Ismét javult Magyarországon a Fogyasztói Bizalmi Index (FBI) a második negyedévben, bár 65 ponttal még mindig nem éri el a válság előtti szintet - közölte az ACNielsen Piackutató Kft
Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra.
Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra.
Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója holnap veheti át a kormánytisztviselői kinevezéséről szóló okmányt és abban pillanatban közlik is vele, hogy nem tartanak igényt tovább a munkájára. Az utóbbiról, tehát a felmentésének lehetőségéről eddig az interneten szerezhetett tudomást, illetve telefonon tegnap értesítették.
Szárazföldünk északi részén több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el. Az egyik ciklonközéppont Izland, a másik a Norvég-tenger felett van, közel a skandináv partokhoz. Előbbi csak a Brit-szigetek időjárására van hatással, az utóbbihoz kapcsolódó hidegfront viszont egészen az Alpokig húzódik.
Személyautó ütközött kamionnal a 84-es főúton Lövő közelében, az autóban utazó kisfiú és édesapja súlyos sérüléseket szenvedett – értesült a HavariaPress.
Ján Slota bejelentette, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeptemberi országos közgyűlésén már nem kíván indulni a pártelnöki választáson. Azt azonban nem zárta ki, hogy esetleg másvalaki jelölheti erre a tisztségre.
Annak ellenére, hogy júniusban semmivel sem volt vastagabb az amerikaiak pénztárcája, mint egy hónappal korábban 0.1 százalékkal többet költöttek. A jövedelmek esetében 0.2, a kiadások esetében pedig...
A Procter & Gamble Co. az utolsó negyedévben 2,2 milliárdos nettó nyereséget könyvelt el. Tavaly ilyenkor még 2,5 milliárdos értéket jelentettek. A csökkenéshez a negatív árfolyamhatások is hozzájárultak. A forgalom 5%-kal 18,9 milliárdra emelkedett (elörejelzés. 19,1 Mrd). Az aktuális negyedévre nézve 1-3%-os forgalomnövekedést várnak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Túl van az életveszélyen az a 16 éves diáklány, akit szombatra virradóra életveszélyesen megsebesített Dunaújvárosban egy 34 éves tanárnő; a Szent Pantaleon Kórház - ahol életmentő műtétet hajtottak végre a lányon, s ahol jelenleg is ápolják - a szülők kérésére állapotáról nem adott ennél több információt
Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra
Egy felmérés szerint történt némi pozitív változás a béren kívüli juttatások terén: 2010 második negyedévében a válaszadók 39%-a maradt ki a "fizetéskiegészítésből". A leggyakrabban a munkába járást támogatják a cégek
Növekvő ellenállásba ütközik a BP brit olajtársaság líbiai partoknál heteken belül kezdődő fúrásának terve, európai politikusok fúrási moratóriumot szorgalmaznak.
A Fidesz szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati kiírásai bonyolultak, túlbürokratizáltak voltak és inkább a "látványra" mentek rá a kiírások
Több, a BKV által működtetett midibuszt ideiglenesen kivont a forgalomból a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden - értesült az MTI. A hatóság szakemberei a BKV midibuszainak műszaki állapotát vizs...
Egyre derűlátóbbak a jövőjüket illetően a magyarok a Nielsen piackutató legfrissebb jelentése szerint. Minden negyedik megkérdezett például jónak ítéli saját pénzügyeit az elkövetkező egy évben.
Justin Bieber elég öregnek érzi magát ahhoz, megjelentesse visszaemlékezéseit. A 16 éves kanadai popénekes élettörténete októbertől lesz kapható az üzletekben - jelentette be hétfőn a Harper Collins kiadó illetékese.
Az EUR/USD kisebb veszteségeket könyvelt el, azonban 1,3210-20-nál jól be van biztosítva. A PCE-Deflátor a várt 1,3% helyett 1,4%-os értéket hozott. Az egyéni kiadások és bevételek júniusban stagnáltak. Az elemzök szerint a 16.00 órai adatok hatására emelkedhet az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Elhibázott lépés lenne alárendelt helyzetbe hozni a Volán-társaságokat, vagy más közlekedési alrendszereket a vasúttal szemben - írta a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) az MTI-hez kedden e...
Az érzékeny fogakat mindenképpen kezeltetni kell, és nem csak azért, hogy a kánikulában elnyalogathassunk egy finom fagyit vagy elkortyoljunk egy hideg üdítőt.
A hazai, kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységgel összefüggő adókedvezmények köre nemzetközi szinten is kiemelkedő a Deloitte szerint, sok hazai vállalat mégsem él az igénybe vehető kedvezményekkel,...
Ír terroristák pokolgépet robbantottak kedden egy rendőrségi bázis mellett az észak-írországi Londonderryben; az épület megrongálódott, de áldozatok nincsenek
A Dunántúl és az Alföld déli részére, illetve Közép-Magyarországra is narancssárga – azaz majdnem a legmagasabb fokozatú – riasztást adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható viharos időjárás miatt. Az előrejelzés szerint nagy szél és jégeső is várható ezeken a területeken.
Igencsak jól alakul a második negyedéves gyorsjelentési szezon, az eddig jelentő vállalatok többségében a vártnál jobb eredményekről számoltak be. Mindezek láttán pedig az elemzők is elkezdték...
Nem tudta megtörni az eső trendjét az USDJPY árfolyama és ez most főként a dollár gyengülésének köszönhető. Egyelőre a csak piaci kommentek szintjén reagál a japán nemzeti bank a jen erősödésére, bár korábban hallani lehetett olyan nyilatkozatokat, hogy a 85 körüli szinten esetleg beavatkozás lehet. (Solar Capital)
A Lehet Más a Politika a foglalkoztatás és a fenntarthatóság szempontjait követve jelentősen módosítaná az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) mostani, "elavult és önellentmondásos koncepcióját, és számos konkrétummal bővítené a programot" - írja az LMP az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében
A vártnál kedvezőtlenebbül alakuló júniusi személyes fogyasztás, illetve személyes kiadásokról szóló adatok gátat szabtak az amerikai piacok további emelkedésének. Az indexek a tegnapi jelentős emelkedés után ma már csökkenéssel nyitottak.
A jég- és viharkárok száma július végéig meghaladta az 1.900-at, a becsült kárérték 2,3 milliárd forint - közölte a Generali-Providencia Biztosító Zrt. az MTI-vel.
Már januárban életbe léphet az a törvény, amely negyven év munkaviszony után lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását - közölte az InfoRádióval a Fidesz szakpolitikusa. Iván László szerint ez a változtatás a korábbi hírekkel ellentétben nem több tízezer, hanem csak hatezer nőt érint. Tervezik a férfiak nyugdíjazásának megreformálását is, de nem jövőre.
A megdöntött iraki diktatúra egykori vezetőinek perében halálra ítéltek egy politikust a déli országrészben lévő mocsarak kiszárítása miatt, amelyre azért volt szükség, hogy leverhessék az ott élő felkelőket.
A mandátumának végéhez közeledő főpolgármester hivatali ideje alatt nem csupán a 4-es metró miatt robbant ki botrány, hanem egyebek mellett a csepeli szennyvíztisztó telep megépítése ügyében is, de más fővárosi cégeknél szintén vizsgálódnak a nyomozók. Elképzelhető, hogy a fővárost 20 éve vezető Demszky Gábor másfél éves programja pénteken bukott meg, amikor a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adta…
A mai napon a Magyar Nemzet által leközölt cikkre reagálva, az Euronics Műszaki Áruházlánc, ezúton tájékoztatja a sajtó munkatársait, hogy a jelenleg 126 magyarországi üzletet eredményesen üzemeltető társaság, a debreceni, az Elektro Quality Kft által üzemeltetett egységét ideiglenesen zárta be, miután egy elszámolási vita alakult ki az ingatlan tulajdonosával - írja a cég közleménye.
Egyelőre a helyén marad a varsói elnöki palota előtt álló nagy fakereszt, amelyet a Lech Kaczynski néhai lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép áprilisi katasztrófája után cserkészek állítottak az áldozatok emlékére.