Két rendőr bűnösségét mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a napokban, mert 2006 őszén egy budapesti tüntetésen tétlenül nézték, ahogy az általuk bilincsben elvezetett fiatalembert kollégáik ütik, rúgják. A másodfokú bíróság szóbeli indoklásában többek között azzal érvelt: a rendőrök nem állhatnak bosszút az eljárás alá vont polgárokon, hiszen akkor az már nem jogállam, hanem rendőrállam…
Eloltották azt a tüzet amely szombat délelőtt a Vas megyei Acsádon egy idősotthonban keletkezett; egy idős nő életét veszítette, egy gondozott és egy ápoló pedig füstmérgezést szenvedett, őket a mentők kórházba vitték.
A felgyújtott tarló okozhatta a szombati tüzet a krasznahorkai várban - állítja Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter. A kiállított tárgyak a tűzben csak kis mértékben károsodtak.
Két rendőr bűnösségét mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a napokban, mert 2006 őszén egy budapesti tüntetésen tétlenül nézték, ahogy az általuk bilincsben elvezetett fiatalembert kollégáik ütik, rúgják.
A potenciális ügyfelek 70 százaléka alaposan körülnéz az interneten, mielőtt biztosítást kötne, ezért felértékelődtek a biztosításokat összehasonlító honlapok - közölte a 23 országban 24 ezer biztosított megkérdezése alapján készült felmérése alapján az Ernst and Young az MTI-vel.
A nemrégiben megválasztott új spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy jól veszi az akadályokat. Friss intézkedéseinek köszönhetően a pénzpiaci bizalom helyreállt, kérdés azonban, hogy a növekedést...
Náci, rasszista, antiszemita – ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal várta mintegy kéttucatnyi fiatal Gaudi-Nagy Tamást a Budapesti Corvinus Egyetem Tárcatükör rendezvényén. Az eset országos hírré dagadt, és információink szerint még a kormánypártok soraiban is megosztást hozott.
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most–Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most–Híd 6,94…
A felgyújtott tarló okozhatta a szombati tüzet a krasznahorkai várban - állítja Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter. A kiállított tárgyak a tűzben csak kis mértékben károsodtak.
Egyetlen, a szétlövésben esett találat döntött a 11 meccses program legkevesebb gólt hozó találkozóján az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján: a Philadelphia nyert úgy vendégként a Toronto ellen, hogy a rendes játékidőben egyik csapat sem volt képes bevenni a másik kapuját.
Magyarország lesz az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésének fő témája, miután ismét terítékre kerül a hazánk ellen folyó túlzott deficit eljárás. A miniszterek egyszerre két döntést fogadhatnak el...
Főként a magas üzemanyagárak miatt már tavaly is jelentősen csökkent a forgalom az országban és a fővárosban is. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója arról számolt be, hogy emiatt érezhetően nőtt a BKV utasainak száma és a vállalat bevétele....
"Kínai kémek" feltörték a brit BAE Systems hadiipari vállalat számítógépes rendszerét, és "ellopták" a nyugati együttműködéssel készülő legújabb amerikai harci repülőgép, az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit - írta a The Sunday Times.
A rendkívül kevés csapadékkal járó tél miatt az ilyenkor szokásosnál sekélyebb a Balaton vize. A hivatalos mércén mért nyolcvan centiméter körüli vízszint harminc-negyven centiméterrel kisebb, mint az ilyenkor elvárható lenne. A szakemberek szerint mesterséges vízpótlásra nincs mód, így csak reménykedni lehet, hogy csapadékban bő tavasz következik. Ha nem így lesz, akkor elsősorban a déli parton…
Elsöprő fölénnyel nyerte meg a hét végi előre hozott szlovákiai parlamenti választásokat a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt. A Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja nem, Bugár Béla pártja, a Most-Híd viszont bejutott a törvényhozásba - derült ki a vasárnap hajnalban ismertetett újabb részeredményből.
Magyarországon az emberek 66 százaléka anyagi megfontolások miatt nem utazott el a szabadsága alatt tavaly - derül ki az Eurobarometer legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A magyar biztosítási piac szűkülését vetíti előre az Ernst&Young, az egészségbiztosítások ugyanakkor felfuthatnak, hála a járulék- és adómentességüknek. A magyarok főleg az interneten tájékozódnak, ráadásul elég alaposan, mielőtt biztosítást kötnének - de ez főleg a nem életbiztosítási ágra igaz.
Az építőipart különösen sújtó gazdasági válság ellenére növelni tudta árbevételét és nyereséges volt tavaly a beton tetőcserepek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Mediterrán cégcsoport. ...
A nehéz helyzetben lévő önkormányzatok további támogatására tett ígéretet a miniszterelnök. Kormányellenes tüntetést tartott a Parlament előtt a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Kigyulladt a krasznahorkai vár, az MKP a magyar kormány segítségét is kérte a felújításhoz. A nap legfontosabb hírei március 10-én.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter; az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint szombaton több mint félezer tűz keletkezett a szabadban.
Előbb felfüggesztették, most pedig törölték az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hátralevő szakaszát Egyiptomban, ahol február elsején hetvennégy ember életét követelte egy futballmérkőzésen szurkolók között kitört tömegverekedés.
Magyarországon minden tíz e-mailből hét spam, azaz levélszemét, miközben Szaúd-Arábia maradt továbbra is világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt februárban.
Újabb álma vált valóra a brit szupersztár Noel Gallaghernek, mert Dream On című dalával is bebizonyította, hogy fényévekkel előzi meg az öccsét, akivel évek óta gyűlölik egymást.
Már a héten megkezdte a tavaszi nagytakarítást a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. A Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője elmondta: április végéig lemossák a hidakat, kitakarítják az aluljárókat és megállóhelyeket.