Nagyobb a szélütés kockázata azoknál a nőknél, akik sok vörös húst esznek - állapították meg egy tíz évig tartó, több tízezer nő bevonásával készült tanulmány eredményeként svéd kutatók.
A rendőrség megtalálta Budapesten azt a kisteherautót, amellyel január elsején hajnalban elgázoltak egy nőt Budapesten a Dózsa György út és a Damjanich utca sarkán
Az elítélő kommentárok és reagálások hatására Görögország meghátrálni látszik annak a határkerítésnek az ügyében, amelyet a Törökország felől érkező illegális bevándorlás megfékezése érdekében tervez kiépíteni
Pénzgondokkal küzd Laura Dekker, a 15 éves holland lány egyelőre mégis folytatni tudja rekordkísérletét, hogy ő lehessen a legfiatalabb hajós, aki egyedül körbevitorlázza a Földet
Feltételezett szomáliai kalózok 27 fős legénységével együtt elraboltak egy algériai hajót Omán közelében, az Indiai-óceánon - közölte az Európai Unió kalózellenes haditengerészeti alakulata
Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 43 százalékkal esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma, az éves forgalom pedig csak mérsékelten, 7,5 százalékkal haladta meg 2010-ben az egy évvel korábbit
Az avokádó több mint tíz éve állandó szereplője a magyar zöldségeseknek, mégis kevesen mernek vele próbálkozni. Pedig egy érett avokádóval határ a csillagos ég.
A botrányoktól megtépázott Silvio Berlusconi olasz kormányfő megbízott egy reklámcéget azzal, hogy találjon új nevet és új jelképet az eddig Szabadság Népeként (Popolo della liberta - PdL) ismert jobbközép pártjának
Az avokádó több mint tíz éve állandó szereplője a magyar zöldségeseknek, mégis kevesen mernek vele próbálkozni. Pedig egy érett avokádóval határ a csillagos ég.
Terhességem hatodik hetében járok és szeretném megkérdezni, milyen vitaminokat fogyasszak a várandósságom ideje alatt? Drága készítményekre nincsen pénzem, a táplálékokban is van elegendő vitamin és folsav? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Bajor Imrének - néhány hónappal ezelőtti összeomlása után - mostanra sikerült teljesen összeszednie magát, csődbe ment éttermének ajtaját mégsem nyitja ki újra....
Merész kijelentéseket tett az amerikai Blackstone Group elnöke Byron Wien, hiszen szerinte idén az amerikai gazdaság 5 százalékkal nő és az amerikai kötvények hozama is elérheti az 5 százalékot. És...
Egyetlen szimbolikus ügyről, az új alkotmány elfogadásáról fog szólni a parlament következő fél éve. A Ház jogalkotási programjából és a kormány tervezett ülésrendjéből hiányoznak az olyan fontos lépések, mint például a közoktatás, vagy az egészségügy átalakítása, a nyugdíj- és a közigazgatási reform újabb lépései. Nem tudni semmit az alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről sem, amelyek…
Egyre türelmetlenebb az Európai Bizottság (EB); a testületet nem nyugtatták meg a magyar kormány - gyakran a külföldi bírálatokat kétségbe vonó - nyilatkozatai a január elsején életbe lépett médiatörvénnyel kapcsolatban, így tegnap ismét felszólították Budapestet, "szolgáljon további magyarázattal".
Egyelőre nincs kihallgatható állapotban az a két fiatal váci rab, akik Szilveszter éjjel feltehetően agyonverték cellatársukat, majd öngyilkosságot kíséreltek meg; így az indítékokról keveset tudni. Az ügyben emberölés miatt a rendőrség is nyomoz. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) tájékoztatása szerint bár sok elítélt számára az erőszak lehet megoldás a konfliktusokra, közel…
Elégedetlen az Orbán-kormány eddigi munkájával a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Éger István a Magyar Nemzetnek adott interjúban közölte: a költségvetés megismeréséig tartott a kegyelmi időszak. Úgy vélte, sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben az elmúlt hónapokban.
A Terminator mindig is azt mondta, hogy visszatér. Arnold Schwarzenegger, a kaliforniai kormányzói poszttól hétfőn megváló, dúsgazdag egykori filmsztár előtt számos út nyílik a fényes politikai karrier után: többek között sokan vevők lennének emlékirataira, de a filmszakma is tárt karokkal várja.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb hitelezési statisztikái szerint 2010 utolsó előtti hónapjában ismét anélkül növekedett a magyar háztartások hiteltartozása, hogy meghaladta volna a hitelfelvételek összege a törlesztésekét A novemberi hitel- és betéti adatok beleillenek az előző hónapok trendjébe, nagyobb "izgalmakat" egyelőre csak a frank árfolyammozgása okoz. A téli hónapok a hitelezés…
Miután szilveszter éjjelén 21 ember halt meg egy alexandriai kopt keresztény templom elleni iszlamista merényletben, a koptok dühe zavargásokban tört ki. Az egyiptomi keresztények nagyobb védelmet követelnek a kormánytól.A zavargások olyan erővel törtek ki, hogy megrengették Hoszni Mubarak elnök évtizedek óta tartó merev rendszerét.
Lesznek még botrányos fejlemények az átadás-átvétel után a magánnyugdíjpénztárakkal - ettől tart a nyugdíjvédelmi megbízott. Selmeczi Gabriella a Magyar Nemzetnek adott interjúban leszögezte: ha kell, törvényt módosítanak azért, hogy ellenkezés esetén a pénztáraknak kötelező legyen beszámolniuk minden egyes elköltött forintról, nemcsak a befektetett pénzzel, hanem a működési költséggel…
Oprah Winfrey, az amerikai talkshow nagyasszonya új utakat keres. Három éves tervezés után megvalósulni látszik a tévésztár nagy álma, év elején beindult új tévécsatornája, az Oprah Winfrey Network (OWN). Minden idők egyik legsikeresebb amerikai televíziós műsorvezetője negyedszázad után idén májusban befejezi saját beszélgetős műsorát, amelyet a világ 140 országában vetítenek.
Többrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat hamisítás és hivatali visszaélés miatt felelhetnek az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség korábbi vezetői - tudta meg a Magyar Nemzet
Giró-Szász András politikai elemző szerint hitelesnek tartják a magyar kormányt az Európai Unión belül, mert vállalta az idei három százalék alatti hiánycélt, elősegítve ezzel az unió és az eurózóna stabilitását. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a hiánycél elérésének szokásostól eltérő módszereit kíváncsian figyelik a tagországok.
Az antibiotikumok a bélben található normális baktériumflóra megbontása és más mechanizmusok révén gyakran okoznak hasmenéssel járó gyulladásos bélbetegséget. A lefolyás az enyhétől a nagyon súlyosig a legkülönbözőbb lehet.
A Megasztár esetlen dívája végre boldog: megszabadult a celebek csillogó életétől, s visszatérhetett második otthonába, szűk irodájába, szeretett mezőgazdasági gépei közé.
Kőbánya közgyűlése arról döntött, hogy nem támogatja tovább az eddig a Pataky Művelődési Központban működő Éless-Szín munkáját. Éless Béla, a színház vezetője, minden képviselőnek külön írt, hogy változtassák meg a véleményüket.
Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magánnyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül.