2010. március 29. hétfő

márc. 29
16:30
Elítélték a viperával verekedő Patai Józsefet (HírTV)
Tizenhat hónap börtönt kapott első fokon Patai József, Mortimer egykori áldozata hétfőn a Fővárosi Bíróságon. A 20 éves fiatalembert, akit Mortimer annak idején keresztülszúrt a kardjával, most életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért ítélte el Kalina József büntetőtanácsa. Az ítélet nem jogerős.
márc. 29
16:31
Támogatja a forinthitelezés ösztönzését a Moody's (ProfitLine)
A lakossági devizaalapú hitelezés csökkentésére tett magyar kormányzati intézkedések elősegíthetik a banki követelés-portfoliók devizastruktúrájának javulását - áll a Moody's Investors Service hétfői londoni elemzésében. (MTI)
márc. 29
16:32
Újabb robbanószerkezetet találtak a moszkvai metrórobbantás helyszínén (Gondola)
Hétfő délutáni hivatalos közlés szerint a moszkvai metró Park Kulturi állomásán találtak egy harmadik, fel nem robbant robbanóövet is, amilyet az öngyilkos merénylők használnak
márc. 29
16:33
Kockázatokat lát az Állami Számvevőszék a költségvetésben (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adó- és illetékbevételek, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - derül ki az ÁSZ jelentéséből az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről.
márc. 29
16:33
Mellékes a mellékhatás? (Privátbankár)
A 18-64 évesek háromnegyede használ valamilyen fájdalomcsillapító tablettát vagy kenőcsöt, a mellékhatásokról viszont sokan nem tájékozódnak
márc. 29
16:33
Magyarok a nyugati parton (Metropol)
A Los-Angeles-i Egyesült Magyar Házban került sor a „Merre tart a nyugati parti magyarság” címet viselő konferenciára. Az eseményen a 19 államra kiterjedő konzuli kerület magyarságának negyven meghatározó személyisége képviseltette magát Texastól Hawaii-ig, Washington államtól Kaliforniáig.
márc. 29
16:33
Simor - volt javaslat 50 bázispontos csökkentésre is (ProfitLine)
A Monetáris Tanács szoros szavazati aránnyal csökkentette 25 bázisponttal 5,50 százalékra az alapkamatot - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a hétfői tájékoztatón. (MTI)
márc. 29
16:33
Újból megtámadták az MDF listáit (Metropol)
Megtámadták a bíróságon az MDF országos és budapesti listájának nyilvántartásba vételét.
márc. 29
16:33
Bajnai: Csak együtt juthatunk előre (Alternatív Energia)
Az összefogást hangsúlyozta Bajnai Gordon a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol uniós támogatásból felújított iskolát adott át hétfőn.
márc. 29
16:34
Nincs területi listája az MDF-nek Nógrádban (Gondola)
Nincs Nógrád megyei területi listája a Magyar Demokrata Fórumnak, miután a Legfelsőbb Bíróság hétfői ülésén helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát, amelyben az OVB megtagadta a párt nógrádi listájának nyilvántartásba vételét
márc. 29
16:36
Kampány van, Schwartz templomba ment (Gondola)
Schwartz szégyenletesnek tartja az iszkázi plébános viselkedését. A pap a virágvasárnapi misén felolvasta a Püspöki Konferencia körlevelét.
márc. 29
16:36
Tovább csökkent a kamat - Mi történik az állampapírpiacon? (Portfolio)
Nap közben és a jegybank döntését követően sem volt érdemi mozgás az állampapírok másodlagos piacán, Simor András jegybankelnök sajtótájékoztatója után viszont kisebb mértékben csökkentek a hozamok -...
márc. 29
16:36
Olasz régiós választások: botrányok miatt kisebb részvétel (ATV)
Három százalékkal kevesebben szavaztak mint öt éve.
márc. 29
16:38
Pusztai: az ’50-es évek szele fújdogál körülöttünk + videó (ATV)
Az MDF-fel kapcsolatban a rendőrség mindig különös gyorsasággal jár el - mondta.
márc. 29
16:42
Czukor Show - hétköznapi fejlövés egy átlagos délutánon (Blikk)
Vajon milyen, ha egy délutáni beszélgetős műsor túllép saját keretein és a megjátszott őszinteség helyett valódi családi dráma bontakozik ki a nézők - és a műsorvezető - legnagyobb megdöbbenésére?
márc. 29
16:42
A HVG Állásbörze kiállítóit díjazta az Edupress (HírTV)
Több kategóriában is értékelte a tavaszi HVG Állásbörze kiállítóinak standjait a rendezvény médiapartnereként az Educatio Press Magyar Oktatási Hírügynökség, március 25-én. A csaknem 1500 állásajánlattal kecsegtető 89 vállalkozás és 11 pótképzést hirdető kiállító között a zsűri a legegységesebb arculat, a legextrémebb stand, a legötletesebb reklámajándék, a legkreatívabb standdekoráció és a…
márc. 29
16:44
EUR/USD Gyorsabb infláció (HírTV)
A német fogyasztói árak márciusban az elözetes adatok szerint havi szinten 0,5%-kal, míg éves összevetésben 1,1%-kal emelkedtek (elörejelzés. +0,3%, illetve +0,9%, elözö: 0,4%, illetve 0,6%). Az EUR/USD 1,3450 felé esett az adatok hatására. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 29
16:46
Elhunyt Kass János (HírTV)
Elhunyt Kass János grafikus. 1927-ben született Szegeden, keramikusi mesterlevelet a második világháború után kapott, majd a képzőművészeti és az iparművészeti főiskolán is tanult, ahol később tanított is.
márc. 29
16:48
Nem csitult a hindu-muzulmán viszály Dél-Indiában (Gondola)
Könnyfakasztó gránátokkal, figyelmeztető lövésekkel és gumibotok alkalmazásával próbálták feloszlatni a rendfenntartó erők az egymással dühödten hadakozó hindukat és muzulmánokat a dél-indiai Haidarábád városban
márc. 29
16:50
Bajnai: sikerült visszafordulni a szakadék széléről (Gondola)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint egy éve hatalmon lévő kormányának sikerült teljesíteni vállalásait, köztük a legfontosabbat, hogy visszafordítsa az országot a szakadék széléről
márc. 29
16:51
Bajnai: a szakadék széléről jöttünk vissza (Privátbankár)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint egy éve hatalmon lévő kormányának sikerült teljesíteni vállalásait, köztük a legfontosabbat, hogy visszafordítsa az országot a szakadék széléről. A kormányfő hé...
márc. 29
16:51
Mínuszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,43 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel, 24.399,81 ponton zárt hétfőn.
márc. 29
16:51
Jogsértő a Fidesz-KDNP "dupla műsorideje" (Metropol)
Sérti a jelölőszervezetek egyenlőségének elvét, hogy a Magyar Televízió "dupla műsoridőt" biztosít a Fidesz-KDNP-nek a választási műsorában, külön jelölőszervezetnek tekintve a közösen országos listát állító pártokat - mondta ki hétfőn a Legfelsőbb Bíróság.
márc. 29
16:51
Átadták a Marton Frigyes díjakat (Spa Trend Online)
Idén a Marton Frigyes Díjat Görgey Gábor Kossuth-díjas író, Lorán Lenke Jászai Díjas, Érdemes művész valamint Nagy Bandó András - Karinthy-gyűrűs humorista, író vehette át.
márc. 29
16:52
Közepes és magas kockázatokat lát az ÁSZ a büdzsében (Gondola)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adó- és illetékbevételek, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - derül ki az ÁSZ jelentéséből az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről
márc. 29
16:54
Közös területfejlesztési dokumentumot írtak alá a V4-ek (Gondola)
Egységes közép-európai területi tervezési és fejlesztési dokumentumot írtak alá a visegrádi négyek (V4) - Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, valamint Románia és Bulgária fejlesztési miniszterei és vezetői Budapesten
márc. 29
16:54
Bajnai: sikerült visszafordulni a szakadék széléről (hirado.hu)
A kormányfő szerint az országot a hosszú távú fejlődés útjára állították az elmúlt egy évben
márc. 29
16:54
Klímavédelem: a vállalatvezetők már nem hisznek a kormányok erejében (Portfolio)
A tavalyi évben tapasztalt folyamatok, és a 2009-et záró sikertelen koppenhágai klímacsúcs hatására egyre több vállalatvezető véli úgy, hogy a nemzeti kormányok nem lesznek képesek összehozni egy...
márc. 29
16:56
Ötletes fricska a holokauszt tagadóinak (Gondola)
A nem könnyen kimondható nevű Beit Lohamei Haghetaot múzeum egy ötletes sajtóhirdetéssel rukkolt elő a holokauszttagadás kapcsán.
márc. 29
16:56
Az OTP húzta lefelé a hazai piacot (Portfolio)
A mérsékelt pluszban nyitó európai indexek reggeli lendülete gyorsan megtorpant és estére a pénteki zárószintek közelébe csökkentek a jegyzések. A fél százalék körüli emelkedéssel nyitó amerikai piac...
márc. 29
16:58
Újra drágul a benzin és a gázolaj is (Gondola)
Szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak: a benzin és a gázolaj ára is 3-3 forinttal nő - értesült a holtankoljak.hu.
márc. 29
17:00
Kylie Minogue meztelenül kampányol (Blikk)
Négy évvel azután, hogy legyőzte a mellrákot, Kylie Minogue meglepő kampányban, ruha nélkül hívja fel a figyelmet a betegség veszélyére.
márc. 29
17:00
Nőtt a szavazókedv - háromszoros fölényben a Fidesz (HírTV)
Már a megkérdezettek 67 százaléka menne el biztosan szavazni - derül ki a Századvég-Kód márciusi felméréséből. A kutatás szerint továbbra is három párt jutna be biztosan a parlamentbe. A Fidesz tartja jelentős fölényét versenytársaival szemben, a második helyért azonban éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között.
márc. 29
17:00
A Trilak sms-promóciót tendereztetett (Kreatív Online)
A Trilak festékgyártó tendereztetés után választott ügynökséget egy sms-játék lebonyolítására. Hárman indultak.
márc. 29
17:06
Kosztolányi emlékérmét bocsátott ki az MNB (Gondola)
A Magyar Nemzeti Bank 5 ezer forint névértékű ezüst emlékpénzt bocsát ki Kosztolányi Dezső születésének 125
márc. 29
17:08
Londoni elemzők 5 százalékos kamatmélypontot várnak az idén (Gondola)
Még fél százalékpontnyi idei magyarországi kamatcsökkentést valószínűsítenek londoni feltörekvő piac elemzők az MNB által hétfőn bejelentett - az előzetes várakozásnak megfelelő - negyed százalékpontos enyhítés után
márc. 29
17:10
BUX: -1,04 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,43 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel, 24
márc. 29
17:12
Századvég-Kód: Fidesz kétharmad - második Jobbik (Gondola)
A Századvég-Kód szerint hárompárti parlament lesz. A második helyért éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között.
márc. 29
17:12
Színészek "kampányolnak" a költészetért (hirado.hu)
Szerdán hat helyszínen hat művész több mint száz verset ad elő
márc. 29
17:12
Itt az új szuperpályázat! 1,5 milliárdos megtakarítás (Pénzcentrum)
Ismét klímabarát energiatakarékos izzók cseréjére hirdet pályázatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium....
márc. 29
17:12
Csillag születik? - Nagy meglepetés készül az Idolnál (Portfolio)
A One Equity Partners, a JP Morgan kockázati és magántőke üzletága közel áll a megegyezéshez, hogy felvásárolja az American Idol, és több más tehetségkutató műsor tulajdonosát, a CKX Inc. nevű céget...
márc. 29
17:18
Nem csak a cukor és a zsír - 8 ok, amiért elhízhatunk (Blikk)
Nem csak a túlzott kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód felelős az elhízásért, a szakértők szerint testsúlyunkat sok dolog befolyásolja.
márc. 29
17:18
Megműtötték a 31 ujjú kisfiút – videóval (BorsOnline)
Hat és fél órán át műtötték az orvosok azt a hat esztendős kínai kisfiút, aki 31 ujjal született: 15 a kezén és 16 a lábán.
márc. 29
17:18
Recept: Tepsis harcsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg harcsafilé 1 kg héjában főtt krumpli 4-5 evőkanál vaj 1 evőkanál kapor 1 fej vöröshagyma 1 közepes póréhagyma fekete olívabogyó olívaolaj ételízesítő só
márc. 29
17:18
Szegényebb az egyetemes kultúra Kass János nélkül (Infostart)
Veszteség érte a magyar, de az egyetemes kultúrát is Kass János halálával, hiszen a magyar irodalom jelentős részét az ő rajzain keresztül lehetett megismerni - mondta a 83 éves korában elhunyt Kossuth és Munkácsy-díjas grafikusművészről és könyvillusztrátorról pályatársa, Orosz István.
márc. 29
17:18
Hatszáz e-mail naponta (Kreatív Online)
Pr-esek az újságírókat, újságírók a pr-eseket, újságírók az újságírókat és pr-esek a pr-eseket – mindenki mindenkit rendesen kiosztott a Médiatükör 2010 konferencián. Konstruktív javaslat alig volt.
márc. 29
17:18
Eriksson ült az elefántcsontparti kispadra (HírTV)
Sven-Göran Erikssont vezeti az elefántcsontparti labdarúgó válogatottat a dél afrikai világbajnokságon. Az afrikai ország szövetsége internetes honlapján hozta nyilvánosságra döntését, de a szerződésről részleteket nem közöltek.
márc. 29
17:20
USD/JPY Javuló Dallas Fed Index (HírTV)
Márciusban -0,1 pontról 7,2 pontra emelkedett a Dallas Fed Index (elörejelzés: 5,2 pont). A termelés részindexe 2,3 pontról 8,7 pontra emelkedett. Az USD/JPY 92,59-re kúszott fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 29
17:22
Egyelőre csak magánszemélyek vásárolhatják meg a bábolnai földterületet (HírTV)
Egyelőre csak magánszemélyek vásárolhatják meg a 8 milliárd forintért kínált bábolnai földterületet. A forgalmazással megbízott ingatlaniroda szerint ugyanis a terület még szántónak minősül, márpedig termőföldet Magyarországon csak magánszemély vehet.
márc. 29
17:24
Szerdán temetik a tényői gyilkosság áldozatait (Gondola)
Szerdán lesz a tényői gyilkosság áldozatainak temetése, az asszony és a két gyermek emlékére hétfő délelőtt megkongatták a másfél ezer lakosú település harangját

Keresés