói a március elején elrabolt brit kisfiút Pakisztánban - közölte kedden a brit diplomáciai főképviselet Iszlamabadban. Az ötéves gyerek a családjával érkezett üdülésre az ázsiai országba.
A tálibokkal megkötendő béke perspektíváiról folytatott megbeszélést Hamid Karzai afgán és Barack Obama amerikai elnök - közölte kedden a kabuli államfői hivatal. Obama ritkábban tárgyal az afgán...
Bár az időjárásban még nem érzékelhetjük, a naptár szerint már beköszöntött a tavasz. Szervezetünk a hosszú téli időszak alatt kimerült, immunhiányos állapotba került, hiszen nem tudtunk megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot bevinni.
A harmadik orosz—ukrán földgázháború után, 2009 elején kártérítési perekkel fenyegetőztek az orosz földgázvállalattal szerződéses kapcsolatban álló, a fogcsikorgató hidegben mégis fűtés nélkül...
Otthon is készíthetünk finom ételízesítőket. Ezeknek nagy előnye, hogy biztosan nincs bennük tartósítószer és ízlésünk szerint módosíthatjuk benne az arányokat is.
Az Európai Bizottság nem tartja elég ambiciózusnak a költségvetés hiány lefaragását célzó brit lépéseket - derül ki a brit sajtó birtokába került dokumentumból. A brüsszeli bírálat semmilyen...
A biológiai növényvédelem egyik elterjedt szere a dohányfőzet. Az ilyen teában található nikotin nagy mennyiségben az emberre is veszélyes, rovarirtó méreg. A teát a növény töve köré locsolva megszabadulhatunk a talajban lakó kártevőktől, mint pl. a fonálférgektől. A lombra permetezve ritkítja a levéltetveket. Rózsakertészek körében ez bevált módszer. De mi a helyzet, ha fertőzött a dohány?
Kiterjedt jogkört kaphat a Fed Amerika legnagyobb bankjainak felügyeletében. Az erről szóló 1,336 oldalas javaslatcsomagot Christopher Dodd demokrata szenátor mutatta be hétfőn, miután tavaly...
Évente több ezer fiatal szerez kommunikációs diplomát, a végzősök azonban csak nehezen tudnak elhelyezkedni a szakmában: a piac ugyanis telített. Ám nemcsak a kezdet nehéz, a magasabb pozícióért is keményen meg kell küzdeni - írja a Népszabadság.
A hétfői szünnapból csak erőt merítette az OTP részvénye, mely ott folytatja az emelkedést a keddi kereskedési napon, ahol pénteken abbahagyta. A Budapesti Értéktőzsdén háromnegyed órával a nyitás után az árfolyam már 3 százalékos pluszban tartózkodik 8 milliárd forintos forgalom mellett.
Úgy lépett be a 650-750 közötti erős ellenállási zónába, hogy az ellenállás alsó vonalának leküzdése után eddig meg se állt és egy lendülettel megközelítette a sáv közepét. Ez az igazi erő, amit egy ilyen jelentős ellenállás sem tud meghátrálásra késztetni, mint ez a szinte egész 2008-ban épített sáv.
A Consol Energy részvényei esetében nem történt semmilyen tragédia, pusztán csak egy felvásárlásról tájékoztatta a piacot. Mégpedig a Dominion Resources földgázkitermeléssel foglalkozó vállalatot szándékozik felvásárolni.
A World Finance pénzügyi szaklap, több hazai nyugdíjpénztár jelöltsége mellett az OTP Magánnyugdíjpénztárnak ítélte a 2010. év nyugdíjpénztára díjat. Kiemelkedő eredményei mellett az OTP Pénztárak elsősorban ügyfélbarát honlapjának és a hűséges nyugdíjpénztári tagjainak kialakított egyedülálló Platina Programnak köszönheti a nemzetközi elismerést.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) legfrissebb, februári jelentése szerint az 53 milliárd forint friss tőkebeáramlás nagyrészt ismét a lakossági befektetőknek volt köszönhető, akik az intézményi befektetők átmeneti szerényebb aktivitása ellenére is kitartottak. Érkezett azért másfél milliárd forint az intézményi alapokba is - olvasható a BAMOSZ havi…
Hosszú évek óta először 2009-ben adtak el kevesebb könyvet: tavaly 5 százalékkal költöttünk rá kevesebbet az előző évhez képest, ami az infláció miatt valójában 10 százalékos csökkenést jelent. Legrosszabbul az ismeretterjesztő könyvek fogytak, a szépirodalmi és fikciós műveket azonban egyre többen keresik. A tankönyvek és a nyelvkönyvek piaca is jobban teljesített a teljes könyvpiachoz képest.
A forint hétfőn, a magyar bankok devizapiaci távolléte alatt áttörte a 265 forintos euró árfolyam küszöböt, és azóta tovább erősödött, az eurót kedden délelőtt háromnegyed tízkor 264,02 forinton...
Természeti katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították a Fidzsi-szigeteket, miután a csendes-óceáni szigetországra nagy erejű trópusi szélvihar sújtott le.
Visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől a mulatós zene koronázatlan királya, aki nemrég még abban bízott, ha Gyurcsány Ferencnek sikerült, neki is fog
Egy váratlan fogyasztói keresletcsökkenést követően a kereskedelmi ipari területek bérleti díjai átlagosan 5,5 százalékkal csökkentek 2009-ben. A Cushman & Wakefield “Ipari ingatlanok...
Kedden ismét felvette emelkedő trendjét az AUD/JPY a tegnapi visszaesés után. Pozitívak a chart-technikai kilátások is. Várhatóan felfelé törhet ki az árfolyam a 76,00-86,00 közötti sávból. Rövid távú támogatási szint található 82,00 körül. A 82,83-as ellenállást felett 84 körül és 86,21-nél találhatunk erősebb ellenállási szinteket. (OT-www.globalfx.hu)
Zsidó szertartáson mondja ki a boldogító igent Chelsea Clinton, Bill Clinton volt amerikai elnök és Hillary Clinton jelenlegi külügyminiszter lánya - értesült az amerikai sajtó. A hírek szerint a...
1848-49-ben a forradalom, a tett, a cselekvés ideje jött el. 2010-ben azonban nem forradalommal tudunk igazán jót tenni magunknak. 2010-ben egy másik tettnek, egy másik cselekvésnek van itt az ideje: a jog fegyverével, a választás erejével, a népakarat kinyilvánításával megmutathatjuk, hogy elég.
Minden idők legnagyobb összegű lemezszerződését kötötte meg a Michael Jackson-hagyaték kezelőivel a Sony Music Entertainment: a 200 millió dollárt (mintegy 39 milliárd forintot) garantáló megállapodás keretében a következő hét évben tíz projektet hoznak tető alá.
Tiger Woods pikáns és zavaros élete a South Park alkotóinak is szemet szúrt, így napokon belül a közkedvelt rajzfilm új szériájában láthatjuk újra a képernyőkön.
Tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - jelenleg 106 ezer hektárt borít víz. A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ha újabb csapadék érkezik, akkor újra növekedhet a belvízzel elöntött területek nagysága. Árvízveszély közben továbbra sincs.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is 7.900 hektár nagyságú a belvíz által elöntött terület - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke kedden. Az...
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. és a CEESEG AG szakmai fórumra hívta a tőzsde részvényeseit, valamint a hazai tőkepiaci szereplőket, köztük a kibocsátó vállalatok, a kereskedő cégek, az MNB, a PSZÁF és...