Az idei év legnagyobb kihívása a toxikológusok és a szülők számára a "fürdősóként" forgalmazott drogok lesznek - hangsúlyozta Zacher Gábor egyetemi docens, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának osztályvezető főorvosa.
Az édesanyja megölését búcsúlevelében beismerő 25 éves szombathelyi férfit gyanúsítják a több mint négy éve elkövetett "garázssori gyilkossággal" is - jelentette be Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya Szombathelyen
A Nézőpont Intézet által megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, a jogszabály megítélése azonban megosztotta a válaszadókat
A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival - mondta Martonyi János külügyminiszter a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen
Szóval beszéljünk kicsit ma svábul, legalább is a konyha környékén! Mint már többször is hivatkoztam rá, kedvenc Nagymamám sváb ősökkel megáldott, jószívű, nagyszerű teremtés volt!
A bab az emberiség egyik legrégebbi tápláléka. Ez a piciny - rostban, fehérjében gazdag, könnyen eltartható - zöldség a téli konyha egyik legfontosabb energiaforrása volt évezredeken keresztül, és mind a mai napig igen fontos alapanyaga a világ konyháinak.
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese
Egy másik kiskorú lány is részt vett - a Ruby néven ismerten kívül - a Silvio Berlusconi olasz kormányfő Milánó melletti rezidenciáján és szardíniai nyaralójában tartott tivornyákon a milánói ügyészség szerint
Szabadlábon védekezhet az a férfi, akit szerdán gyanúsítottak meg a több mint másfél évtizede történt pécsi taxisgyilkosság elkövetésével - közölte a rendőrség az MTI-vel
Előbb a Moszkva tér rehabilitációját kell megkezdeni, és csak utána lehet kialakítani például a budai fonódó villamoshálózatot - mondta Horváth Csaba, az MSZP budapesti szervezetének elnöke
Magyarország - Nem lehetett volna spórolni egy kicsit?! Összesen 28 millió forintot költött az elmúlt hónapokban a kormány arra, hogy különböző hivatalnokok klímaügyi konferenciákon vehessenek részt.
Újra fia közelében él Jáksó László (42). A műsorvezető kamasz gyermeke, Bence ugyanis Budapestre költözött. A fiú eddig a rádiós-tévés szülővárosában, Szegeden élt, amely saját döntése volt, ám gimnáziumba már a fővárosba jár, a szülei szerint is ez a lehető legjobb döntés.
Rekordot jelentő éves bevételt, 3,3 milliárd fontot (1043 milliárd forintot) ért el 2010-ben a Christie's aukciósház, amelynek legfőbb riválisa, a Sotheby's is szépen keresett, 4,3 milliárd dollárt (851 milliárd forintot) kasszírozott.
Több bank is mentőcsomagra fog szorulni az európai államok adósságválsága miatt, de összességében javul az eurózóna helyzete - mondta a Világgazdasági Fórum alkalmából a svájci Davosban tartózkodó...
A pénzügyi szektort alapjaiban megrengető válság, a jelzáloghitelezés mélyrepülése és a hitelközvetítőkre vonatkozó szabályozás többlépcsős szigorítása megtizedelte a Magyarországon működő hitelközvetítők számát. A fénykorát a devizahitelezés szárnyalása idején élő üzletág megmaradt képviselői azonban ma sem panaszkodhatnak a banki jutalékokra....
F1 hibrid vetőmagvakból fejlődött növényekről nem érdemes magvakat gyűjteni, mert azok már nem rendelkeznek ugyanazokkal a jó tulajdonságokkal, mint a szülők.
Március 15-re, a szabad sajtó napjára nagyszabású tüntetést szerveznek civilek, akik csütörtökön demonstráltak a sajtószabadság védelmében. A Kossuth téren néhány ezren gyűltek össze; a szónokok a kormány intézkedéseit bírálták. Eközben kiderült, a kabinetet támogató szavazók többsége sem ért egyet a médiatörvénnyel. A kormányközeli Nézőpont Intézet és a Medián közvélemény-kutatása is erre az…
Nemcsak Pálffy István KDNP-s országgyűlési képviselő felesége dolgozik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézményénél, hanem Erzsébetváros fideszes polgármestere, Vattamány Zsolt is.
Ahogyan arra korábban számítani lehetett, az utolsó napokban jelentősen megélénkült a magán-nyugdíjpénztárakban maradni kívánók nyilatkozási kedve. Eddig több, mint 54 ezer pénztártag jelezte, hogy nem kíván átlépni az állami nyugdíjrendszerbe.
Új farkasfajt fedeztek fel Afrikában a genetikusok: a nemzetközi kutatócsoport genetikai jellemzők alapján ismerte fel, hogy az eddig az aranysakálok egyik alfajának vélt állat inkább a farkasok csoportjába tartozik, és szoros rokonságban áll az északi kontinensek szürke farkasaival.
Két és fél év letöltendő börtönre ítélte tegnap a Legfelsőbb Bíróság (LB) a pályázati pénzek "lefölözésével" vádolt volt kiskunhalasi MSZP-s képviselőt, kezdetben a Zuschlag-üggyel összefüggésbe hozott Weiszenberger Lászlót. Ezzel megerősítette a korábbi, csupán befolyással üzérkedés miatt kiszabott másodfokú ítéletet. A hivatalos személyként visszaélés vádját ugyanis az LB sem látta…
Eladásra kínálják az olasz fővárosban a világ legkisebb lakását. A kisméretű ingatlant igen magas áron, közel 14 millió forintért árulják. A Pénzcentrum.hu megnézte ezért az összegért milyen lakást lehet megvásárolni a budapesti ingatlanpiacon....
Egybehangzóan állították a Balla Irma-gyilkosság tegnapi tárgyalására beidézett tanúk: nem tudják elképzelni, hogy Schönstein Sándor, a volt debreceni fideszes önkormányzati képviselő fia gyilkolta volna meg az édesanyját, ahogy a vádirat állítja.
Olcsó tudománynak nevezte a filozófiát Nyíri Kristóf az elmúlt hetekben hűtlen kezeléssel összefüggésbe hozott filozófusok ügye kapcsán. Az akadémikus, nyelvfilozófus erről a HírTv-ben beszélt.
Vádat emelt a fővárosi I. és XII. kerületi ügyészség Biszku Béla ellen "nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása" miatt. Az egykori belügyminiszter egy augusztusban adott tévéinterjúban nyilatkozott olyanokat, amelyek az ügyészség értelmezésében jelentéktelen színben tüntetették fel a kommunista rendszer bűneit.
Jelképes, 5 forintos áron az egészségügyi intézmények rendelkezésére bocsátja az egészségügyért felelős államtitkárság az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetben (EKI) lévő pandémiás készletet.
A kormány február 16-án tárgyalja első olvasatban a Növekedési és Stabilitási Programot, amelynek a ciklus végére kell biztosítania a 600-650 milliárd forintos megtakarítást.
Egyre válságosabb a helyzet Egyiptomban, ahol tegnap is folytatódtak a zavargások. A fővárosban, Kairóban és Szuezben is összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel. A kormányzat megpróbálja teljes ellenőrzése alá vonni az internetet. Ma nagy megmozdulás várható az országban a pénteki ima után.
A talaj minőségének javítása rendkívül fontos, minden évben el kell végezni ezt a műveletet, mivel minden a a növényzet kimeríti a föld tápanyagát. Bemutatunk néhány tanácsot arra, hogy miként gazdagíthatjuk és tehetjük termékenyebbé a talajt.
Meggyanúsította a rendőrség Zugló egykori parkolási tanácsadóját, aki havi 400 ezer forintért helyesírási hibáktól hemzsegő, kézzel írt témajavaslatokat gyártott. Dudoglo Pavel, Hunvald György orosz származású, de magyar-moldovai kettős állampolgárságú barátja azt állítja: eleget tett a szerződésének
Az emberi agyban a mértéktelen evés ugyanarra az élvezeti központra hat leküzdhetetlen erővel, mint egy másik szenvedélybetegség, az alkoholizmus. Kutatók szerint ezért lett mind gyakoribb ez a két kedvezőtlen változás az amerikai társadalomban.
Agyonlőtt a rendőrség egy tüntetőt csütörtökön Egyiptomban, ahol harmadik napja tartanak a tiltakozó megmozdulások Hoszni Mubarak elnök rezsimje ellen - számolt be a történtekről szemtanúkra hivatkozva az AFP. A 22 éves Mohamed Atef akkor vesztette életét, amikor tűzharc alakult ki a beduin demonstrálók és a biztonsági erők emberei között az észak-sínai Sejk-Zuvajed városban.
Moszkvában utólag is sokat vitatkoznak arról, mi áll a Manyezs-téri tüntetések hátterében. Mintegy 50 ezer dühös ember tiltakozott múlt év végén, majd januárban újabb megmozdulást tartottak a téren, amely az orosz fővárosnak a Vörös téren kívül eső talán legjelentősebb gyülekezőhelye.
Legfeljebb három-négy olyan kórházzal számolna Budapest egészségügyért felelős főpolgármester-helyettese, mely komplex szolgáltatást nyújt. Szentes Tamás összevonna bizonyos gazdálkodási elemeket, és újraosztaná a feladatokat
A kormányválság 226 napján, nem egészen 100 munkanap után, immáron másodjára jelentette be visszavonulását a király kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott képviselője, a flamand szocialista Johan Vande Lanotte.
Február 14-én, a tavaszi ülésszak nyitónapján mond évértékelő beszédet a miniszterelnök, aki egyben eleget tesz a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésének is - tudta meg a Népszava
Sokan nem tudják, hogy a pontos bonus/malus-besoroláshoz az ügyfél és a régi biztosító neve, valamint a rendszám mellett a korábbi kötvényszámra is szükség van
Egy orosz férfi ellen folytat nyomozást a moszkvai rendőrség a hétfőn a domogyedovói repülőtéren elkövetett terrorakció kapcsán, amelyben 35 személy vesztette életét. A férfi a dél-orosz régióból, Sztavropolból származik, s szoros kapcsolatokat ápol az észak-kaukázusi szélsőséges iszlám csoporttal, a Nogajszki Dzsamaatta.
A felügyelet ajánlásában lényegében megismétli a magatartási kódexben megfogalmazott elveket és gyakorlati elvárásokat, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény passzusait
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerint, ha elindul a feladatok és források átrendezése, akkor lesznek olyan kórházak, amelyek hátrányba kerülnek. Csiba Gábor hangsúlyozta: nem elég a belső tartalékok feltárása, többletforrás is szükséges az egészségügy átalakításához és fejlesztéséhez.
Az emelkedett vérnyomás ritkán okoz tüneteket, lappangva, alattomosan károsítja az érfalat és okoz súlyos szövődményeket. Érdemes emiatt rendszeresen, minden háziorvosi vizit alkalmával ellenőriztetni a vérnyomást, 40 éves életkor felett pedig legalább évente javasolt szűrőjellegű mérés.
Péntek hajnalra ugyanis megszűnt mindenfajta internetszolgáltatás Egyiptomban. A kormányellenes tüntetőket ugyanis korábban a világhálón keresztül mozgósították
Elindult az idei első teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra: a Progressz M-09M jelzésű űrhajót pénteken hajnalban, közép-európai idő szerint 2.31-kor bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről.