Nem változott érdemben a héten az olaj árfolyama, és a forint piacán is csupán marginális elmozdulás volt tapasztalható a dollárhoz képest. Mindez annyit jelenthet, hogy az előttünk álló héten sem...
A Sevilla belefutott második egymást követő vereségébe, 2-0-ra kikapva az Celta Vigótól a spanyol bajnokság hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén.
Perelni készül a brit meteorológiai szolgálatot túl borúlátó előrejelzéseiért egy turisztikai vállalkozó, mert az esős jóslatok elriasztották vendégeit fényes napsütés idején is.
A kormány október végéig várja a javaslatokat a Nemzetiségekért Díj 2012-es jelöltjeire - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Az Országgyűlés elnökéhez fordult a Fidesz női tagozata azzal kapcsolatban, hogy a Malév-vizsgálóbizottság május 16-i ülésén Józsa István MSZP-s képviselő megrántotta a bizottsági főtanácsadó Kubovicsné Borbély Anett haját.
Gyermeket vár az I Love Gjoni című műsor egyik szereplője. Kató, a jósnő vevő volt az énekes sajátos sármjára, és Delhusát is vonzotta a szőke boszi, de hogy mi történt köztük, az még kettejük titka.
A lakáscélú jelzáloghitelek díjainak zuhanásáról a héten már beszámoltunk. A lapostévére is költhető szabad felhasználású hiteleket vizsgálva viszont nem ilyen fényes a helyzet. Továbbra sincs 12 százalékos THM szintnél lényegesen olcsóbb hitel a bankoknál, ami megnehezíti azoknak a dolgát, akiknek pénzre van szüksége....
A háborús bűnökkel gyanúsított Biszku Bélát három tudós megverése kapcsán is megvádolhatják. A bírósági perben megnehezíti majd a bizonyítást, hogy Biszku kortársai mind meghaltak.
A LIGA szerint 6 százalék körüli béremelésre lenne szükség ahhoz, hogy az infláció legyőzhető legyen. Az MSZOSZ 100 ezer forintos minimálbért szeretne.
A tavalyi első féléves adatokhoz képest nőtt a közúti balesetekben elhunytak száma. A balesetek jelentős részét változatlanul a kellő elővigyázatosság hiánya okozza. A K&H Biztosító szerint kellő óvintézkedésekkel biztonságosabbá tehető a közlekedés.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A várandós anya magas vérnyomása befolyásolhatja a születendő gyerek intelligenciáját: finn kutatók megállapítása szerint fiatal felnőtt és idős korban is alacsonyabb volt az intelligeciahányadosa (IQ) azoknak, akiknek az édesanyja állapotosan magas vérnyomástól szenvedett.
Edzői pályafutása legnagyobb sikerét aratta Paulo Sousa, a Videoton edzője, miután csapata 3-0-ra kiütötte az esélyesebb Sportingot EL-csoportmeccsen. A vendégek trénerét kirúgták.
Kisasszond 200 fős falu Somogy megyében. A település legismertebb lakója Róna Péter. A hetvenéves közgazdász, jogász 1990-ben tért vissza Magyarországra, ahonnan 1956-ban a szovjetek füstölték ki. Karrierjének csúcsán egy angol bank elnök-vezérigazgatója volt. Itthon megvett egy kisebb birtokot, és most azt teszteli, miként működik kedvenc közgazdasági elmélete a gyakorlatban.
Mitt Romney republikánus elnökjelölt behozta hátrányát, sőt, előzni is tudott egyes, úgynevezett "csatatérállamokban" az amerikai elnökjelöltek első tévévitája nyomán - derült ki a Rasmussen Reports által pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
Az őstermelők, a családi gazdálkodók és a nagyüzemek által bérelt, vagy birtokolt földek méretkorlátozását érintenék azok a módosító indítványok, amelyeket kormánypárti képviselők nyújtanak be a készülő földtörvényhez.
Egy gyermek felnevelése legalább olyan hasznos, mint egy tehéné – ezt mondta a fideszes Révész Máriusz, Orbán Viktor családügyi tanácsadója a Magyar Narancsnak.
Kína a világ legnagyobb háztartásigép-gyártója: az összes televízió 80 százaléka, a mosógépeknek pedig a 40 százaléka származik a kelet-ázsiai országból - írja a China Daily napilap heti gazdasági magazinja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ellen a két férfi ellen, aki megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - közölte honlapján a rendőrség.
A Magyar Nagydíj óta csak McLaren pilótái álltak a pole-pozícióban, ezt azonban megtörte Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője megnyerte a Japán Nagydíj időmérőjét.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Király Linda és Huszka Zsombor már három éve egy párt alkot, mégis csak nemrégiben sikerült egy fedél alá költözniük. Linda a Borsnak elmondta, milyen a közös élet.
A brit hatóságok szombat hajnalban útnak indították az Egyesült Államokba Abu Hamza radikális iszlám hitszónokot és több társát, akinek kiadatását alig néhány órával korábban hagyta jóvá jogerős végzésével a londoni felsőbíróság.
Ismét a parlamenten kívüli orosz ellenzéket támadta a Gazprom tulajdonában lévő NTV televízió, amely pénteken a hatalom elleni tiltakozásokat szervezők leleplezésére szánt összeállítást sugárzott.
A brit hatóságok szombat hajnalban útnak indították az Egyesült Államokba Abu Hamza radikális iszlám hitszónokot és több társát, akinek kiadatását alig néhány órával korábban hagyta jóvá jogerős végzésével a londoni felsőbíróság.
Az aradi vértanúk emlékére szombaton felvonták, majd a Szózat hangjaira félárbocra engedték a nemzeti lobogót az Országgyűlés épülete előtt, a Kossuth Lajos téren. A rendezvényen katonai tiszteletadás mellett felolvasták annak a tizenhárom honvédtisztnek a nevét, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepe miatt kivégeztek 1849. október 6-án Aradon.
Futóversenyek miatt szombaton és vasárnap is jelentős, a közösségi közlekedést is érintő forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Az aradi vértanúk emlékére szombaton felvonták, majd a Szózat hangjaira félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament épülete előtt, a Kossuth Lajos téren. A rendezvényen katonai tiszteletadás mellett felolvasták annak a tizenhárom honvédtisztnek a nevét, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepe miatt kivégeztek 1849. október 6-án Aradon.