Javult a befektetői hangulat tegnap, részben a kedvező amerikai makroadatoknak, részben a görög kötvénycsere program sikerességével kapcsolatos aggodalmak enyhülésének köszönhetően. Ez feljebb...
Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az eljárás, azt mondhatni, hogy 90 százalékos az egyetértés a testülettel. Erről a kormányszóvivő beszélt csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az erre jogosult állampapír-befektetők 60%-a jelezte eddig biztosra részvételét a görög kötvénycserében, közelebb hozva ezzel Görögországot a történelem legnagyobb adósság-átstrukturálásához - írja a...
Habár korábban már napvilágot láttak a Volvo V40 sajtófotói, a genfi találkozást mégis nagy várakozás előzte meg, hiszen élőben szembesülhettünk azzal a kompakttal, amelyik az előzetes információk és képek alapján meglehetősen ígéretes versenyzőnek bizonyult az alsó-középkategória mezőnyében. A genfi mustra után sem változtatjuk meg véleményünket.
A legfrissebb statisztikák szerint 2011 utolsó negyedévében stagnált a magánnyugdíjpénztárakban kezelt vagyon és taglétszám, a befektetési teljesítményre a piaci környezet ismeretében összességében...
Egy XVIII. kerületi minikaszinóban semmit sem sikerült szabályosan csinálni - engedély nélkül pókereztek, pénznyerő automatákat üzemeltettek, feketén dolgoztatták az alkalmazottakat, nem használtak pénztárgépet és a szeszesitalok eredete sem volt tisztázott. Azt nem vizsgálták, hogy volt-e a társaságban hamiskártyás...
Jövőre csökkenhet a szakképzetlen dolgozók után fizetendő munkáltatói járulék - idézte szerdai számában a Napi Gazdaság a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkárának interjúját, amely az Adó Szaklap márciusi számában olvasható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,63 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 18.603,55 ponton nyitott csütörtökön. A magyar piachoz hasonló mértékű pluszok mutatkoztak Nyugat-Európában is, a londoni FTSE-100 index 0,45 százalék, a frankfurti Xetra DAX index 0,68 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,69 százalék erősödéssel kezdett.
Megerősítette a kormányszóvivő, hogy megegyezés született arról: azok vehetik majd igénybe az árfolyamrögzítést, akiknek a hitelösszege nem haladja meg a húszmillió forintot.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Lehet Más a Politika népszavazási kezdeményezését, és tagjai részt vesznek az ellenzéki párt által kezdeményezett országos aláírásgyűjtésben is, az LMP pedig arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a mozgalom szombati Kossuth téri tüntetésén.
A miniszterelnök-helyettes szerint kulcsfontosságú, hogy a hétvégi szlovákiai választásokon az etnikai alapú magyar párt meghatározó szerephez jusson, és jelen tudjon lenni a pozsonyi politikában. Semjén Zsolt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel kiemelte: a választások után meg fogják találni a hangot az új szlovák kormánnyal.
Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 31-es kilométernél csütörtök reggel, azért Bicske közelében egy szakaszon csak egy sávon lehet közlekedni.
Az elmúlt napokban és hetekben folytatott tárgyalásaim során sokan megkérdezték, hogy mi a kormány B-terve, de hangsúlyoztam nekik is, ahogy most is mondom: a kormánynak nincs B-terve - hangsúlyozta...
Gyorsabb és okosabb táblaszámítógépet mutatott be az Apple, amivel biztosíthatja vezető pozícióját. Az iPad 3 az úgynevezett 4G-s mobilhálózatokat tudja használni, és felbontása négyszer jobb, mint a korábbi modellé. Mindezzel az internetes tévénézés kedvelt eszközévé is válhat....
A kormány továbbra is várja az EU-tól, hogy írásban küldje el, pontosan milyen feltételei vannak az IMF-fel közös tárgyalások megkezdésének - jelentette ki Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter egy konferencián, csütörtökön. Hangsúlyozta: a kormány meg akar állapodni. Fellegi kijelentette: szorosan összefügg a tárgyalás megkezdése, lefolytatása a kötelezettségszegési eljárásokkal. Csütörtök reggel…
Április elejétől újabb diszkont légitársaság érkezik Budapestre, a holland Transavia biztosít majd összeköttetést Budapest és Amszterdam között - tudta meg az ecoline. Április végétől a cseh...
A Genfi Autószalonon két dologból biztosan nincsen hiány. Az autókról folyamatosan tudósítunk, azonban most örömmel Önök elé tárjuk a show legszebb oldalát: nézegessenek bátran hostess hölgyeket!
A jövőben a miniszterelnök külgazdasági megbízottja, Becsey Zsolt koordinálja az Audival kapcsolatos tárgyalásokat - mindent megtesznek azért, hogy Gönyűt válassza a cég a győri gyár logisztikai parkjának felépítésére.
Valószínűleg rosszul lett, ezért hajtott árokba kocsijával a jászapáti S. Ágoston. A férfi családjával és unokatestvérével, F. Jánossal utazott vásárolni. A csomagtartóban három gyermekük rejtőzött.
Benkő Dániel naponta három órát edz. A bogaras lantművész élete legbulizósabb korszakát éli, mióta elhatározta, hogy a 2012-es évet a fiatalságnak szenteli: az ország diszkóiban klasszikus zenét játszva zenéli át az éjszakákat.
Kína a líbiai NATO-légitámadások további vizsgálatát szorgalmazza, s úgy véli, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) le kell vonnia a tanulságot a líbiai kérdés kezeléséből - derült ki csütörtöki kínai médiajelentésekből.
A Cushman & Wakefield ma megjelent, legfrissebb International Investment Atlas 2012 kutatása szerint a jelenlegi óvatos hozzáállás ellenére a világ legtöbb befektetési piacán erősebb második félévre...
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Lehet Más a Politika népszavazási kezdeményezését, és tagjai részt vesznek az ellenzéki párt által kezdeményezett országos aláírásgyűjtésben is, az LMP pedig arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a mozgalom szombati Kossuth téri tüntetésén.
Egyre több befektető tér vissza a partvonalról és fektet be a részvénypiacokon - hangsúlyozta a CNBC-nek adott interjújában a Goldman Sachs legendás befektetési stratégája, Abby Joseph Cohen. A...
A miniszterelnök Barrosónak és Van Rompuynak írt levelében elismeri, hogy tavaly és idén is egyszeri tételekkel sikerült úrrá lenni a hiányon, az uniós vezetőket mégis arra kéri, vegyék figyelme Magyarország erőfeszítéseit. Az EU-s pénzügyminiszterek március 19-én döntenek arról, befagyasztják-e a Magyarországnak folyósítandó 150 milliárdos támogatást.
Nők napja alkalmából arról illene szólni, milyen nehéz érvényesülni a mai világban a gyengébbik nem tagjaként. Idén azonban a maguk területén elismert, fiatal hölgyeket szeretnénk bemutatni, akik sikerrel vették az élet buktatóit, bátran lehet róluk példát venni. Palya Bea énekesnő, Dr. Jermendy Ágnes gyermekgyógyász-rezidens és Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vall…
A magyar gazdaság fő problémája a növekedési kilátása, ami a beruházások összeomlása miatt rendkívül rossz. Ez a tényező a külső sokkok tekintetében mutatott egyedülálló sérülékenységgel párosulva...
Egész évre nem, húsvétra azonban a tavalyinál erősebb lesz a drágulás az élelmiszer-kereskedelemben. Mivel a szezon kezdetén még kicsi lesz a magyar árualap, importtal kell fedezni a keresletet, a jelenlegi euróárfolyam pedig 5-8 százalékkal magasabb, mint a tavalyi.
A kiemelkedően magas januári lakás adás-vételi tranzakciószám után február is magas számot produkált, holott január végével lezárult a végtörlesztési időszak - közölte a Duna House Holding Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Halálra gázoltak egy 33 éves székesfehérvári kamionsofőrt csütörtök kora hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Tatabánya Óvárosnál.
Vádemelést javasol a rendőrség három orvos ellen annak a fiatalembernek a halála miatt, aki vakbélműtétje után fertőzést kapott 2010-ben Pécsen. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a rendőrség egy orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, két kollégáját foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít. A nyomozás a napokban lezárult,…
Gyorsabb és okosabb táblaszámítógépet mutatott be az Apple, amivel biztosíthatja vezető pozícióját. Az iPad 3 az úgynevezett 4G-s mobilhálózatokat tudja használni, és felbontása négyszer jobb, mint a korábbi modellé. Mindezzel az internetes tévénézés kedvelt eszközévé is válhat....
Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az...
A végrendelet értelmében a most 19 esztendős Bobbi Kristinára száll az énekesnő minden személyes tárgya, így a bútorai, ruhái, ékszerei és autói is. Houston pénze egy vagyonkezelő alapba kerül.
Összességében pozitív hozamok jellemezték a magánnyugdíjpénztárakat. A piaci szereplők folyamatosan dobják be a törülközőt, tavaly év végére csak 13 kassza maradt - írja a Világgazdaság....