Egy német kutatócsapat olyan borotvapengét fejlesztett ki, amely jóval élesebb és hosszabb életű minden eddigi pengénél, így a borotválkozásban minőségi ugrás következhet be
Miért akarunk minél hamarabb feltápászkodni, ha elesünk az utcán? Pedig, akár ott is maradhatnánk, ahol vagyunk Életünk további nagy sorskérdései, itt.
A PSZÁF engedélyével a befektetők számára előnyösen változott meg az OTP Ingatlanalap kezelési szabályzata. Eddig - még a 2008 végi válság nyomán életbe léptetett kényszerintézkedések miatt - 90 naptári nap múltán juthatott a pénzéhez az a befektető, aki visszaváltotta az alap befektetési jegyeit. Ezentúl 20 forgalmazási nap, azaz mintegy négy hét múlva megkaphatja pénzét a kiszállni kívánó…
A múlt csütörtök reggeli 276-277 körüli szintről pénteken, a magyar munkaszüneti nap alatt, a befektetői hangulatromlás idején átmenetileg 280-ig gyengült a forint az euróval szemben, ma reggel pedig...
Elfogtak, majd őrizetbe vettek egy férfit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai múlt csütörtökön, aki alaposan gyanúsítható több pénzintézet kirablásával, illetve rablás megkísérlésével – közölte Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökséggel.
Nagy László 2000 óta a Sara Lee Magyarország HR igazgatója, nevéhez fűződök a magyar leányvállalat teljes kultúraváltása, HR rendszereinek kialakítása és működtetése, a szervezeti átalakulások sikeres változás menedzselése. Öt éve a vállalat kelet-közép-európai régiójának HR igazgatója.
Egy magyar befektetői csoport kétéves előkészület után gyümölcslepárlót létesített Kínában. Az üzem néhány hete megkezdte a régióban eddig ismeretlen ital értékesítését, az új termék Unikornis néven kerül a kínai polcokra....
Az Automobilwoche információi szerint az Audi komplett autógyártást tervez a győri üzemben, ez lehet tehát a végső célja a júniusban aláírt telekvásárlásnak. Ha igazak a hírek, akkor a gyártási...
A font pozitívan nyitott. A kereskedök szerint a kedvezö múlt heti brit adatok álltak ennek a hátterében. A piaci szereplök szerint a piacok érzékenyen reagáltak a negatív kijelentésekre, ezért a font ismét a befektetök figyelmének középpontjába került. Az AUD/GBP 0,5700 alatt 0,5645-ig zuhanhat. ellenállások 0,5727-nél és 0,5749-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Augusztus 20-án a magyar piac kimaradt a további esésekből, ennek ellenére egész jól tartjuk magunkat a mai napon. A BUX jelenleg 0.3%-os mínuszban áll, az esést a félelmek idején nagy volatilitást...
Jelentős állami támogatásban részesülhetnek, a rendelkezésre álló pályázati források ötödét kaphatják meg a hungarikumok a jövőben – írja a Magyar Nemzet.
Három ember meghalt, négy pedig megsebesült az egyesült államokbeli Virginia állam egyik vidéki településén, miután egy férfi lövöldözni kezdett egy elmérgesedett családi birtokvita miatt - közölte a rendőrség
A francia és német beszerzési menedzserindexek nem túl meggyözöen alakultak. Az EUR/USD 1,2700 alatt mozog. Támogatás 1,2660-nál, míg ellenállás 1,2720-30-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nem éppen szívderítő adat a német egység huszadik évfordulójának küszöbén: a keleti országrész lakosságának csaknem egyharmada (32%) ki akar vándorolni - írta hétfőn a Die Welt.
Miután az NZD/USD zárta a hétvégi gapet, az elemzök szerint átmenetileg a 0,70-es minimum felé indulhat. A dollár továbbra is erös maradhat. Ellenállás 0,7080-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Legkorábban a 2011/12-es tanévben lesz mód a pedagógusok fizetésének emelésére - nyilatkozta Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára....
Mind a feldolgozóiparban, mind pedig a szolgáltatószektorban óvatosan romlottak a kilátások, mindkét szektor bővülési üteme lassult az euróövezetben - derül ki a Markit intézet által összeállított...
A korábban bejelentett jövő áprilisi időpont helyett 2011. június 22-én lesz Roger Waters koncertje a Papp László Budapest Sportarénában; a zenész szeptemberben kezdődő világkörüli turnéján egykori zenekara, a Pink Floyd 1979-es The Wall című albumának anyagát játssza.
Hazugságokat, de legalábbis titkolózást sejt a romagyilkosságok hátterében a civil rendőrségi szakértő. Tarjányi Péter egykori kommandós elképzelhetőnek tartja, hogy a titkosszolgálatok tudták, kik a sorozatgyilkosok, mégsem tettek semmit – írja a Népszabadság.
A második negyedévben a központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 58 milliárd forinttal nőtt tranzakcióból és 288 milliárd forinttal átértékelődésből eredően - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott legfrissebb adataiból.
Délelőtt gyengült kissé a forint a bankközi devizapiacon, de elemzői várakozások szerint nem lép ki az elmúlt hetekben az euróval szemben kialakult 277-280 közötti árfolyamsávból. Az eurót hétfőn déle...
A múlt hét első felében felfelé próbálkozott az EuroStoxx, de még kísérletet sem tudott tenni arra, hogy visszakerüljön a meredekebb emelkedő trendvonal fölé. (Solar Capital)
Továbbra is nyomás alatt tartja a dollár az eurót, az árfolyam pénteken letörte az emelkedő trendvonalát és jelenleg a 25%-os Fibonacci szintnél próbál megkapaszkodni 1.2696-nál. (Solar Capital)
Egy rossz lépés kis híján az életébe került Szőllősi Józsefnek. A feleségével kiránduló férfi beleesett egy, a növényzettől láthatatlan kútba, egyedül nem tudott volna kimászni az ötméteres lyukból.
Nem éppen szívderítő adat a német egység huszadik évfordulójának küszöbén: a keleti országrész lakosságának csaknem egyharmada (32%) ki akar vándorolni - írta hétfőn a Die Welt.
Az elmúlt hosszú hétvégén tizenöten vesztették életüket közúti balesetben, négyen vízbe fulladtak: csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap összesen 552 közúti közlekedési baleset történt az országban, amelyek közül 83 súlyos, 143 pedig könnyű sérüléssel végződött
Elégedetten értékelte csapata teljesítményét Storcz Botond szövetségi kapitány, miután a magyar válogatott - felülmúlva a szakvezető várakozásait - 6 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzéremmel zárta a vasárnap befejeződött poznani kajak-kenu világbajnokságot, s ezzel az élen végzett a nemzetek közötti versenyben.
Huszonöt iszlamista fegyveres szökött meg egy börtönből Tádzsikisztán fővárosában – közölték hétfőn a tádzsikisztáni hatóságok. Az öt börtönőrt meggyilkoló fegyveresek ellen hajtóvadászatot indítottak. A szökött rabok mind több évtizedes büntetésüket töltötték az Afganisztánnal határos országban.
Megint adják a forintot, de egyelőre tart a 280 forintos szint, így támasz és ellenállás közé szorult a hazai fizetőeszköz jegyzése. A forint lehetséges további sorsát latolgatjuk cikkünkben. ...
Patiszon, ahogy az olaszok szeretik: 2 nagy patiszon, 15-20 dkg liszt, 15-20 dkg durva zsemlemorzsa, 4 tojás, 4 dl tejföl (2 pohár), 2 ev?kanál túró, 10 dkg kecskesajt, só, olaj. A patiszont meghámozzuk, kockára vágjuk, megsózzuk, bepanírozzuk. Ezután olajban kisütjük. Elkészítjük hozzá a mártást. A tejfölt egy tálba öntjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, a villával összetört túrót és sót. Jól…
Egy rosszul működő légkondicionáló okozta a múlt hétfői tüzet a bukaresti Giulesti nőgyógyászati és szülészeti klinikán. A lángok átterjedtek az intenzív osztályra is, és öt csecsemő életét vesztette.
Közerkölcs megsértéséért tartóztatták le azt az 53 éves amerikai állampolgárt, aki Renton egyik forgalmas sugárútján szexuális perverziókkal molesztálta a járókelőket. Meztelenre vetkőzött, és az út szélén, egyik kezében vibrátorral önkielégítésbe kezdett.