A német fogyasztói árak márciusban az elözetes adatok szerint havi szinten 0,5%-kal, míg éves összevetésben 1,1%-kal emelkedtek (elörejelzés. +0,3%, illetve +0,9%, elözö: 0,4%, illetve 0,6%). Az EUR/USD 1,3450 felé esett az adatok hatására. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Elhunyt Kass János grafikus. 1927-ben született Szegeden, keramikusi mesterlevelet a második világháború után kapott, majd a képzőművészeti és az iparművészeti főiskolán is tanult, ahol később tanított is.
Könnyfakasztó gránátokkal, figyelmeztető lövésekkel és gumibotok alkalmazásával próbálták feloszlatni a rendfenntartó erők az egymással dühödten hadakozó hindukat és muzulmánokat a dél-indiai Haidarábád városban
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint egy éve hatalmon lévő kormányának sikerült teljesíteni vállalásait, köztük a legfontosabbat, hogy visszafordítsa az országot a szakadék széléről
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint egy éve hatalmon lévő kormányának sikerült teljesíteni vállalásait, köztük a legfontosabbat, hogy visszafordítsa az országot a szakadék széléről. A kormányfő hé...
Idén a Marton Frigyes Díjat Görgey Gábor Kossuth-díjas író, Lorán Lenke Jászai Díjas, Érdemes művész valamint Nagy Bandó András - Karinthy-gyűrűs humorista, író vehette át.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adó- és illetékbevételek, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - derül ki az ÁSZ jelentéséből az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről
Egységes közép-európai területi tervezési és fejlesztési dokumentumot írtak alá a visegrádi négyek (V4) - Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, valamint Románia és Bulgária fejlesztési miniszterei és vezetői Budapesten
A tavalyi évben tapasztalt folyamatok, és a 2009-et záró sikertelen koppenhágai klímacsúcs hatására egyre több vállalatvezető véli úgy, hogy a nemzeti kormányok nem lesznek képesek összehozni egy...
A mérsékelt pluszban nyitó európai indexek reggeli lendülete gyorsan megtorpant és estére a pénteki zárószintek közelébe csökkentek a jegyzések. A fél százalék körüli emelkedéssel nyitó amerikai piac...
Már a megkérdezettek 67 százaléka menne el biztosan szavazni - derül ki a Századvég-Kód márciusi felméréséből. A kutatás szerint továbbra is három párt jutna be biztosan a parlamentbe. A Fidesz tartja jelentős fölényét versenytársaival szemben, a második helyért azonban éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között.
Még fél százalékpontnyi idei magyarországi kamatcsökkentést valószínűsítenek londoni feltörekvő piac elemzők az MNB által hétfőn bejelentett - az előzetes várakozásnak megfelelő - negyed százalékpontos enyhítés után
A One Equity Partners, a JP Morgan kockázati és magántőke üzletága közel áll a megegyezéshez, hogy felvásárolja az American Idol, és több más tehetségkutató műsor tulajdonosát, a CKX Inc. nevű céget...
Veszteség érte a magyar, de az egyetemes kultúrát is Kass János halálával, hiszen a magyar irodalom jelentős részét az ő rajzain keresztül lehetett megismerni - mondta a 83 éves korában elhunyt Kossuth és Munkácsy-díjas grafikusművészről és könyvillusztrátorról pályatársa, Orosz István.
Pr-esek az újságírókat, újságírók a pr-eseket, újságírók az újságírókat és pr-esek a pr-eseket – mindenki mindenkit rendesen kiosztott a Médiatükör 2010 konferencián. Konstruktív javaslat alig volt.
Sven-Göran Erikssont vezeti az elefántcsontparti labdarúgó válogatottat a dél afrikai világbajnokságon. Az afrikai ország szövetsége internetes honlapján hozta nyilvánosságra döntését, de a szerződésről részleteket nem közöltek.
Egyelőre csak magánszemélyek vásárolhatják meg a 8 milliárd forintért kínált bábolnai földterületet. A forgalmazással megbízott ingatlaniroda szerint ugyanis a terület még szántónak minősül, márpedig termőföldet Magyarországon csak magánszemély vehet.
Szerdán lesz a tényői gyilkosság áldozatainak temetése, az asszony és a két gyermek emlékére hétfő délelőtt megkongatták a másfél ezer lakosú település harangját
Egységes közép-európai területi tervezési és fejlesztési dokumentumot írtak alá a visegrádi négyek (V4) - Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország -, valamint Románia és Bulgária fejlesztési miniszterei és vezetői hétfőn Budapesten.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság értékesíti a Busch-Rába Öntöde Kft-ben meglévő kisebbségi részesedését - olvasható a BÉT honlapján.
A forint stabil árfolyamon fogadta a piaci várakozásoknak teljes mértékben megfelelő jegybanki kamatdöntést. Hétfőn délután ötkor, három órával a kamatdöntést követően az eurót 265,55 forinton jegyezték, gyakorlatilag megegyező szinten a kamatdöntés előtti órákban tartott 265,70 forint közeli jegyzésekkel. A jegyzés a kamatvágás előtti percekben 266,10 forinton, néhány perccel utána pedig 265,96…
Egy vitatott átvilágítás nyomán folyik a rendőrségi nyomozás a Corvin-sétány ügyében. A jelentés szerint a Józsefvárosi Önkormányzatot 3,654 milliárd forintos kár érte, a projekt hívei viszont azt hangsúlyozzák, hogy a tanulmány szakmai hibákat tartalmaz, készítői pedig nem értették meg a városfejlesztés logikáját - írja a Figyelő.
Az izraeli jegybank mai ülésén meglepöen 25 bázisponttal 1,50%-ra emelte alapkamatát, miközben az elemzök kamattartást vártak (1,25%). A döntést a némiképp javuló gazdasági helyzettel indokolták. Az ILS/JPY maga mögött hagyta a 25-ös értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az elemzői várakozásoknak megfelelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hétfői 25 bázispontos kamatvágása, amelyet a szakértők szerint akár még újabb kamatcsökkentések is követhetnek. A tanács hétfői döntésével rekord alacsony szintre, 5,5 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat. (MTI)
Megtámogatta minisztere kampányát Bajnai Gordon, aki hivatalosan az uniós pénzből kibővített bátonyterenyei általános iskola avatóünnepségén vett részt. Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter 1994 óta a körzet országgyűlési képviselője. Két hét múlva vagy egyéniben ismétel újra, vagy az MSZP országos listájában bízhat, a Nógrád megyei listán ugyanis nem…
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adókból, illetékekből, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételeinek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - ez derül ki a számvevőszéknek az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről kiadott jelentéséből. (MTI)
A forint stabil árfolyamon fogadta a piaci várakozásoknak teljes mértékben megfelelő jegybanki kamatdöntést. Hétfőn délután fél ötkor, két és fél órával a kamatdöntést követően az eurót 265,52 forinto...
A moszkvai metróban hétfőn reggel elkövetett két robbantásos merénylet nyomán az orosz fővárosban káosz alakult ki, összeomlott a közlekedés és a mobiltelefon-hálózat, lelassult az internet, senki nem tudott semmit, és az illetékes szervek vezetői még Dmitrij Medvegyev elnöknek is eltérő adatokat jelentettek
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adó- és illetékbevételek, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - derül ki az ÁSZ jelentéséből az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről
A moszkvai metróban hétfőn reggel elkövetett két robbantásos merénylet nyomán az orosz fővárosban káosz alakult ki, összeomlott a közlekedés és a mobiltelefon-hálózat, lelassult az internet, senki nem tudott semmit, és az illetékes szervek vezetői még Dmitrij Medvegyev elnöknek is eltérő adatokat jelentettek.
Egyetlen fillér indokolatlan extraprofitot sem engedhet meg a kormány a gázszolgáltatóknak - jelentette ki Bajnai Gordon hétfőn Budapesten. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány határozottan lépett fel a szolgáltatók felé a gázár kialakításának kérdésében.
A következő kormánnyal szembeni követeléseinek adott hangot tizenkét pontjában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amely elvárások nem térnek el a korábbi választási időszakokban megfogalmazottaktól, de tartalmazzák a megvalósult negatív tendenciák elleni fellépéseket is - írják elvárásaikban. Az érdekvédők célja többek között az érettségi becsületének visszaállítása és az oktatásban…
Az arany és az ezüst ma nyereségeket könyveltek el. Az ezüstöt 17,40-en jegyzik, és hamarosan elérheti az ellenállást. Izgalmas helyzet alakulhat ki 17,45-60-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt