A módosítás eredményeként életszerűbb szabályok jönnek létre, világosabbá és egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre
A PHYLAXIA a tulajdonában lévő KEG törzsrészvényekből történt értékesítéssel a 2010. március 23-i tőzsdenap végén az 50%-os küszöbérték átlépésével a Holding KEG részvényeinek darabszáma 1,411,706...
A kormány április 1-jei hatállyal módosította a magyar légtér igénybevételéről szóló rendeletet - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel pénteken. Szollár Domokos elmondta: a módosítás eredményeként é...
Szombat este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kialszanak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű kezdeményezéséhez idén minden eddiginél több település csatlakozott Magyarországon.
Öt kiemelt középtávú gazdaságpolitikai, foglalkoztatási és versenyképességi célból hármat számszerűsítve jóváhagytak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői pénteken befejeződött kétnapos brüsszeli találkozójukon, kettőről azonban egyelőre nem született döntés. (MTI)
A forint, miután két héten keresztül szilárdan tartotta árfolyamát a 265 forintos euró jegyzési küszöb alatt, péntek délutánra ismét átlépte azt. (MTI)
Elmaradt a pártvezetők délutánra meghirdetett vitája az ELTE jogi karán. A konferenciát szervező Politológus Hallgatók Országos Egyesülete eredetileg Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, Kovács László volt szocialista pártelnököt, Szegedi Csanádot, a Jobbik alelnökét, Dávid Ibolyát az MDF, illetve Retkes Attilát, az SZDSZ elnökét várta a rendezvényre.
Közel negyedével csökkent az elektronikai piac forgalma 2009-ben. Fotóeszközökre és szórakoztató elektronikára költöttünk a legkevesebbet – áll a GfK jelentésében.
Az APEH elfogadta az Adózóna jogértelmezését az adójóváírás évközi figyelembe vételével kapcsolatban, s erről az adózókat külön levélben is tájékoztatta.
Egerszegi Krisztina volt úszóbajnokot, Kemény Dénes vízilabdaedzőt és Rubik Ernő feltalálót választották a legmegbízhatóbb magyarnak azon a felmérésen, amelyet a Reader's Digest magazin megbízásából idén januárban végeztek.
Magyarország számára teljesíthető marad a GDP 4 százalékát kitevő költségvetési hiány, amennyiben a következő kormány kitart a nagyon sikeres szigorú pénzügyi politika mellett, amelyet a szakmai...
Öt kiemelt középtávú gazdaságpolitikai, foglalkoztatási és versenyképességi célból hármat számszerűsítve jóváhagytak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői pénteken befejeződött kétnapos brüsszeli találkozójukon, kettőről azonban egyelőre nem született döntés.
Süllyedni kezdett pénteken egy dél-koreai hadihajó az észak-koreai vizek közelében, miután valamiféle robbanás történt a tatján. A fedélzeten 104 főnyi személyzet volt, de veszteségről nem tudni - közölték a szöuli illetékesek.
Idén tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Pszichodiák Alapítvány a Pszinapszist, a Budapesti Pszichológiai Napokat, Európa legnagyobb diákok által szervezett rendezvényét – áll a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Az április 9–11 közötti eseményt a korábbi években megszokott helyen, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (AJAMK) tartják Budapesten.
A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ), illetve a sportág olimpiai bajnokai egyaránt úgy látják, hogy végzetes következményekkel járhat a sportlövészetre nézve az új, március 10-én elfogadott...
Szégyenüket és sajnálatukat fejezték ki pénteken Franciaország érsekei a katolikus egyházat érintő pedofil ügyek kapcsán, ugyanakkor "szívélyes üzenetükben" támogatásukról biztosították XVI. Benedek pápát, akit az a vád ért, hogy tudott bizonyos esetekről.
A növényzet Balatonmagyaród és Balatonhídvég között kapott lángra, a tűz jelentős kiterjedése miatt hármas, kiemelt fokozatú riasztással vonultak ki délután a tűzoltók
Valószínűleg fegyveres összecsapás történt pénteken a két Korea tengeri határán. Egy dél-koreai hadihajó elsüllyedt a Sárga-tengeren - közölték dél-koreai források. Pontos részletek egyelőre nem...
Mintegy 30-40 hektáros területen ég a nádas a Kis-Balatonnál - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete. A növényzet Balatonmagyaród és Balatonhídvég között kapott lángra, a...
A Fővárosi Bíróság pénteken helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amelyben nyilvántartásba vette az MDF jelöltjeként Pusztai Erzsébetet.
Az agy működésében tapasztalható kisebb-nagyobb zavarokért olykor csak „banális” ok, például valamely vitamin hiánya a felelős. A képességeikhez mérten rosszabb teljesítményt nyújtó iskolások vizsgálata során amerikai kutatók úgy találták, hogy a problémák felléptekor, csakúgy, mint a hasonló tünetekkel rendelkező tavaszi fáradtság jelentkezésekor is érdemes a vitaminpótlásra gondolni.
Minden minisztérium közzétette honlapján a vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a következő időszakot terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentést. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a 13 minisztérium közül több tárcánál is milliárdos lejárt tartozást halmoztak fel a felügyeletük alá tartozó intézmények, három helyen pedig kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást.
A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Chile északi, Atacam régióját pénteken, egy hónappal a 8,8-as erősségű, pusztító földmozgás után.
A forint, miután két héten keresztül szilárdan tartotta árfolyamát a 265 forintos euró jegyzési küszöb alatt, péntek délutánra ismét átlépte azt. Péntek délután négy órakor az eurót 265,33...
Valószínűleg fegyveres összecsapás történt pénteken a két Korea tengeri határán. Egy dél-koreai hadihajó elsüllyedt a Sárga-tengeren - közölték dél-koreai források.
Korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel a fideszes vezetésű Veszprémben. A megyei rendőrség tegnap két, a helyi okmányiroda-botrányban érintett gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte.
Ha a Fidesznek nem lesz meg a kétharmada, a Jobbik kerül talán a legkedvezőbb pozícióba, ugyanis ezesetben egyes ügyekben nőhet a zsarolási potenciálja - mondta Juhász Attila, a Political Capital elemzője az ATV Jam című műsorában.
Az USD/CAD napi csúcsot ért el 1,0307-nél, azonban nem sikerült tartósan 1,03 fölött maradnia. Ennek ellenére március 11-e óta nem volt példa magasabb árfolyamra. A kereskedők szerint gyenge a kanadai dollár a crossokban. Az USD/CAD-ot 1,0292-őn jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Vedd le az alsóneműd vagy húzz el! címmel nyílik szombaton képzőművészeti performansz-kiállítás a dél-ukrajnai Odesszában, amelynek látogatói csak alsóneműjükért cserében tekinthetik meg a...
Magyarország számára teljesíthető marad a GDP 4 százalékát kitevő költségvetési hiány, amennyiben a következő kormány kitart azon nagyon sikeres szigorú pénzügyi politika mellett, amelyet a szakmai kormány az utóbbi 18 hónapban folytatott - nyilatkozott Bajnai Gordon miniszterelnök a CNBC amerikai gazdasági hírcsatornának pénteken Brüsszelben. (MTI)
Késsel és ólmos bottal támadta meg áldozatát két férfi Pécs-Kertvárosban egy forgalmas utcán. A támadókat a rendőrök azonosították, de elfogásukkor a megvert áldozat rokonai is elégtételt akartak venni, ezért kettőjüket őrizetbe vették.
Minden minisztérium közzétette honlapján a vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a következő időszakot terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentést. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a 13...
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) saját tőkéje 2009-ben 19 százalékkal, 85,1 milliárd forintra gyarapodott, elsősorban a befektetett vagyon hozamának köszönhetően - derül ki az alap honlapján közzétett éves jelentésből. (MTI)
A kereslet visszaesése miatt napokra leáll a termelés a Toyota több európai üzemében. A japán autógyártó pénteki közleménye szerint a nagy-britanniai Burnastonban húsvétkor nyolc munkanapon lesz kénys...
George Michael soha nem titkolta, hogy nyitott kapcsolatban él párjával, Kenny Goss-szal, ám bizonyára Kennynek sem esik jól látni, hogy az énekes fiatal fiúkkal csókolózik.
Az EKB-tag, Lorenzo Bini Smaghi ma közölte: véleménye szerint nem ideális, azonban kivitelezhető a Görögország megmentésére kidolgozott terv, mely szerint többek között az IMF segítségével támogatnák az országot. Bini Smaghi eddig a tisztán európai megoldás mellett emelt szót. Az EUR/JPY 123,92-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy véli, Magyarország pénzügyi helyzete ugyan javult, azonban kockázatokat lát a 2010-es hiánycél teljesítését illetően - derült ki a washingtoni székhelyű...
A forint, miután két héten keresztül szilárdan tartotta árfolyamát a 265 forintos euró jegyzési küszöb alatt, péntek délutánra ismét átlépte azt. Péntek délután négy órakor az eurót 265,33 forinton...