Beckenbauer szerint Messi érdemelné meg az Aranylabdát. A Császár úgy véli, a kitüntetés megint csak az FC Barcelona játékosát illeti, olvasható a sport.es-en.
A bevételek és az eredmény szempontjából egyaránt jobb harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Citigroup az elemzői várakozásoknál. A tavalyi év harmadik negyedévhez képest ugyanakkor...
A KDNP továbbra is kitart a pedagógusi életpályamodell és az ezzel együtt járó béremelés mellett, és a végsőkig küzdeni fog azért, hogy mindez 2013 szeptemberétől bevezetésre kerüljön – erről Pálffy István, a KDNP-frakció szóvivője beszélt az ATV Start című műsorában.
Egy Dubajból érkező, A380-as típusú utasszállító repülőgép sértette meg hétfő délben a magyar légteret, ezért riasztást kaptak a Gripenek - közölte a Honvédelemi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Egy Dubajból érkező, A380-as típusú utasszállító repülőgép sértette meg hétfő délben a magyar légteret, ezért riasztást kaptak a Gripenek - közölte a Honvédelemi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A hetet óriási lendülettel kezdhetjük meg, ugyanis hosszú idők után végre dübörög a gazdaság, amit kiválóan bizonyít, hogy az OTP honlapjának tanulsága szerint pillanatnyilag alig 279 forintos középárfolyamon tanyázik az általunk csak csodálatra méltó fizetőeszköz, igaz, arra vonatkozólag most nem bocsátkoznék találgatásokba, hogy ez az eurózóna tagországainak pillanatnyi gyengeségének, vagy éppen…
Saját gyártású üvegszövet hálóval jelenik meg az Európai Unió tagországainak piacain a hőszigetelőanyag-gyártó és forgalmazó Masterplast Nyrt. 2013-ban, ennek érdekében a cég 1,4 millió eurós fejlesztést hajt végre káli gyártóbázisán.
Követeléseket vásárol diszkont áron a Fővárosi Önkormányzat a CET-beruházás kivitelezőjétől. A városvezetés tervei szerint 2013-ban adhatják át az épületet.
Az Európai Bizottság a válság tetőpontján az RBS-t arra utasította, hogy adja el fiókhálózatát egy több milliárd font értékű bankmentő csomagért cserébe. Az RBS el is fogadta az üzletet 2010...
Rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett és jó hírnév megsértése miatt polgári peres eljárást kezdeményez Kósa Lajos ellen az MSZP, amiért a Fidesz ügyvezető alelnöke a közelmúltban egy rendezvényen azt mondta: a 2002-es parlamenti választást visszaélések döntötték el a szocialista párt javára.
Kvaka Andrea lett a 12. helyezettje az RTL Klub 2012-es tehetségkutatójának. Az énekesnő hétfőn szerkesztőségünk vendége volt. Rajongói szerint a zsűri rossz döntést hozott, Andrea elmondta, hogy nem haragszik Keresztes Ildikóra, aki miatt kiesett a versenyből
Nagy László tíz gólt szerzett az MKB Veszprém csapatában a vasárnapi, Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, a bakonyiak spanyol mestere elájult Nagy teljesítményétől.
Változatlan maradt a demokrácia szintje Szlovákiában 2012 harmadik negyedévében, az idei év első hat hónapjához képest - derült ki a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) hétfőn nyilvánosságra hozott negyedéves jelentéséből (IVO Barométer).
A bevételek és az eredmény szempontjából egyaránt jobb harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Citigroup az elemzői várakozásoknál, ha eltekintünk a Smith Barney kisebbségi részesedésének...
Kismértékben emelkednek szerdától a hazai üzemanyagárak - a benzin esetében ez literenként 2 forintos, míg a gázolaj esetében 3 forintos áremelkedést takar....
Az LMP szerint a választási regisztráció bevezetése egyszerre értelmetlen, alkotmányellenes és őrültség. A Lehet Más a Politika azt pedig "még nagyobb őrültségnek" tartja, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője eltöröltetné a központi lakcímnyilvántartást - mondta hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
-6,2 pontra tudott csak felkapaszkodni októberben a New York-i Fed feldolgozóipari indexe a szeptemberi -10,4 pont után. Az index értéke a megkérdezett vállalatok jelenlegi helyzetet jellemző...
Visszafordult a dohánytermékek feketekereskedelmének korábbi csökkenő tendenciája, az illegális dohánytermékek piaci részesedése ebben az évben elérte az 5,8 százalékot a tavalyi 4,2 százalék után - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet hétfőn az MTI-vel.
Szeptemberben 1,1%-kal nőtt évesítve a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban a Kereskedelmi Minisztérium adatközlése szerint, miközben a piaci konszenzus 0,8%-os növekedést vetített előre....
A Vidékfejlesztési Minisztérium azt tervezi, hogy még ebben a parlamenti ciklusban az Országgyűlés elé terjeszti a meteorológiáról szóló törvényjavaslatot.
Az eladók által adott teljes árengedmény átlagos mértéke rekordszintet ért el: az áralku mértéke 2008 óta folyamatosan növekszik a lakóingatlan piacon, a 2012 első három negyedévében lezajlott adásvételek alapján idén lépte át először a csúcsnak számító 13 százalékos határt.
Két évre szóló támogatási megállapodást írt alá a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Telekom. Csányi Sándor MLSZ-elnök az InfoRádiónak azt mondta, hogy a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak több száz milliós nagyságrendű szponzorációra számíthatnak.
A fedélzeti fekete doboz által rögzített hangfelvételek meghallgatásával kezdődött hétfőn, a toszkánai Grossetóban a Costa Concordia tengerjáró hajó balesetének többnapos bírósági bizonyítási eljárása, amelyen első alkalommal Francesco Schettino, a január 13-án Giglio partjainál zátonyra futott hajó kapitánya is jelen volt.
Mikor, milyen kedvezmény vehet igénybe a gyesen lévő apuka, ha visszamegy dolgozni? Olvasói kérdésre, Szikszainé dr. Bérces Anna, az Adózóna tb-szakértője válaszol.
Fejlesztési központot hoz létre Magyarországon és 10 százalékkal növeli az itt dolgozó munkatársainak számát az amerikai Oracle, amely a világ egyik legnagyobb üzleti szoftvereket és hardvereket gyártó vállalata - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.
Bruttó 105 ezer forintos minimálbért és bruttó 120 ezer forintos garantált bérminimumot javasol 2013-ra a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.
Egy nemrég közzétett bejelentés szerint az E-Star névérték alatt visszavásárolja kötvényeit - derül ki a KBC Equitas elemzéséből. A finanszírozásra egy egyelőre ismeretlen külső forrás nyújt kölcsönt a cégnek. A részletekről szerdáig tájékoztat a társaság, addig a cég részvényeivel és kötvényeivel nem lehet kereskedni.
Az eddigi egy helyett három főpolgármester-helyettes felügyeli a jövőben a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), György István mellett Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs is foglalkozik majd a közlekedési központ ügyeivel - mondta Tarlós István hétfőn a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.