Néma tiszteletadással és fohászokkal emlékeztek Japánban az egy évvel ezelőtti pusztító erejű földrengés és szökőár áldozataira, de több helyen tüntettek is az atomipar ellen.
Az asszony a magával vitt ennivalót osztotta be, és egy patakból ivott. A megtaláláskor a macskája is vele volt, aki egyetlen percre sem hagyta magára.
Művészettörténészek szerint valószínűleg Leonardo da Vinci Salai néven ismert tanítványa és sokak szerint szerelmese festhette azt a Mona Lisa-másolatot, amelyről a közelmúltban derült ki, hogy egy időben készült az eredeti portréval.
A címvédő Barcelona az aranylabdás Lionel Messi duplájával vasárnap kétgólos győzelmet aratott a Racing Santander vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
Egy osztrák állampolgárt vertek agyon vasárnap hajnalban Balatonfüreden, a bűncselekménnyel gyanúsított helybeli férfit őrizetbe vették - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-t.
Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
A sorozatban nyolcszoros világbajnok, címvédő francia Sébastien Loeb nyerte a Mexikó-ralit, a vb harmadik versenyét. Az ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila kettős a 16. lett.
Az egy évvel ezelőtt Japánban történt fukusimai atomkatasztrófára, annak áldozataira emlékeztek vasárnap este Budapesten, a belvárosi Deák téren; a rendezvény felszólalói arra is felhívták a figyelmet, hogy nincs biztonságos atomenergia.
A magánnyugdíj-pénztári tagok majdnem háromnegyede nem tervezi a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség az MTI-vel.
A görög szuverén adósságválság rendezésében mérföldkőnek számító sikeres magánbefektetői kötvénycsere akció pozitív gazdasági hatásai a vártnál korábban jelentkezhetnek, amennyiben az ország következetesen végrehajtja a strukturális reformprogramot - nyilatkozta a kötvénycsere program kialkudásában kulcsszerepet játszó International Institute of Finance (IIF) igazgatója Charles Dallara a görög…
Az egy évvel ezelőtt Japánban történt fukusimai atomkatasztrófára, annak áldozataira emlékeztek vasárnap este Budapesten, a belvárosi Deák téren; a rendezvény felszólalói arra is felhívták a figyelmet, hogy nincs biztonságos atomenergia.
Az immár ötödik éve sikeresen működő Korda Stúdió múlt év júliusában nyitotta meg a filmgyártás iránt érdeklődő közönség számára a Korda Filmparkot. Ez alkalomból a Filmpark is tovább bővíti interaktív attrakciói körét. A látogatók maguk is részt vehetnek a filmgyártás legérdekesebb folyamataiban, ezért a közreműködésükkel elkészült filmben akár egy valódi meteortámadást élhetnek át.
Újra kigyulladt a krasznahorkai vár vasárnap este 7 óra körül. A rozsnyói tűzoltóság az MTI-nek megerősítette, hogy a várban még a szombati tűzvész során elszenesedett faszerkezet egyes részei kaptak újra lángra az erős szélben.
A hét közepén lőtt öt gólja után Lionel Messi ezúttal két találattal nyerte meg a bajnoki mérkőzést a Barcelonának. Az áldozat Santanderben a Racing volt. A világ legjobb játékosa, minden sorozatot figyelembe véve 50 gólt szerzett eddig a Barcelona mezében a 2011-2012-es idényben.
Kigyulladt a nádas, illetve a száraz fű a 71-es főút mellett, Szigliget és Badacsony környékén, lakóépület nincs veszélyben - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
A kínzó panasz oka: ismeretlen. Szinte az őrületbe kergeti, akit elér. Márpedig gyakorló orvosok szerint életében legalább egyszer mindenki megtapasztalja valamilyen formában.
Továbbra is versenyben van az olimpiai kvóta megszerzéséért a magyar női párbajtőr-válogatott, miután vasárnap negyedik lett a barcelonai Világkupa-versenyen.
Minden korosztályból egyre többen keresik fel orvosukat magas lázzal, végtagfájdalommal, rossz közérzettel, influenza-szerű tünetekkel. Évek óta nem volt annyi szövődmény, mint mostanában. Arról, hogy mit kell tenni ezekben az esetben, dr. Komáromi Zoltán háziorvos, országos szakfelügyelő főorvos beszélt az Országos Tisztifőorvosi Hivatal március 7-iki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Manchester City óriási meglepetésre 1-0-ás vereséget szenvedett a Swansea otthonában, míg a városi rivális United 2-0-ra nyert a WBA ellen, így a vörösök átvették a vezetést a tabellán.
Tavasszal sokan belevágnak a szabadtéri futóedzésekbe, amelyek azonban felkészülés nélkül akár sérülésekhez is vezethetnek. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopédusa a felkészülés és szükség esetén a kivizsgálás, kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Továbbra is versenyben van az olimpiai kvóta megszerzéséért a magyar női párbajtőr-válogatott, miután vasárnap negyedik lett a barcelonai Világkupa-versenyen.
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.