A MÁV-Trakció Zrt. a sztrájkfenyegetettség feloldásában érdekelt, ezért a továbbiakban is kész a tárgyalásokra a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) keretein belül - közölte a társaság pénteken az MTI kérdésére, arra reagálva, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) szerdai küldöttközgyűlése munkabeszüntetésről döntött, az első kétórás sztrájkot 2013. január 24-re hirdette meg.
Idén 1,2-1,3 százalékos recessziót, jövőre stagnálást, illetve kisebb emelkedést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint Magyarország fenntartható pályára lépett, aminek már középtávon látszani fog a hatása.
A Liszt Ferenc-repülőtér műszaki okok miatt történt bezárása vis maiornak számít a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint. Molnár Gabriella azt mondta pénteken az MTI érdeklődésére, hogy az uniós szabályok erre vonatkozó előírását kell alapul venni.
Új történelmi csúcsra szökött, és egyben meghaladta az 5 ezer milliárd forintot a külföldi tulajdonban lévő forint állampapír-állomány értéke - derül ki az Államadósság Kezelő Központ honlapján pénteken közzétett, a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) által szolgáltatott adatokból.
Cultural projects and education exchange programmes will be among the tasks of the "Friends of Hungary" foundation, which is in the process of being established, the State Secretariat for Hungarian Communities Abroad said in a statement on Friday.
A Speed Week elemzése szerint a Forma–1-es idényben a McLaren autói voltak a leggyorsabbak, a Red Bull csupán a második, míg a Ferrari – amelyet a Lotus is megelőzött – a dobogóról is lemaradt.
A rendőrség mellett a polgári titkosszolgálatok is vizsgálódnak a ma délelőtt bekövetkezett, a Liszt Ferenc repülőteret megbénító váratlan meghibásodás ügyében - tudta meg a HavariaPress.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a háromszoros aranylabdás Lionel Messi a negyedik elismerését is begyűjti, és ezzel rekorder lesz.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 20 millió forinttal finanszírozza 2013-ban a fiatalok évente több sportágban zajló nemzetközi seregszemléjét, az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV).
Budapest — Hosszú évek után először tölti itthon a karácsonyt Kerényi Miklós Máté (29), a Budapesti Operettszínház színésze, aki két nagyon szép ajándékot már meg is kapott.
Emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vett egy 42 éves beledi férfit, aki vita közben mellkason szúrta 32 éves öccsét - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-t.
A kormány képviseletében Varga Mihály tárca nélküli miniszter minél előbb le akarja zárni a tárgyalásokat a szolnoki önkormányzattal az adósságátvállalásról.
A magyar női kézilabda-válogatott 32-31-re nyert az olimpiai és világbajnoki bronzérmes spanyol csapat ellen a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének pénteki zárófordulójában.
Nagyszerű játékkal 32-31-re legyőzte a magyar női kézilabda-válogatott az esélyesebbnek tartott spanyolokat. A meccs hőse Tomori Zsuzsa volt, aki 12 gólt dobott az Eb harmadik csoportmeccsén.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezetek pénteken kilátásba helyezték a sztrájkbizottság megalakítását, miután a cégvezetés lezárta a velük folytatott, a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos egyeztetést. Az MTVA értetlenségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, miután az adott helyzetben nehezen értelmezhetőnek ítélték a sztrájkbizottság fogalmát.
Néhány nap alatt meghaladta a hétszázezret XVI. Benedek december 3-án indult Twitter-fiókja követőinek a száma pozitív és negatív üzenetekkel egyaránt.
A sport.es egy francia rádióadóra hivatkozva közölte azt a hírt, hogy idő előtt véget érhet a francia válogatott játékos pályafutása a katalán klubnál. A Barcelona természetesen tagadja a hírt.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezetek pénteken kilátásba helyezték a sztrájkbizottság megalakítását, miután a cégvezetés lezárta a velük folytatott, a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos egyeztetést. Az MTVA értetlenségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, miután az adott helyzetben nehezen értelmezhetőnek ítélték a sztrájkbizottság fogalmát.
A holland rendőrség egy negyedik gyanúsítottat is őrizetbe vett annak nyomán, hogy egy asszisztenst vasárnap halálra vertek fiatal játékosok utánpótlás labdarúgó-mérkőzésen.
Pénteken jelent meg utoljára a német üzleti lap, amely rendkívül magas színvonalú újságírói teljesítményt nyújtott szakmai értékelések szerint, de az alapításától kezdve veszteséges volt.
Kecskemét adósságállománya 40 százalékának átvállalásáról szóló javaslatot terjeszt a kormány elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető ezt a Zombor Gáborral (Fidesz-KDNP),...
Megerősítette Lengyelország szuverén kötvénykötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolását pénteken a Moody's Investors Service, méltatva a lengyel kormány költségvetési...
A karácsonyra készülve sokan lakásukat is elkezdik díszítgetni. Néhány olyan tippet mutatunk be, mellyel a kevés pénzből élők is hangulatossá tudják varázsolni otthonukat.
Újvidék – Az év játékosának megválasztott Tomori Zsuzsanna (25) lépett elő főszereplővé a Szerbiában zajló női kézilabda-Európa-bajnokság magyar-spanyol csoportrangadóján, amelyet a mieink 32-31-re nyertek meg az olimpiai és világbajnoki bronzérmes ibériaiakkal szemben.
Új történelmi csúcsra szökött, és egyben meghaladta az 5 ezer milliárd forintot a külföldi tulajdonban lévő forint állampapír-állomány értéke - derül ki az Államadósság Kezelő Központ honlapján pénteken közzétett, a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) által szolgáltatott adatokból.