Az év utolsó előtti napján a Syma Csarnokban felejthetetlen estére készülhetnek a zenekar kedvelői. (X) A sláger-gyáros gyulai zenekart már senkinek sem kell bemutatni. Szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk és igazi lüktető koncertjeik révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé váltak alig több mint egy évtized alatt. A szakmai díjak és a közönség elismeréseként teltházas…
A várttal lényegében teljesen megegyezően 42,2 milliárd dollárt tett ki októberben az Egyesült Államok külkereskedelmi mérleg hiánya - közölte a kereskedelmi tárca a szeptemberi, lefelé módosított 40...
A Google kétmilliárd dollárt takarított meg tavaly a bermudai adóparadicsomban - írja a Business Insider hírportál a Bloomberg pénzügyi hírügynökség értesülésére hivatkozva.
"Az Önök részvétele a kormányzásban a kétharmados többségű törvények elfogadásához szükséges. Ez nagyon jó lehetőséget kínál Önöknek, hogy a választási kampányban tett ígéreteket valóra váltsák."
A december 27-én kezdődő abu-dzabi tornán tér vissza a korábbi világelső spanyol teniszező, Rafael Nadal, aki hat hónapos kihagyás után három hete kezdte meg az edzéseket.
A Google kétmilliárd dollárt takarított meg tavaly a bermudai adóparadicsomban - írja a Business Insider hírportál a Bloomberg pénzügyi hírügynökség értesülésére hivatkozva.
Budapest — A diktatúra kegyes volt az LGT-hez. Az Interkoncert nem büntette meg Presser Picit (64), Barta Tomit (†33), Frenreisz Karcsit (66), és Laux Józsit (69), amiért az éj leple alatt, Csehszlovákián keresztül mentek ki az Angliai Great Western Express fesztiválra, hiszen nem tiltották meg nekik, csupán gátolni akarták a kiutazásukat.
A Google kétmilliárd dollárt takarított meg tavaly a bermudai adóparadicsomban - írja a Business Insider hírportál a Bloomberg pénzügyi hírügynökség értesülésére hivatkozva.
Mindjárt itt a karácsony és te még meg sem vetted az ajándékokat? Szalad a lakás és sütni-főzni kéne? Ne idegeskedj! Inkább fogadd meg tanácsainkat és tudatosan küzdj a stressz ellen. Ha jobb kedvű vagy, a feladatok kis gyorsabban fogynak majd.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján az USA külkereskedelmi hiánya októberben 4,9 százalékkal 42,2 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált novemberi 40,3 milliárd dollárról.
A Diákhitel2 alapvetően egy olcsó formája a tandíj finanszírozásának. A fix 2 százalékos kamat ellenére mégis milliós terheket jelent a hallgatók számára az egyetem elvégzése után, amit jövedelmük és a felhalmozott tatozás függvényében kell megfizetniük....
A jóval várakozások feletti német gazdasági hangulat index valamint az amerikai költségvetési tárgyalásokról érkező biztató nyilatkozatok révén emelkednek a határidős tengerentúli indexek, így a...
A Goldman Sachsot 1,5 millió dollár bírság megfizetésére kötelezték az Egyesült Államok határidős piacának szabályozói, mert a bank nem volt képes egyik brókerük pénzéhségét "kordában tartani". A...
Komoly megbeszélések folynak a magyar és tajvani cégek között, különösen az élelmiszeripar, az építészet, a környezetbarát építőipari megoldások és az elektromos járművek gyártása területén.
Az év végéhez közeledve erőteljesen nőni kezdett az új értékpapírszámlákon belül nyitott tartós befektetési számlák aránya, s az előző évhez viszonyítva hízásnak indult az egy számlára jutó ügyfélvagyon is.
Éves szinten több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek a menetjegy vagy bérlet nélkül, illetve jogosulatlanul igénybe vett kedvezményekkel utazók, ezért a társaság fokozott jegyvizsgálattal szorítaná vissza a bliccelést.
A januártól bevezetésre kerülő új adózási formákkal, mint a kata, kapcsolatosan nagyon sokan próbálnak segítő szándékkal tájékoztatást adni. Ám a - kétségbe nem vont - segítő szándék mit sem ér, ha téves információt ad. Összeszedtük, kinek nem éri és kinek érheti meg, minden ellenkező híreszteléssel szemben.
Novemberben 56,3 milliárd forintért, az év eleje óta pedig csaknem 452 milliárd forintért vásároltak a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírokból az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) adatai szerint.
Szeretné a lakást karácsonykor igazán különlegesen felöltöztetni? Csak a fantázia szabhat határt a jobbnál jobb ötleteknek, otthonának minden pontján alkothat valami gyönyörűt. Bátki Szilvia és Bácskai Anita hobbiművészek most egy ünnepi asztaldísz és a székhuzat elkészítésében segítenek.
A Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy rezsi kérdéskörét illetően nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnének elérni. Rogán Antal hozzátette, hogy véleménye szerint "a nagy...
A romániai parlamenti választásokon részt nem vevő Magyar Polgári Párt (MPP) értelmezése szerint a magyar választók távolmaradással büntették a megegyezésre képtelen pártokat.
A legtöbb kérdésben sikerült megállapodásra jutnia a kormánynak a pedagógusok sztrájkbizottságával, ugyanakkor a bértábla emeléséről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban fognak egyeztetni - derült ki a felek keddi, idei utolsó egyeztetése után.
Bár a Milan alelnöke Adriano Galliani korábban bejelentette, hogy nem igazolnak senkit Nigel de Jong helyére, Radja Nainggolan vagy Kevin Strootman érkezhet a sérült középpályás pótlására.
Éves szinten több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek a menetjegy vagy bérlet nélkül, illetve jogosulatlanul igénybe vett kedvezményekkel utazók, ezért a társaság fokozott jegyvizsgálattal szorítaná vissza a bliccelést.
Az Európai Parlament megszavazta a szabadalmi jogszabálycsomagot, amellyel megteremtik az egységes szabadalmi rendszert. Ezzel együtt megszavazták azt is, hogy Budapesten hozzák létre a szabadalmi bírák képzésének központját.
Novemberben 56,3 milliárd forintért, az év eleje óta pedig csaknem 452 milliárd forintért vásároltak a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírokból az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) adatai szerint.
Zömében uniós pénzből az árvíz okozta károk helyreállítására, az árvízveszély csökkentésére több mint nyolcmilliárd forintot ad pályázóknak a Norda Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. az Új Széchenyi terv keretéből.
Éves szinten több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek a menetjegy vagy bérlet nélkül, illetve jogosulatlanul igénybe vett kedvezményekkel utazók, ezért a társaság fokozott jegyvizsgálattal szorítaná vissza a bliccelést.
A Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy rezsi kérdéskörét illetően nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnének elérni. Rogán Antal hozzátette, hogy véleménye szerint "a nagy...
Idén második alkalommal emelt tőkét az OTP Bank romániai leánybankjában, írja a Bloomberg. A társaság célja, hogy tovább erősítse pozícióit a román bankpiacon. Idén már másodszor emelt tőkét román...
A euronews, amely jövő tavasszal indítja magyar adását, az egyetlen igazán független médium a világon, nemzetközi, nem kötődik egyetlen nemzethez sem - mondta Michael Peters, az európai nemzetközi hírtelevízió elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nem is gondolnád, mi minden befolyásolhatja a rólad kialakult képet... Mosoly, erős kézfogás, jólápoltság – igen, ezeket már mind ismerjük, és tudjuk, hogy ezek mind nagyon fontosak az első benyomás kialakulásánál. Ám vannak olyan árulkodó jelek, amikről nem is gondolnák, hogy – akár tudat alatt is – befolyásolhatják a rólunk kialakult képet. Lássuk, melyek ezek: 1. Beszédes lábak 2011-ben egy…
Kétnapos benzinkutas sztrájk kezdődik ma este Olaszországban. Zárva lesznek a városi kutak és az autósztrádák üzemanyagtöltő állomásai is - írja a hirado.hu.