Az adócentralizáció a GDP 39 százalékáról négy év alatt 10 százalékponttal csökkenthető: adócsökkentéssel, illetve egyszerűbb és átlátható adórendszer révén - mondta Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter, a jegybank korábbi elnöke a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) keddi budapesti rendezvényén. (MTI)
Nagy valószínűséggel a férj ölte meg feleségét, két gyermekét, majd saját magát Tényőn - közölte a rendőrség kedden. A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros...
Javulás tapasztalható Európában a pénzügyi piacok működésében, de a helyzet még törékeny, nem tekinthető normálisnak - állapították meg keddi brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok pénzügyminiszterei. (MTI)
Váratlan keresletcsökkenést követően tizenöt év óta először a világ minden táján, átlagosan 5,5 százalékkal, csökkent az ipari ingatlanok bérleti díja tavaly - ez áll a Cushman & Wakefieldnek az MTI-hez kedden eljuttatott felmérésében. A 2009. évi csökkenést követően a CW a bérleti díjak növekedésére számít az év vége felé, melyet leginkább a globális export gyors fellendülése idéz elő. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,49 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 23.616,45 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 406,26 pontos, 1,75 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 392,77 ponttal magasabb. (MTI)
Erős ellenálláshoz érkezett a GE árfolyama a 17$ közelében. Most lenne érdemes bejelenteni valami jó hírt a papírral kapcsolatban, hogy további löketet adhasson az emelkedéshez.
Nem változik ezen a héten az üzemanyagok ára, miután a múlt héten 6 forinttal nőtt a benzin, és 3 forinttal emelkedett a gázolaj ára - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. ...
A februári lengyel foglalkoztatottság mutatója -1,1 %-os értéket hozott a várt -1,0 %-os érték helyett. Az előző érték -1,4 % volt. (OT-www.globalfx.hu)
Such György elnöki mandátumának meghosszabbítására tett javaslatot a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének kétharmada kedden - közölte Rangos Katalin, a testület szocialista elnöke. Az elnök...
Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett pláza kommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre ...
„Mit kíván a magyar gyógyszerész” címmel 12 pontban foglalta össze a Magyar Gyógyszerészi Kamara, hogy miben látják a piac jövőjét. A többi között felelős minisztérium és a patikaliberalizáció leállítása szerepel a követelések között. A 12 pontot tartalmazó dokumentumot kedden adták át a Fidesz népjóléti kabinetjét vezető Soltész Miklósnak.
A nagy érdeklődésre való tekintettel elmarad az idén a hagyományos gloucestershire-i sajtgurítási viadal Nagy-Britanniában. Akkora az érdeklődés, hogy a szervezők már nem merték már vállalni az...
A nyomozás szerint az Eclipse-ügy adócsalás és pénzmosás miatt már előzetesben lévő gyanúsítottjai több mint egymilliárd forint áfát nem fizettek be az államnak.
Szomáliai kalózok szabadon bocsátottak egy november közepén elfogott, vegyi anyagokat szállító tartályhajót, fedélzetén 23 észak-koreai tengerésszel. Nemzetközi tengerhajózási források szerint a rablók 3,5 millió dollár váltságdíjat kaptak a 22 ezer tonnás hajóért.
Magyarországon értékben 1, mennyiségben 4%-kal csökkent az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom a negyedik negyedévben - közölte a Nielsen piackutató. A cég 21 európai országban, valamint...
Az orosz elnök kedden szigorúan számon kérte a vezető hivatalnokokon, köztük a kormány tagjain utasításainak teljesítését, elbocsátással fenyegetve meg a renitenseket.
Április végével lezárult a hazai közgyűlési szezon, eltolt pénzügyi éve miatt egyedül a Zwack van már csak vissza, a társaság várhatóan a nyári hónapokban tartja majd éves rendes közgyűlését. A...
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2009-es könyvforgalmi adatai alapján a magyar könyvpiac először mutatott csökkenést 1997 óta. A könyvvásárlásra fordított összeg az előző évihez képest több mint 5 százalékkal csökkent. A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca eközben a teljes könyvpiachoz képest jobban teljesített, a Nemzeti Tankönyvkiadó továbbra is megőrizte vezető…
Elhunyt Lesley Duncan brit énekesnő-dalszerző, aki korábban együtt dolgozott Elton Johnnal és a Pink Floyddal is; az agyérbetegségben szenvedő zenészt 66 éves korában ragadta el a halál - írta a The Rock Doctor című internetes zenei blog.
A hírek szerint eladó az az injekciós tű, amellyel a végzetes gyógyszeradagot beadták Michael Jackson énekesnek. A fecskendőt vélhetően titokban emelték el, és Las Vegasban kínálják eladásra...
A parlamentek közötti együttműködésről, különösen a gazdaságiakról tárgyalt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke küldöttség élén a Dél-afrikai Köztársaságban tett látogatásán.
2010. március 15-én Végvári József a köztársaság kikiáltása után is zavartalanul folytatódó, immár törvénytelen titkosszolgálati megfigyelések, valamint az iratmegsemmisítések leleplezéséért a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.
A Shell részvények végre felpattantak az elmúlt kereskedési napok során, a dupla alj alakzatból egészen a 200 napos, 100 napos és 50 napos mozgóátlagok fölé.
Kisebb lövöldözés tört ki hétfőn a moszkvai Vörös téren, amikor egy férfi be akart hatolni a Lenin-mauzóleumba, s az ezt megakadályozni próbáló őrre lőtt egy gumilövedékes fegyverrel. Az incidensben, amelyről az orosz sajtó kedden adott hírt, senki nem sérült meg.
A Pfizer nagyon csúnyán befürdött, miután bejelentésre került, hogy partner cége, mellyel közös projekten dolgoztak, egészen pontosan a rákellenes termékfejlesztésen, sikertelen kísérleti eredményeket hozott.
Eozinofíl sejtes nyelőcső-gyulladás (EoE)- fiatal gyermekeknél a fő tünet a táplálék visszaköpése; nagyobb gyerekeknél és felnőtteknél az étel egyszerűen megakadhat a nyelőcsőben.
Ezekben a hetekben a kertek legpompásabb virágai a dáliák, amelyek - a kék kivételével - minden színben és változatos nagyságban, virágformában nyílnak. Nem csoda, hogy egyre gyarapszik a dáliakedvelők és a dáliagyűjtők népes tábora!
A svájci UBS nagybanknál nagyjából ugyanannyi prémiumot osztanak szét a munkatársak között, mint amennyi a pénzintézet tavalyi vesztesége. A bank eredmény beszámolójából az is kiderül, hogy a bank ...
Hét embert vettek őrizetbe a vám- és pénzügyőrség nyomozói egy 10 milliárd forintos pénzmosási ügyben. A nyolcadik gyanúsított, aki az MTK egyik volt labdarúgója, szökésben van.
Túlzottak a magyarországi államháztartással kapcsolatos piaci aggodalmak - áll az egyik vezető londoni befektetési ház helyzetértékelésében, amely szerint a magyar jegybanknak van mozgástere a...
Mind a tíz szabolcsi választókerületben nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP jelöltjeit a területi választási bizottság - közölte Tilki Attila, a Fidesz megyei elnöke kedden.
Nigéria keresztény és muszlim részre osztását javasolta Moammer Kadhafi líbiai vezető, aki már korábban is számos radikális ötlettel lepte meg a világot.
A Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű földrengés volt Los Angelesben és a nyugati parti nagyváros körzetében kedden. Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról.
Politológusok szerint nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy a választásokra készülő pártok közül melyik nyerte a legtöbbet a szavazatokért folyó küzdelemből március 15-i rendezvényén.
Tíz újabb nemzetközi sztárral bővült a Balaton Sound idei programja, tíz újabb érv amellett, hogy ott legyünk a Soundon, ráadásul március 31-ig kedvezményes áron válthatunk jegyet. Zamárdi szabad strandjára érkezik többek között David Guetta, a Pet Shop Boys, Tricky, a 2 Many DJ’s, Paul Oakenfold, John Digweed és Hernan Cattaneo is. A Balaton-parti nyaralás kínálata azonban még korántsem tel...
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivőjének keddi közlése szerint az MDF ezen a héten "áll a rajthoz", így szerinte a magyar középosztálynak lesz választási lehetősége a szocialista politikán túl is.
Nincs is annál rosszabb, mint amikor a kiszemelt almába harapva hirtelen felmerül a gyanú: kukacos a gyümölcs. Először furcsa ízt érzünk, majd amikor lenézünk, apró, de fertelmes szemétdombot látunk a magház helyén. Az sem vigasztalja ilyenkor az éhes polgárt, hogy a gyümölcsdiétába bizony egy kis nyers hús is csúszott.
Az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie Görögországgal a válságkezeléssel összefüggésben - mondta Bajnai Gordon, miután tárgyalt görög kollégájával
Megszüntette Regőczi Miklós, volt BKV-vezető előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) nem jogerősen kedden, és ezzel egyidejűleg ismét házi őrizetbe helyezte őt április 16-ig - közölte a Fővárosi Bíróság.
Az árfolyam órák óta küzd az 1,3700-40 közötti ellenállási területtel. Az emelkedésre tett kísérletek eddig sikertelenek voltak. Elemzők szerint azonban esélyes az 1,3790 felé mutató áttörés. (OT-www.globalfx.hu)
Politológusok szerint nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy a választásokra készülő pártok közül melyik nyerte a legtöbbet a szavazatokért folyó küzdelemből március 15-i rendezvényén....
Állami kitüntetést vehetett át március 15-e alkalmából Majtényi László, az ORTT volt elnöke és Féner Tamás fotós. Emellett több újságírót díjazott a kormány, és idén is adott át elismeréseket a MÚOSZ.
Ha az LMP-nek sikerülne az ajánlószelvényeket határidőre összegyűjtenie és minden területi pártlistán szerepelne, valamint a legtöbb egyéni választókerületben lenne jelöltje, akkor nagy valószínűséggel bejutna a parlamentbe - írta felmérésében a Forsense. A közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség három százaléka, míg a biztos pártválasztók öt százaléka szavazna a pártra.
Több száz liter önkéntesen leadott embervért locsoltak szét a bangkoki miniszterelnöki hivatal előtt kedden az új választásokat követelő thaiföldi ellenzéki tüntetők, akik gesztusukkal a demokráciáért hozott áldozatukat kívánták jelképezni.
A Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató- Fejlesztő Intézet veheti át a végelszámolásra került Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató tevékenységét a vagyonkezelő előzetes tervei szerint.