Orvvadászokat fogott el a Balatonmagyaródon a helyi körzeti megbízott. A két orvvadász autójából egy lelőtt szarvasborjú, egy engedély nélkül tartott lőfegyver és lőszerek is előkerültek.
A hóolvadás, a heves esőzések, illetve a folyók áradása következtében több német várost ellepett a víz - közölte hétfőn az AFP. A hatóságok arra figyelmeztették az érintett térségekben élő embereket, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények folytatódnak.
A negatív tartományban kezdték a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, miután az európai börzék méretes eséssel fejezték be a napot. A pesszimistább befektetői hangulat mögött látszólag...
A fiam 17 évesen trombózist kapott. Kórházi kezelése májusban volt. Nemrég megjött férjem es az én genetikai szűrésünk - kiderült, mindketten pozitívak vagyunk a Leiden mutációra. Sajnos a fiamnak még mindig nem stabilak az INR értékei. Lesz olyan, hogy állandó normál értékű lesz a véralvadása, vagy élete végéig hetente orvoshoz kell járnia? - Válogatás a WEBBeteg orvos válaszol rovatának…
Rasszista feliratot tartalmazó matricát ragasztottak ismeretlenek a szegedi Nagyposta egyik bejáratára. A felirat miatt a posta feljelentést tett, a rendőrség közösség elleni izgatás miatt soron kívül büntetőeljárást indított. A zöld színű matricáról többen is azt gondolták, hogy az a Magyar Posta Zrt. egyik hivatalos hirdetménye. A posta azonban ezt cáfolja és elítéli a történteket.
Új év, új élet – vagy mégsem? Sokan az évkezdéskor fogadalmat tesznek, hogy valami fontos dolgot másként csinálnak ezentúl. De vajon miért sikerül ez olyan ritkán?
Ritkábban halnak meg bélrendszeri rák következtében azok, aki rendszeresen, sokat mozognak - állítják amerikai kutatók, akik tanulmányukat a Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című folyóiratban jelentették meg.
Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy Diego Maradona lesz az angol Fulham labdarúgócsapatának a vezetőedzője. Az angol együttesben játszik Gera Zoltán is.
Újabb felfüggesztés az NHL-ben, ezúttal a Calgary Flames játékosát Tom Kostopoulos tiltották el, aki csapata Detroit Red Wings elleni mérkőzésén szabálytalankodott Brad Stuarttal szemben.
Felszámolják a balatonfűzfői lőszergyárat; a Rexplo 21 Lőpor Termelő és Kereskedelmi Kft. ellen a hitelezők kérésére indított eljárást a Veszprém Megyei Bíróság - tájékoztatta az MTI-t Vass Magdolna felszámolóbiztos.
A negatív tartományban kezdték a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, miután az európai börzék méretes eséssel fejezték be a napot. A pesszimistább befektetői hangulat mögött látszólag...
A tekintélyes The New York Times hétvégi mellékletében azt a 41 helyet mutatja be olvasóinak, amelyek felkeresését nem szabad kihagyni 2011-ben. A "The 41 places to go in 2011" c. összefoglalóban Budapest kétszer is említésre kerül....
Elismerte vereségét, és gratulált a kisebbségi választások győztes szervezetének, a Lungo Dromnak a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) vezetése a kisebbségi választások nem hivatalos részeredményeinek ismeretében.
Ha egy antidepresszáns hatóanyagot, fluoxetint kapnak a szélütésen frissen átesett emberek, az segítheti őket abban, hogy visszanyerjék a kontrollt mozgásuk fölött, és nagyobb függetlenségben élhessenek - közölték francia kutatók.
60 millió forint gyorssegélyt kap az Iparművészeti Múzeum, mert veszélyessé vált a tetőszerkezete - számolt be hétfői közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a lehulló cserepek balesetet okozhatnak, ezért volt szükség az intézkedésre.
Tíz érmet vár a 2012-es londoni ötkarikás játékoktól Borkai Zsolt. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elégedett lenne, ha a pekingi eredményeket meg tudná ismételni Magyarország, vagy sikerülne három aranynál többet nyerni.
Tunézia három városában hétfőn újabb összecsapások voltak a rohamrendőrök és az élelmiszerárak emelkedése, valamint a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen tüntetők között. Egyes hírek szerint az összecsapásokban sokan megsebesültek. Egy szakszervezeti vezető közben bejelentette, hogy meghalt a kórházban a hétvégi zavargásokban meglőtt egyik szakszervezeti vezetőségi tagjuk.
Több, mint 700 millió dollárnyi alkoholt csempésznek Iránba évente, ennek csak negyedét tudják elkapni a helyi hatóságok - közölte hétfőn az iráni média. Iránban a muzulmánoknak szigorúan tilos a szesz előállítása, árusítása és fogyasztása az 1979-es győztes forradalom óta.
A Playboy Enterprises Inc. a névrokon magazin és online jogok birtokosa közölte, hogy Hugh Hefner 6,15 dollárért felvásárlási ajánlatot tett a cégre - írja Bloomberg a társaság közleményere...
Bokaszalag-szakadást szenvedett a Cleveland Cavaliers egyik alapembere, a brazil Anderson Varejao, aki a mostani szezonban már biztosan nem léphet pályára.
Hiába rendelkezik kivételes rúgótechnikával David Akers, csapata a Philadelphia Eagles az ő hibái miatt esett ki a rájátszás első fordulójában. A két kihagyott mezőnygól az állásába kerülhet.
Ha nem is végleg, de Thierry Henry az Arsenal edzője lesz. A francia futballista két hónapon keresztül az angol Ágyúsok egyik szakvezetőjeként dolgozik.
Edson Buddle, a Los Angeles Galaxy legjobb támadója, aki az előző szezonban a csapat házi gólkirálya volt, most elhagyhatja a klubot, ugyanis érdeklődik iránta a Rangers és a Birmingham City is.
Rengeteg fogyási módszer létezik, amelyek között gyakoriak a szélsőséges kúrák. Ezekkel csak árthatunk szervezetünknek, miután valósággal felrúgják a kiegyensúlyozott táplálkozás alapszabályait.
Állatkínzó betörők garázdálkodnak a XXII. kerületben. Az elkövetők fagyállóval mérgezik meg a kutyákat, majd pár nap múlva miután az eb elpusztul, kifosztják a házakat. A rendőrség egy gyanúsítottat már elfogott, de a hajléktalan férfi szabadlábon védekezhet.
Nagy sikerrel zárult az Improv Everywhere elnevezésű csoport "alul semmi" akciója, amelynek keretében nadrág és szoknya nélkül utaztak emberek a metrón New Yorkban és a világ más nagyvárosaiban.
Miközben a tőkepiacokat most Portugália megmentése tartja lázban, addig a tengerentúlon is egyre több jelét láthatjuk annak, hogy a korábbi években jelentős deficitet felhalmozó államok most isszák...
Komolyzene, könnyűzene, népzene, világzene és még egyéb műfajok pécsi képviselői kapnak lehetőséget, hogy kipróbálják Európa egyik kivételes akusztikájú hangversenytermét, a nemrégiben átadott Kodály Központot. A bevezető koncertsorozat februárban indul a baranyai megyeszékhelyen, fellép mások mellett az Arco Quartet, a Kiscsillag, a 30Y és a Punnany Massif is.
Helikopteres hegyi mentők élve szabadítottak ki három ukrán hegymászót a Mont Blanc 4300 méteres magasságából hétfőn. A három hegymászó öt napot töltött a fagyos fogságban. A hatóságok elmondása szerint viszonylag jó egészségben vannak.
Párizsban is megnyitották a magyar EU-elnökséget, a ceremónián a magyar külügyminiszter mellett beszédet mondott a francia EU-ügyekért felelős miniszter is
Ki játszott legtöbbet a 2010-es évben? Hány percet töltöttek a pályán a játékosok, hány mérkőzésen vettek részt és mennyire voltak eredményesek a Videoton focistái?
Az AS Monaco szombati gyenge teljesítménye után egyértelművé vált, hogy Guy Lacome-nak nincs maradása az együttesnél. A szakember utódja Laurent Banide lesz.
Nem megy gördülékenyen a külhoni pénztárválasztás. Aki nem felel meg a szigorú törvényi kritériumoknak, annak nem fogadják el a nyilatkozatát a követségeken - írja az Index....
Az argentin Lionel Messi érdemelte ki a 2010-es év Aranylabdáját. A fantasztikus évet záró játékos elsősorban azoknak mondott köszönetet, akik vele együtt érték el a sikereket.
Alapvető problémát jelent a büntetés-végrehajtási intézményekben az, hogy sokszor kevés telefonkészülék áll a rabok rendelkezésére, valamint hogy nem megoldott a befelé irányuló kapcsolattartás sem, holott erre a védelem szempontjából szükség lenne - mondta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke egy ombudsmani jelentésre reagálva.