Az Európai Bizottság olyan intézkedésekre tett javaslatot, melyek keretében a tagállamok segítséget kapnak ahhoz, hogy állásajánlatok, oktatási és képzési lehetőségek biztosítása révén enyhítsék a fiatalok elfogadhatatlan méreteket öltő munkanélküliségét és társadalmi kirekesztettségét.
Az idén 40 darab, 40-50 éves személykocsit modernizál 220 millió forintból a MÁV-Start, a következő egy-két évben összesen 300 kocsi újul meg, amelyeket a Budapest környéki elővárosi forgalomban használnak majd - mondta Ungvári Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentése feltételeinek kidolgozására kérte a kormány az illetékes minisztériumot a kormányszóvivő közlése szerint.
Az utolsó pillanatig jogában áll a kormánynak módosítania a jövő évi költségvetést, így még mindig nem biztos, hogy hogyan fog az kinézni véglegesen. A Policy Agenda szerint ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a vállaltakat, egy 500 milliárdos átrendezés szükséges még a büdzsében.
Bátaapátiban üzembe helyezték a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló első föld alatti kamrát, a közel 68 milliárd forintos beruházással elkészült létesítményt szerdán avatták fel.
Eddig több mint 340 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, és mintegy 280 ezren már le is tették az állampolgársági esküt - mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos szerdán az MTI-nek. Kiemelte: az érdeklődés töretlen az állampolgárság iránt.
A Traian Basescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt körül tömörülő jobboldali pártszövetség azzal számol, hogy részt vehet a vasárnapi parlamenti választások utáni kormányalakítási tárgyalásokban.
Az LMP szerint ha a kormány tovább folytatja "ámokfutását", akkor fel fogja emészteni a felsőoktatást. Osztolykán Ágnes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján arra kérte Orbán Viktor kormányfőt, hogy a kabinet ne tárgyalja tovább a felsőoktatás átalakításáról szóló javaslatot.
A Ferrari hagyományos, szezonzáró eseményén, az idén december 1-én és 2-án, a valenciai Ricardo Tormo de Cheste versenypályán megrendezett „Ferrari World Finals" rendezvényen Fernando Alonso, a Ferrari pilótája átvett a Lanciától egy Thema Executive 3.0 V6 (239 LE) MultiJet II típusú gépkocsit
Az MSZP megfontolatlannak és értelmetlennek tartja az E.ON gázüzletágának visszavásárlását. Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója múlt pénteken írt alá szándéknyilatkozatot E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az Magyar Villamos Művekre.
Elhagyták Damaszkuszt a szíriai magyar nagykövetség munkatársai, mert a külképviselet szerdán felfüggesztette tevékenységét - közölte a Külügyminisztérium. Emiatt a damaszkuszi vízumkiadás és a közigazgatási ügyek intézése megszűnik, a sürgős konzuli érdekvédelmi esetekben a bejrúti nagykövetséghez fordulhatnak a bajba jutott magyar állampolgárok.
Az Őszinte beszédek és népies játék című írás szerzője szerint a magyar kormány világosan elhatárolódik a szélsőjobboldali antiszemitáktól - de az ő szavazóik kegyét keresi nemzeti retorikájával.
Nagyon kicsi az esély arra, hogy megállapodás születik a jövő évi bérekről a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek között, mivel az érdekképviseletek álláspontjai nem közeledtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára és Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a szerdai egyeztetés után.
Az alvási apnoéban szenvedő nőknél nagyobb mértékű agykárosodást találtak amerikai kutatók, mint a követéses vizsgálatban szereplő - szintén apnoéval élő - férfiaknál.
Andor László hétfőn és kedden Portugáliában és Spanyolországba látogatott. Útja során arról egyeztetett az illetékes miniszterekkel, hogy miként lehetne mérsékelni a munkanélküliséget, és javítani az egyre elkeserítőbb szociális helyzetet - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Katari vagy koreai tulajdonosa lehet a cseh légitársaságnak, melyet a cseh kormány 2009 óta próbál privatizálni, sikertelenül. Tavasszal minden kiderül.
Idén 55. alkalommal kerül megrendezésre a Sportcsillagok Gálaestje. A közönségszavazás keretein belül Te is dönthetsz arról, ki legyen az év közönségdíjas sportolója, ráadásul értékes ajándékokat is nyerhetsz!
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Biros Péter bizonyos feltételek mellett akár még a 2016-os riói olimpián is ott lehet a magyar válogatottban.
"A pénz olyan fonal, mely a lehető legjobban illusztrálja a magyar történelmet" - mondta Tóth Csaba régész, numizmatikus, a kötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
A magyar Eximbank 500 millió dollár értékben tervez több mint 5 éves lejáratú dollárban denominált kötvényt kibocsátani. A 2018 februárjában lejáró adósságpapír árazására szerdán kerül sor. A...
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Biros Péter bizonyos feltételek mellett akár még a 2016-os riói olimpián is ott lehet a magyar válogatottban.
Sorozatosan a harmadik egymást követõ napon mutatott ma látványos gyengülést a svájci frank az euróval szemben, amelynek nyomán az alpesi deviza csaknem háromhavi mélypontra esett. Innen...
Az MSZP mindenképpen tárgyalni fog az Együtt 2014-gyel – mondta Tukacs István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A szocialista politikus arról is beszélt, hogy a jövő évi költségvetés működésképtelen.
A Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt (SZEM) is jelezte részvételét azokon a tárgyalásokon, amelyeket az MSZP kezdeményezett az ellenzéki együttműködés érdekében.
A Traian Basescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) körül tömörülő jobboldali pártszövetség azzal számol, hogy részt vehet a vasárnapi parlamenti választások utáni kormányalakítási tárgyalásokban - jelentette ki Vasile Blaga, a szövetség egyik társelnöke.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lap szerdán Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő előző heti parlamenti felszólalásával kapcsolatban közölt elemzést.
A nehéz gazdasági helyzetben az uniós tisztviselők vásárlóerejük 1,1 százalékos csökkenésével számolhatnak idén. Ez a csökkenés a díjazás éves kiigazításának kiszámításakor alkalmazandó mechanizmusból ered.
A kereskedőházi rendszerrel a kormány célja, hogy a keleti gazdaságok piacain segítse azokat a magyar kkv-kat, amelyek versenyképes termékekkel jelennek meg a külpiacokon.