Hozzávalók egy 25×39 cm-es tepsihez: A tésztához: 40 dkg finomliszt 1/2 csomag sütőpor 4 evőkanál porcukor 20 dkg vaj 2 db tojássárgája 1-2 evőkanál tejföl a tészta összeállításához A töltelékhez: 1,5 kg reszelt, párolt alma (más gyümölccsel is tölthető) ízlés szerint cukor őrölt fahéj 5 dkg darált dió
Egyetlen nap alatt nyolcezer forintot költöttünk, pedig csak kirándultunk a gyerekekkel, panaszolja Dávid. Zoltán ötezret költött egy repülőnapon. Pénztárcája bánja, aki kimozdul a hétvégén!
Sebastian Vettel sorozatban negyedik pole-pozícióját szerezte meg Japánban, így nem csoda, hogy elégedett a Red Bull pilótája, aki simának nevezte a kvalifikációt.
Jenson Button a harmadik helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén, a McLaren pilótája azonban váltócsere miatt csak nyolcadikként rajtolhat a vasárnapi futamon.
Az október a futás hónapja, legalábbis az országban számos futóversenyt rendeznek még a rossz idő beköszönte előtt. A hétvégén megrendezésre kerülő Kis-Balaton kör (kerékpáros és) futóverseny az ősz kiemelkedő sporteseményének ígérkezik.
Közel 200 ezer forintnak megfelelő dollárt fizetett egy amerikai nő azért, hogy felfrissüljön és megszépüljön egy gyógyfürdőben. A kezelések azonban nem a várt eredményt hozták meg számára.
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság a Pedagógusok Világnapján közleményben hívta fel a figyelmet a pedagógusok védelmére és munkájának fontosságára, e szerint nem kevesebb múlik a tanárokon, mint a jövő nemzedék sikere és boldogulása.
Az ellenzéki párt szerint az oktatási államtitkár "újabb hazugságára" derült fény, amikor napvilágot látott, hogy a kormány elhalasztja a pedagógusok béremelését.
Javában zajlik az Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja. Erre az alkalomra az egyes sörfőzdék külön portékával állnak elő, s ezeket a söröket a még magasabb alkoholtartalom jellemzi.
Sikeres műtéten van túl Stopira, a Videoton FC labdarúgója, akinek a Sporting Lisboa elleni csütörtöki Európa Liga-mérkőzés utolsó perceiben tört el a sípcsontja.
"Súlyos intézkedéseket" helyezett kilátásba a román klubokkal szemben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, ha folytatódnak a cigányellenes megnyilvánulások a román futballstadionokban.
Hosszú távú gondolkodást és összefogást sürgetett a lakossági pénzügyi szolgáltatásoknál a Magyar Nemzeti Bank elnöke a történelemtanárok 22. országos konferenciáján.
A költő levelezését tartalmazó emlékkötet és egy Háry János hőstetteit elbeszélő, múlt századi könyv hasonmás kiadása jelenik meg Garay János (1812-1853) születésének kétszázadik évfordulója alkalmából Szekszárdon.
Becslések szerint 3-4 ezer dolgozó lépett sztrájkba Kínában, az Apple cég iPhone 5-ös okostelefonját összeszerelő gyártósorokon - közölte szombaton egy munkajogi csoport.
Hosszú távú gondolkodásra és összefogásra van szükség a lakossági pénzügyi szolgáltatásoknál - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a történelemtanárok 22. országos konferenciájának nyitó előadásán Budapesten szombaton. A jegybankelnök hangsúlyozta: az ország akkor tud előrelépni, ha képes egyre összetettebb szolgáltatásokat előállítani, amihez képzettebb emberek kellenek. Megjegyezte:…
Ledniczki Zsuzsa Európa legjobb villamosvezetője. Ugyan még csak hat éve sofőr, mindenkit maga mögé utasított. Az utasok szerint is remekül vezet, biztonságban érzik magukat.
Az áldozatként hullajtott vérből mindig élet sarjad, a gyásznak pedig "az élet felé kell fordulnia" - hangoztatta a köztársasági elnök szombaton a Vas megyei Rátóton az aradi vértanúk napján elmondott beszédében.
Különleges otthonokat bemutató cikksorozatunkban ezúttal igazán extrém lakóingatlanokba kalauzoljuk el olvasónkat. Bár a 20. századi popkultúra sok belsőépítészeti irányzat táptalaja, az alábbi lakásokba maximum csak egy igen szűk réteg, az igazi rajongók költöznének....
Sikeres műtéten van túl Stopira, a Videoton FC zöld-foki szigeteki labdarúgója, akinek a Sporting Lisszabon elleni csütörtöki Európa Liga-mérkőzés utolsó perceiben tört el a sípcsontja.
2-1-es vereséget szenvedett az MTK Miskolcon, a diósgyőri csapat Tisza és Elek góljának köszönhetően szerezte meg a három pontot. A vendégek mestere szerint a döntetlen reálisabb lett volna.
A köztársasági elnök az aradi vértanúk napján azt mondta: az 1848-49-es szabadságharc értelme a kiegyezést követő évtizedek soha nem látott kulturális és gazdasági fejlődése volt.
Októbertől a korábban előírt nyolc nap helyett két nap alatt lehet számhordozással telefonszolgáltatót váltani - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletéből, amely a Magyar Közlönyben jelent meg....
Hazai közegben szorult ki a hetedikként rangsorolt kínai Li Na a pekingi tenisztorna döntőjéből, miután alulmaradt az orosz Marija Sarapovával szemben.
A PMFC-MATIAS csapata fontos győzelmet aratott az OTP Bank liga soros fordulójának nyitó mérkőzésén. A Honvéd edzője nem tudta hova tenni a történteket.
Hozzávalók egy 25×39 cm-es tepsihez: A tésztához: 40 dkg finomliszt 1/2 csomag sütőpor 4 evőkanál porcukor 20 dkg vaj 2 db tojássárgája 1-2 evőkanál tejföl a tészta összeállításához A töltelékhez: 1,5 kg reszelt, párolt alma (más gyümölccsel is tölthető) ízlés szerint cukor őrölt fahéj 5 dkg darált dió
A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher nincs jó passzban. A visszavonulása bejelentése után először autóba ülő német pilóta a szuzukai edzésen máris gumifalnak csapta az autóját.
Az 1848-49-es szabadságharc után kivégzett örmény származású tábornokokra emlékezett az MSZP Kiss Ernő XVIII. kerületi emléktáblájánál szombaton a fővárosban.
Néhány napja összehangolt hackertámadást hajtottak végre Svédország ellen. Állami hivatalok, bankok és vállalatok weboldalait bénítottak meg az elkövetők. A hatóságok szerint egyértelmű, hogy kik és miért tették.
Október közepe a határidő a tagállamok számára jövő évi költségvetési terveik benyújtására Brüsszelben. A Bizottság november 7-én nem csak a deficiteljárás szempontjából elemzi majd az egyes...