2010. március 29. hétfő

márc. 29
11:31
FT: az IMF kezdené a görög hitelezést (Gondola)
Az euróövezeti országok eljárási lassúsága miatt "szinte bizonyosan" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lépne először, ha Görögország a múlt heti brüsszeli EU-csúcson kidolgozott segélymechanizmus igénybevételére kényszerülne - írta uniós forrásokat idézve a Financial Times
márc. 29
11:32
Gázolt a metró a Moszkva téren (hirado.hu)
A Déli pályaudvar és a Deák tér között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat
márc. 29
11:32
Hihetetlen! 12 százalékos bővülési ütemet mutathat a kínai gazdaság? (ProfitLine)
Egy kínai állami kutatócég becslése szerint az idei év első negyedévében 12 százalék körül bővülhet a kínai gazdaság. (MTI)
márc. 29
11:34
Repülőszerencsétlenség Nagykanizsán: negyven éves férfi az áldozat! (hirado.hu)
A pilótáról egyesek úgy tudják, gyakorlott repülősnek számított, mások azonban arról számoltak be, hogy csak a múlt évben tanult meg repülni
márc. 29
11:34
Befektetői minősítést kapott a MOL (ProfitLine)
Stabil kilátású befektetői minősítéssel látta el hétfőn a Molt a Fitch Ratings, amely szerint a magyar olajipari vállalatnak fenntartható, vezető piaci pozíciója van Közép- és Délkelet-Európában - olvasható a BÉT honlapján.
márc. 29
11:36
Csak óvatosan a tavaszi kertészkedéssel! (Blikk)
Itt a tavasz, kezdenek rügyezni a fák, aki csak teheti, a kiskertben vagy a hétvégi telken tölti minden szabadidejét, hiszen rengeteg munka vár egy igazi kertészre. A nappalok hosszabbodásával, a fokozatos felmelegedéssel a növények újraélednek, és robbanásszerűen burjánzani kezdenek. Az ebben az időszakban elvégzendő munkálatoknak azonban mind ránk, mind állatainkra nézve lehetnek káros…
márc. 29
11:36
Recept: Puncstorta III. (Mindmegette)
Hozzávalók: A vizespiskótához: 6 tojás 6 kanál víz 30 dkg cukor 30 dkg finomliszt 1 sütőpor Valamint: baracklekvár 1 dl rum 60 dkg cukor kandírozott narancshéj
márc. 29
11:36
Kifosztották a balatonlellei OCÖ-üdülőt (Infostart)
Értékes berendezési tárgyak tűntek el az Országos Cigány Önkormányzat balatonlellei üdülőjéből. Ezek között van például az egymillió forintot érő sütőberendezés, de ágyneműk és az evőeszközök is hiányoznak. Kenéz István a város polgármestere az InfoRádiónak azt mondta: bár tudomása szerint nem követtek el bűncselekményt, viszont megkeserítették a nyaralók és az ott lakók az életét az OCÖ vendégei.
márc. 29
11:36
Észak-kaukázusi csoport követhette el a moszkvai merényletet (Infostart)
A hivatalos adatok szerint 36 halálos áldozatot követelt az a két robbanás, amely helyi idő szerint hétfő reggel rázta meg a moszkvai metróhálózat 1-es vonalát. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője szerint a merényleteket egy észak-kaukázusi terroristacsoport két tagja követte el. Az orosz fővárosban a lezárások miatt szinte teljesen megbénult a forgalom.
márc. 29
11:36
Orbán: Pécs a példa arra, hogy van esély a gyors változtatásra (HírTV)
Pécs néhány hónap alatt a remény városa lett, példát lehet róla venni, és tanácsokat lehet kérni - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn délelőtt a pécsi városháza előtti sajtótájékoztatóján.
márc. 29
11:36
Megkezdődött a túzokok násza (hirado.hu)
A dürgés során az addig peckesen lépegető kakas egészen döbbenetes alakváltozáson megy keresztül
márc. 29
11:38
Recept: Mézes-diós szelet II. (Mindmegette)
Hozzávalók egy gáztepsiez: A piskótához: 10 tojásfehérje 40 dkg kristálycukor 40 dkg durvára darált dió 2 evőkanál liszt 1 kávéskanál sütőpor 1 egész citrom leve és héja 2 csomag vaníliás cukor A mézes laphoz: 20 dkg liszt 2 dkg margarin 6 dkg porcukor 1 egész tojás 2 evőkanál méz 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna 1 csomag vaníliás cukor 2 evőkanál tejföl A krémhez: 10 tojássárgája 20 dkg…
márc. 29
11:38
A tangó különböző arcai (HírTV)
Argentin Tangó Esttel folytatódik a XX. Debreceni Tavaszi Fesztivál március 30-án. A tangó hazai képviselői mutatják be a tangó különböző arcait.
márc. 29
11:38
Korózs szerint a világválság az oka a munkanélküliségi csúcsnak (hirado.hu)
A szociális államtitkár elmondta, az unióhoz Magyarországgal együtt csatlakozott országok szinte mindegyikében magasabb a munkanélküliség, mint nálunk
márc. 29
11:40
Orbán: Pécs a remény szimbólumává vált Magyarországon (hirado.hu)
A baranyai megyeszékhely egy már leírt városból lett hirtelen a remény városa, és a Fidesz elnöke azért is látogatott el Pécsre, hogy megtudja ennek receptjét
márc. 29
11:42
Tarlós: az MSZP nem tudja vitatni a BKV-jelentés tartalmát (Gondola)
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a szocialisták azért nem szavazták meg a BKV-ügyeket vizsgáló bizottság jelentéstervezetét, mert abban olyan tények vannak, amelyekkel nem tudnak vitatkozni
márc. 29
11:44
Orbán Viktor: Pécs a remény városa (Gondola)
Orbán Viktor szerint Pécs a remény szimbólumává vált egész Magyarország számára
márc. 29
11:45
A világválság miatt magas a munkanélküliség hazánkban (Alternatív Energia)
Korózs Lajos szerint a gazdasági világválság az oka annak, hogy 16 éves csúcson van a munkanélküliség Magyarországon.
márc. 29
11:48
A 12 százalékos növekedés is összejöhet Kínának (Privátbankár)
Egy kínai állami kutatócég becslése szerint az idei év első negyedévében 12 százalék körül bővülhet a kínai gazdaság. A második negyedévtől ugyanakkor már 10,8 százalékra lassulhat a növekedés ütem...
márc. 29
11:48
Az adótartozás és az evások: törlés és bírság (Adózóna)
Az utóbbi napokban több evás vállalkozót döbbentett meg az adóhatóságtól kapott értesítés: a hivatal megszüntette evaalanyiságukat.
márc. 29
11:48
Tarlós: "mit hazudoznak itt össze-vissza?" (hirado.hu)
A fideszes politikus szerint a szocialisták azért nem szavazták meg a a BKV-ügyeket vizsgáló bizottság jelentéstervezetét, mert abban olyan tények vannak, melykkel nem tudnak vitatkozni
márc. 29
11:48
PannErgy: újabb milliárd áll a házhoz (3.) (Portfolio)
Közel 900 millió forintért eladott a PannErgy egy olyan ingatlant, amely korábban a műanyagipari termelésnek adott otthont. A közelmúltban megtörtént ONP tőkeemelés után ez azt jelenti, hogy újabb...
márc. 29
11:48
Személyesen is kérhető már segítség a pályázatokhoz! (Pénzcentrum)
A lehetséges pályázók és a már nyertes uniós pályázattal rendelkezők minél színvonalasabb kiszolgálása érdekében - az ország 176 településén elérhető Új Magyarország Pontok és a fővárosban eddig csak telefonon és interneten elérhető ügyfélszolgálata mellé - személyes központi ügyfélszolgálati irodát nyitott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A főváros VII. kerületében, az Ügynökség irodaházában, a…
márc. 29
11:48
Fordulat: mégis tett feljelentést a Csepelen meggyilkolt igazgató + videó (ATV)
Előkerültek az ezt igazoló dokumentumok.
márc. 29
11:50
A lisztérzékenység a magzat fejlődését is károsíthatja (Privátbankár)
A lisztérzékenyek a legtöbb esetben nem is sejtik, hogy panaszaikat a búza, árpa és rozs elfogyasztása okozza, így nem is fordulnak orvoshoz
márc. 29
11:50
Máris elindult a görög kötvénykibocsátás (Portfolio)
A múlt hét második felében Brüsszelben megszületett, Görögországnak végszükség esetén nyújtandó hitel kedvező piaci fogadtatását máris igyekszik kihasználni Athén, mivel már ma elindította egy 7 éves...
márc. 29
11:50
Válás! Másik nő miatt, 9 év után hagyták ott a magyar színésznőt (ATV)
Korábban ő szeretett volna többször is elválni.
márc. 29
11:51
Befektetői minősítést adott a Molnak a Fitch Ratings (Infostart)
Stabil kilátású befektetői minősítéssel látta el hétfőn a Molt a Fitch Ratings, amely szerint a magyar olajipari vállalatnak fenntartható, vezető piaci pozíciója van Közép- és Délkelet-Európában.
márc. 29
11:52
Tarlós: mit hazudoznak itt össze-vissza? (Privátbankár)
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a szocialisták azért nem szavazták meg a BKV-ügyeket vizsgáló bizottság jelentéstervezetét, mert abban olyan tények vannak, amelyekkel nem tudnak vitatkozni. ...
márc. 29
11:52
Alapkezelői innováció nyugdíj célra (Pioneer) (Portfolio)
A megtakarítók zöme nem akarja aktívan menedzselni a hosszú távú megtakarításait, valamilyen megbízható és rendszeres közreműködést nem igénylő megoldást keres. A magán nyugdíjpénztári választható...
márc. 29
11:54
Mol: befektetésre ajánlva (Privátbankár)
Stabil kilátású befektetői minősítéssel látta el hétfőn a Molt a Fitch Ratings, amely szerint a magyar olajipari vállalatnak fenntartható, vezető piaci pozíciója van Közép- és Délkelet-Európában. A...
márc. 29
11:54
Halálos baleset történt Aszaló belterületén (Infostart)
Egy kerékpáros vesztette életét abban a közlekedési balesetben, amely hétfő délelőtt történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Aszaló belterületén, a 3-as út átvezető szakaszán - közölte a rendőrség.
márc. 29
11:54
Elhunyt Kass János (Infostart)
Elhunyt Kass János grafikusművész, könyvillusztrátor; a Kossuth-díjas művészt életének 83. évében hétfőn érte a halál Budapesten - közölte a család.
márc. 29
11:54
A balliberális kormányok egészségpolitikai döntéseinek következményei (videó) (HírTV)
A balliberális kormányzatok egészségpolitikai döntéseinek következményei. GyógyHír archívum: amit mi láttunk és mi tapasztaltunk.
márc. 29
11:54
Botrány II. Erzsébet királynő terhes ábrázolása miatt (Kreatív Online)
A zimbabwei The Standard terhes nőként ábrázolta II. Erzsébet brit királynőt. A botrány után bocsánatot kértek.
márc. 29
11:54
Minősítette a MOL-t a Fitch (Portfolio)
A Fitch ma BBB- minősítést adott a MOL hosszú távú hiteleire és stabil kilátásokat fogalmazott meg a cégre - írja a Reuters. BBB- minősítéssel a befektetési kategóriába sorolja a Fitch a MOL...
márc. 29
11:56
A bűntérkép befolyásolhatja, hogy hol veszünk lakást (Privátbankár)
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által elkészített 2010-es bűntérkép befolyásolhatja azt, hogy ki és hol vásárol lakást
márc. 29
11:56
EUR/JPY Gap (HírTV)
Az EUR/JPY március 22-e óta 400 pipes nyereséget könyvelt el. A devizapár erösödésében a görög kérdéssel kapcsolatos megkönnyebbülés mutatkozik meg. A 125,20-as ellenállás már kétszer is megfogta az emelkedést. Ahhoz, hogy a devizapár nyereséget szerezzen, zárni kell a gapet 124,04-nél. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 29
11:56
Árgus szemmel lessük a szinteket - Technikai elemzés (Portfolio)
A hétfő délelőtti kereskedés során a befektetők és spekulánsok keresik az irányt a piacon. Gyakran a hét elején kialakuló hangulat meghatározó a hét további részére is, cikkünkben keressük azokat a...
márc. 29
11:57
Brüsszelben tárgyalt az MGYOSZ társelnöke (HR Portál)
A válság, valamint annak az európai társadalomra gyakorolt hatása európai szintű válaszokat igényel. Kiemelten fontos tehát a szociális partnerek bevonása, mondta Dr. Vadász Péter, az MGYOSZ társelnöke Brüsszelben.
márc. 29
11:58
Katalóniában betilthatják a bikaviadalokat (+képriport) (HírTV)
Madridban vasárnap több ezren gyűltek össze, hogy a bikaviadalok ellen tiltakozzanak. A tüntetést mintegy 50 állatvédő csoport szervezte, hogy a madridi kormányzat azon tervezete ellen demonstráljanak, amellyel a spanyol régió kulturális örökségének nyilvánítsák a bikaviadalokat. Ezalatt az északkeleti régió, Katalónia törvényhozása azt fontolgatja, hogy első régióként betiltsák a bikaviadalokat.
márc. 29
11:59
Új vezére van a Cerbonának (HR Portál)
Április 6-tól új vezérigazgató veszi át a székesfehérvári székhelyű Cerbona Zrt. operatív irányítási feladatait, Gosztonyi Gábor személyében - írja a Napi Gazdaság.
márc. 29
12:00
Korózs: a gazdasági világválság az oka a magas munkanélküliségnek (Gondola)
Korózs Lajos szerint a gazdasági világválság az oka annak, hogy 16 éves csúcson van a munkanélküliség Magyarországon
márc. 29
12:01
Új vezére lesz a K&H; Banknak (HR Portál)
Április 29-től Marko Voljc, a K&H Bank jelenlegi vezérigazgatója felel a KBC csoport közép-európai és oroszországi tevékenységeiért, tudatja a Világgazdaság.
márc. 29
12:02
Befektetői minősítést adott a Molnak a Fitch Ratings (Gondola)
Stabil kilátású befektetői minősítéssel látta el hétfőn a Molt a Fitch Ratings, amely szerint a magyar olajipari vállalatnak fenntartható, vezető piaci pozíciója van Közép- és Délkelet-Európában
márc. 29
12:03
A Henkel ismét a világ legetikusabb vállalatai között (HR Portál)
A Henkel immár harmadik éve került fel a Világ legetikusabb vállalatait tartalmazó listára. A US Ethisphere Institute intézet által készített rangsor világszerte ismeri el a vállalatokat, a vállalatirányítás terén mutatott példás etikai hozzáállásukért és a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségükért.
márc. 29
12:03
Az FBI őrizetbe vette egy keresztény milícia több tagját (Metropol)
Őrizetbe vették egy keresztény milícia legkevesebb hét tagját az Egyesült Államok három szövetségi államában a hét végén tartott rajtaütések során - közölte helyi idő szerint vasárnap az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik munkatársa.
márc. 29
12:03
Egy hét kép – 2010. 03. 22. - 29. (Metropol)
Rogán vizet fakaszt a szökőkútból, Bajnai Londonban telefonál, Morvai Bokros szája leragasztva, Gyurcsány és Orbán egy tálból cseresznyézik.
márc. 29
12:03
Korrigálhat a General Electric! (ProfitLine)
A korábbi emelkedések már megtorpanni látszanak a technológiai mamut vállalat részvényeinek jegyzésében. Miután sikeresen ki tudott törni az emelkedő háromszögből, maga mögött hagyva a 17$-os ellenállást, egy nagyon szép 19$-ig tartó emelkedést tudott produkálni. (Solar Capital)
márc. 29
12:04
AmCham: közműtanácsra, vagy erősebb energiahivatalra lenne szükség (Gondola)
Közműtanács felállítását, vagy erősebb energiahivatal létrehozását javasolja az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), hogy Magyarország a jelenleginél versenyképesebb legyen - mondta Antal Dániel, az AmCham Energetikai és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke

Keresés