Néma tiszteletadással és fohászokkal emlékeztek Japánban vasárnap az egy évvel ezelőtti pusztító erejű földrengés és szökőár áldozataira, sok helyütt az atomipar ellen tüntettek, a szigetország miniszterelnöke pedig leszögezte, hogy az atomválság nem tekinthető lezártnak, amíg a fukusimai atomerőmű környékére nem költözik vissza mindenki, aki elmenekült onnan a nukleáris baleset miatt.
Börtönbüntetés kiszabását javasolja az ügyészség arra a salgótarjáni férfira, aki ismerőse halála után csaknem két éven át felvette annak nyugdíját. Olaszországban egy nő 30 évig csalt hasonló módszerrel....
Gyakorlatilag hírzárlatot rendeltek el a Fideszben arról a kérdésről, hogy ügynökügyben a múlt heti fiaskót követően milyen konkrét megoldásokon gondolkodnak. Úgy tűnik, hogy nemcsak a Fidesz és az LMP között, hanem a Fideszen belül is zajlik egy asszó, nehezen kideríthető, hogy valójában kik között és miről.
LOS ANGELES – Kiszivárgott az első fotó A magányos lovas című szuperprodukcióról, amelyben Johnny Depp (48) majdnem úgy néz ki, mint A Karib-tenger kalózai című mozisorozatban.
Az Európa Tanács Velencei Bizottságának a magyar igazságszolgáltatási rendszer átalakításáról készített, egyelőre bizalmas jogi szakvéleményéről számolt be mai számában a német Der Spiegel.
Amikor éhesek vagyunk és testünknek ételre van szüksége, akkor agyunk hajlamos megnyitni egy gyorsabb utat az ételekhez kapcsolódó információk számára - idézte amerikai kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő lap online kiadása.
A GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szinapszis Kft. felmérése szerint az orvosok már az idén kedvező változásokban bíznak az egészségügyben, a lakosság kétharmada viszont továbbra is úgy véli, saját magának kell a legtöbbet tennie egészsége érdekében.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz évek óta megakadályozza, hogy átláthatóvá váljék a párt- és kampányfinanszírozás; Varju László, a DK pártigazgatója vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján megkérdőjelezte a pártok gazdálkodását ellenőrző Állami Számvevőszék (ÁSZ) függetlenségét, amiért annak elnöke, Domokos László korábban fideszes képviselőként dolgozott.
Arányaiban jóval kisebb összeggel járulna hozzá az IMF a második, Görögországnak szánt mentőcsomaghoz. A szervezet egyre kockázatosabbnak tartja a hitelezést.
A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részét - a módosítás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Idén több európai országban is recesszió lehet, jövőre azonban a legtöbb helyen ismét beindul a növekedés motorja, vagy legrosszabb esetben stagnál a gazdaság - derül ki az Economist összeállításából...
Bölcs István életmű kategóriában, Tódor János az írott sajtóban végzett újságírói munkájáért, Aczél Endre pedig az elektronikus sajtó kategóriában vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra fogja kérni az IMF igazgatóságát, hogy 28 milliárd euróval járuljon hozzá a második görög mentőcsomaghoz. A testület várhatóan március 15-én dönt az összegről.
A nyersanyag és bányászati óriás Glencore 5,5 milliárd dolláros ajánlatott tett Kanada legnagyobb gabona kereskedőjére, a Viterra-ra - írja a The Sunday Telegraph. A Telegraph nem nevez meg pontos...
Egyelőre nyereséges Németország számára az euróövezeti államadósság-válság kezelése, a súlyosan eladósodott Görögország már csaknem 400 millió euró kamattörlesztést teljesített a német kölcsönökért - írták német lapok.
Kolostorban keres nyugalmat az utóbbi hónapok megpróbáltatásai után Christian Wulff volt német államfő, és miközben a korrupció gyanúja miatt távozásra kényszerült politikus pihen, tovább folytatódik a vita a volt szövetségi elnökök juttatásai körül - írták a vasárnapi német lapok.
A szíriai hadsereg erősítette offenzíváját vasárnap az északnyugati Idlíb tartományban; előző nap országszerte legkevesebb 91 ember vesztette életét az erőszak következtében.
Kötelező lesz az alkoholteszt minden francia gépkocsiban 2012. július 1-től. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-től meg is büntethetik a rendőrök, 11 euróra....
A Google célja, hogy több mint megduplázza szociális médiaközösségének felhasználói számát még ebben az évben - elérve a 200 milliós számot -, mely már meghaladta a 100 millió aktív felhasználót -...
A nyár elejéig kitolódhat a megállapodás a Magyarországnak nyújtandó IMF/EU-hitelkeretről - jósolták legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint az eddigi tapasztalatok alapján csekély a valószínűsége, hogy a kötelezettségszegési eljárások az EU-bíróság elé kerülnek.
A nyár elejéig kitolódhat a megállapodás a Magyarországnak nyújtandó IMF/EU-hitelkeretről - jósolták legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint az eddigi tapasztalatok alapján csekély a valószínűsége, hogy a kötelezettségszegési eljárások az EU-bíróság elé kerülnek.
A Der Spiegel című német hírmagazin az Európa Tanács Velencei Bizottságának a magyar igazságszolgáltatási rendszer átalakításáról készített, egyelőre bizalmas jogi szakvéleményéről számolt be...
A tavasz nemcsak a vadon élő állatok, hanem házi kedvenceink számára is egyet jelent a szaporodási időszakkal. Ilyenkor az állatok furcsán viselkedhetnek: kiáshatják magukat a kerítésen, elszökhetnek, hangosan vonyítanak, és folyton-folyvást társat keresnek.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra fogja kérni az IMF igazgatóságát, hogy 28 milliárd euróval járuljon hozzá a második görög mentőcsomaghoz. A testület várhatóan március 15-én dönt az összegről.
7 éve nem indult ilyen rosszul az év a kínai autópiacon, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a rekord üzemanyagárak hatására ugyanis csökkent a kereslet - írja a Bloomberg. Mindez minden...
Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez – mondta a párt kampányfőnöke vasárnap az MTI-nek. Vágó Gábor közlése szerint ez jobb, mint az általuk előzetesen kalkulált ütem.
Az Infiniti és a Forma-1-es Red Bull istálló nemrégiben bútorozott össze, kapcsolatuk gyümölcsöző mivoltát mindeddig a pilóták és a prémium modellek közös pályaautózása, valamint egy lehetséges Red Bull utcai autó bizonyították. Most pedig még szorosabbra fűződnek a szálak, az Infiniti a tavalyi bajnok nevével fémjelzett modellt dob piacra.
Görögországban közvetlenül az ortodox húsvét után, valószínűleg április 22-án tartják meg az előrehozott választásokat - közölte a nemzeti egységkormány egyik tagja.
Magyarországon az emberek 66 százaléka anyagi megfontolások miatt nem utazott el a szabadsága alatt tavaly - derül ki az Eurobarometer legfrissebb közvélemény-kutatásából. Egy évvel korábban még egy kicsit magasabb, 68 százalék volt arányuk.