Filmet forgat első színházi rendezéséből, Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című drámájából Török Ferenc. A diktatúra és demokrácia, a különböző rendszerekben felnőtt generációk...
Martonyi János irányítja majd a magyar külpolitikát, beleértve az európai uniós elnökséggel járó feladatokat is, ha a Fidesz kormányra kerül, jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak adott telefonos interjúban.
Lendvai Ildikó rágalmazásért feljelenti Répássy Róbertet, a Fidesz frakcióvezető-helyettesét és jogi eljárást kezdeményez a Magyar Nemzet című lap ellen.
Csütörtökön az amerikai Columbus város rendőrsége több mint kilencvenezer dollárnyi készpénzt keresett, amely egy páncélautóról esett egy kereszteződésbe. A pénzszállítóról leesett zsákban nagyjából kétszázezer dollár volt. A hiányzó összeget a reggeli csúcsforgalom idején arra járó emberek „mint éhes piranhák” kapkodták össze.
Hosszú vajúdás után megszületett a megegyezés a görög mentőcsomagról Brüsszelben. Pontos részletek még nincsenek, de a megállapodás ténye mindenképpen megnyugtató hír - írja Karsai Péter, a...
A holokauszt magyar túlélőinek és áldozatainak leszármazottai elleni jogi képviseletre tizenhárom amerikai ügyvédi irodától kért ajánlatot a MÁV. A chicagói bíróságon április 22-én kezdődő per tétje 1,24 milliárd dollár – tudósít a Népszabadság.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásával kezdődnek a határon túli magyar színházi estek pénteken Budapesten. Shakespeare III. Richárdja lesz a programsorozat nyitóelőadása a Vígszínházban – közölte Goldschmied József, a szervező Égtájak Iroda programigazgatója. Hozzátette, hogy májusig több határon túli magyar színház mutatkozik be, összesen tizenegy előadást tartanak Budapesten.
Nem szabad, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat a szélsőséges erők, vagy politikusok elfogadhatatlan nyilatkozatai határozzák meg - jelentette ki csütörtök este Szlovákia budapesti nagykövete a két ország közötti alapszerződés megkötésének 15. évfordulója alkalmából rendezett pozsonyi konferencián.
Szinte meg se mozdult a forint árfolyama a Görögország megsegítésére vonatkozó mentőcsomag hírére. A forint, szilárd, 264-es euró körüli árfolyamon várja a jegybank hétfői kamatdöntését. (MTI)
Az elmúlt hónapokban egyre több fogyasztói csoportot szervező vállalkozás jelent meg a piacon. Ezek a cégek sok helyen reklámozzák szolgáltatásaikat. A hirdetéseket olvasók jelentős része azonban továbbra sincs tisztában, mi is az a fogyasztói csoport. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)) ezért…
A tinilányok kedvenc vámpírjának megformálója, Robert Pattinson is halhatatlan lett. Persze nem igazából, hanem a New York-i Madame Tussauds Múzeumban mutatták be tegnap a sztár viaszból készült mását.
A munkanélküliségi ráta kedvező alakulására való tekintettel nincs akadálya, hogy a Norges Bank következő ülésén kamatemelésre adhatja fejét. A BoJ ezzel szemben a gyorsuló árcsökkenés miatt még inkább expanzív kamatpolitikát folytathat. A NOK/JPY 15,60-on keresztül 16,50-re emelkedhet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A hétvégén lemossák a Lágymányosi hidat, ezért szombaton és vasárnap is lezárnak egy-egy sávot az átkelőn - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken. A közlemény szerint a munkát 7...
Lendvai Ildikó rágalmazásért feljelenti Répássy Róbertet, a Fidesz frakcióvezető-helyettesét és jogi eljárást kezdeményez a Magyar Nemzet című lap ellen.
5 százalékos éves növekedéssel 12.96 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2009-ben a Budapest Bank a magyar számviteli szabályok szerint - közölte a társaság az MTI-vel. Minderre a...
Az utóbbi hetekben egyre többen jelezték a Magyar Kincstár felé, hogy a kincstár nevében telefonon kerestek fel őket ál-ügyintézők, akik különféle ürügyekkel a lakásukon kínáltak volna különböző kedvezményeket....
A Fidesz elkészítette azt a 11 ügyet tartalmazó listát, amelyeket kormányra kerülése esetén mindenképpen megvizsgál az elmúlt 8 év MSZP–SZDSZ-es kormányzásának elszámoltatása során – jelentette be Lázár János pénteken Budapesten.
Újra kell engedélyeztetni az EMFESZ erőműprojektjét, mert a hatóságok több adminisztratív, eljárási hibát találtak az engedélyezési procedúra során. Az Emfesz állítása szerint nem lesz gond az erőmű...
Tíz plusz egy üggyel kezdené a Fidesz kormányra kerülése után az elszámoltatást, a felelősségre vonást: ezek közé tartozik a BKV "szétlopása", a kormányzati negyed, a sukorói kaszinóberuházás, a bábolnai földeladás, a Magyar Televízió székházának építése, a Magyar Posta székházának eladása, a "ferihegyi történések" - így a Malév privatizációja, majd visszaállamosítása -, a 2006. októberi 23-i…
A szakemberek szerint a sonka azok közé az élelmiszerek közé tartozik, amelyeknél az ár eligazítja a fogyasztót. Ha egy termék kilóját alig félezer forintért kínálják, az nem véletlen, hiszen kevesebb húst, és több hozzáadott anyagot tartalmaz. A hagyományos magyar sonkák hozzávetőleg kétszer annyiba kerülnek, mint a gyorspácoltak.
Az Egyesült Királyságban a leggyakoribb rákos megbetegedést a bőrrák jelenti, ráadásul az utóbbi 10 évben a bőrrákos megbetegedések száma megduplázódott.
Nagyon mutatósak, jó talajtakarók és kevés gondozást igényelnek a törpe örökzöldek. Vidámságot csempésznek a kertünkbe, és hálás növények. Lássuk, milyen törpe örökzöldet érdemes ültetnünk!
A McLaren két pilótája, a brit Lewis Hamilton és a címvédő Jenson Button érte el a pénteki szabadedzések két legjobb idejét a Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben.
Halálos baleset történt pénteken délelőtt Tolna közelében, az épülő M6-os autópálya és a régi 6-os számú főút találkozásánál - közölte a Független Hírügynökséggel Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Rövid időn belül több mint 25 milliárd forintnyi plusztámogatást kaphatnak a felsőoktatási intézmények, a pályázatokról tíz napon belül döntenek - jelentette be Hiller István oktatási miniszter...
Tíz plusz egy üggyel kezdené a Fidesz kormányra kerülése után az elszámoltatást, a felelősségre vonást. Lázár János fideszes országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: "ez csak a kezdet, és nem a vég".
A tegnapi amerikai visszahúzás ma érezteti hatását az eiurópai kereksedésben is, a főbb indexek enyhe csökkenést mutatnak. A tegnap zárva tartó görög tőzsde viszont komoly lendületet vett felfelé, az...
Kétszer vagy akár háromszor több adót kell fizetniük jövő év elejétől az extra hosszú cigarettákat szívó brit dohányosoknak. A változtatásnak köszönhetően vélhetően eltűnnek a (szűrő nélkül) 80 milliméternél hosszabb cigaretták a boltok polcairól....
A BoJ a gyorsabban csökkenő árak miatt kamatpolitikai irányvonalának lazítására kényszerülhet. A bankszektor likviditásának növelését célzó intézkedések mellett a vállalkozások indirekt finanszírozása is ismét képbe kerülhet. Az USD/JPY nem tudta tartani nyereségeit, és 92,46-ra esett, ami nem okozott meglepetést, ezért továbbra is kereslet mutatkozhat, és 93,80-ra emelkedhet a jegyzés. in-www...
Lette esküjét a házelnök előtt Sasvári Róbert ügyvéd, a Fidesz-KDNP Országos Választási Bizottságba (OVB) delegált megbízottja pénteken, aki mostantól részt vehet a testület munkájában. Az OVB-be...
A feltörekvő piacok szárnyalása után a befektetők új lehetőségek után kutatnak. A befektetések következő lehetséges célpontjai a határzóna országok lehetnek, melyek főként afrikai és ázsiai országok....
Az arany árfolyama továbbra is nagyon erőtlen. A nemesfém képtelen kimozdulni abból az 50-100 pontos sávból, ahol gyakorlatilag november óra tengődik. (Solar Capital)
A Portfolio.hu - Nyika nyugdíjkonferenciájának második napjának első szekciója a lehetséges nyugdíjstratégiai irányvonalakról szólt. A panelbeszélgetésben a felszólaló szakemberek egyetértettek abban...
Nincs kizárva, hogy a jövő heti monetáris ülésen akár az 5,25%-ot is elérheti a jegybanki alapkamat. Mindez nagyon szép lökést adhat a Dollár/Forint további emelkedésének. Sokat gyengíthet a továbbiakban a forinton, hogy a piaci elemzők idei hiányvárakozása 2010 egészére a GDP 4,9%-ára rúg majd. Ezek a tényezők egyre jobban alátámasztják azt, hogy a piac egyre kevésbé hisz abban, hogy a 3,8%-os…
Szlovákiában az idén nem kell mélyebben a zsebbe nyúlni, ha valaki húst akar vásárolni húsvétra. A nagy üzletláncok az ünnepek előtt nem egy esetben akár 30 százalékkal is csökkentették az árakat, egy-egy kilón így 2 eurót is megtakaríthatnak a fogyasztók - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken. (MTI)