A Pagani egyike azon szuperautó gyáraknak, akik évszázados tradíció nélkül is sikeresen megvetették a lábukat a szegmensben. Most legújabb modelljük fejlesztéséről készült egy rövid dokumentumfilm.
Nagyot gyengült az utóbbi napokban a forint árfolyama a dollárhoz képest, ráadásul a benzin és gázolaj dollárban mért ára is emelkedést mutatott. Mindezek miatt szerdától várhatóan ismét drágulnak majd a hazai üzemanyagok, közülük a benzin esetében literenként akár 6-7, a gázolajnál pedig 4-5 forintos áremelésre is sor kerülhet.
Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások Szlovákiában: szombat reggel hét órakor országszerte csaknem hatezer választóhelyiség nyílt meg, ezek este tíz óráig tartanak nyitva. A voksoláson rekord alacsony szintű részvétel várható az utóbbi hónapok felmérései és több elemző egybehangzó állítása szerint.
Az amerikai gazdaság folytatja a talpra állást, ezt mutatja a lényegét tekintve pozitív pénteki munkaerő-piaci jelentés - jelentette Barack Obama amerikai elnök a Rolls Royce virginiai repülőgép-hajtómű üzemének meglátogatásakor.
Szinte már csak hetek vannak a Chevrolet Malibu európai forgalmazásának megkezdéséig, így a lehet legjobb pillanatban érkezett meg a szedánba a csúcsmotor. Így már erőben sem lesz hiány.
A BKV-t is hitelező MKB 25 millió eurós pert akaszt a főváros nyakába, de nem a közlekedési cég, hanem a CET-ügy miatt. A Duna partján elkészült a bálnára hasonlító komplexum, azóta partra vetett hal módjára vergődik, már bő másfél éve át kellett volna adni. A PPP-konstrukcióban az MKB a magánberuházót hitelezte.
Közérdekű bejelentésnek tartja a Hír TV műsorában elhangzott, a Tescóval kapcsolatos információkat a Vidékfejlesztési Minisztérium, ezért vizsgálatot rendelt el - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
Az USA harmadik legnagyobb bankja, a Citigroup közölte: Vikram Pandit vezérigazgató 2011-ben 14,9 millió dollárnyi javadalmazást kapott bankjától - írja a Bloomberg. Ez tavaly év végi árfolyamon...
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
A nők gazdasági lehetőségei rangsorában 128 ország közül Magyarország a 21. helyet érte el, és így hazánkban a legtöbb kelet-európai országnál jobbak a női munkavállalók és vállalkozók lehetőségei -...
Egyelőre nem lakoltatják ki azt a rákospalotai családot, akikről az elmúlt napokban többször is beszámolt az ATV Híradó. 170 ezres lakbér-, és több százezres közüzemi tartozásuk van. Azóta rengetegen hívtak minket, hogy segítenének. Csütörtök este felhívták őket az önkormányzattól, és azt mondták: egy-két hónapig még maradhatnak az önkormányzati lakásukban, utána pedig családotthonba mehetnek.
Megváltoztatja népszerű üdítője receptjét a Coca-Cola és a Pepsi, hogy az új kaliforniai szabályozásnak megfelelően ne kelljen rákkockázatra figyelmeztető felirattal ellátnia kólásdobozait és -palackjait.
Minden alap megvan a minőségi ugrásra az orosz-amerikai kapcsolatokban - jelentette ki Vlagyimir Putyin megválasztott államfő Barack Obama amerikai elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetésekor. Obama az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetéről hívta fel Putyint, hogy gratuláljon választási győzelméhez.
Az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei nem tudták jóváhagyni pénteken azt a hosszú távú tervet, amelynek értelmében 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább 80 százalékkal csökkenne a káros éghajlatváltozást segítő gázok kibocsátása az unióban.
Nem törlesztőnek tekinti Görögországot a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Moody's Investors Service, és továbbra is a nála lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzaton, "C"-n tartja számon a görög besorolást. Korábban a Fitch Ratings a korlátozott nem törlesztői kategóriába minősítette vissza Görögországot.
— Ha csak az anyagiakat nézzük, a szingli férfiak számára Christy Walton (56) a(z elérhetetlen) főnyeremény. Az özvegy azért jó parti, mert a világ leggazdagabb asszonya. Legalábbis a Forbes magazin szerint – és miért ne hinnénk neki –, amelynek rendszeresen frissített rangsorában a hölgy jelenleg a világ tíz legtehetősebb embere közt van – egyedüli nőként.
Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket.
Az eurózóna pénzügyminiszterei pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként, miután a görög kormány bejelentette, hogy sikeresen zárult a magánbefektetők számára a kötvénycsere-programra történő jelentkezés. Aznap tartott távhívásos megbeszélésüket követően a miniszterek azt is kifejezésre juttatták, hogy…
A munkahelyi egyenlőtlenségek jelentősen növekedtek Európában a globális gazdasági válság eredményeképpen, és ez a jelenség folytatódni fog, ahogy egyre több ország vezet be megszorító intézkedéseket és munkaügyi reformokat, állítja a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (ILO) által kiadott tanulmány. Az ILO szakértője szerint, ha ki akarunk lábalni a válságból, az egyenlőtlenségeket kell csökkenteni, amely…
Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár, aki jelenleg az ENSZ és Arab Liga szíriai küldötte, szombaton megkezdte a tárgyalásokat Basár el-Asszad elnökkel. A nemzetközi közösség célja, hogy egy újabb diplomáciai menettel véget vessenek az egy éve tartó erőszaknak, amelyben az ENSZ szerint már több mint 7 ezer ember életét vesztette.
Révkomárom 26-os számú választókörzetében nem adhatta le szavazatát az előre hozott választásokon Boldoghy Olivér, aki korábban bejelentette, hogy felvette a magyar állampolgárságot és ezért a hatóságok szerint elvesztette szlovák állampolgárságát.
Az egyik legnagyobb amerikai alapkezelő, a Franklin Templeton, mely tavaly hatalmas mennyiségű magyar állampapírt vett, most eladta részvényeinek csaknem harmadát.
gy halálos áldozata és egy sérültje is van annak a tűznek, amely szombat délelőtt ütött ki Vas megyei Acsádon, az idősotthonban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek.
Tegnap harmadik évfordulóját ünnepelte a részvénypiaci rali az USA-ban, egyre több befektető azonban aggódik, hogy az emelkedő trend a végéhez közelít - olvasható a CNBC-n. "Még mindig sok az...
Egy halálos áldozata és egy sérültje is van annak a tűznek, amely szombat délelőtt ütött ki Vas megyei Acsádon, az idősotthonban - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Továbbra sem jutottak kompromisszumra az európai uniós tagországok arról a javaslatról, amely engedélyezné, hogy az egyes tagállamok szabadon dönthessenek arról: teljes területükön vagy egyes övezeteikben engedélyezik, korlátozzák, vagy megtiltják a géntechnológiával módosított (GM) növények termesztését.