Karácsonyhoz közeledve is szorgosan vásárolták a magyar háztartások a kifejezetten nekik szánt lakossági állampapírokat, hiszen az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ma közzétett adatai szerint...
Két délnyugat-kínai településen majdnem teljesen kifogytak gyertyából és gyufából, mert az emberek tartanak attól az interneten terjedő rémhírtől, amely szerint közel az utolsó ítélet, és hamarosan sötétségbe borul a Föld. Az ország más részein is aggódnak.
Carl Benz csak ámulna és bámulna, ha látná, hova fejlődött mára az automobilizmus. Gondolom azon is jócskán meglepődne, hogy manapság minden utca tömve van a motorkocsi konstrukciójából tovább sarjadzott, az eredeti háromkerekűnél nagyságrendekkel - és plusz egy kerékkel - továbbbonyolított mai autókkal. Ám arra tán még jobban rácsodálkozna, hogy az autózás kultusza mára a neves aukciós házak és…
Nem a költséghatékonyság, vagy a szakmai nívó emelése, hanem politikai döntések állnak az önkormányzati rendszer átalakításának hátterében – mondta az ATV Start című műsorában a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Míg a Bookline Top 50-ben egy-egy frissen megjelent könyv erőteljesen képes átrendezni a rangsort, az e-könyvek esetében ez a folyamat egyelőre lassabb. A novemberi sikerlistán az előző hónap legjobbjai rendíthetetlenül tartják magukat: a rangsorban három olyan szerzőt is találunk, akinek egyszerre két könyve szerepel a Bookline e-könyv Top 10-ben.
Két délnyugat-kínai településen majdnem teljesen kifogytak gyertyából és gyufából, mert az emberek tartanak attól az interneten terjedő rémhírtől, amely szerint közel az utolsó ítélet, és hamarosan sötétségbe borul a Föld.
Veszélyes árunak minősülő izotópkapszulákat szállított egy kisméretű konténerben a Cegléd közelében kedd délelőtt vonattal ütköző kisteherautó. A mérések szerint nukleáris sugárzástól nem kell tartani - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége jövő év január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, és akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter kedden Budapesten, a Napi Gazdaság konferenciáján.
Novemberben a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírok teljes állománya 925 milliárd forintra emelkedett. A 2012 évi növekmény 452 milliárd, míg a november havi értékesítés 56 milliárd forintot tett ki.
Óvatos, prudens monetáris politikát kell folytatnia a jegybanknak az előttünk álló időszakban, és el kell kerülni, hogy a forint esetleg hirtelen és jelentősen gyengüljön - mondta Bártfai-Mager Andrea, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja kedden a Napi Gazdaság című napilap konferenciáján, Budapesten.
Karácsonyhoz közeledve is szorgosan vásárolták a magyar háztartások a kifejezetten nekik szánt lakossági állampapírokat, hiszen az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ma közzétett adatai szerint...
Fokozott jegyvizsgálói ellenőrzésekkel lép fel az elkövetkező hetekben a bliccelőkkel szemben a vasúttársaság, az intézkedés célja a menetjegyváltási hajlandóság növelése. A menetjegy vagy bérlet nélkül illetve jogosulatlanul igénybevett kedvezményekkel utazók éves szinten több milliárd forintos nagyságrendű bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek. Visszaélések miatti intézkedésre a vonatokon…
A Szerbiában kialakult havazás miatt egyelőre határozatlan ideig nem engedik be a teherforgalmat az országba, emiatt a szerb határátkelőknél jelentős kamiontorlódásra kell számítani - közölte honlapján a rendőrség kedden.
A franciák várják legkevésbé az ünnepeket, míg a norvégok a leglelkesebbek. Azzal viszont sokan egyetértenek, hogy a karácsony igazi jelentése már rég elveszett.
Befejezte a szavazatszámlálást Romániában a központi választási iroda (BEC) és közzétette kedden a vasárnapi parlamenti választások végeredményét, de a mandátumok elosztását nem ismertette.
Barcelona ‒ A labdarúgó mit sem ér egy jó futballcipő nélkül. A világ egyik legnagyobb sportszergyártó cége, az adidas történelmet írt azzal, hogy két olyan sztárnak, mint Lionel Messi (25) és Gerd Müller (67), stoplist készített.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Őrizetbe vettek három embert a nyáron kirobbant nagy-britanniai bankközi kamatmanipulációs botránnyal kapcsolatban - közölte kedden Londonban a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (SFO).
Négy kereskedési napnyni oldalazás után ma délelõtt végre megmozdult a forint az euróval szemben és határozottan az erõsödés felé fordult az egyre jobb külpiaci befektetõi...
Bár a legfrissebb, hetedik generációs 911-széria hagyományosan GT3 névre keresztelt sportváltozatát még nem mutatta be a Porsche, a hivatalos leleplezésre bizonyára már nem kell sokat várni, a gyártó mérnökei és tesztpilótái ugyanis már jó ideje nyüstölik az világ egyik legjobb sportautójának 991-es kódjelű változatát s már csak a finomhangoláson dolgoznak a profik.
A héten eldőlhet, folytatja-e gyengülését az amerikai dollár a főbb devizákkal szemben, hiszen két fő devizakeresztje is kulcsszinthez ért. Mai elemzésünkben az euró és a kanadai dollár amerikai...
Az Orbán-Matolcsy páros nem csodálkozhat a diákok jogos felháborodásán, tiltakozásán, és utcára vonulásán. A valóságtól két ennyire eltávolodott ember számára döbbenetes lehet a felismerés, hogy amit tündérmeséjükben kitaláltak, az legfeljebb rémálom lehet, a valóságban nem fog működni. 80 milliárdot ugyanis nem lehet büntetlenül kivonni a felsőoktatásból. Példátlan és elfogadhatatlan ez a…
A kormánytöbbség leszavazta azt a szocialista módosító indítványt, amely megakadályozta volna az újabb "lex Klubrádió" becsempészését az igazságügyi salátatörvénybe - olvasható az MSZP közleményében.
Csökkent az OPEC novemberi olajtermelése, elsősorban Szaúd-Arábia termelésének visszaesése miatt- tartalmazza az olajkartell kedden ismertetett havi jelentése.
Hetek óta az összes csesztető azt próbálja bizonygatni, hogy a Semjén csesztetésében nincs semmi pártpolitika, írja Deutsch Tamás, úgy érezve, hogy ő most jól rácáfolt erre a nézetre.
A külkereskedelmi hiányt növelte a drágán vásárolt nyersolaj is, miközben az Egyesült Államok Kínával folytatott kereskedelemében rekordszintre nőtt az amerikai passzívum.
Siófok — A Balaton partján töltődtek fel Szandiék (36) a karácsonyra. A háromgyerekes édesanya próbálja abba az irányba terelni csemetéit, ahol nem csak az ajándékokról szól a karácsony.
Kisebbfajta csodával érne fel, ha jövőre pozitív gazdasági növekedés lenne - mondta Chikán Attila, a Corvinus Egyetem tanára, volt gazdasági miniszter az Arénában. A volt gazdasági miniszter szerint gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség.
Egyre nagyobb a nyomás a nagy multinacionális vállalatokon, különösen az amerikai technológia szektor szereplőin amiatt, hogy legális lehetőségeiket kihasználva igyekeznek elkerülni az adófizetést....
A napokban igencsak felpörögtek az elektronikus útdíjrendszer kivitelezésével kapcsolatos események, ugyanis beérkeztek a végső ajánlatok az Állami Autópálya Kezelő közbeszerzési pályázatára. Ha az...
Az Angol Ligakupa meccsei közé ékelődve rendezik ezt az igazi háromesélyes találkozót, melyen mindkét gárda azért hajtana, hogy egy lépéssel kintebb legyen a gödörből.
A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, az érdekképviselet szerint ugyanis a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) jogszabályba ütközően bonyolítja le a csoportos létszámleépítést.
Magyarországon lesz január 16. és 28. között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, de ezúttal nem lesznek hiteltárgyalások, az IMF szakértői csupán a szervezet éves, Magyarországról szóló országjelentésének elkészítése, illetve a 2008-as hitelprogram utólagos ellenőrzése miatt érkeznek - közölte kedd délután az IMF budapesti irodájának vezetője.