Lengyelország másfél hónapon belül kiadhatja Németországnak azt a Moszad-ügynököt, akit június 4-én vettek őrizetbe a varsói repülőtéren. Uri Brodszkit okirat-hamisításért fogták el. A gyanú szerint Brodszkinak szerepe volt annak a kommandónak a felállításában, amely januárban Dubaiban meggyilkolta a Hamász katonai szárnyának egyik alapítóját.
Ősz előtt csak a konvergens hatóságról és a közmédiumok felügyeletéről szavazna a parlament, de most már ezekről is egyeztetne a kormánypárt az ellenzékkel.
Imádsággal fizethetnek italukért a vendégek egy zágrábi kávéházban. A horvát főváros turizmusszövetsége honlapján ajánlja a városba látogatóknak a Jarun városrészben lévő Jedro elnevezésű kávéházat.
A gyalogosbarát közlekedés jegyében átépítik a Károly körút Astoria és Deák tér közötti szakaszát, valamint a Március 15. tér környezetét a Budapest szíve program két újabb projektje keretében.
(MTI) - László Csaba szerint nehéz lesz beszedni a 200 milliárd forintos bankadót; ha marad az összeg, tevékenységeket vihetnek ki az országból a pénzintézetek.
Először játszik együtt főszerepet a filmvásznon Nicole Kidman és Nicolas Cage; a két Oscar-díjas színészt Joel Schumacher rendező nyerte meg készülő Trespass című akciófilmjéhez - jelentette egy amerikai filmes szaklap.
Házkutatások során ötven szervert foglaltak le az azokon lévő 500 terabyte tartalommal szerverhotelek termeiben a rendőrök a főváros több pontján - közölte csütörtökön a rendőrség.
A Skagen AS (Norvégia) 2010. június 16. napján kézhez vett tájékoztatása alapján a Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy a Skagen AS (Norvégia) szavazati joga a részvénytársaságban 5,2%-ról 4,98%-ra változott - olvasható a BÉT honlapján.
Több milliárd forintos uniós támogatásra számíthat az ország az árvízkárok helyreállításához - mondta az InfoRádiónak Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus kiemelte, a kormánynak arra is lehetősége lesz, hogy a már lehívott uniós pénzeket az újjáépítésre csoportosítsa át.
Harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el csütörtök délelőtt a Hármas-Körösön - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
A Hízóka (Pinguicula) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába tartozó nemzetség. Magyarországon, de az Alpokban és a Pireneusokban is honos növény. Mocsaras és vizes helyeken él. Hétköznapi neve, hízócska. Ha megérintjük a levelit akkor tudni fogjuk, miért is kapta ezt a nevet...
Átépítik a Károly körút Astoria és Deák tér közötti szakaszát, valamint a Március 15. tér környékét. Steiner Pál városfejlesztési tanácsnok közölte: a Budapest szíve program két újabb projektjének munkálatai hétfőn kezdődnek, ezért a következő hónapokban fennakadásokra lehet számítani a közlekedésben
Matolcsy György szerint a gazdaság még lefelé megy, az ország valamennyi makromutatója romlik, a stabilizációval éppen sikerül elkerülni egy nagyobb bajt
A lakosság körében egyre többen kezelik pénzügyeiket az interneten keresztül. A trendet a legnagyobb magyarországi bank online bankoló ügyfeleinek száma is követi: 4 év alatt megduplázódott a szerződö...
A szerethető balfácán büfést, Lalit ráengedjük Budapestre - mondta Rudolf Péter, az Üvegtigris 3. című film főszereplője, egyben rendezője a stáb szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján. A vígjáték forgatása a jövő hétfőn kezdődik, a bemutató december 16-án lesz.
Németország-Franciaország 2:0 - futballnyelven szólva értékelte így a két ország közötti kapcsolatok jelenlegi állását csütörtöki elemzésében a Német Külpolitikai Társaság szakértője.
Üdvözölte csütörtökön az Európai Unió külügyi főképviselője az izraeli kormány döntését a Gázai övezet blokádjának enyhítéséről, de hangoztatta, hogy az elvi határozatot mielőbb a gyakorlatba is kell ültetni.
Az egykori Hűvösvölgyi laktanya területén álló Kadétiskola épületének felújításával és átépítésével megkezdődött az SCD Group Zrt. pasaréti Akadémia Parkra keresztelt megaprojektje. Az egykori...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette a 2010. július 1-je és július 31-e között alkalmazható üzemanyagárak alakulásáról szóló közleményét....
Közel másfél évig tartó trend tört meg a magyar költségvetési kilátások tekintetében, nem emelkedett ugyanis tovább a 2010-es költségvetési hiányára vonatkozó várakozás. A piaci szakértők már csak 4...
Már érvényes a BKV nyári menetrendje, amit minden évben az iskolai vakáció kezdetével vezetnek be - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat közlekedés szervezési főosztályának vezetője.
Egy napon belül megkezdődik az apadás a Hármas-Körösön, ám csütörtökig még további hét centimétert áradt a folyó a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt Szarvasnál - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csütörtökön az MTI-vel
Raffael Sándor szúrta le Marian Cozmát – ezt vallotta a büntetőper tárgyalásán a kilencedrendű vádlott a Veszprémi Városi Bíróságon. B. Iván a Patrióta lokálban tavaly februárban történtekre már nemigen emlékezett, ezért a bíró ismertette a nyomozáskor tett vallomását.
Az uniós források 40-50 százalékát a kis és középvállalkozói szektornak kell kapnia - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás hozzátette: az átstrukturálás mellett felülvizsgálnak 700 uniós projektet. Emellett a közbeszerzéseknél valamilyen módon előnyhöz kívánják juttatni a magyar vállalatokat.
Nemi erőszak miatt indult eljárás a 24 férfi gölnicbányai Ján ellen. A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már büntetett előéletű férfi megerőszakolt egy 16 éves lányt.
A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozása szempontjából jelentős szerepet töltenek be a pályázati források, hiszen 700 vállalkozás vezetőjéből minden negyedik mondta azt, hogy az elkövetkeze...
Stratégiaváltást, a bürokrácia jelentős csökkentését és új munkahelyek létrehozását ígérte a kormány három minisztere: Matolcsy György szerint a tervezett intézkedésekkel 2013-tól a térség leggyorsabban fejlődő gazdasága lehet a magyar, Fellegi Tamás jelentősen javítaná a kkv-k forráshoz jutását, Fazekas Sándor pedig versenyképessé tenné a vidéki életformát. (MTI)
Lars Lagerbäck a dél-afrikai vb-n elbukott első meccsük óta folyamatosan őrjöng, a vereség felett érzett dühében még Maradonával sem fogott kezet az argentinok elleni 90 perc lefújása után.
Szemtanúk szerint lassan rendeződni látszik helyzet a dél-kirgizisztáni Osban és Dzsalálábádban, de a közállapotok még mindig nyomorúságosak a két városban, amely az elmúlt héten súlyos etnikai zavargások helyszíne volt.
Pat Metheny az elmúlt években többször és több formációban járt Magyarországon, de most igazán nagy szenzációnak számít, hogy a legendás Pat Metheny Grouppal lép színpadra június 30-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Pokolgép robbant csütörtök reggel a nyugat-dániai Aarhusban egy ifjúkorúaknak fenntartott fegyintézet igazgatási épülete közelében - közölte a helyi rendőrség.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezi a házelnöknél a kormányfő június 16-ától július 19-ig. Orbán Viktor szerint erre a kabinet gazdasági akciótervének végrehajtása érdekében van szükség.
Szemtanúk szerint lassan rendeződni látszik helyzet a dél-kirgizisztáni Osban és Dzsalálábádban, de a közállapotok még mindig nyomorúságosak a két városban, amely az elmúlt héten súlyos etnikai zavargások helyszíne volt
A kormány akciótervéből kimaradt az egyszerűsített vállalkozói adó, ami a bejelentett változtatások mellett nem biztos, hogy megéri majd. De nem temessük még az evát
Törökország alacsonyabb szintre helyezi Izraelhez fűződő diplomáciai kapcsolatait, ha a zsidó állam nem teljesít bizonyos feltételeket a Gázai segélyflottillát ért katonai támadás után - vált ismertté török diplomáciai forrásból
A lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa) a melegágyak és a zöldségnövények károsítója, de a különféle szántóföldi növényeket sem kíméli. Legnagyobb veszélyt a csíranövényekre és a palántákra jelent. A kifejlett lótücsök talajlakó rovarlárvákkal, csigákkal és egyéb puhatestű szervezetekkel is táplálkozik. Ilyenkor hasznos. Ez a haszna azonban károsításához képest elenyésző.
A magyar fiatalok nincsenek tisztában a demokrácia lényegével, és nem vesznek részt aktívan a működtetésében, illetve közösségük alakításában - állapította meg az Aktív Állampolgárság Alapítvány megbízásából készült vizsgálat, amelyet csütörtökön ismertettek a sajtóval Budapesten
Charlie Sheen nem bízza a véletlenre, hogy titokban maradjanak magánéletének botrányos részletei. Volt feleségével aláíratott egy megállapodást, amelyben némaságra kötelezi.