2012. március 13. kedd

márc. 13
13:10
Amerikai óriásbiztosító Magyarországon: mit tervez a MetLife? (Portfolio)
Egyre ismerősebben csenghet a magyar biztosítási ügyfeleknek a MetLife neve, tavalyi 1,5%-os részesedését ugyanis a helyi Aviva megvásárlásával több mint négyszeresére növeli nálunk a legnagyobb...
márc. 13
13:15
MSZP: időzített bombák ketyegnek az egészségügyben (Infostart)
Az MSZP szerint időzített bombák ketyegnek az egészségügyben. Kökény Mihály, az ellenzéki párt egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke ezek között említette a pályaelhagyást, a kórházi leépítéseket és a gyógyszerkassza megszorításait.
márc. 13
13:15
Illisz László: "Ez a futballesemény különleges lehetőség a cégek számára" (Infostart)
Magyarország kétszáz legsikeresebb vállalata egy kispályás labdarúgótornán való részvétellel, illetve a nevezési díj befizetésével támogathatja az SOS Gyermekfalvak alapítványt.
márc. 13
13:17
Vérten két-három hétig nem játszhat (Infostart)
Combizomsérülés miatt két-három hétig nem játszhat Vérten Orsolya, a női kézilabda Bajnokok Ligájában elődöntős Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott szélsője.
márc. 13
13:18
Drogcsempészeket éltető zenekart tiltottak ki (Blikk)
márc. 13
13:21
Fidesz szóvivő: "Ha bosszankodik a benzináron, azt a kormánynak köszönheti!" (Alternatív Energia)
Bruttó 7-7 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra kerül. Az emeléssel a benzin átlagára 437 forintra, a gázolajé pedig 439 forintra nő.
márc. 13
13:21
Sportági nagyhatalmak a pécsi ifjúsági tollaslabda bajnokságon (Sport365)
A tollaslabda nagyhatalomnak számító Koreai Köztársaság, Dánia, Anglia és India is küld versenyzőket a csütörtöktől vasárnapig Pécsett rendezendő II. Multi Alarm magyar ifjúsági nemzetközi bajnokságra.
márc. 13
13:23
Futballal segíthetnek a sikeres vállalatok az SOS Gyermekfalvaknak (Sport365)
Magyarország kétszáz legsikeresebb vállalata egy kispályás labdarúgótornán való részvétellel, illetve a nevezési díj befizetésével támogathatja az SOS Gyermekfalvak alapítványt.
márc. 13
13:24
Mi vár a forintra? - Jön a Portfolio.hu Klub (Portfolio)
2012. március 20-án, kedden tartjuk a Portfolio.hu Klub következő rendezvényét, ahol két szakértő vendégünk, Forián Szabó Gergely és Tardos Gergely tart előadást. A program elsősorban a forint és a...
márc. 13
13:24
Diplomácia vagy fegyverek? Kofi Annan még ma választ vár Szíriától (ATV)
Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai küldöttje már kedden választ vár Damaszkusztól azokra a javaslataira, amelyeket néhány nappal korábban közölt Bassár el-Aszad elnökkel az erőszak megállítása érdekében. Erről maga Annan számolt be ankarai sajtóértekezletén.
márc. 13
13:25
Hetekre kidőlt a Győri Audi ETO kulcsembere (Sport365)
Combizomsérülés miatt két-három hétig nem játszhat Vérten Orsolya, a női kézilabda Bajnokok Ligájában elődöntős Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott szélsője.
márc. 13
13:26
Rossz hírek ellenére is felfelé küzdi magát a magyar tőzsde (Portfolio)
A mai nap során több, a magyar piacra negatív hatást kifejtő hír is napvilágot látott, legutóbb a Moody's nyilatkozta azt, hogy az EU/IMF-el folytatott tárgyalások elhúzódása nyomást gyakorol az...
márc. 13
13:26
Keresztényüldözés Nagy-Britanniában? Semjén is megszólalt (ATV)
A brit kormány szerint nincs joguk a keresztényeknek keresztet vagy feszületet viselniük a munkahelyen. Az évek óta húzódó pereket két brit nő indította a kormány ellen, mivel szerintük joguk van nyilvánosan keresztet viselni vallási hovatartozásuk kifejezésére. Az ügy tavaly került az Emberi Jogok Európai Bíróságára, ahol a brit kormány arra készül, hogy hivatalosan állást foglaljon abban a…
márc. 13
13:27
Hiába szálltak el az árak, minden a forinton múlik (Privátbankár)
A vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos éves összevetésű februári magyarországi infláció után sem valószínű újabb kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank részéről, ha a forint nem gyengül komoly mértékben a jelenlegi árfolyamszintekről, és ha a kormány haladást ér el az IMF/EU-finanszírozási programról szóló tárgyalásokon - jósolták a keddi inflációs adatismertetés után londoni felzárkózó piaci…
márc. 13
13:27
Ezen intézkedések végrehajtását ajánlja Magyarországnak az OECD (ProfitLine)
Gyors intézkedések kellenek a magyar gazdaság stabilizálásához a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden bemutatott, Magyarországról készített friss országjelentése alapján, egyúttal erősíteni kell az aktivitási rátát, mert a foglalkoztatás alacsony szintje az ország egyik legnagyobb gondja - közölte Andrew Dean, az OECD országtanulmányokért felelős igazgatója…
márc. 13
13:27
Az Internél és a Bayernnél is be kellene kapcsolni a fordítógépet (Agroinform)
A 2010-es BL-döntő mindkét résztvevőjének hátrányból kellene kiharcolnia a továbbjutást a nyolcaddöntő-visszavágókon.
márc. 13
13:28
A Docler Investment felvásárolta az ISVH-t (Portfolio)
A Docler cégcsoport kockázati tőke befektető tagja, a Docler Investments Kft. tovább növelte portfolióját és szakmai partnerekkel közösen megvásárolta az ISVH Kft-t, Magyarország egyik nagy múltú,...
márc. 13
13:28
Hetekre kidőlt a Győr válogatott szélsője (ATV)
Combizomsérülés miatt két-három hétig nem játszhat Vérten Orsolya, a női kézilabda Bajnokok Ligájában elődöntős Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott szélsője.
márc. 13
13:29
Betelt a pohár a ritkaföldfémek ügyében (Privátbankár)
Az EU is csatlakozik az Amerika és Japán által a Kereskedelmi Világszervezethez benyújtandó új keresethez, amelyet Kína ellen, a ritkaföldfémek exportkorlátozása miatt indítanak. Az akciót az amerikai elnök jelenti be. Ezután Pekingnek 10 napja marad a válaszra és 60 napon belül tárgyalásokat kell kezdenie a keresetet benyújtó országokkal.
márc. 13
13:29
Manpower: kevesebb munkáltató tervez elbocsátást (ProfitLine)
A magyarországi munkáltatók 17 százaléka tervez elbocsátást 2012 második negyedévében és 14 százaléka számol munkaerő felvétellel, a különbségből számított Manpower munkaerő-piaci mutató mínusz három százalékon áll, jelentősen javult az előző negyedévi negatív rekord után - közölte a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felmérése eredményét.
márc. 13
13:29
A brazil szövetség távozó elnöke a FIFA-ban tag marad (Agroinform)
Tagja marad a FIFA végrehajtó bizottságának Ricardo Teixeira, aki lemondott a brazil szövetség (CBF) elnöki posztjáról.
márc. 13
13:30
Navracsics: a bizalom légkörére és gyors megállapodásra törekszünk (Portfolio)
Az a célunk, hogy a lehető legtöbb problémás ügyet megoldjuk az Európai Bizottsággal, és megteremtsük a bizalom légkörét Magyarország, illetve a nemzetközti szervezetek között - mondta el a...
márc. 13
13:33
MSZP: tévedésből szavazta meg négy képviselő a Balsai-jelentést (Infostart)
Tévedésből szavazta meg négy MSZP-s képviselő a 2006. őszi rendőri erőszakot vizsgáló Balsai-jelentés elfogadását - közölték az érintettek kedden.
márc. 13
13:33
Teixeira tagja marad a FIFA végrehajtó bizottságának (Infostart)
Tagja marad a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának Ricardo Teixeira, aki hétfőn mondott le a brazil szövetség (CBF) és a 2014-es világbajnokság szervezőbizottságának elnöki posztjáról.
márc. 13
13:36
Megvan az SUU nyertese (Kreatív Online)
Hatvanhárom nevezés érkezett a versenyre.
márc. 13
13:36
Eltűnt két hegymászó a Karakorum-hegységben (Blikk)
márc. 13
13:36
A szerkesztő húsvéti levele (Éva Magazin)
Tavaly új húsvéti szokásunk lett. Pontosabban az majd kiderül úgy tíz-tizenöt év múlva, hogy valóban szokássá válik-e, de mi szeretnénk, ha az lenne.
márc. 13
13:38
Tojást festettünk (Éva Magazin)
A Húsvét különszámunk iPad verziójához készült tojásfestőt videót ti is megnézhetitek.
márc. 13
13:40
Készíts virágokból koszorút (Éva Magazin)
Kisfilmünkben megnézheted, hogyan zajlott a fotózása az anyagunknak.
márc. 13
13:42
Nem vonulnak ki, de másképp állnak hozzánk az anyabankok (Portfolio)
Továbbra is fenntartják támogatásukat a régióban a nyugat-európai bankok, bár az új tőkeszabályok miatt egyre inkább a helyi finanszírozásra helyezik át leánybankjaik forrásellátását. Ez a változás...
márc. 13
13:44
Felfelé kúszik a magyar piac (Portfolio)
Fél százalék körüli pluszban nyitott a magyar tőzsde a blue chipek mérsékelt emelkedésének köszönhetően. Európában alapvetően jó ma a hangulat a nyugat-európai és régiós részvényindexek többség is 0...
márc. 13
13:45
Döntött a kínai jegybank, maradnak a pénzkötegek (Privátbankár)
A kínai valuta világgazdasági szerepének növekedése ellenére sem várható rövid távon nagyobb címletű bankjegyek kibocsátása Kínában. A központi bank kormányzóhelyettese elmondta, hogy az 500 vagy 1000 jüanos bankjegyek nyomása nem szerepel a központi bank tervei közt.
márc. 13
13:45
Hiánypótló szedánnal gazdagodhat a BMW kínálata (Auto Pult)
Miközben a BMW i-csoportjának debütálása a szerteágazó üzleti modellnek köszönhetően nagy siker várományosa, a kis városi és a sportos modell mellett kérdés sem lehet, hogy hamarosan egy üzleties megjelenésű limuzin is felbukkan a palettán.
márc. 13
13:46
Megugrott a külkereskedelmi forgalom az USA-ban (Portfolio)
Februárban 1,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Egyesült Államokban, ami kisebb meglepetést okozott, mivel az elemzői konszenzus egy százalék volt. A januári értéket 0,4...
márc. 13
13:47
Újdonságdömping, Bogarazás és jubileum legfrissebb táblamagazinunkban (Auto Pult)
Máris megjelent kétheti táblamagazinunk nyolcadik száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint. Anyagszámban ezúttal visszább vettünk, ám egy percig se szomorkodjanak: ennyi újdonság, érdekesség eddig egyetlen számban sem szerepelt, mint az idei hatodik kiadásban.
márc. 13
13:54
Meteoritcsonk csapódott Oslóba (Blikk)
márc. 13
13:56
Nem lesz látogatható a Buckingham Palota az olimpia miatt (Blikk)
márc. 13
14:00
5000 felett a kényszerértékesítésre jelölt ingatlanok száma (ProfitLine)
A pénzintézetek összesen 5.050, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre az idén március végéig a tavaly júniusban elfogadott törvény alapján - közölte a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden.
márc. 13
14:00
Nyugdíj: menjek vagy maradjak a pénztárban? (Portfolio)
Rohamosan fogy az idő a magánnyugdíjpénztárban maradt 100 ezer tag számára, mivel a kormány által meghatározott - az állami tb-rendszerbe történő - visszalépési határidő a hónap végén lejár. Számos...
márc. 13
14:00
Itt a lista: ennyi ingatlan kerül kalapács alá megyénként (Pénzcentrum)
A pénzintézetek összesen 5.050, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre az idén március végéig a tavaly júniusban elfogadott törvény alapján - közölte a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)....
márc. 13
14:00
Nem jön a Milla-tüntetésre Cohn-Bendit (ATV)
Az atv.hu LMP-s forrásból úgy értesült, hogy nem jön a március 15-ei Milla-tüntetésre Daniel Cohn-Bendit. Információink szerint fel sem merült, hogy az ismert francia politikus a rendezvényre látogasson, a hír egy félreértésen alapul, bár az európai parlamenti képviselő támogatja a megmozdulást.
márc. 13
14:02
USA - Öt havi csúcson a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelő mértékben 1,1 százalékkal 407,8 milliárd dollárra nőtt februárban a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban havi szinten. Éves szinten 6,5 százalékos bővülés mutatkozott.
márc. 13
14:02
Megugrott a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban (Portfolio)
Februárban 1,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Egyesült Államokban, ami kisebb meglepetést okozott, mivel az elemzői konszenzus egy százalék volt. A januári értéket 0,4...
márc. 13
14:02
Alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman az alaptörvény miatt (ATV)
Az alapvető jogok biztosa szerint az alaptörvény tavaly decemberben elfogadott átmeneti rendelkezései súlyosan sértik a jogállamiság elvét, Szabó Máté ezért az Alkotmánybíróságtól kért vizsgálatot.
márc. 13
14:03
Nemsokára lehet megoldás a lánctartozásokra (Privátbankár)
Kőkemény gazdasági érdekeket érzékel az uniós kötelezettségszegési eljárások mögött a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár. Szatmáry Kristóf a Gazdasági Rádiónak azt mondta, hogy az EU által elindított kötelezettségszegési eljárások során a brüsszeli diplomaták cégnév szerint mondják meg igényeiket, pedig fölül kellene állniuk mindenféle nemzeti, de főként céges lobbiérdekeken.
márc. 13
14:03
Jó lenne megünnepelni az első győri MK-győzelmet - Fűzy Ákos (Agroinform)
Győr először ad otthont a női MK négyes döntőjének. Pénteken a Pécs a házigazdával, a Sopron a Zala Volánnal csap össze.
márc. 13
14:04
Vártnál kevésbe nőtt a brit kereskedelmi hiány (ProfitLine)
Nőtt januárban a brit külkereskedelmi hiány, miután az import bővülése meghaladta az export növekedését, ennek ellenére a deficit kisebb lett az elemzők által vártnál.
márc. 13
14:04
Folyamatosan szórja a magyar papírokat a Templeton (Portfolio)
A rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint a régióban befektető alapok növelték a magyar részvénypiaci kitettségüket januárban, a kelet-európai régióra koncentráló alapoknál üdvözítő, hogy...
márc. 13
14:05
Viszik a házat: Pest, Borsod és Szabolcs a kényszerértékesítési lista élén (Privátbankár)
A pénzintézetek összesen 5050, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre az idén március végéig a tavaly júniusban elfogadott törvény alapján - közölte a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete.
márc. 13
14:07
A Volkswagen dobhatna egy kis pénzt nekünk bérkompenzációra... (Privátbankár)
Soha nem zárt olyan jól a Volkswagen, mint 2011-ben, a német munkavállalók ezt a zsebükön is erősen meg fogják érezni. Európa legnagyobb autógyára többet költ 97 ezer német munkavállalójának bónuszára, mint amennyit a magyar állam fordít idén 870 ezer ember bérkompenzációjára.

Keresés