A Szerb Vízilabda Szövetség szerdán jelentette be, hogy szerződést hosszabbított a válogatott sikerkapitányával, Dejan Udovicicel. A kapitány irányításával a szerb nemzeti csapat 11 aranyérmet szerzett.
Bejutott a döntőbe a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájában érdekelt Ligeti Dániel az Európa-bajnokságon, ahol a 74 kg-os Hatos Gábor, valamint a nőknél az 55 kilós Barka Emese vereséget szenvedett a negyeddöntőben, de a vigaszágon folytathatja a versenyzést.
További négy évvel, 2016-ig meghosszabbította szerződését Tim Howard, az angol Premier League-ben szereplő Everton labdarúgócsapatának amerikai kapusa.
Budapest - Asszisztensként dolgozik Kelemen Anna (32)! Az egykori playmate két évvel ezelőtt úgy döntött, kilép a reflektorfényből, jelenleg egy energetikával foglalkozó cégnél dolgozik.
A Ghymes zenekar egyik alapítója és meghatározó tagja, Szarka Gyula zenés játékot írt Arany János Toldijából. A kétfelvonásos zenés költeményt március végén mutatják be.
Magyarország az európai uniós források teljes, száz százalékos felhasználására törekszik annak ellenére is, hogy a gazdasági válság némileg lassította a programok haladását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A csütörtök délután évértékelő beszédet tartó szocialista pártelnök-frakcióvezető élesen bírálta az Orbán-kormányt. Közölte: május 1-én pártja nyilvánosságra hozza „ajánlatának” kereteit arra vonatkozóan, hogy milyen legyen az ország.
Milánóban letartóztatták annak a nemzetközi pedofil pornográf hálózatnak az alapítóját, melynek tagjai gyerekekről és csecsemőkről is készített fényképeket és videofelvételeket cseréltek egymással interneten.
Budapest - Radics Gigi (15) sírva fakadt, Csonka Andreas (28) összeomlott, amikor kiderült: egymással kell megküzdeniük a Megasztár péntek esti párbaján a továbbjutásért.
Magyarország - Szlovák nagyvállalkozókhoz, sőt az ottani politikai elithez vezetnek M. Mihály (47) milliárdos adócsalási ügyének szálai! A gyanú szerint a férfi szlovák, román és bolgár bűntársaival 5,7 milliárd forintnyi áfát csalt el.
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője "évértékelőt" tartott. Lendvai Ildikó a Népszabadságban "ellen"-programbeszédet írt, amely a beszéddel egy időben jelent meg.
Az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a portugál Sporting otthonában lép pályára a végő esélyes City. Manchester kék felén a mérkőzésről nem, Balotelliről annál inkább beszélnek.
A válság alatt legtöbbet kereső hedge fund guru, John Paulson februárban ismét veszteséget ért el legnagyobb alapjaival, noha részvénypiacok és a hedge fundok összességében is egészséges emelkedést...
Úgy tûnik elhárult a veszélye egy rendezetlen görög államcsődnek, ami "egy megkönnyebbülés ralit" okozott a piacokon - a MarketWatch által megkérdezett egyik szakértő szerint. Bár Európában...
Bejutna a parlamentbe - 5,5 százalékos eredménnyel - a szombati szlovákiai választásokon a Magyar Koalíció Pártja - derült ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből.
Teljes kapacitással dolgozik nyolc hóágyú Sátoraljaújhelyen, a Zempléni Kalandparkban, ahol továbbra is 50-80 centiméter vastagságú hóréteg várja a sízőket, szánkózókat....
Tízen megsebesültek Macedónia fővárosában, albánok és macedónok összecsapásaiban, ami a két közösség viszonyának romlására utal - közölték csütörtökön hivatalos források.
A Peugeot 3008 névre hallgató oroszlános crossovert rendszeres olvasóinknak biztosan nem kell bemutatni: tesztjeinkben már benzines és dízel verzióban is megfordult, korrekt, ha nem is kiemelkedő teljesítményt nyújtva. Most azonban a világ első sorozatgyártású dízel-elektromos hibridjeként új erőre kaphat a típus, mivel a lemezek alatt jóval több változott, mint csupán a hajtáslánc.
A múlt hétvégén ismét bebizonyosodott az, hogy a nehézsúly nagyon mély gödörben van. Nem a két Klicskóban kel keresni a bajt, hiszen ők a dolgukat végzik. Leginkább a korok változásával járó életformának tudható be az évek óta tartó pangás.
Új módszert fejlesztettek ki amerikai kutatók, amellyel becsapható az immunrendszer, vagyis elérhető, hogy ne lökje ki az átültetett idegen szervet: az előrelépés megóvhatja a pácienseket attól, hogy életük végéig gyógyszert kelljen szedniük a kilökődés meggátlására.
Zenés, fáklyás katonai parádéval búcsúztatták Berlinben Christian Wulff volt német államfőt, a korrupció gyanúja miatt lemondásra kényszerült politikus számára rendezett parádé tüntetők tiltakozása közepette kezdődött el csütörtök este.
A parcsini katonai létesítményben való ellenőrzések engedélyezésére szólította fel Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország csütörtökön, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben felolvasott közös állásfoglalásukban.
Magyarország - Sűrű fekete füstöt okádó, lángoló kamiont örökített meg olvasó-riporterünk csütörtökön reggel az M1-es autópályán, a Győr felé vezető oldal 31-es kilométerénél.
Gyöngyös - Barczai Henrietta (32) szerint nincs annál tökéletesebb társbérlet, mint ha a szomszéd három oroszlán, vagy ha éppen hüllőkkel tölti a napjait az ember. Hat éve magánállatkertet alapított, s ma 250 állat a barátja.
Latin-Amerikának lépéseket kell tennie, hogy a nyersanyagoktól és Kínától való függését csökkentse, ugyanakkor a térségi valuták felértékelésére is szükség lenne, tekintve a régió viszonylagos...
Egy új, Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozásának feltételeinek felmérése zajlik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Eközben a Magyar Légiközlekedésért Egyesület elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a minisztérium elképzelései párhuzamban vannak a szervezet terveivel.
Áprilisban visszavonul a profi teniszezéstől a horvátok egyik legjobbja, Ivan Ljubicic. A világranglista 40. helyén álló teniszező a 2004-es athéni olimpián bronzérmet szerezett a párosok versenyében.
Öt év letöltendő börtönre ítélte a Kolozs megyei Törvényszék első fokon a Kolozs Megyei Tanács korrupcióval vádolt elnökhelyettesét. Radu Bicát 2011. november elsején tartóztatták le, amikor tetten érték csúszópénz elfogadásakor.
"Alacsony a valószínűsége" annak, hogy Irán a nukleáris fejlesztési programja miatt ellene hozott szankcióintézkedések megtorlásaként tartósan lezárná a világ nyersolaj-ellátásában alapvető tranzitszerepet betöltő Hormuzi-szorost - vélekedett csütörtöki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings, amely szerint a tengeri átjáró lezárása esetén a szaúdi és a kuvaiti olajexport jelentős része…