A válogatott edzőtáborában Szalai Ádám és Varga József tekintett előre a törökök elleni vb-selejtezőre. A játékosok szerint égető szükség van a hazai győzelemre.
Az FC Barcelona csatára egy rendezvényen jelentette ki, alig várja, hogy nagyobb szerepet kapjon végre Vilanovától a sok mosolytalan és nehéz hónap után, olvasható a 20minutos.es-en.
A vidékfejlesztési miniszter szerint 1100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mivel a parlamentben kedden tárgyalni kezdett jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet.
Szeptemberben már komolyabb forgalmat mértek a BÉT-en és igencsak megugrott az érdeklődés a magyar blue chipek iránt. Utoljára januárban láthattunk 4000 forint feletti jegyzést, de akkor is csak kevesebb mint két hétig tudott felkapaszkodni a részvények ára. Most viszont úgy néz ki, hogy hosszabb távon tovább nyargalhat a sokak által kedvelt papír.
A Budapest Economic Forum résztvevőinek mindössze 58%-a válaszolt úgy, hogy a 2014-es választásokig lesz valamikor EU/IMF-megállapodás, míg 42% szerint a politikai megmérettetésig már nem kerül arra...
Az Opel a Corsa 1,3 literes CDTI dízelmotorral szerelt verzióját tovább csiszolta, melynek hatására mindössze 3,3 literes fogyasztást produkál egy olyan cikluson, ahol szinte senki más nem tudott ilyen alacsony eredményt felmutatni. Ezt az értéket csak a szupertakarékos Kia Rio múlta alul, valamint a VW Golf Bluemotion TDI, mindkettő 3,2 literrel.
Kimagaslóan teljesít a forint; reggel a BoA leminősítette az OTP-t, de ez a kereskedésre nem hatott; az E-Star bejelentheti a kötvény-visszavásárlási programját.
Banki hitelezés nélkül nincs gyors kilábalás - - hangsúlyozta a Portfolio.hu által szervezett Budapest Economic Forumon elhangzott előadásában Simor András jegybankelnök. Rámutatott: régiós összehasonlításban nem magas a külföldi tulajdon aránya a magyar bankrendszerben, és az elmúlt évtizedben nem korántsem nálunk volt a legmagasabb a bankok megtérülése.
A Budapest Economic Forum résztvevőinek mindössze 58%-a válaszolt úgy, hogy a 2014-es választásokig lesz valamikor EU/IMF-megállapodás, míg 42% szerint a politikai megmérettetésig már nem kerül arra...
A vidékfejlesztési miniszter szerint 1100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mivel a parlamentben kedden tárgyalni kezdett jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet.
Érzékeny, tartósan kipirosodott bőrre ajánljuk ezt a házilag elkészíthető krémet. Szentpétery Rita blogjában elsősorban meseszép kötött és horgolt ruhákban, kiegészítőkben és díszekben gyönyörködhetünk, de vannak szép számmal más bejegyzések is. Ez az arckrémrecept már csak azért is érdekes, mert a hozzávalók beszerzési forrását is megtaláljuk a bejegyzésben. Vadrózsaolaj, shea-vaj és még jó…
Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Simor András jegybankelnök előadásaival indult a Budapest Economic Forum címû rendezvényünk, melynek meghívott felszólalói között van még például Rogán...
A nyári visszaesés után ismét javulást mutat a német konjunktúra - derül ki a ZEW októberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke -18,2 pontról -11,5 pontra emelkedett, a várt -15 ponttal...
Csak a legszükségesebb esetben utazzunk Törökország délkelet-anatóliai térségének egyes tartományaiba, mert fokozódtak az összecsapások a kormányerők és fegyveres csoportok között - figyelmeztet a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.
Nani Olaszországban folytathatja pályafutását januártól, a portugált ugyanis a Juventus már megkereste, csapata a Manchester United viszont a Milannak adná.
Bemutatjuk a török válogatottat, a Budapestre készülő keretben nem kevesebb, mint hat olyan futballista szerepel, aki Németországban született és nőtt fel.
A magyar-török találkozón kívül is több labdarúgó-világbajnoki selejtezőt lehet követni a magyar nyelvű sportcsatornákon az este folyamán., Íme, a kínálat.
Októberben ismét javult az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált adatai szerint, mégpedig a várakozásokat felülmúló mértékben..
Az Európai Unió statisztikai hivatalának ma közzétett adatai alapján a 12 hónapra számolt infláció az euróövezetben 2,6 százalékos volt szeptemberben, ami megegyezett az augusztusi értékkel. Egy évvel korábban 3 százalékos inflációs ráta mutatkozott. Havi szinten a fogyasztói árak 0,7 százalékkal emelkedtek.
New York - Tévedésből hívták ki a rendőröket az ifjúsági központban alvó fiatalemberre, és már a biztonsági őr is megbánta, hogy az egyenruhásokhoz fordult.
Változatlan a magyar kormány szándéka: ahogy 2011 novemberében jelezte, megállapodást szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu által szervezett budapesti gazdasági fórumon kedden.
Változatlan a magyar kormány szándéka: ahogy 2011 novemberében jelezte, megállapodást szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu által szervezett budapesti gazdasági fórumon kedden.
A Délkelet-Törökországba készülő magyarokat a helyi fegyveres konfliktusokra és a szíriai határ menti villongásokra figyelmezteti a Külügyminisztérium.
Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a szakmájában, szakmai ismeretek mellett nyelvtudásra is szükség van - hangsúlyozta Lakatos István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke kedden, amikor a Belgiumban megrendezett EuroSkills európai szakmunkás-verseny megyei helyezettjeit köszöntötték.
A növekedési kilátások némi javulása az intézményi befektetők várakozásaiban is tetten érhető, hiszen a részvénypiacok javuló teljesítményére, valamit a kőolaj árának emelkedésére számítanak. Ugyanakkor a jelenlegi eredmények alapján az intézményi befektetők csupán kis része véli úgy, hogy még idén megszülethet a megállapodás az EU/IMF-párossal.
A vidékfejlesztési miniszter szerint 1100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mert a parlamentben ma tárgyalni kezdett jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet.
Vádemeléssel zárta hétfőn, a rendőrség azt a nyomozást, amit tizenegy cég képviselőjével, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt hat alkalmazottjával, illetve vezetőjével szemben indított kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés miatt - értesült a HavariaPress.
Majdnem háromszoros túlkereslet mutatkozott ma a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek iránt, az ÁKK pedig 45 milliárd helyett 60 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat. A múlt hetihez képest...
Inkább kínálati, semmint keresleti problémák akadályozzák a magyarországi hitelezés beindulását, ezen belül is elsősorban a bankok hitelezési hajlandóságának hiánya okoz gondot - mondta Simor András jegybankelnök a portfolio.hu által szervezett Budapesti Gazdasági Fórumon kedden.
A hibrid autók egyre kelendőbbek, hiszen a fogyasztás és a károsanyagok kibocsátásának visszaszorítása mellett a vásárlói igények is egyre jobban előtérbe helyezik az elektromos rendszerrel kiegészített hajtásláncokat. Ezúttal a Honda számolt be sikereiről, amelyet az egymilliós eladási szám túllépése bizonyít.
A távolléti szavazás lehetőségével élve Michelle Obama már le is adta voksát az Egyesült Államok következő elnökére, és jövő héten maga Barack Obama is szavaz. Bár az elnökválasztás napja csak november 6-án érkezik el, az elnöki pár arra biztatta a szavazókat, hogy kövessék példájukat.
Steven Gerrard a lengyel-angol meccs előtti sajtótájékoztatón lázasan figyelt a fülesben a tolmácsra, amikor rájött, hogy tulajdonképpen a saját nyelvén intéztek hozzá egy kérdést.