2011. január 25. kedd

jan. 25
0:03
Színnel figyelmeztet egy fonálféreg (Blikk)
jan. 25
0:18
Sakk: visszautasította a vádakat a csalással vádolt francia sakkozó (She)
A Francia Sakkszövetség vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy valóban igaz-e a vád, mely szerint játékosuk, Sebastien Feller csalással szerzett pontokat a tavalyi sakkolimpián az oroszországi Hanti-Manszijszkban. A gyanú szerint az egyik legnagyobb tehetségnek tartott Feller többszörös közvetítéssel egy számítógéptől kapott segítséget.
jan. 25
0:36
NFL: távozni akar Cincinnatiból Palmer, az elkeseredett irányító (She)
Carson Palmer, az NFL-ben szereplő Cincinnati Bengals irányítója azt kérte a klub vezetőségétől, hogy cserélje el a holt idényben, mert már nem hisz abban, hogy sikeres lehet a csapattal. A Bengals vezérkara visszautasította a kérést, mire Palmer azzal fenyegetőzött, hogy ebben az esetben visszavonul.
jan. 25
0:40
Premier League: a Stoke-nál alkalmatlan Ba a West Hamben kötött ki (She)
Az idény végéig angol első osztályú West Ham Unitedben játszik kölcsönben a szenegáli Demba Ba, aki saját honlapján jelentette be átigazolását.
jan. 25
1:12
NFL: Tom Brady elsöprő fölénnyel került be a liga álomcsapatába (She)
Tom Brady elsöprő fölénnyel nyerte meg az amerikai AP hírügynökség által megtartott NFL All Pro szavazást. A New England Patriots irányítója úgy került be a liga álomcsapatába, hogy posztján senki más nem kapott szavazatot a voksolásra felkért 50 újságírótól. A február 7.én magyar idő szerint 0.30 órakor Super Bowlt játszó csapatok közül a Pittsburghből kettő (Troy Polamalu és James Harrison), a…
jan. 25
1:16
Sunderland: Bent távozása után Dzsudzsákkal erősítenének - sajtóhír (She)
Újabb angol élvonalbeli együttessel hozták hírbe Dzsudzsák Balázst, a holland PSV magyar válogatott középpályását.
jan. 25
2:42
Australian Open: a kilencedik kiemelt Li Na 2010 után újra elődöntőbe jutott (She)
Li Na lett a torna első elődöntőse, miután két játszmában, 6:2, 6:4-re legyőzte a német Andrea Petkovicot. A kilencedik kiemelt kínai teniszező mindkét játszma elején 2:0-s hátrányba került, azonban mindkétszer gyorsan fordított és a játékot végig irányítva megnyerte a szetteket.
jan. 25
3:48
A vegetáriánus étrend hátrányai gyermekkorban - Az orvos válaszol (WebBeteg)
4 és fél éves kisfiam nem eszik semmilyen húsfélét, semmilyen formában. Családorvosunk szerint semmi baja, fölöslegesen aggódom, de engem nyugtalanít a dolog, nem lesz később valamilyen hiánybetegsége? Az orvos válaszol.
jan. 25
4:27
Színes articsókafelfújt (Mindmegette)
Hozzávalók 4 személyre előételként vagy 2 személyre főételként: 1 doboz articsókaszív (390 gr-os kiszerelés) 1/2 doboz hámozott egész paradicsom (a leve nélkül) 2 közepes méretű nem szétfövő burgonya (kb. 25 dkg) 8-10 szem magozott fekete olívabogyó 2 teáskanál olívaolaj 2 egész tojás 2 dl főzőtejszín (10 %-os zsírtartalommal) kb. 1 evőkanálnyi szárított bolognai fűszerkeverék (oregánó,…
jan. 25
4:31
Bolognai spagetti gazdagon (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg darált hús (ez lehet csirke, sertés és marha is) 3-4 fej hagyma 6-7 gerezd duci fokhagyma kb. 5 dkg füstölt szalonna 3-4 evőkanál olaj 2-3 kávéskanál pirospaprika 4-5 sárgarépa 2 fehérrépa 1-2 zellerszár aprítva 1 csokor petrezselyemzöld aprítva 3-4 paradicsom (lehet több is) 6-7 dl sűrített paradicsom (én házit használtam) só bors fehérbors ételízesítő bazsalikom oregánó kakkukfű…
jan. 25
4:35
Töltött tarja bacon köpenyben (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 szelet tarja 12 szelet bacon 1 nagy fej hagyma só őrölt chili kakukkfű 1 dl bor A töltelékhez: 1 kifli 1 tojás 1/2 csokor petrezselyem póréhagyma 40 dkg csiperke gomba só őrölt bors olaj oregánó
jan. 25
4:39
Cukrász krémes (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 37 dkg finom liszt 22 dkg margarin 2 tojássárgája (fehérjét a krémhez félretenni) 1 kis pohár (1,75 dl) tejföl csipet só A krémhez: 7 csomag vaníliás pudingpor (főzős, nem érdemes olcsóbb fajtával kísérletezni, itt fontos az íz) 2 liter víz 60 dkg kristálycukor 4 csomag vaníliás cukor 9 tojásfehérje
jan. 25
4:43
Narancsos-gombás csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db csirkecomb vagy -mellfilé 24 dkg rizs 2 db narancs 30 dkg gomba 2 dl tejföl 2 dkg liszt só szegfűbors curry gyömbér citromlé 1 db húsleveskocka
jan. 25
4:47
Gyümölcskrémleves felnőttesen (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott eper, avagy málna, avagy ezek egyenlő arányú keveréke (szezonban azonban legyen friss!) 4 gombóc vaníliafagylalt vagy jégkrém 2 dl édes pezsgő 2 dl tejszín fél citrom leve
jan. 25
4:51
Ínyenc májpástétom (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg csirkemáj 25 dkg bacon 4 tojás 1 dl félszáraz pezsgő 4 dl tej pástétom fűszerkeverék só
jan. 25
4:55
Omlós sült hús (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg sertéscomb vagy -tarja 3 nagy fej vöröshagyma 1/2 dl ecet só bors majoranna olaj a sütéshez
jan. 25
4:59
Gesztenyés-puncsos szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 6 evőkanál porcukor 14 dkg darált dió 6 evőkanál liszt fél csomag sütőpor A krémhez: 25 dkg margarin 15 dkg porcukor 1/2 dl rum 25 dkg gesztenyemassza 1 csomag puncs ízű pudingpor (főzős) 3 dl tej A mázhoz: 10 dkg tortabevonó csoki 5 dkg vaj
jan. 25
5:00
Mennyiből újíthatod fel a konyhát? Számoljunk! (Pénzcentrum)
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki konyhafelújításra adja a fejét. A lakás egyik legfrekventáltabb helyiségének átalakítása ugyanis a lakás bármely más helyiségénél több pénzt emészthet fel. A Pénzcentrum.hu most arra kereste a választ, hogy mennyiből valósítható meg egy ingatlantulajdonos számára egy konyha teljes renoválása....
jan. 25
5:03
Mákos-gyümölcsös tejberizs (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 dl tej (1,5 %-os) 25 dkg darált mák 15 dkg rizs 2 dl víz 2 dkg vaj 15-20 dkg pikáns ízű gyümölcs vaníliás cukor édesítőszer
jan. 25
5:06
Australian Open: parádés játékkal jutott elődöntőbe Roger Federer (She)
A vártnál sokkal simábban, 6:1, 6:3, 6:3-ra nyert Roger Federer honfitársa, Stanislas Wawrinka ellen. A világranglista második svájci a magyar idő szerint délelőtt fél 10-kor kezdődő Novak Djokovics–Tomás Berdych meccs győztesével játszik majd a döntőbe jutásért.
jan. 25
5:07
Olvasnivaló: A citrom és kishúga, a lime (Mindmegette)
Elképzelhetetlen nélküle a hűs limonádé, a legtöbb süteményt csodás illattal ajándékozza meg, nincs kompót vagy forralt bor, amiből hiányozhatna, és bizony az egészségünkért is sokat tesz.
jan. 25
5:09
Pálffy eltitkolná, hol dolgozik a neje (Blikk)
Budapest - Pállfy István KDNP-s képviselő nem kötné választói orrára, milyen állami megbízást kapott a neje. A kormánypárti politikus lapunknak nyilatkozott először a kinevezési botrány kirobbanása óta.
jan. 25
5:09
Luxusautóval jár Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője (Alternatív Energia)
Luxusautóval jár Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. A kocsit közösen bérli a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a párt frakciója - azt mondják, így pénzt spórolnak. Az RTL Klub Híradójának beszámolója szerint elfelezik a polgármester-frakcióvezető telefonszámlájt is. Lázár János korábban azt mondta: neki a kocsi munkaeszköz, az a lényeg, hogy biztonságos legyen.
jan. 25
5:18
Akár hét évre is lecsukhatják a magyar modellt (ATV)
Reméli, hogy Magyarországnak adják ki.
jan. 25
5:20
Tízmilliárdokkal tartoznak a háztartások a közműveknek + videó (ATV)
Márciustól 60 napra csökken a haladék.
jan. 25
5:22
Cafatokra tépett halottak: az orosz biztonságiak tudtak a tervről (ATV)
A 2010 márciusában történt metrórobbantás óta Moszkva legvéresebb terrortámadását követték el hétfőn - a hatóságok gyanúja szerint csecsen szakadárok. Legalább 35 ember meghalt és jóval több mint 160 sérült van, sokak állapota kritikus. Egy névtelen forrás szerint a hatóságokat előre figyelmeztették a terrorakcióról.
jan. 25
5:27
Kórházba kerültek – a lakó elfelejtette, mit süt (HírTV)
Négy embert kellett kórházba vinni légzési problémákkal hétfőn a finn Espoo város egyik lakóházából, miután az egyik lakó megfeledkezett arról, hogy csípőspaprikát süt. A mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy a paprikák égésével maró szag szabadult fel, ezért kollégái csak gázmaszkban tudtak bemenni a házba.
jan. 25
5:27
Baleseteket okozott a hó, de már elolvadt (Alternatív Energia)
Több közúti balesetet is okozott a havazás a Dunántúl nyugati és délnyugati részén. A legtöbb balesetet Zalában okozta a hó: Kiskutas mellett két személyautó csapódott egymásnak, az egyik jármű az árokban kötött ki.
jan. 25
5:29
Milliós kár a Gellért téri tűz miatt (Alternatív Energia)
Egy elektromos hősugárzó miatt ütött ki a tűz a Szent Gellért téri metróépítkezésen álló konténerekben vasárnap éjjel - tájékoztatta a Népszavát Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
jan. 25
5:30
Függőleges kertészeti ötletek (Édenkert)
A függőleges kertészet egyszerűen a növények és zöldségek felfelé irányuló növelését jelenti. Lássuk, hogy miért egyre felkapottabb ez a kertészeti irányzat!
jan. 25
5:31
Nem beszélt Rejtő E. Tibor (Alternatív Energia)
Nem tett új vallomást és kérdésekre sem kívánt felelni a megújított Kulcsár-per tegnapi tárgyalásán a K&H bank egykori vezérigazgatója, az első fokon felmentett Rejtő E. Tibor: mint ugyanis lapunknak elmondta, két és fél évvel az első fokú ítélet után már nincs mondanivalója, újdonsággal nem tud szolgálni. Holnap várhatóan Mészáros Jánost, a Britton Kft. egykori résztulajdonosának…
jan. 25
5:33
Öcsödi darabolós gyilkosság: újabb maradványok a helyszínen? (hirado.hu)
Jelenleg igazságügyi orvos szakértő vizsgálja azt a csonkot, melyet az öcsödi gyilkosság egyik gyanúsítottjánál találtak - tudta meg a Magyar Nemzet
jan. 25
5:33
Utcán is tiltakoznak a szocialisták (Alternatív Energia)
Március 15-én utcára vonulnak a szocialisták, hogy a kormány politikája ellen tiltakozzanak. A nagygyűlésen összegzik azt, hogy mit tett, illetve nem tett a választások óta az Orbán-kabinet.
jan. 25
5:35
Hathatós döntés (Alternatív Energia)
A régi rómaiak szerint a hatos az első tökéletes szám, ugyanis az eső háromból (1+2+3) összeadható. A számmisztika mezején kalandozva arról sem feledkezhetünk el, hogy a világ teremtése ugyancsak hat napig tartott.
jan. 25
5:36
Ezért csúszik idén a Torkos Csütörtök (Pénzcentrum)
A Magyar Turizmus Zrt. 2011-ben is meghirdeti a Torkos Csütörtök akciót. Ezúttal azonban nem februárban, hanem március elején ehetünk féláron....
jan. 25
5:37
Késik a fővárosi kórházak antidepresszánsa (Alternatív Energia)
Némileg eltér az egészségügyért felelős új főpolgármester-helyettes elképzelése elődjéétől, ám a 12 fővárosi fenntartású kórház "intézményi integrációja" ettől függetlenül megkezdődhetne. Szentes Tamás erre vonatkozó előterjesztése ugyanakkor nem sok konkrétumot tartalmaz, ráadásul már elvégzett feladatokra kéri fel ismét a főpolgármestert, év végére kitolva az átalakítás elindulásának…
jan. 25
5:39
Grönlandon olvad, egyes gleccsereken nő a jégtakaró (Infostart)
Bár a Himalája gleccserei összességében visszahúzódóban vannak, egyes jégárak a felmelegedés ellenére is növekednek - mutatták ki kutatók. Grönlandon viszont rekordmértékben olvadt 2010-ben a jégtakaró.
jan. 25
5:39
Botránymentes lehet a mostani népszámlálás (Alternatív Energia)
Bár a tíz évvel ezelőtti népszámláláson több ezer lakos adatait a kormányőrség munkatársai írták össze - belügyminiszteri utasításra -, az idei adatgyűjtésben a BM, illetve a rendőrség munkatársai nem vesznek részt - tudta meg a Népszava. Az akkori eset miatt - melyet lapunk leplezett le - az adatvédelmi biztos is komoly aggályokat fogalmazott meg. Az idei népszámlálás lehet egyébként az utolsó…
jan. 25
5:39
Mégis mennyi egy kiló? Újradefiniálhatják a kilogrammot (ProfitLine)
Mégis, mennyi egy kilogramm? Bár a kérdés butaságnak tűnhet, tudósokat mégis kétszáz éve foglalkoztatja a kérdés. Most talán egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy ne egy létező és jól őrzött tárgy jelentse az egyik legfontosabb mértékegység alapját.
jan. 25
5:41
Fideszes ölelés a bíróságokon is? (Alternatív Energia)
Választási bíráskodás, nagy gazdasági perek, adó-, vám- és illetékkérdések, médiaügyek, frekvenciakérdések, elszámoltatás - csak néhány azon elemek közül, amelyekkel az elképzelések szerint a jövőben átformált struktúrában foglalkoznak majd a közigazgatási bíróságok.
jan. 25
5:45
Terror és diktatúra lehet Tunéziában a hadsereg parancsnoka szerint (Kripto Akadémia)
A tunéziai hadsereg parancsnoka szerint hatalmi vákuum alakult ki az országban, ami utat nyithat egy diktatúra előtt. Rachid Ammar hétfőn a Tuniszban összegyűlt kormányellenes tüntetőknek azt mondta: "a nemzeti hadsereg a forradalom garanciája, és ahogy eddig, továbbra is megvédi az országot."
jan. 25
5:47
Fico pártját bombázta leginkább a sajtó (Kripto Akadémia)
A tavalyi évben a szlovákiai sajtó elsősorban a Robert Fico vezette Smer pártot követte figyelemmel.
jan. 25
5:48
Testőrök kísérik Damut (Blikk)
Budapest - Testőrökkel jár Damu Roland (36), mert attól tart, valakik megpróbálják megakadályozni, hogy részt vegyen a kedden kezdődő tárgyaláson, amelyben a vádlott volt szerelme, P. Tímea.
jan. 25
5:49
Enyhítik a húsbehozatali tilalmat (Kripto Akadémia)
Európai problémává dagadt a német dioxin-botrány, ami nem csak állategészségügyi probléma, de egy egész ágazatot küldhet padlóra, aminek politikai következményei lehetnek. Az EU-nak is a zsebébe kell nyúlnia, ha nem akarja a parasztokat Berlin utcái után Brüsszelben látni. E nyomás hatására kellett enyhíteni a magyar húsbehozatal korlátozását is.
jan. 25
5:51
Kis dílereket sem hagyna futni a NEFMI (hirado.hu)
Azt a magát szimpla fogyasztónak nevező embert is a törvény szigorával kell büntetni, aki nem dílerkedik, de azért két-három embernek csak odaadja a kábítószert - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági főosztályának vezetője. Ezek a kis dílerek most a fogyasztó álarca mögé bújva az elterelésen keresztül kicsúsznak a törvény…
jan. 25
5:53
Tóth Tamás: hamarosan felgöngyölítjük a West-Balkán-ügyet (hirado.hu)
Elsőbbséget élvez a rendőrségnél a West-Balkán-ügy - mondta a budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Nemzetnek. Tóth Tamás szerint az eljárás most indul be igazán
jan. 25
5:54
Mikor gyanakodjunk autoimmun betegségre? (WebBeteg)
Az autoimmun betegségek olyankor alakulnak ki, ha a szervezet valamilyen oknál fogva nem képes felismerni saját struktúráját és immunválaszt indít el saját sejtjei és szövetei ellen, gyulladást okozva.
jan. 25
6:03
Engedtek volna a palesztinok Izraelnek? (Kripto Akadémia)
Tovább gyengülhet Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének pozíciója azt követően, hogy az al-Dzsazíra hírtelevízió "bizalmas" dokumentumokat tett közzé a közel-keleti béketárgyalásokról. A jelentések szerint Abbász igen komoly engedményeket kívánt tenni a béketárgyalások sikere érdekében. Egyebek mellett Kelet-Jeruzsálemről is lemondott volna.
jan. 25
6:05
Előrehozzák az ír választásokat (Kripto Akadémia)
Írországban előrehozott választásokat tartanak, februárban vagy márciusban. Brian Cowen ír kormányfő múlt csütörtöki parlamenti beszédében jelentette be, hogy a törvényhozás feloszlatását kéri. A kormányválságot az váltotta ki, hogy a Zöld párt négy minisztere - az igazságügyi, az egészségügyi a védelmi és a vállalkozásügyi tárca vezetője - távozott a Fianna Fáil párt vezette kabinetből. A Zöld…
jan. 25
6:06
Payer Öcsi legyőzte a gyilkos kórt (Blikk)
Zsámbék - Payer András zeneszerző, azaz Payer Öcsi legyőzte a gyilkos kórt! Egy évvel ezelőtt a masszőre vette észre, hogy nagy a baj.

Keresés