A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) tegnap várták azt a 12 híres zenészt, a Rajkó Zenekar egykori és mai tagjait, akik 2017-ig e védett név hordozói. Beleegyezésük nélkül a minisztérium nem teheti meg azt, amibe már bele is kezdett, hogy Rajkó néven új, állami fenntartású zenekart szervez. Gerendási István, aki a Rajkó Művészegyüttesnek 36 éve az igazgatója, sajátos…
Vörösváry Ferenc, Radványi Diána és Réti László munkájaként megjelent A habánok kerámiaművészete című kötetet. A tanulmányokkal ellátott album a Vörösváry Ferenc szerkesztette "A Kárpát-medence kerámiaművészete" című könyvsorozat negyedik darabjaként látott napvilágot, melyben 581 tárgy 713 fotója került közlésre.
Az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportját (Eurócsoport) elnöklő Jean-Claude Juncker csütörtök esti bejelentése szerint Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatási csomaghoz.
A Millenáris parkjában, annak füves területét tegnap délelőtt lovak lepték el. Egy kisebb ménes, mely március negyedikéig ott is marad. Furcsák a lovak, kis deszkalapokból vannak, de aki távolabbról figyeli őket, azt látja, hogy az egyik épp átsuhan egy pad fölött, egy kisebb, egy halovány zöld színű meg ráhajtja a fejét egy másik lóra. A piros deszkalapocskákból álló ló csupa vadság, a fehér…
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke kérdésesnek nevezte csütörtökön, hogy célravezető eszköz-e pénzforrások megvonásával - így kohéziós pénzek felfüggesztésével - nagyobb költségvetési fegyelemre szorítani olyan, nehéz helyzetben levő tagországokat, mint amilyen például Magyarország.
A Sapa Fehérvár szoros csatában vereséget szenvedett csütörtökön a szlovén Olimpija Ljubljana otthonában, s ezzel kiesett az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében.
A belga Herman Van Rompuy marad az uniós tagországok csúcsvezetőit összefogó testület, az Európai Tanács elnöke az elkövetkező két és fél évre - közölték csütörtök este Brüsszelben, nem sokkal az állam-, illetve kormányfők tanácskozásának megkezdése után.
Legalább húszezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint tavaly, és ez optimista becslés, a pesszimista várakozás szerint akár 30-35 ezer hallgató is eltűnhetett a rendszerből - írja a Népszabadság pénteken.
Magyarország arra számít, hogy a második negyedévben köt elővigyázatossági hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Füttykoncerttel és tojásokkal fogadták csütörtök délután Nicolas Sarkozy francia államfőt a franciaországi Baszkföld székhelyén, Bayonne-ban, ahova az 52 nap múlva esedékes francia elnökválasztás jobboldali jelöltjeként látogatott el.
Annak ellenére, hogy Németország hosszú időn keresztül ellenezte az egységes európai mentőalap feltőkésítését, Angela Merkel feladhatja az ellenállást, így létrejöhet az 500 milliárd eurós óriás mentőalap - értesült a Financial Times német nyelvű kiadása.
Sikeresen átjutott az ostrom alatt álló szíriai Homszból Libanonba a múlt héten súlyosan megsérült francia újságírónő, Edith Bouvier és fotóriporter kísérője, William Daniels - jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök csütörtök este Brüsszelben.
Többször is tüntetők zavarták meg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás vitáját a Corvinus egyetem Tárcatükör című rendezvényén. A két politikus a jogalkotás minőségéről és a törvényhozás tempójáról is beszélt.
A hónap végéig döntenek a pénzügyi mentőmechanizmus felső határáról az euróövezeti országok - közölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Az eredeti tervek szerint az állam- és kormányfők most határoztak volna a jelenleg 500 milliárd euróban meghatározott keret nagyságáról, de Németországnak több idő kell ahhoz, hogy el tudja fogadni az értékhatár emelését.
Kötelező lesz az alkoholteszt minden francia gépkocsiban 2012. július 1-től. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-től meg is büntethetik a rendőrök, 11 euróra - jelent meg a csütörtöki francia hivatalos közlönyben.
Tűzoltó gyakorlatot tartott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság péntekre virradó éjjel Budapesten a 2-es metró Batthyány tér és Széll Kálmán téri állomása közti alagútban.
Megerősítették az euróövezetet alkotó országok állam- és kormányfői csütörtökön, hogy még ebben a hónapban döntenek arról, mekkora kerettel rendelkezzen az övezet állandó pénzügyi stabilitási mechanizmusa (ESM).
Sorozatunk harmadik része ismét az ugrásokkal jelentkezik. Ha már volt szó múlt héten az élugrásokról, akkor most beszéljünk a három leszúrt ugrásról is.
Három éve még – a választások előtt – az „aknamező” volt a metafora. Azóta az első demokratikus választások előtti időszak ismert metaforája, az éleslövészet.
Az amerikai rendőrök bírósági felhatalmazás nélkül átkutathatják a mobiltelefonokat annak megállapítására, hogy mi az adott készülék hívószáma - határozott csütörtökön egy szövetségi fellebbviteli bíróság.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter mellé a jobbikos Gaudi-Nagy Tamást hívták meg beszélgetni a Corvinus egyetem rendezvényére. A szélsőjobboldali politikust tüntetők fogadták az épületnél, majd az előadást is többször megzavarták.
BUDAPEST – Különleges módját választotta a fogyókúrának Király Viktor. Az énekes testvéréhez, Király Lindához hasonlóan felvette a harcot a pluszkilókkal, ugyanis az elmúlt hónapokban több mint tíz kilót szedett fel magára.
Csütörtökön önkezével vetett véget életének Kutasi Róbert, a REAC 48 éves klubvezetője. A Nemzeti Sportnak adott utolsó interjújában azt mondta: "Vége az életemnek. Amiért harcoltam, mind semmivé vált, abban a klubban gyűrt maga alá a mocsok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam. Csúzlival lövöldöztem az aknavetőkre, s belátom, vereséget szenvedtem."
Több mint 5600 hallgatónak és oktatónak adott lehetőséget külföldi tanulmányokra és gyakorlatra az Erasmus-program az előző tanévben; a hallgatók mintegy ötöde a szakmai gyakorlat lehetőségével élt - közölte a legnagyobb felsőoktatási mobilitási programot koordináló Tempus Közalapítvány az MTI-vel.
A legjobb fizetésre az informatikai és műszaki végzettségű fiatalok számíthatnak, jobb bérre van esély egyetemi szintű, vagy mesterdiplomával, és a férfiak többet keresnek, mint a nők - így összegezhető a diplomás pályakövetési rendszer keretében több mint húszezer hallgatót érintő felmérés.
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. részvényeinek névértéke 1.000 forintról 200 forintra csökken a korábbi közgyűlési határozatnak megfelelően, a részvénycsere időpontja március 14. - közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A svájci frank 238,10 forintot ér, a dollár 215,36 forinton áll, míg egy japán jenért 2,6550 forintot kell fizetni a bankközi kereskedelemben jelenleg.
Hosszú idő óta először fordult elő csütörtökön, hogy az uniós tagországok állam- és kormányfői éjfél előtt berekesztették az ülést és pihenőre vonultak, lényegében nem hagyva maguk után elvarratlan szálakat. Válságkezelés helyett a növekedésről és a munkahelyteremtésről egyeztettek az európai potentátok.
BUDAPEST – Nemcsak a futballisták és a szurkolók várják ballisták és a szurkolók várják a labdarúgó-NB I mai rajtját. a labdarúgó-NB I pénteki rajtját.
Zsiga Marcell nem mindennapi teljesítményt mondhat magáénak. Harminckét évesen országgyűlési képviselő, mellette Miskolc város alpolgármestere, havonta 1,7 millió forintnál is többet keres, miközben a munkatapasztalatairól csak annyi szerepel életrajzában, hogy "a miskolci Nagyboldogasszony plébánia képviselő-testületének tagja" - írja a Hetek.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint az új személyszállítási törvénnyel a jelenlegi, nehezen alkalmazható szabályok helyett egységes jogi keretrendszer jön létre a közösségi közlekedésben.
A kormány nem támogatja a magáncsőd bevezetését – derül ki egy, az Index birtokába jutott, a Nemzetgazdasági Minisztériumban a kormánynak készített előterjesztésből. Korábbi értesülések szerint pedig az IMF is feltételül szabhatja a tárgyalásokon a magáncsődöt, ahogy a parlament lakossági devizaeladósodással foglalkozó bizottsága is támogatja a bevezetését.
BUDAPEST – Máris óriási siker Takács Nikolas új klipje! Az X-Faktor felfedezettje egy új szerelmes dallal lepte meg rajongóit a tavasz beköszöntével. A boldogság te vagy című klip nemrég készült el, de már most nagy érdeklődés övezi. Nikolas a boldogságot és a szerelmet dolgozza fel a dalban és a klipben. Várja a boldogságot, a sors pedig úgy dönt, megadja neki...
A házi gyermekorvosok tiltakoznak amiatt, hogy az egészségügyi ágazatban most tervezett béremelés az alapellátás dolgozóit nem érinti. Ugyanakkor egy a kormány honlapjára csütörtökön felkerült rendelettervezet szerint más módon mégis emelkedhet a házi gyermekorvosok bére, miután áprilistól bővítenék a teljesítményfinanszírozásuk alapjául szolgáló mutatószámok, vagyis indikátorok körét.
Az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportját (Eurogroup) elnöklő Jean-Claude Juncker csütörtök esti bejelentése szerint Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb, 130 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi támogatási csomaghoz. A mentőcsomag első kifizetéseihez már március 20. előtt hozzájuthatnak a görögök.
A Békés megyei munkaügyi központ kistérségi munkáltatói fórumsorozat keretében ösztönzi támogatott munkahelyteremtő beruházásokra a mikro- kis- és középvállalkozásokat - mondta Nagy Ágnes a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-nek.
Az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportját (Eurócsoport) elnöklő Jean-Claude Juncker csütörtök esti bejelentése szerint Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatási csomaghoz.
Az Európai Központi Banknak kamatcsökkentéssel kellene tovább ösztönöznie az uniós növekedést, és a világ más nagybankjainak készen kell állniuk nem hagyományos támogatásuk kiterjesztésére, amennyiben az euróválság tovább mélyül - vélekedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlásában, amelyet a húsz legfejlettebb gazdasági hatalom, a G20-csoport számára fogalmazott meg.
Egész Olaszországban utcára vonultak a bevándorlók csütörtökön, mindenekelőtt az illegálisan érkezők számára létrehozott táborok felszámolását követelve és állampolgárságot kérve az Itáliában születő gyermekeiknek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,35 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 19.227,19 ponton zárt csütörtökön, rendkívül langyos, unalmas kereskedésben. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Továbbra is kivárás tapasztalható a hazai részvénypiacon, a vezető részvények árfolyama nem mozdult el…