Jelentős államháztartási megszorításokat tervez jövőre Csehországban a pénzügyminiszter. A korábbi megállapodásokhoz képest 4 milliárd koronával többet kíván megspórolni a pénzügyi kabinet, így lenne...
Jelentősen visszaesett a Székelyföldre látogató turisták száma az idén a korábbi évekkel összehasonlítva - írta a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldalán
Kisvállalkozó vagy vállalkozást tervező fiataloknak, pályakezdőknek segít a fővárosi SEED alapítvány a Civil Szigeten, derül ki a lapunknak eljuttatott sajtóanyagból.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos diszkontkincstárjegy (D101110) aukción az intenzív vételi érdeklődés láttán 5 milliárd forintos terv...
Az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap arról írt: nincs semmi indoklás vagy magyarázat arra vonatkozóan, hogy a Szülőföld Alap Szerbiában egy alapítvány, míg Ukrajnában egy politikai szervezet kezébe adta a magyar-magyar kapcsolattartási támogatási program lebonyolítását
Egy rendőrjárőr az igazoltatás szándékával követte azt az autót, mely oszlopnak ütközött, majd felborult hétfőn éjszaka Kiskunmajsán; az autó egyik utasa életét vesztette.
Hozzávalók 8 személyre: 16 db 20 cm átmérőjű palacsinta A töltelékhez: 25 dkg szobahőmérsékletű krémtúró (lehet vaníliás, akár mazsolát is szórhatunk bele) 2,5 dl sűrű tejföl 1 pohár porcukor 1/2 pohár apróra vagdalt mogyoró (akár ki is hagyható) A szószhoz: 12,5 dkg vaj 1/2 pohár cukor 1 pohár narancslé 1/3 pohár Grand Marnier likőr 2 kiskanál kukoricakeményítő 4 kiskanál citromlé
Bizony, a svédek szövetséget kötöttek a bajorokkal, méghozzá nem kisebb cél érdekében, mint lenyomni az Audi A1-et. A Saab új partnerével áll neki gőzerővel fejleszteni a kis Audi konkurensét, mely a 9-2 névre hallgat majd.
A csepeli szennyvíztisztító, valamint a városligeti műjégpálya építésével összefüggő visszaéléseket is megvizsgáltatná a fővárosi Fidesz-KDNP Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztossal.
Budapesten súlyos légszennyezettségek idején ezentúl nem rendszám alapján, hanem környezetvédelmi besorolás alapján korlátozzák az autók közlekedését. A Levegő Munkacsoport szerint jó az új megközelítés, de a kocsik nagy része kimarad a korlátozások alól.
A devizahiteleseket segítő nemzeti eszközkezelő társaságról, valamint a 16 százalékos személyijövedelemadó-kulcs bevezetéséről szóló törvényjavaslat is ősszel kerül a parlament elé. A kormány összesen 42 törvényjavaslattal készül a következő ülésszakra.
Érdemben nem változott az Opten céginformációs szolgáltató statisztikáiból kiolvasható összkép a magyar gazdaság állapotával kapcsolatban: változatlanul sok céget döntenek be a hitelezők, és maguk a...
Délután jégeső és viharos szél vet véget a kánikulának. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a délelőtti hőséget előbb a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza közén is zápor, zivatar követheti, a Dél-Dunántúlon pedig jégeső és viharos szél lehet.
A mai napon közzétett határozatókból kiderül, hogy a magánnyugdíjpénztári szektor tegnap kimaradt tagjainak is hiánypótlást kell teljesíteniük. Az adatszolgáltatásra kötelezett pénztáraknak az...
4,4% GDP-arányos államháztartási hiányról állapodott meg Románia a Nemzetközi Valutaalappal, ezzel együtt 1,5-2%-os gazdasági növekedésre számítanak 2011-ben - nyilatkozta Sebastian Vladescu román...
A múlt hetihez hasonlóan ma is élénk érdeklődés mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján. A hozam csak csekély mértékben csökkent az előző, múlt heti aukcióhoz képest, de 12 bázisponttal lett alacsonyabb a hétfői másodpiaci referencia hozamnál.
Júniusban 0,3 százalékkal nőttek a termelői árak az euróövezetben és az egész EU-ban is. Az éves szintű emelkedési ütem az eurózónában 3 százalék, míg az EU27-ben 3,5 százalék volt. A tényleges adat mind havi, mind éves tekintetben az elemzői várakozások alatt maradt.
A 90 napra szóló elzárást jó magaviselet miatt végül 13 napra rövidítették, Lindsay Lohan mégsem ünnepelheti meg újdonsült szabadságát a tőle megszokott dorbézolással.
Románia jövőre 1,5-2 százalékos gazdasági növekedést céloz meg, 3 százalékos - plusz/mínusz egy százalékpont - infláció mellett, a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás értelmében - közölte kedden Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter. A román gazdaság immár hatodik negyedéve van recesszióban.
Fogy az európai népesség és rohamosan nő a bevándorlók száma, a folyamat szélsőségek erősödéséhez vezethet. A magyarországi népességcsökkenés a női emancipáció következménye lehet - közli a Magyar Rádió.
Eltörölné a képviselők helyettesítését a parlamenti bizottságokban a Jobbik. A párt két képviselője, Balczó Zoltán és Dúró Dóra keddi budapesti sajtótájékoztatóján ismertette azt az általuk benyújtott házszabály-módosítási javaslatot, amely szerint a jövőben egyetlen képviselő helyett sem szavazhatna valamelyik másik társa az országgyűlési bizottsági üléseken
Mintegy 2500 határon túli magyar jelentkezett magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük 1200-an államilag finanszírozott formában kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől - mondta el az MTI kérdésére Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke. Egyesek az emelt szintű érettségi vizsgát is Magyarországon teszik le, idén 340-en.
Mint arról a múlt héten a Pénzcentrum.hu is beszámolt, a rendőrök csak a mumifikálódott holttestét találták meg a japán főváros legidősebbnek hitt férfijának. A hatóságok emiatt egy átfogó vizsgálatot rendeltek el, melynek keretében felkeresik a város legidősebb lakóit. Az ellenőrzés során a 113 éves korával a legidősebb tokiói nőként számon tartott Fusa Furuyát sem találták meg....
Számos magyar híresség a kisnyugdíjasok táborát gazdagítja. A múlt és a közelmúlt sztárjai között akadnak olyanok, akiknek több évtizedes munkásságukat követően 30-50 ezer forintot hoz a...
Egy férfi és egy kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett, amikor autójuk egy kamionnal ütközött a 84-es főúton Lövő térségében kedden - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
Miroslav Kalousek szerint a jövőre bevezetésre kerülő megszorítások elkerülhetetlenek, a pénzügyminiszter 58,5 milliárd koronával szeretné megkurtítani a büdzsét
A Facebook tagjai már tudják, milyen ha megfigyelik és közzéteszik a magánéleti titkaikat. Most a portál alapítója, Mark Zuckerberg is kapott ebből egy kis ízelítőt. Kiderült, hogy szereti a szürke pólóját és nem túl gyakran mossa.
Júniusban 0,3 százalékkal nőttek a termelői árak az euróövezetben, az éves szintű emelkedési ütem három százalék volt. A tényleges adat havi és éves tekintetben is az elemzői várakozások alatt maradt.
Varju László szocialista politikus reményét fejezte ki, hogy tovább folytatódik az Új Magyarország Fejlesztési Terv, emellett pedig üdvözölte a Széchenyi-terv indulását, és annak társadalmi vitáját
Megerőszakoltak egy 56 éves nőt Debrecenben. Az erőszak még július közepén történt, de csak kedden hozták nyilvánosságra. A nő súlyos sérüléseket szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság erőszakos közösülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben.
Megközelítőleg 10 millió különböző állatfajt katalogizáltak, de a szakértők szerint a tengerek és óceánok látszólagos bősége ellenére sem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy veszélyben van az élővilág sokfélesége
Elégedettebbek lettek a magyarok a bankokkal az elmúlt egy évben - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet. A legfrissebb adatok szerint 2010 első félévében a 15 és 69 év közöttiek 82 százaléka állt kapcsolatban legalább egy pénzintézettel, ez az arány ebben a korcsoportban 5 millió 700 ezer banki ügyfelet jelent.
A trichotillomania nem más, mint egy olyan kényszerbetegség, mely során a beteg leküzdhetetlen vágyat érez a hajtépésre. Ez a viselkedés látható, foltokban történő kopaszodáshoz vezet, leggyakrabban a homlok felett, halántéktájon, a szemöldök és a szempilla területén, ám a test bármely részén elfordulhat.
Eltörölné a képviselők helyettesítését a parlamenti bizottságokban a Jobbik. A párt két képviselője benyújtotta az erről szóló házszabály-módosító javaslatát.
A környezetvédelmi matricák szerint fogják korlátozni, melyik autó közlekedhet Budapesten egy szmogriadó esetén, és melyik nem. Új szabályok vonatkoznak majd az avarégetésre is. Az ön autóján milyen matrica van?
Az eddigi egyik leghosszabb idejű összehasonlítás szerint az alacsony szénhidráttartalmú diétával körülbelül ugyanolyan mértékű fogyás érhető el hosszabb távon, mint az alacsony zsírtartalmú étrenddel, ám előbbi jobb lehet a szív egészsége szempontjából.