2012. december 7. péntek

dec. 7
20:27
Földrengés hozta rá a frászt a világ legjobbjaira (Agroinform)
Pénteken nagy erejű földrengés rázta meg Naganó környékét, az ott tartózkodó gyorskorcsolyázók nagy rémületére.
dec. 7
20:33
Az állam működteti majd a mobil fizetési rendszert (Infostart)
A kormány elfogadta és a közeljövőben rendeletben kihirdeti a Nemzeti Mobil Fizetési Rendszer részletszabályait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
dec. 7
20:35
Új gyár építését tervezi a Graboplast (Infostart)
A Graboplast Zrt. stratégiai céljának tekinti a másodlagos PVC-nyersanyagok nagyobb arányú feldolgozását, és az ehhez szükséges technológia megvalósítását. Ilyen gyártmány lehet a dizájnpadló, amelynek előállítására Tatabányán új gyár épülne mintegy 5 milliárd forintból - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken Győrben, sajtóbeszélgetésen.
dec. 7
20:36
Megerősítette Lengyelország elsőrendű besorolását a Moody's (hirado.hu)
A lengyel államkötvény-osztályzat kilátása változatlanul stabil.
dec. 7
20:36
Megerősítette Lengyelország elsőrendű besorolását a Moody's (ATV)
Megerősítette Lengyelország szuverén kötvénykötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolását pénteken a Moody's Investors Service, méltatva a lengyel kormány költségvetési konszolidációs erőfeszítéseit.
dec. 7
20:37
Reptérzár: a rendőrség nem vizsgálódik az ügyben (Infostart)
A rendőrség nem vizsgálódik a Liszt Ferenc-repülőtér pénteki lezárásával kapcsolatban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
dec. 7
20:38
Mellkason szúrta öccsét egy férfi Beleden (hirado.hu)
A 42 éves férfi összevitázott testvérével és megszúrta.
dec. 7
20:39
Mámorra vágyott a tini, de véletlenül megölte magát (BorsOnline)
A tizennégy éves fiúra eszméletlenül találtak nagyszülei lakásában, ahol felakasztotta magát. Nagy valószínűséggel nem meghalni akart, hanem a legújabb tiniőrületet próbálta ki.
dec. 7
20:39
Recept: Sacher-torta szederlekvárral (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg étcsokoládé 12,5 dkg vaj 5 tojás 12,5 dkg cukor csipetnyi só 5 dkg liszt 5 dkg étkezési keményítő 1 teáskanál sütőpor 5 dkg őrölt mandula fél rúd vanília A töltelékhez: 15-20 dkg szederlekvár A tetejére: 20 dkg étcsokoládé
dec. 7
20:39
Nyert és továbbjutott a címvédő (Metropol)
A címvédő norvég válogatott legyőzte a cseh csapatot a szerbiai női kézilabda Eb csütörtöki játéknapján.
dec. 7
20:40
Divat lett a nagyobb család Erdélyben (hirado.hu)
A kismamák különböző támogató foglalkozások keretein belül találkozhatnak egymással, ezeken közösen keresnek megoldást problémáikra, így nem félnek attól, hogy több gyermeket vállaljanak.
dec. 7
20:41
Győzelem az olimpiai bronzérmes ellen (Metropol)
A női kézisek értékes győzelmet arattak a szerbiai Eb csoportkörének zárófordulójában.
dec. 7
20:42
Pár százezer forinton őrlődnek zempléni települések (hirado.hu)
Nagy a hiány a Sátoraljaújhelyi Kistérség Többcélú Társulás kasszájában, a tagtelepülések maguktól képtelen pótolni a főleg oktatási célokra szánt pénzt.
dec. 7
20:42
Reptérzár - A rendőrség nem vizsgálódik az ügyben (Alternatív Energia)
A rendőrség nem vizsgálódik a Liszt Ferenc-repülőtér pénteki lezárásával kapcsolatban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
dec. 7
20:42
A betörő hívott rendőrt (Kripto Akadémia)
Rendőrt hívott egy betörő az Egyesült Államokban, mert félt, hogy a ház tulajdonosa lelövi őt. Vele egyidőben az igen határozott fellépésű házigazda felesége is telefonált a rendőrségnek. Ő is attól félt, hogy férje lelövi a tolvajt.
dec. 7
20:42
Dopping: megbukott egy orosz kalapácsvető (Sport365)
Doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztették a versenyzési engedélyét Kirill Ikonnikovnak, az oroszok olimpiai ötödik helyezett kalapácsvetőjének.
dec. 7
20:44
Jótékonysági rendezvényeket szervez a Gyermekmentő Szolgálat (hirado.hu)
1500 magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő, rászoruló gyermekeket vár ünnepi programokkal és ajándékokkal decemberben a szolgálat.
dec. 7
20:44
Vízilabda: kiütéssel jutottunk az elődöntőbe! (Sport365)
A perthi világbajnokság negyeddöntőjében a magyar U18-as vízilabda válogatott kiütötte Ausztráliát, így készülhetünk a kőkemény elődöntőre.
dec. 7
20:45
A férfiak nagyobb valószínűséggel halnak bele rákbetegségükbe (Infostart)
A férfiaknál nemcsak gyakrabban diagnosztizálnak rákbetegséget, de náluk nagyobb a valószínűsége a tumor miatti halálozásnak is, mint a nőknél - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
dec. 7
20:45
John Terry nélkül utazik a Chelsea a klub-vb-re (Agroinform)
Nem javult John Terry térdsérülése, így a BL-győztes Chelsea nélküle utazik el Japánba a klub-világbajnokságra.
dec. 7
20:46
Balog: komoly bejelentések várhatók (hirado.hu)
A konferencián elhangzott az is, hogy ingyenessé válhat a tankönyvellátás rendszere.
dec. 7
20:46
Férfi kézilabda NB I: vendégként szerzett két pontot a Csurgó (Sport365)
A Csurgó két góllal nyert Pécsen a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.
dec. 7
20:47
Vendégként szerzett két pontot a Csurgó (Agroinform)
A Csurgó két góllal nyert Pécsen a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.
dec. 7
20:48
Női kosárlabda NB I: kiütötte a BSE-t a Miskolc (Sport365)
A Miskolc hazai pályán simán nyert a BSE ellen a női kosárlabda NB I egyetlen pénteki mérkőzésén.
dec. 7
20:51
Újabb mélypont az ingatlanpiacon (Metropol)
A statisztikák szerint a bevezetett végtörlesztések miatt nem érik el az idei ingatlanpiaci árak a tavalyi mélypontot.
dec. 7
20:54
Megvan az AmCham új elnöke (hirado.hu)
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara tizennegyedik elnöke Benkő Vilmos, a DBH csoport alelnöke lett.
dec. 7
20:56
Több mint tízmillió turista Tibetben (hirado.hu)
A Tibeti Autonóm Terület több mint tízmillió hazai, illetve külföldi turistát fogadott az idén.
dec. 7
20:57
Recept: Kakaós-marcipános kalács (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 kg liszt (én mindenbe teszek teljes kiőrlésűt is, kb. az 1/3-át, de fehér lisztből is tökéletes) 4 dkg élesztő 10 dkg cukor (aki kevésbé édesen szeretni, kevesebbet tegyen!!) kb. 2,5 dl langyos tej 12,5 dkg vaj 2 tojás 1 csipet só 1 tojás sárgája és még némi tej megkenni a tetejét A töltelékhez: 15-20 dkg marcipán 10 dkg puha vaj 6-7 kanál cukrozott kakaó (bolti tökéletesen…
dec. 7
20:57
Ma sem talált kapaszkodót a MOL árfolyama (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,03 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 17 785,06 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
dec. 7
20:58
Megindult a forgalom az M7-es autópályán Polgárdinál (hirado.hu)
Korábban két személyautó ütközött Polgárdinál. Senki nem sérült meg.
dec. 7
20:59
Recept: Kölesfelfújt II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 2,5 dl köles 5 dl tej 1 dl víz 7,5 dkg vaj 10 dkg cukor 1 evőkanál vaníliás cukor 2 tojás csipet só 1 kiskanál sütőpor
dec. 7
21:00
Élénk reakciók a Magnyitszkij-záradékra (hirado.hu)
Orosz emberi jogi aktivisták és ellenzéki vezetők üdvözölték pénteken az Egyesült Államok által elfogadott Magnyitszkij-záradékot.
dec. 7
21:02
Rick Wakeman: a Yes már a múlt, de nagyon szép volt (hirado.hu)
Bár a Yes 2013-ban ünnepli megalakulása 45. évfordulóját, Rick Wakeman biztosan nem fog már visszatérni a zenekarba.
dec. 7
21:03
Simán verte a Horkai-csapat az ausztrálokat (Agroinform)
U18-as válogatottunk nem hagyott esélyt a házigazda ausztráloknak, 14:7-re megnyerte negyeddöntőjét.
dec. 7
21:04
Kiemelt rendőri jelenlét a hipermarketek környékén (hirado.hu)
A karácsonyi bevásárlások időszaka kedvező feltételeket kínál a bűnözőknek, akik a forgatagban elvegyülve kihasználhatják az emberek esetleges figyelmetlenségét.
dec. 7
21:05
Az oroszok nyertek Izland ellen és továbbmentek (Agroinform)
Az orosz válogatott kilenc góllal nyert pénteken az izlandi csapat ellen a szerbiai női kézilabda Európa-bajnokságon.
dec. 7
21:12
Kiállítással emlékeznek Bozsó János festőművészre (hirado.hu)
A Gyökerek-jelek-nyomok című időszaki kiállítással emlékeznek a 90 éve született Bozsó János Munkácsy-díjas festőművészre Kecskeméten, a Gyűjtemények Házában.
dec. 7
21:14
Idős férfit gázoltak halálra Soltszentimrénél (hirado.hu)
A férfi kivilágítatlan motorkerékpárját tolta, láthatósági mellényt nem viselt.
dec. 7
21:15
Ünnepelhetnek jövőre a munkahelyen (BorsOnline)
Vannak, akik abban reménykednek, hogy egy új állást hoz nekik a jövő esztendő. Mások a meglévő helyükön kívánnak feljebb lépni, vagy legalább biztonságban érezni magukat. A 2013-as karrier- és munkahoroszkóp megmutatja, mikor érdemes lépéseket tenni céljaink érdekében.
dec. 7
21:15
Kakaós-marcipános kalács (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 kg liszt (én mindenbe teszek teljes kiőrlésűt is, kb. az 1/3-át, de fehér lisztből is tökéletes) 4 dkg élesztő 10 dkg cukor (aki kevésbé édesen szeretni, kevesebbet tegyen!!) kb. 2,5 dl langyos tej 12,5 dkg vaj 2 tojás 1 csipet só 1 tojás sárgája és még némi tej megkenni a tetejét A töltelékhez: 15-20 dkg marcipán 10 dkg puha vaj 6-7 kanál cukrozott kakaó (bolti tökéletesen…
dec. 7
21:15
Hazatért Chávez a kubai kórházi kezelésről (Metropol)
Később ért haza, mert előbb találkozott Fidel Castróval és verseket szavaltak.
dec. 7
21:15
Női kézilabda Eb: először nyertek az oroszok, továbbjutottak (Sport365)
Az orosz válogatott kilenc góllal nyert pénteken az izlandi csapat ellen a szerbiai női kézilabda Európa-bajnokságon, így továbblépett a D csoportból.
dec. 7
21:16
Hazatért Chávez a kubai kórházi kezelésről (hirado.hu)
Tíznapos kórházi kezelés után pénteken hazatért Kubából Hugo Chávez venezuelai elnök.
dec. 7
21:17
Kölesfelfújt egyszerűen (Mindmegette)
2,5 dl köles 5 dl tej 1 dl víz 7,5 dkg vaj 10 dkg cukor 1 ek vaníliás cukor 2 db tojás csipet só 1 tk sütőpor A tálaláshoz: lekvár ízlés szerint
dec. 7
21:17
"Egész nap éreztem a lányokon, hogy nyerni fognak" - Karl Erik Böhn (Sport365)
A magyar női kézilabda-válogatott 32-31-re nyert az olimpiai és világbajnoki bronzérmes spanyol csapat ellen a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének pénteki zárófordulójában.
dec. 7
21:18
Elütöttek egy gyalogost - életveszélyben a sérült (hirado.hu)
A férfit koponya- és lábsérülésekkel a veszprémi kórházba szállították.
dec. 7
21:19
Manchester: fél kezdőcsapatnyi sérültje van a Unitednek a derbi előtt (Sport365)
A Vörös Ördögök sérült játékosai közül senki sem épül fel a Manchester City elleni vasárnapi összecsapásig.
dec. 7
21:21
Jövőre kevesebbet fogok káromkodni - Andy Murray (Agroinform)
A US Open győztes Andy Murray olykor csúnyán beszél a teniszpályán, ezen a rossz szokásán jövőre szeretne változtatni.
dec. 7
21:23
Könnyedén nyert hazai pályán a Miskolc (Agroinform)
A Miskolc hazai pályán simán nyert a BSE ellen a női kosárlabda NB I egyetlen pénteki mérkőzésén.
dec. 7
21:24
Átadták a Prima Primissima Díjakat (Infostart)
A magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői vehették át a 10. alkalommal odaítélt Prima Primissima Díjakat, valamint a Jubileumi Prima Primissima Díjakat péntek este a Művészetek Palotájában.

Keresés