Kétezer szurkoló több órás késéssel jutott csak haza a szerdai 0:3-ra végződött Dél-Afrika-Uruguay meccs után, mert áramszünet miatt nem közlekedtek a vonatok Pretoria környékén - közölte az ország áramszolgáltatója csütörtökön. Az állami vonattársaság végül gőzmozdonyokat vetett be, az utolsó szurkolót így is csak három órás késéssel, hajnali fél 3-ra juttatták célba.
Alighanem a sérült William Gallas nélkül játszik ma Franciaország, melynek szövetségi kapitányát, Raymond Domenecht rábeszélték arra, hogy tegye vissza a kezdőcsapatba Thierry Henryt.
A Greenpeace elfogadhatatlannak tartja a bécsi Umweltsenat heiligenkreutzi hulladékégetőre adott engedélyét, amely teljesen figyelmen kívül hagyta a helyiek és a környezetvédők ellenérveit.
A rendőrség számára megfogalmazott célkitűzés megvalósult, eredményt hozott — jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, utalva a kormány azon ígéretére, hogy két hét alatt rendet tesznek.
Mintegy ötvenezer ultraortodox zsidó tüntetett Jeruzsálemben és Bné-Berakban csütörtök délután az izraeli legfelsőbb bíróság egy határozata ellen, amely megtiltotta a szefárd zsidók szegregációját egy vallási lányiskolában.
A nyári szezonban megszokottnak megfelelően az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett zajlott ma a kereskedés a hazai tőzsdén. A délután folyamán több kiábrándító makroadat is érkezett az Egyesült...
Az etnikai alapú erőszakcselekmények elől már legalább 400 ezer lakos menekült el Kirgizisztán déli részén levő otthonából az ENSZ legfrissebb becslése szerint - közölte csütörtökön Genfben a világszervezet humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője.
A válság kirobbanása óta a kormányzatok olyan mértékben avatkoztak be az egyes eszközpiacokon, hogy ezzel már rontották a gazdaság állapotát - nyilatkozta a CNBC-nek adott interjújában a hires...
Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a bíróság azt a 22 éves férfit, aki hétfőn a Pest megyei Vecsésen összeveszett egy 34 éves férfival, akit a vitát követően több késszúrással gyilkolt meg.
A Greenpeace elfogadhatatlannak tartja a bécsi Umweltsenat heiligenkreutzi hulladékégetőre adott engedélyét, amely teljesen figyelmen kívül hagyta a helyiek és a környezetvédők ellenérveit - közölte a környezetvédő szervezet
Az etnikai alapú erőszakcselekmények elől már legalább 400 ezer lakos menekült el Kirgizisztán déli részén levő otthonából az ENSZ legfrissebb becslése szerint - közölte Genfben a világszervezet humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője
A jövő év elejére készülhetnek el a teljesen megújuló kormányzati honlapok; erről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár beszélt csütörtökön Budapesten. Kovács Zoltán egy sajtóbeszélgeté...
Működőképes és olcsóbb közmédiumokat szeretne a Fidesz, ezért azokat a módosításokat, amelyek a média működését kiegyensúlyozottabbá és olcsóbbá teszik, még a nyári ülésszak alatt végigviszik a parlamenten - mondta Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülése közben tartott sajtótájékoztatóján
A rendőrség számára megfogalmazott célkitűzés megvalósult, eredményt hozott – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter, utalva a kormány azon ígéretére, hogy két hét alatt rendet tesznek
(MTI) - Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön arról, hogy Észtország januártól az euróövezet tagjává válhat, és bevezetheti az eurót.
Már a vb-rendezés odaítélésekor mindenki tudta, hogy a vb idején Dél-Afrikában tél lesz, de arra senki sem számított, hogy a mérsékelt időjárásáról ismert országban idén ilyen hideg lesz.
Hozzávalók: 50 dkg füstölt főtt tarja vagy sonka 50 dkg rizs 1 db piros kaliforniai paprika 1 db sárga kaliforniai paprika 1 db zöld kaliforniai paprika tejföl sajt olaj só
Európában egyedülálló együttműködés született a CODEX Tőzsdeügynökség Zrt. és a Károly Róbert Főiskola (KRF) között, a tőzsdén, éles kereskedés közben szerezhetnek tapasztalatokat a főiskola hallgatói az ügynökségnél - közölte a KRF csütörtökön az MTI-vel.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy robogó utasa, amikor motorkerékpárjukkal egy autónak ütköztek a főváros XI. kerületében. Az ütközés közben a bukósisak megrepedt, az utas mégis ennek köszönheti az életét.
A muzulmánok ellen irányuló fenyegetések és rasszista jellegű cselekmények "jobb számontartásáról" írt alá megállapodást csütörtökön Brice Hortefeux francia belügyminiszter és Mohammed Moussaoui, a Muzulmán Vallás Franciaországi Tanácsának (CFCM) elnöke.
A rendőrség számára megfogalmazott célkitűzés megvalósult, eredményt hozott - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, utalva a kormány azon ígéretére, hogy két hét alatt rendet tesznek. A belügyminiszter szerint egy éven belül sikerrel járhat az a célkitűzés is, hogy megvalósuljon egy élhetőbb Magyarország.
Átadták át a II. kerület megújult bölcsődéjét a Hűvösvölgyi úton; az intézmény orvosolhatja a férőhelyek hiányát. Az önkormányzat több mint 247 millió forint uniós támogatással vágott bele a projektbe, amelynek keretében a következő években további 110 férőhellyel szeretnék bővíteni az intézményrendszer kapacitását.
(MTI) - Az uniós források átcsoportosítását szorgalmazza Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint hibás célokra költik el ezt a pénzt, mert Magyarország felzárkózó országként egy fejlett ország logikáját használta.
A kanadai dollár délután jókora veszteségeket könyvelt el, melyek hátterében a gyenge nagykereskedelmi adatok álltak. A forgalmak májusban 0,3%-kal csökkentek (elözö: 1,4%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Hozzávalók: 2 db filézett csirkemell 2 szál sárgarépa 2 db nagyobb alma 1 dl félszáraz rozé bor só borsikafű olaj 20 dkg fehér szemű rizs 20 dkg zsenge zöldborsó vaj petrezselyemzöld
Prágában és Pozsonyban még nem alakult meg az új kormány, de sok jel utal arra, hogy a Magyarországi, a szlovákiai és a csehországi választások után a fekete lesz Közép-Európa politikai divatszíne - írta a Die Presse a jobboldali pártok sikerére utalva. A magyar, a cseh és a szlovák választási eredményt vetette össze csütörtöki vezércikkében a konzervatív osztrák napilap.
Csütörtökön nap közben folyamatos erősödést követően délután meredeken gyengült a forint: az eurót délután fél ötkor 280,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután 280,20 forint után. A jegyzés 281,30 és 278,30 között mozgott.
Június 29-ig kivétel nélkül minden, a 29 ponthoz kapcsolódó törvényi kezdeményezést az Országgyűlés elé terjeszt a kormány – számolt be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, a Házbizottság ülése után. A parlament 28-án dönt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöki és alelnöki posztjáról, másnap pedig a köztársasági elnök személyéről. Az LMP és a Jobbik a törvényhozás tempóját kifogás...
Az Apple és viszonteladói több mint 600 ezer 4G iPhone-ra kaptak előrendelést, ezért a június 24-i első eladási napra már nem is fogadnak több előjegyzést - közölte az informatikai vállalat
Csütörtökön nap közben folyamatos erősödést követően délután meredeken gyengült a forint: az eurót délután fél ötkor 280,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután 280,20 forint...
Sztároperatőr lett egy teknősbékából az interneten. A páncélos víz alatti felvételeket készített egy talált kamerával. A készüléket még tavaly hagyta el egy turista a karib-tengeri Arubában, majd fél évvel később Floridánál ért partot.
Antiszemita uszítás miatt csütörtökön azonnali hatállyal decemberig kitiltották a szászországi tartományi parlamentből a szélsőjobboldal frakcióvezetőjét.
Napi négy és fél órát töltöttek a magyarok a televízió előtt 2010 áprilisában, miközben a 15 évesnél idősebbek csaknem 70 százaléka semmilyen említésre méltó sporttevékenységet nem végzett, sokan pedig a napi időbeosztásukat is a műsorokhoz igazították - áll az Invitel Zrt. közleményében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Magyar Róbert után egy újabb vádlottnak veszett nyoma a „fekete seregként” emlegetett bűnszervezetből, amelynek elsőfokú büntetőpere a védőbeszédekkel a befejezéséhez közeledik - derült ki a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.
Hozzávalók: 2 db filézett csirkemell 2 szál sárgarépa 2 db nagyobb alma 1 dl félszáraz rozé bor só borsikafű olaj 20 dkg fehér szemű rizs 20 dkg zsenge zöldborsó vaj petrezselyemzöld