A tavalyi év szenzációja a német könyvpiacon Thilo Sarrazin egykori bankárnak a muzulmán bevándorlókat ostorozó műve volt: augusztusi megjelenése óta már 1,2 millió példányban kelt el. Az idei esztendő bestsellerének egy lengyel takarítónő kötete ígérkezik, amely - noha alig két hete jelent meg - máris az Amazon sikerlistájának 5. helyén található. A Knaur kiadó nem győzi az utánnyomást.
A folytatódó apadás miatt pénteken este megszűnt az árvízvédelmi készültség a Hármas-Körös alsó szakaszán Szarvasnál, így már a Körösökön sehol nincs érvényben riasztás; a belvízzel elöntött területek nagysága azonban a térségben nem változott - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel szombaton
Tegnap délután a Richter-skála szerint 4,8-as földrengés történt Oroszlány környékén, de Budapesten, illetve a főváros környékén több helyen is észleltek földmozgásokat. A hírek szerint még Székesfehérváron, Pécsen és Veszprémben is érezni lehetett a rengést, ami 5-10 másodpercig tartott. Személyi sérülésről egyelőre nem ékezett bejelentés a Katasztófavédelemhez, de Budapesten, Oroszlányban és…
A történelemben először, a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint a szüleik. A háttérben pedig az elhízás talaján kialakuló betegségek állnak. A helyzet a fejlett világban mindenütt súlyos, a magyar állapotokról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.
A volt Egészségbiztosítási Felügyelet egykori elnöke elmondta, több tucat olyan ügyük volt, ahol a gyógyszergyártó ajándékokért cserébe rávette az orvost, hogy az ő tablettáját írja fel.
Az autósokat már régóta kötelezi a törvény, hogy vezetés közben hanyagolják a mobiltelefon használatát - egy amerikai politikus véleménye szerint hasonló módon kellene védeni a gyalogosok biztonságát is.
Ellentétben a pletykákkal, nem akart öngyilkos lenni. Annál sokkal önzőbb. És annak a szóbeszédnek sincs semmi alapja, hogy a felesége el akarná hagyni. Épp ellenkezőleg: Ildikó volt Bajor Imre legfőbb támasza az elmúlt fél évben.
Legalább másfél milliárd forintot és 30 gigawattnyi energiát lehetne országosan, éves szinten megspórolni a társasházi lépcsőházak világításának korszerűsítésével. A 14 ezer háztartás fogyasztásának megfelelő energia megtakarítása közel 20 ezer tonnával csökkentené a hazai széndioxid kibocsátást. Annak ellenére csekély az érdeklődés a kiadáscsökkentő megoldások iránt, hogy a szükséges műszaki…
Joe Flacco nyíltan kritizálta csapata napokban hozott döntését. A Baltimore Ravens az újabb rájátszásbeli kudarcot az irányítók edzőjére Jim Zornra hárította, ezért elbocsátották őt, a kezdő QB bánatára.
Az 1985-ös berhidai eset előtt 1956-ban, akkor is januárban volt komoly földrengés Magyarországon. A Dunaharaszti környékén kipattant főrengés 5,6-es erősségű volt, a település 3500 épületből 3144 megsérült, néhány haláleset és sebesülés is történt.
Különösen egy fontos téma került terítékre a davosi Világgazadsági Fórum utolsó előtti, szombati napján. Sikerül-e megállapodni a dohai forduló néven ismert világkereskedelmi tárgyalás lezárásának végső idejéről. E mellett a figyelem középpontjában állt Egyiptom is, ahol napok óta tartanak a kormányellenes megmozdulások.
A Pittsburgh Penguins sztárjátékosa, Sidney Crosby agyrázkódása után megkezdte a könnyített edzéseket. A fiatal center közel négy hetes kihagyás után tért vissza a csapat gyakorlására.
A Duna Bellview irodaház első bérlője az építőiparban működő Buildersite. A cég a Colliers Magyarország közreműködésével az irodaház harmadik szintjén bérel 365 négyzetméteres területet 2011...
Egyre nagyobb várakozás előzi meg a kormány februárra ígért reformprogramját, az elmúlt két hétben sorozatban jelentek meg a (főként) kedvező elemzői vélemények Magyarországról. A Raiffeisen Bank...
A liga egyik legjobb játékosa Albert Pujols minden bizonnyal elutasítja csapata, a St. Louis Cardinals szerződés-ajánlatát és a 2011-es idény végén szabad ügynökké válik.
Németországban tíz ember meghalt, 40-en megsérültek, amikor összeütközött két vonat az éjjel. A Szász-Anhalt tartományban fekvő Oschersleben közelében egy elővárosi és egy tehervonat ütközött; mindkét szerelvény kisiklott. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet. A helyszínre több mint 150 tűzoltó, mentő és rendőr érkezett vezényeltek ki a helyszínre.
Azoknak, akik a magán-nyugdíjrendszerben szeretnének maradni, már csak egy napjuk maradt arra, hogy erről nyilatkozzanak. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este hat óráig lesznek nyitva.
Már több mint száz ember vesztette életét az Egyiptomban kedd óta tartó kormányellenes tüntetéseken, a sebesültek száma pedig kétezer körül mozog - közölték rendőrségi és egészségügyi források szombat éjjel
Budapesten sehol sem kellett elhagyniuk lakásaikat a lakóknak, az épületekben sehol nem keletkezett komolyabb kár vagy sérülés a szombat esti földrengés következtében - közölte a fővárosi tűzoltóság ügyeletes tisztje szombat éjjel
Kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz az orosz Progressz teherűrhajó. A bázison tartózkodó űrhajósok a csatlakozás után mintegy 4 órával nyitották ki az átjárót. A Progressz pénteken indult útnak, és egyebek mellett ruhaneműt, tisztálkodó szereket, élelmiszereket, üzemanyagot, oxigént és ivóvizet vitt az űrállomásra.
Még holnap nyilatkozhatnak a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságon azok, akik a jövőben is magánnyugdíj-pénztári tagok szeretnének lenni. Az ügyfélszolgálatok este 6 óráig lesznek nyitva. A tartósan külföldön dolgozó, vagy tanuló magán-nyugdíjpénztári tagok a külképviseleteken is tehetnek nyilatkozatot. Aki ezt nem teszi meg, annak március 1-jével automatikusan megszűnik a tagsági jogviszonya, és…
A Richter-skálán mért 6,1-es erejű földrengés rázta meg az Arktiszi-óceánt - közölte az amerikai Földtani Intézet. A földmozgás epicentruma a Norvégiához tartozó egyik sziget közelében volt, az Európa és a Grönland közötti tektonikus repedés körül.
Várhatóan a budapesti szociális és egészségügyi intézményrendszer átalakításáról tárgyal holnapi ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A területért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében hangsúlyozza: a fővárosi önkormányzat tartja fenn és működteti az ország legnagyobb szociális hálózatát: 22 intézményben és azok 41 telephelyén csaknem 9 ezer érintett ellátását biztosítja.
Egyiptomban már több mint száz ember halt meg a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartók összecsapásaiban. A sebesültek számát kétezerre becsülik. Kairóban az este ismét tűz volt a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt székházában; az épület egy része már pénteken kiégett. Este katonákat vezényeltek az egyiptomi főváros utcáira, hogy megfékezzék az üzleteket és lakóházakat fosztogató bandákat.
Összeütközött két vonat szombat éjjel Németországban. A balesetben legalább tíz ember életét vesztette, húszan pedig súlyosan megsérültek - közölte a rendőrség
A legfrissebb adatok szerint már legkevesebb 102 halottja van a kedd óta tartó egyiptomi tüntetéseknek - közölték helyi kórházi források. Szombaton összesen harminchárman vesztették életüket a kormányellenes demonstrációkban Egyiptom- szerte.
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk (postára adniuk) a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, 2010