Pintér Sándor belügyminiszter és Hatala József országos rendőrfőkapitány is elégedett a budapesti rendőrfőkapitány szakmai munkájával - reagált a belügyi tárca a Népszava pénteki írására, amely szerint menesztik Tóth Tamást
A Jobbik mindenkit arra szólít fel, hogy "nincs más választás: vissza kell lépni az állami nyugdíjrendszerbe" a magán-nyugdíjpénztári tagság helyett - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Lenhardt Balázs képviselő
"Negatív adó" bevezetését kezdeményezi a Jobbik. Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a negatív adóval az egykulcsos személyi jövedelemadóval rosszul járó családoknak adnának támogatást
Egy hivatalos fehérorosz újság azzal vádolta meg Németországot és Lengyelországot, hogy államcsínyt kíséreltek meg a december 19-i elnökválasztás során, amelyet Aljakszandr Lukasenka nyert, és a tiltakozásul szervezett ellenzéki megmozdulást a rendőrség erőszakkal feloszlatta
Bűnügyi eljárást indítottak Olaszországban Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen a hazai sajtóban "Rubygate" néven ismert ügyben, amelyben a gyanú szerint a kormányfő visszaélt hivatali beosztásával egy kiskorú prostituált érdekében
Az LMP szerint "egyszerű blöffnek bizonyultak" a kormány korábbi, a gazdaságfejlesztésre és ezen belül a zöld gazdaság fejlesztésére tett ígéretei – reagált az Új Széchenyi Terv pénteki bemutatóján elhangzottakra Jávor Benedek
A kormány nemzeti fenntartásba veszi a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként épült Kodály Központot - jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere a baranyai megyeszékhelyen pénteken
Esztergomban a képviselő-testület fideszes többsége péntek hajnalig tartó ülésen szavazta meg a frakció által készített válságköltségvetést, melyet csak az ülésen ismertettek, mással nem egyeztettek, és város adósságkezelési biztosának véleményét sem kérték ki - tájékoztatta Tétényi Éva független polgármester az MTI-t
Sem az Európai Bíróság gyakorlata alapján, sem pedig az uniós tagállamokban már hallgatólagosan jóváhagyott gyakorlat alapján nem lehetne kifogásolni, ha Magyarország szavazati jogot adna a magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyaroknak - mondta ifj
Különleges előadásra készül Hámori Ildikó (63), a Művészetek Palotája színpadán, január 20-án mutatják be ugyanis a Bernanda Alba című darabot Böhm György rendezésében.
Budapest - Lábra sem tud állni, és pelenkázzák Dopeman (36) nagypapáját azóta, hogy január elsején betörtek otthonukba, és feleségével együtt megkínozták.
Budapest - Másfél hete került kórházba Zana József (72), ez idő alatt két vérömlenyéből az egyik teljesen felszívódott, és már a másik is jó úton halad efelé - derült ki a színművész CT-jéből.
Budapest - A bezárás fenyegeti a József Attila Színházat, a teátrumtól ugyanis annyi támogatást akar megvonni a fővárosi önkormányzat, hogy teljesen tönkremehetnek.
Budapest – Titkos hangvétel lehet a perdöntő bizonyíték Magyarország első HIV-perében! Noha az öt éve húzódó eljárás végére most sem került pont, mivel a Fővárosi Bíróság a tegnapi tárgyalási napon ismét hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, a Blikk úgy tudja: új bizonyítékokat használhatnak fel az ügyben.
Sok ezer ember tüntetett tegnap este Budapesten, Pécsett, Bécsben, Varsóban és Berlinben a sajtószabadság védelmében, a sokat bírált médiatörvény ellen. A budapesti Kossuth téren mintegy 10 ezer - egyes becslések szerint 15 ezer - ember gyűlt össze a civil megmozduláson. A Kossuth tér közepe megtelt a Parlament főkapuja előtt.
Tényszerű információk alapján, minden oldal véleményének ismeretében számoltak be külföldön a médiatörvényről; a világsajtó erősen kritikus véleményeit nem Magyarországról befolyásolták - állította a párizsi Le Monde publicisztikai rovatának vezetője. Alain Frachon szerint lényeges különbségek vannak a nyugati gyakorlat és a magyar előírások között.
Hétfős csapat - három belső ellenőr és négy külső szakértő - vizsgálja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megbízásából a pénznyerő automaták körüli visszásságokat, ám az immár egy hónapja tartó ellenőrzésről "jogszabály alapján bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárását követően adhat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)."
Megkezdődött Kerék Csaba meghallgatása a Fővárosi Bíróságon a sok milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és 20 vádlott-társa megújított perében: a Britton Kft. volt ügyvezető igazgatója részletesen válaszolt a bírói és védői kérdésekre is, és azt mondta: sok ideje volt az önvizsgálatra, és nem érzi magát bűnösnek, mindent a legjobb meggyőződése szerint tett. A meghallgatása nem ért véget,…
Nem vitatja az MSZP, hogy nehéz helyzetben van Budapest, de állításuk szerint a főpolgármester túldramatizálja ezt és a szükségesnél nagyobb megszorításokat tervez. A szocialisták nem egy év alatt, hanem a ciklus végéig tartó, hosszabb távon megtakarításokat hozó ágazati reformokat is elindító átfogó programmal kezelnék a helyzetet.
Nem lesz jó üzlet az állami nyugdíjrendszer tagjának lenni - reagált Orbán Viktor bejelentésére Németh György közgazdász. A miniszterelnök arról beszélt, hogy csökkentik a nyugdíjkiadásokat, korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed.
Hozzávalók: 2,5 kg csontos sertéskaraj egyben 1,5 kg darált hús /sertés vagy pulyka/ 60 dkg rizs 3 csapott evőkanál só 1,5 csapott evőkanál frissen őrölt bors 2 gerezd fokhagyma 20 dkg arany mazsola 3 savanykás alma kevés étolaj fél fejessaláta
Tunézia a Nyugat szemében sokáig az arab világ mintaországa volt többpárti parlamentáris rendszerrel, modern törvényekkel és jól fejlődő gazdasággal. Párizsba menekült értelmiségiek hasztalanul próbálták felhívni a világ figyelmét az állam önkényuralmi vonásaira. Ám az egy hónappal ezelőtt kirobbant véres összecsapások most őket igazolták.
Megalakította harmadik kormányát Kan Naoto, 17 minisztere közül hatot lecserélt, a külügyi, a védelmi és belügyi tárca élén nem változtatott. A japán miniszterelnök fő célja a költségvetési konszolidáció, a reformok előmozdítása és a kabinet megerősítése a január 24-én kezdődő törvényhozási ülésszak előtt, akkor kezdődik a 2011-es pénzügyi évre szóló költségvetés vitája.
Tovább gyengült Silvio Berlusconi pozíciója azt követően, hogy a római alkotmánybíróság részben megsemmisítette a mentelmi törvényt. A kormányfőnek ugyanis legalább három ügyben is bíróság elé kellene állnia. Sőt, tegnap újabb eljárás indult vele szemben. Ám magabiztosan kijelentette: nem mond le.
Hozzávalók: 50 dkg liszt 5 dkg friss élesztő 1/2 pohár langyos tej 2 egész tojás 1 kis pohár tejföl 15 dkg margarin 10 dkg cukor csipet só ízlés szerint cukrozott kakaó
Az év végi bőséges lakomázások után van, aki tett újévi fogadalmat az önmegtartóztatásra, van, aki nem, de sokan eljátszanak a gondolattal, hogy legalább januárban jobban összpontosítanak a kímélő fogásokra.
"Kislányom (3 éves) egy éve küzd székrekedéssel, amihez több ok is vezethetett. Egyrészt dackorszak, azaz tiltakozás az ellen, amit én fontosnak tartok, másrészt kistestvére született. Mit tegyek?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
John Hermann, a State Street Global Markets vezető kötvénypiaci stratégája szerint az amerikai gazdaság 2011-ben 3%-kal bővülhet, ez 2005 óta a legnagyobb növekedési dinamika. A szakértő úgy véli a...
Bár tagadja, hogy egy számmal nőtt a ruhamérete, mégis kerekebbnek látszik a nagyváradi énekes, mint a Megasztár kezdetén. Tolvai Reni édesapja, barátnője bonyolult lelki folyamatokkal magyarázza a változást.
Keresztes Ildikó az X-Faktornak köszönhetően érte el karrierje csúcsát. Naptára a 2011-es évre lassan megtelik, az énekesnő azt sem bánja, hogy sokan mentoráltjaival szeretnék egy színpadon látni.
Már a gyilkosság előtt is rátámadt egy betegtársára N. Richárd a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriáján. Gina ott ismerte meg a fiatalembert, aki kikezdett vele.
Aprócska, de új múzeum nyílt Budapesten. A Népi Iparművészeti Múzeumot egy évtizedek óta hányódó gyűjteményből hozta létre a Hagyományok Háza. A háború után a népművészek, háziipari szövetkezetek által gyártott termék nem tartoznak a néprajzi múzeumok gyűjtőkörébe, de tárgykultúránk mégis fontos szeletét jelentik.