Mivel a kormány nem tájékoztatta kellően a lakosságot, sokan nem kérték az adójóváírást, így fizetésük az adócsökkentés ellenére sem emelkedett - írja a Magyar Nemzet.
Néhány órájuk maradt a pártoknak, hogy egyéni jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra. Ehhez legkésőbb ma délután négy óráig kell leadniuk a szükséges 750 ajánlószelvényt a helyi választási bizottságoknál. Az MSZP, a Fidesz–KDNP és a Jobbik már befejezte a gyűjtést, ám a kisebb pártok az utolsó pillanatig próbálnak minél több ajánlószelvényt összegyűjteni.
Az elmúlt évek egyik leglátványosabb show-ja, a Séta a dinoszauruszokkal hazánkban is nagy siker már az első előadás előtt – az április 2–4. között megtartandó show-k többsége is telt házas, így a szervező Live Nation úgy döntött, hogy egy hetedik előadást is beiktatnak a programba.
Budapest — Már a polgári titkosszolgálatok is vizsgálódnak a szír pénzváltó, Trache Bassam (†52) meggyilkolásának ügyében, erősítette meg a Blikknek a szolgálatok illetékese.
Egy-két forinttal nőhet a jelenlegi nettó 18 forintról húsvétig a tojás termelői ára - nyilatkozta a Világgazdaság pénteki számában Thury Attila, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szöve...
A Leier Hungária Kft. 500 millió forintos beruházással új üzemet épített a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, a projektnek köszönhetően a mintegy 1.000 embert foglalkoztató cégnek a válság óta senkit nem kellett elbocsátania - mondta Komlós Andor vezérigazgató az MTI-nek.
Közel 4.500 milliárd forint az állam hosszú távú kötelezettsége, amiből 829 milliárd forint részben a következő kormányzati ciklusban - 2010 és 2014 között - esedékes kifizetéseket jelent - összegzi a Napi Gazdaság a pénteki számában az államkincstár aktualizált adatait. (MTI)
Súlyos következményekkel számolhat, aki nem nyújtja be a számviteli beszámolót, az idén ugyanis már valamennyi mulasztó cég esetén alkalmazni kell az adószám-felfüggesztést - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból. (MTI)
Tán a hatékony fogyókúrának, esetleg az angyalok segítségének köszönhető, de tény: visszatért Tóth Vera önbizalma. Tegnap divatfotósok előtt pózolt, és saját ruhakollekcióval is jelentkezik.
Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány; a cég új igazgatósága pedig ezekben a napokban tekinti át a légitársaság pénzügyi helyzetét - válaszolta Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője az MTI kérdéseire.
Egy amerikai ügyvédi iroda képviseli Magyarországot abban a nemzetközi perben, amelyet két hazai erőmű külföldi tulajdonosa indított, kifogásolva a szerintük alacsony hatósági áramárakat. A magyar államot képviselő Arnold & Porter két év alatt csaknem kétmilliárd forintot tehet zsebre.
Hollandia nem fogja megakadályozni Izland EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, noha a két ország között továbbra is vita van az egyik izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket...
A Magyar Demokratikus Charta ma délután tartja a SYMA csarnokban a "Magyarországért, a köztársaságért" elnevezésű rendezvényét, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő beszédet.
Az építési beruházások első kifizetési szakaszában a fedezetkezelő nem vizsgálhatja azt, hogy a fővállalkozó kifizette-e az alvállalkozóit, illetve ha a kivitelezésre projekttársaság jön létre, akkor nem kötelező a fedezetkezelő alkalmazása - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján olvasható. (MTI)
Még mindig tárgyal a British Airways (BA) légitársaság vezetése és a szakszervezet a légi utaskísérők hétvégétől tervezett háromnapos sztrájkjának elkerüléséről. A jelenleg érvényes...
Várhatóan 2011-ben kezdődik meg a budapesti Szabadság téren lévő volt tévészékház, korábbi tőzsdepalota 100 millió eurós költségű átépítése - írja a Napi Gazdaság. A lap az ingatlan...
Mesterházy Attila szerint az MSZP a választások után is mindenképpen "megkerülhetetlen erő" marad. Szerinte a választások második fordulóját követően a pártnak azonnal el kell kezdenie egy új baloldal felépítését
Szülőként gyakran dilemma előtt állunk, mikor gyermekünk megbetegszik. Elgondolkozunk, hogy mivel tennénk jót. Van, aki antibiotikumpárti, mások inkább természetes módszerekkel szeretnék gyermeküket meggyógyítani. Ugyanakkor nem egyszer előfordul, hogy bár gyógyszerek sokaságát beszedte a gyermek, még mindig fáj a torka. Általában ilyenkor fordulunk a homeopátiás gyógymód felé.
Budapest — Saját csapatáért mindent megtesz a Cég hangja műsor két csapatkapitánya, akik most egy fotózás kedvéért illusztrálták is, mit tennének egymással, nehogy a másik csapata jusson a döntőbe.
Gesztesi nagyon jó pasi! – bókolt pironkodva Szabó Zsófi a Frizbi Hajdú Péterrel felvételén, pedig akkor még nem is sejtette, hogy percekkel később kollégája fenekét is szemügyre veheti.
Tarthatónak nevezte az idei költségvetésben meghatározott hiánycélt a pénzügyminiszter. Oszkó Péter az InfoRádiónak azt mondta: vannak kockázatok az idei büdzsében, de ezt nem is titkolták. Hozzátette: akár a két választási forduló között is nyilvánosságra hozzák a pozitív vagy negatív fejleményeket.
Bepanaszolta a biztosítókat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), mert szerintük szabálytalanul rendezik a kötelező...
A tél végén és a tavaszi hónapok során gyakran előfordul, hogy fáradtan ébredünk, illetve a napi tevékenység jobban kiveszi az erőnket, mint szeretnénk.
Laphír szerint közel 2 milliárd forintot kapott egy ügyvédi iroda az ország képviseletéért washingtoni perekben. A szaktárca úgy véli: a perérték több tízmilliárd forint volt, tehát a megbízási díj nem horribilis
Ma kezdődik a XXX. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), melynek Dánia a díszvendége; a rendezvénysorozat hatvanöt helyszínen 130 programmal, többek között 8 ősbemutatóval és 12 magyarországi...
A holisztikus táplálkozástudomány az egész embert vizsgálja: a szellemi, érzelmi, fizikai, mentális aspektusokat is figyelembe veszi, azt, hogy milyen élethelyzetben van, milyen stressznek van kitéve, honnan indult és hová tart – meséli Mezei Elmira, a Gondolkodj Egészségesen! program élménykonyhájának vezetője.
A Magyar Demokratikus Charta ma délután tartja a SYMA csarnokban a "Magyarországért, a köztársaságért" elnevezésű rendezvényét, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő...
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a jövő héten Washingtonban megbeszélést folytat Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel, hogy megpróbálják elsimítani a két ország viszonyában az...
Görögországban nyolc éve legmagasabb szintre, 10,3 százalékra nőtt a munkanélküliség tavaly a negyedik negyedévben az előző negyedévi 9,3 százalékról - közölte a görög statisztikai szolgálat csütörtökön.
A tegnapi kereskedési napon az OTP részvények ára 155 forinttal, 2,33 százalékkal 6.810 forintra nőtt, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki. A várható folytatást a technikai elemzés eszközeivel analizáljuk.
A kilencvenes évek elején a foglalkoztatási válság - a munkaerőpiac egyharmadának eltűnése, a keresetek és befizetett járulékok csökkenése, valamint fekete gazdaság - jóval nagyobb veszteséget okozott az állami nyugdíjrendszernek, mint a gazdasági válság a magánnyugdíjkasszáknak - derül ki a Tárki tanulmányából.
A tegnapi megingás után mára újra emelkedést mutattak az ázsiai részvénypiacok, köszönhetően a tegnap közzétett amerikai heti munkanélküliségi adatoknak, valamit a stagnáló inflációnak köszönhetően, hiszen így továbbra is biztosítva tűnik az expanzív politika folytatása, mely növekvő fogyasztást eredményezhet. Az amerikai gazdaság erősödésére utalt a Philadephia régió feldolgozóipari aktivitásának…
Még mindig tárgyal a British Airways (BA) légitársaság vezetése és a szakszervezet a légi utaskísérők hétvégétől tervezett háromnapos sztrájkjának elkerüléséről.
Európai uniós foglalkoztatási csúcstalálkozó megtartását javasolják az EU elnökségét az idén és a jövő év első felében betöltő tagállamok, Spanyolország, Belgium és Magyarország - jelentette be a három ország munkaügyi miniszterének csütörtöki brüsszeli találkozóját követően a belga Joelle Milquet.
A hideg idő ellenére az allergiások egy része már küszködik a tünetekkel, március végétől pedig elkezdődik az allergiaszezon. A betegek többsége tüneti, gyógyszeres kezelésben részesül, mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem támogatja az egyetlen végleges megoldást nyújtó immunterápiát - mondta az InfoRádiónak a Magyar Allergológiai Társaság főtitkára.