2010. augusztus 27. péntek

aug. 27
16:20
Nan - lepénykenyér (Mindmegette)
Hozzávalók: 45 dkg finomliszt 1 kávéskanál só 1 kávéskanál kalonji-hagymamag (vagy köménymag, de el is hagyható) 1 kávéskanál cukor 5 dkg élesztő vagy 1,5 csomag szárított élesztő fél dl tej 1,5 dl natúr joghurt 1 felvert tojás 5 dkg vaj 2 evőkanál szezámmag vagy fehér mákszem
aug. 27
16:20
Mélyülhet a Putyin–Medvegyev-ellentét (Gondola)
Látszólag egy tervezett autópálya vonalvezetéséről folyik a vita, ám a háttérben a két legmagasabb rangú orosz vezető vetélkedése állhat.
aug. 27
16:20
Szalai Annamária: „Minden jót, Mónika!” (Metropol)
„A Mónika-show és a TV2-n futó versenytársa, a Joshi Bharat a nézők könnyedebb szórakoztatását tűzte ki célul. Könnyedség helyett azonban egyre agresszívabb epizódok kerültek ki az alkotók kezei közül.” - írja közleményében az NMHH elnöke.
aug. 27
16:20
Amerikai Michigan Sentiment Index: 68,9 pont- elörejelzés. 69,8 pont (HírTV)
Módosított augusztusi amerikai Michigan Sentiment Index: 68,9 pont- elörejelzés. 69,8 pont- elözetes érték: 67,8 pont. Részletek következnek
aug. 27
16:20
Warningolt az Intel (3.) (Portfolio)
Csökkentette a harmadik negyedévre vonatkozó bevételvárakozását az Intel: a menedzsment közölte, hogy jelenleg 11 milliárd dolláros (+/- 200 millió dollár) bevételt vár, míg a korábbi prognózis 11...
aug. 27
16:21
Vár a Budavári Borfesztivál! (Édenkert)
Vörös, fehér, száraz vagy édes a bor, szinte mindegy, fontos, hogy ott legyünk és találkozzunk! Mosolyogva koccintsuk egymás és a magunk egészségére, és büszkék legyünk nemzeti kincseinkre! Együtt lesz itt minden: hagyomány, zene, tánc, költészet és természetesen a mindent átölelő bor. Szarka Gyulának, a Ghymes frontemberének szavait kölcsönözve hívunk mindenkit a Budavári Borfesztiválra.
aug. 27
16:22
Mediterrán kenyér (Mindmegette)
Hozzávalók 2 veknihez: 1 kígyóuborka 2,5 dkg élesztő 4 dl joghurt 1/2 dl olívaolaj 1 evőkanál só 1 evőkanál kristálycukor 1 kávéskanál szárított oregánó 55-60 dkg finomliszt
aug. 27
16:22
Már nem árvízről, hanem beltengerről beszélnek (HírTV)
Újabb félmillió embert kell kitelepíteni az áradások miatt Pakisztán déli részén – a helyiek már nem árvízről, hanem beltengerről beszélnek. Az árvizek okoznak gondot a szomszédos Indiában, de Törökországban és az afrikai Nigerben is.
aug. 27
16:36
A gödöllői lovardából irányítjuk majd Európát (Privátbankár)
Csaknem 900 millió forintból alakítják át a gödöllői kastély lovardáját, amely a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség eseményeinek fő helyszíne lesz
aug. 27
16:36
Végre! Levetkőzik Jennifer Aniston (Blikk)
A gyönyörű színésznő felfedi bájait a filmvásznon, hollywoodi pályafutása alatt először. A romantikus vígjátékok kulcsszereplője új filmjében vadabb vizekre evez
aug. 27
16:36
Mozogj velünk a Fitbalance-on! (Blikk)
aug. 27
16:36
Recept: Borsós csirketokány (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 30 dkg zöldborsó kevés olaj só bors 1 fej vöröshagyma 1 pohár tejföl 2 evőkanál liszt
aug. 27
16:36
Új párt a láthatáron: a Hit Gyülekezete is részt vesz a szervezésben? (Infostart)
Pártot alapítana Hack Péter jogász, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője. A politikus a Figyelőneten pénteken megjelent interjújában elmondta: az önkormányzati választásról lecsúsztak, a négy év múlva esedékes országgyűlési választáson viszont elindulnának.
aug. 27
16:36
Apasági szabadságon a brit kormányfő (HírTV)
Apasági szabadságra megy a brit kormányfő – közölte pénteken a miniszterelnök-helyettes. David Cameron a korábbi munkáspárti kormányfő, Tony Blair után a második kormányfő a brit történelemben, akinek hivatali idejében gyereke született, de ő az első, aki törvényes jogával élve, kiveszi az apasági szabadságot.
aug. 27
16:36
Gázolás miatt három vonalon késnek a vonatok (Gondola)
A Városligetnél elgázolt a Lajosmizsére közlekedő személyvonat egy ismeretlen embert péntek délután, emiatt három vonalon 20-25 percet késnek a szerelvények
aug. 27
16:36
Holttestet találtak a Dunában Budapesten (Blikk)
aug. 27
16:36
Alonso a második szabadedzést is megnyerte (Metropol)
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
aug. 27
16:36
Holttestet találtak a Dunában (Metropol)
Holttestet találtak a Dunában Budapesten a Gubacsi hídnál pénteken; a rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
aug. 27
16:36
Gázolás miatt késnek a vonatok (Metropol)
A Városligetnél elgázolt a Lajosmizsére közlekedő személyvonat egy ismeretlen embert péntek délután, emiatt három vonalon 20-25 percet késnek a szerelvények.
aug. 27
16:36
Pártot alapítana Hack Péter (Alternatív Energia)
Pártot alapítana Hack Péter jogász, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője. A politikus a Figyelőneten pénteken megjelent interjújában elmondta: az önkormányzati választásról lecsúsztak, a négy év múlva esedékes országgyűlési választáson viszont elindulnának.
aug. 27
16:38
Recept: Nan - lepénykenyér (Mindmegette)
Hozzávalók: 45 dkg finomliszt 1 kávéskanál só 1 kávéskanál kalonji-hagymamag (vagy köménymag, de el is hagyható) 1 kávéskanál cukor 5 dkg élesztő vagy 1,5 csomag szárított élesztő fél dl tej 1,5 dl natúr joghurt 1 felvert tojás 5 dkg vaj 2 evőkanál szezámmag vagy fehér mákszem
aug. 27
16:38
Új elnökök a Regionális Fejlesztési Tanácsok élén (Gondola)
Mind a hét régióban megtartotta első ülését és új elnököt választott a Regionális Fejlesztési Tanács, munkájuk célja, hogy "segítsék a nemzeti kormány egységes fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítását" - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
aug. 27
16:38
Kormánypárti plakátokat rongált meg egy szocialista jelölt (Metropol)
A terézvárosi választási bizottság szerint Külgusz Imre, helyi szocialista önkormányzati képviselőjelölt jogsértést követett el azzal, hogy kormánypárti plakátokat rongált meg.
aug. 27
16:39
Az amerikai gazdaság 1,6 százalékkal nőtt a második negyedévben (ProfitLine)
A korábban becsültnél kevésbé, de az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) a második negyedévben. (MTI)
aug. 27
16:40
Recept: Mediterrán kenyér (Mindmegette)
Hozzávalók 2 veknihez: 1 kígyóuborka 2,5 dkg élesztő 4 dl joghurt 1/2 dl olívaolaj 1 evőkanál só 1 evőkanál kristálycukor 1 kávéskanál szárított oregánó 55-60 dkg finomliszt
aug. 27
16:40
Az MDF-et is nyilvántartásba vette az OVB jelölőszervezetként (Gondola)
Nyilvántartásba vette az MDF-et jelölőszervezetként az október 3-i önkormányzati választásra pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB)
aug. 27
16:41
Elemzők: folytatódhat a munkanélküliség csökkenése (ProfitLine)
A következő hónapokban tovább folytatódhat a munkanélküliség lassú csökkenése Magyarországon, ugyanakkor a szezonális munkák kifutásával év végére ismét 11 százalékra nőhet az állástalanok aránya - vélekedtek pénteken az MTI által megkérdezett elemzők.
aug. 27
16:43
Hirtelen gyengült a forint (ProfitLine)
Viszonylag stabil devizapiaci környezetben gyengült a forint pénteken. Az eurót délután 16 órakor 284,40 forinton jegyezték, szemben a délelőtti 283,04 és a csütörtök délutáni 283,15 forintos árfolyammal. (MTI)
aug. 27
16:54
Stabil környezetben is gyengült a forint (Privátbankár)
Viszonylag stabil devizapiaci környezetben gyengült a forint pénteken. Az eurót délután 16 órakor 284,40 forinton jegyezték, a svájci frank jegyzése elérte a 219 forintot is
aug. 27
16:54
Dr. House húszéves reklámban égeti magát - videó (BorsOnline)
Hugh Laurie-nak akkoriban is meg kellett élnie valamiből, mielőtt magára öltötte volna Dr. House fehér köpenyét, Számos reklámfilmben szerepelt, többek között az alábbi, húsz éve készült, ásványvizet népszerűsítő spotban, ahol rövidnadrágban szaladgál egy erdőben.
aug. 27
16:54
Allergiások figyelem: kezdődik a szezon (HírTV)
Egyetlen magyarországi terület, sőt a horvát tengerpart sem parlagfűmentes, ezért az ÁNTSZ azt javasolja, hogy azok, akik még nyaralás előtt állnak, inkább a veszélytelen Földközi-tenger vidékére utazzanak. Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese a Független Hírügynökségnek azt mondta: valószínűleg a jövő héten, vagy az azutáni héten lesz a parlagfű szezon…
aug. 27
16:54
Pártalapítást tervez Hack Péter (Gondola)
Pártot alapítana Hack Péter jogász, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője
aug. 27
16:54
"Nem bírná egyedül” Feleségéért aggódik a TV2 műsorvezetője (ATV)
Azon dolgozik, nehogy depressziós legyen.
aug. 27
16:56
Holttestet találtak a Dunában Budapesten (Gondola)
Holttestet találtak a Dunában Budapesten a Gubacsi hídnál pénteken, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget
aug. 27
16:56
Változik a vonatok menetrendje (ATV)
Véget ér a nyári időszak.
aug. 27
16:58
Az MSZP tiltakozik a belvárosi kerületek összevonása ellen (Gondola)
A terézvárosi szocialista polgármester tiltakozik a belvárosi kerületek összevonásának terve ellen
aug. 27
17:00
Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel a felsőoktatásba (Gondola)
Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel az egyetemekre, főiskolákra - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága pénteken az MTI-vel
aug. 27
17:12
Egy kis jó hír: pluszban zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,27 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 22.024,37 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,46 százalékkal 20.850 forintra emelkedett, míg az OTP rész...
aug. 27
17:12
Nagy Feró leáll a zenével (BorsOnline)
A nemzet csótánya lázasan készül a szombaton induló X-Faktor mentor szerepére, és továbbra is járja az országot a Beatricével. Pénteken este a Szegedi Ifjúsági Napokon utálja majd az egész XX. századot.
aug. 27
17:12
Tíz furcsaság, amit biztosan nem tudott Demszky Gáborról (Infostart)
A távozó főpolgármester magánéletéről keveset tudott meg az elmúlt 20 évben a közvélemény. Néhány érdekes információt azért tartalmaz Demszky Gábor honlapja.
aug. 27
17:12
108 ezer diák kezdheti meg felsőfokú tanulmányait (HírTV)
Összesen 13.307-en jelentkeztek a felsőoktatásba az idei pótfelvételi eljárásban - jelentett be pontos adatot az oktatási államtitkárság az MTI kérdésére. Közülük több mint tizenegyezren kerültek be valamely egyetemre, főiskolára, így a rendes felvételi eljárás 97 ezer felvételt nyert diákjával együtt mintegy 108 ezer hallgató kezdheti meg szeptembertől felsőfokú tanulmányait. A ponthatárokat ma…
aug. 27
17:12
Szalai: színvonalas beszélgetős műsorok megjelenésében bízik a médiahatóság (Gondola)
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke abban bízik, hogy a televíziós műsorszolgáltatók igényesebb alkotásokkal állnak elő az idén nyáron megszüntetett Mónika-show és a Joshi barát című műsorok helyett
aug. 27
17:12
Kapaszkodik a GBPJPY (ProfitLine)
Továbbra is mániákusan vonzódik a korábbi sávjához a GBPJPY árfolyama. Közel két hónapig oldalazott a 132-136-os zónában, amikor úgy nézett ki, sikerül a kitörés, de elsőre visszacsúszott, majd másodszorra sem tudott elrugaszkodni. (SolarCapital)
aug. 27
17:12
Több nagypapírt is felhúztak a végére (Portfolio)
Bár a 14:30-as makroadat kedvezőbb lett a várakozásoknál, önmagában ez még kevésnek bizonyult az emelkedéshez. A BUX napközbeni kisebb növekedése után lefelé vette az irányt, majd a végére megint...
aug. 27
17:12
Újabb nyugdíjbotrány! Ál-aggastyánok verték át a rendszert (Pénzcentrum)
Fantomnyugdíjasok után nyomoznak Görögországban. A hatóságok arra próbálnak rájönni, hogy a gyanús esetek közül melyikben lehet szó csalásról....
aug. 27
17:14
Tévészékház előtt robbant a bomba Mexikóban (HírTV)
Autóba rejtett bomba robbant fel pénteken a legnagyobb mexikói tévéhálózat, a Televisa Ciudad Victoria városában, a televízió helyi székháza előtt. A hatóságok bejelentése szerint a merényletnek nincsenek sebesültjei.
aug. 27
17:14
Százhalombattai ékszerészgyilkosság: előzetesbe került az orgazda (Gondola)
Előzetes letartóztatásba helyezte - legkésőbb szeptember 27-ig - pénteken a Pest Megyei Bíróság G
aug. 27
17:14
Egy hónapon belül folytatódik a rendkívüli Malév-közgyűlés (ProfitLine)
Harminc napon belül folytatódik a Malév Zrt. csütörtökön felfüggesztett rendkívüli közgyűlése - mondta el Winkler János, a részvényesi gyűlésen megválasztott igazgatósági elnök pénteken az MTI-nek.
aug. 27
17:16
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A német importárindex júliusban 9,9%-os értéket hozott (elörejelzés: 9,7%, elözö: 9,1%). A 2. negyedévi brit GDP-t 1,1%-ról 1,2%-ra igazították ki (elörejelzés. 1,1%). A piaci szereplök csalódottak voltak a japán miniszterelnök, Kan kijelentések miatt. A svájci üzleti élet elörejelzö indikátorai 2,23 pontról 2,18 pontra csökkentek (elörejelzés. 2,20 pont). A 2. negyedévi amerikai GDP-t 2,4%-ról…
aug. 27
17:16
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Moszkvában tárgyalt (Gondola)
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos pénteken Moszkvában tárgyalt Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel, a magyar-orosz gazdasági kormányközi vegyes bizottság orosz társelnökével

Keresés