Megkezdődött a 2011 legjobb köteteit kereső Aranykönyv díj internetes közönségszavazása: pénteken reggel óta máris több mint 800-an voksoltak kedvencükre.
A március 3-áról 4-ére virradó éjszakától jelentősen módosul a főváros éjszakai busz-hálózata. Három új járat is indul, emellett pedig több járat útvonala, menetrendje változik. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) reményei szerint az éjszakai hálózat átalakítása 130 millió forintos megtakarítást hozhat a BKV-nak úgy, hogy eközben 12 százalékkal nő az autóbuszok kapacitása....
A Kosártól a pakkig című rovatunk előzetesében összegyűjtjük a hétvége sporteseményeit. A magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda teljes programja egy helyen!
Eltérően vélekednek az elemzők a külkereskedelmi aktívum alakulásáról, egyikük szerint folytatódik a lassulás a többlet növekedésében, a másik szerint viszont ismét növekvő pályára áll az aktívum, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hangsúlyozza, tavaly jelentősen nőtt a külkereskedelmi mérleg többlete.
Néhány nap múlva új fejezet nyílik a 20. évfordulóját ünneplő első hazai gyártású Opel Astra történetében, hiszen a március 13-án esedékes jubileum alkalmával a Közlekedési Múzeum kapujától egészen szülőházáig robog majd, hogy az eddigi 18 kilométeres futásteljesítményét jelentős mértékben gyarapítsa.
Kettőre emelte heti járatainak számát a Turkish Cargo, a török légitársaság teheráru-szállító leányvállalata, ezenkívül áprilisban új légitársaság, a spanyol-katalán Volotea Airlines érkezik Budapestre, Velencéből közlekedtetve járatokat - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) pénteken az MTI-vel.
Lassan a Renaut teljes modellpalettája megújul, s a beavatkozások nem kerülik el a Clio sorozatot sem, melynek negyedik generációs modelljeit a mérnökök már javában nyúzzák a fogcsikorgató svédországi hidegben.
A Seat annak idején az alsó-középkategóriában indította útjára a Toledót, ami az évek során szépen alakulgatott, viszont a Leon érkezése és a spanyol márka fókuszának elvesztése után már csak amolyan buszlimuzin változatra futotta. Ezúttal viszont van remény, a Seat ugyanis a régi énjét megmutató, új Toledóval próbál majd kievickélni a gödörből.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a kormánynak még nincs álláspontja a magáncsődről. Az alkotmányügyi bizottság indítványát az ügyben még nem fogadta el az Országgyűlés, ha ez megtörténik, augusztus 31-ig gondolkodhat a kormány.
Kettőre emelte heti járatainak számát a Turkish Cargo, a török légitársaság teheráru-szállító leányvállalata, ezenkívül áprilisban új légitársaság, a spanyol-katalán Volotea Airlines érkezik Budapestre, Velencéből közlekedtetve járatokat - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) pénteken az MTI-vel.
A népszámlálás adatainak feldolgozása később történik meg, mint ahogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) eredeti ütemtervében szerepelt, de ez nem veszélyezteti az adatok pontosságát és megbízhatóságát - tájékoztatott Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszában.
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Négy Mancs Alapítványt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt - közölte Budai Gyula, elszámoltatási kormánybiztos pénteken az MTI-vel.
Egyetlen fillért sem fog elveszíteni Magyarország a jövő évi uniós felzárkóztatási, vagyis kohéziós támogatásból - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
A hét elején ismét sor került a félévente aktuális vaklicitre a hazai gyógyszerpiacon, ahol a tavaly októberi árzuhanásnál nagyobb árcsökkentéseket lehet tapasztalni. A Richtert különösen érzékenyen...
Jogalap hiányában nem jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék pénteken azt a keresetet, amelyben az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség több tízmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést követelt Bokros Lajostól, az MDF színeiben az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett politikustól.
A hazai gazdaság ezer szállal kötődik a németországihoz, több mutatószámunk - ha kis késéssel is - de követi a tőlünk észak-nyugatabbról érkezőket. Úgy tűnik, a céges autók kiválasztási szempontja és...
Egyetlen fillért sem fog elveszíteni Magyarország a jövő évi uniós felzárkóztatási, vagyis kohéziós támogatásból - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
Figyelmeztették pénteken az európai uniós tagországok állam- és kormányfői a szíriai rezsimet, hogy felelnie kell tetteiért, így azokért az atrocitásokért is, amelyeket a politikája miatt tiltakozó megmozdulások elleni kemény fellépés során követett el.
A dubaji férfi tenisztorna elődöntőjébe Novak Djokovic, Roger Federer, Andy Murray és Juan Martín del Potro jutott be. A világranglista első négy helyezettje közül tehát hárman képviseltetik magukat a legjobb négy között.
Spanyolország tavalyhoz hasonlóan az idén sem tudja tartani az államháztartási hiányra vonatkozó vállalását, és emiatt szankciókkal sújthatja az Európai Unió.
Maruzsi László bízik abban, hogy a labdarúgó-játékvezetőket segítő találmánya "továbbjut" a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) hétvégi egyeztetéséről, és esély marad arra, hogy a jövőben alkalmazzák is.
Reggel óta kissé romlott a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, a dollár pedig határozottan erősödött az euróval szemben, mindez a forint mérsékelt gyengüléséhez vezetett. Többek között a...
Az új otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően kismértékben bővülő ingatlanhitelezésre számít 2012-ben az OTP Bank - hangzott el a társaság mai napon tartott sajtótájékoztatóján. Az eseményen a bank szakemberei rámutattak: a lakossági öngondoskodás alacsony szintje miatt az otthonteremtés lehetőségét továbbra is nagymértékben befolyásolják a piacon elérhető hitellehetőségek. A pénzintézet…
A tavalyi harmadik negyedév végi 133,1 milliárd forintról 116,4 milliárd forintra csökkent az év végére az egészségügyi intézmények adóssága - derül ki az egészségügyért felelős államtitkárság péntek...
Új légitársaságot köszönthet a Budapest Airport április 25-én: a spanyol-katalán Volotea Airlines az olaszországi Velencéből indít járatokat Budapestre. A diszkont légitársaság hetekkel ezelőtt...
Februárban is folytatódott a forint erősödése az euróval szemben, a hazai alapkezelők pedig ennek ellenére optimistán látják a közeljövőt. A kötvények esetében mind rövid, mind hosszú távon...
Feloszlatta magát Visegrád képviselő-testülete még szerdán, miután többségi szavazással elfogadta az egyik képviselő erről szóló indítványát - erősítette meg az MTI információját a döntés kezdeményezője pénteken.
Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatóján üdvözölte az Európai Központi Bank legutóbbi intézkedését, ami meglátása szerint alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy bizakodó legyen az uniós csúcstalálkozó...
A Portfolio.hu márciusi konferenciáján egy asztalhoz ülnek a kormányzat és a jegybank képviselői, valamint a legnevesebb hazai és külföldi elemzők és vállalatvezetők, hogy megosszák véleményüket a forintpiaci kilátásokról, a gazdasági kilátások romlásának okairól és következményeiről. Portfolio.hu Forint, Válság, Államadósság Konferencia március 8-án, Budapesten....
A hazai jelzáloghitel-kihelyezés ellehetetlenülése és a kedvezőtlen középtávú kilátások miatt az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe március közepétől ügyfélcentrumait fokozatosan összevonja,...
Március 15-e körül már a százötvenezredik határon túli magyar veheti át a honosítási okiratokat, és várhatóan még a tavasszal megérkezik a kétszázötvenezredik honosítási kérelem - mondta Semjén Zsolt.
A hét elején még arról számoltunk be, hogy az OTP akár hatalmas negatív meglepetéssel is szolgálhat a negyedik negyedéves gyorsjelentésében, hiszen a Merrill elemzői szerint a bankcsoport a...
Felszámolási eljárás indult a MOL által alapított, és két amerikai céggel együtt közösen tulajdonolt Magyar-Amerikai Geotermia Kft. ellen - írja a Gazdasag.hu. A társaság végelszámolásáról már tavaly...
Az új tulajdonos által rendelkezésre bocsátott tőke új távlatokat nyitott a Range Rover tervezői előtt. Első körben a meglevő műszaki alapokat felhasználva alkottak olyan formatervvel megáldott...
Különösebb piacmozgató hírek nélkül az euró farvizén gyengül a forint pénteken. A közös pénz jegyzése a hajnali 288 alatti jegyzések után délutánra 289 fölé emelkedett, a magyar CDS-árazás tavaly szeptemberi szintre esett vissza.
Matolcsy György pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a bérkompenzáció végrehajtását lehetővé tevő módosító javaslatát; a nemzetgazdasági miniszter másik előterjesztése a költségvetési törvényt módosítaná, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknél az 5 százalékos béremelés is gondot okoz.