1300 idős ember ellátása kerülhet veszélybe, a fővárosi kormányhivatal ugyanis megvonta az Arany Alkony nevet viselő idősotthonok működési engedélyét. Az üzemeltető cég ettől függetlenül garantálja, hogy senki nem kerül utcára, a fenntartó pedig fellebbezett a döntés ellen. A háttérben a kettejük, vagyis a fenntartó és az üzemeltető közti jogvita áll.
Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a két testvért, akik 2010 nyarán az otthonában meggyilkoltak egy idős soltvadkerti férfit. A testvérek anyját, aki a gyilkossághoz segítséget nyújtott, tíz év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság.
Két akcióban is jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le a nyomozók illetve a pénzügyőrök a fővárosban. Egyik esetben a légipostán feladott csomagok között bukkant fel a gyanús tartalom, a másiknál pedig három vietnámi férfi bukott le a XV. kerületben.
A feltételes szabadság kizárásával életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte jogerősen a több mint két éve szökésben lévő Magyar Róbertet, a "fekete sereg" elhíresült vezetőjét a Debreceni Ítélőtábla: a bíró indoklása szerint a "lehetséges legsúlyosabb" büntetést érdemelte. A csoport több tagjára a tanács pedig az első fokúnál súlyosabb ítéletet szabott ki.
Az egyházügyi törvény felülvizsgálatát javasolja majd a Velencei Bizottság februárban Magyarországon járt delegációja a testület pénteki tárgyalásán - értesült lapunk.
"Szomorú lenyomata a mai magyar valóságnak ez az egész per. Amiről szól, a lefolyása, az egész szereposztás, hogy a magyar igazságszolgáltatás nyolc éve nem tudja eldönteni egy mondatról, mit jelent".
Robert Fico nem tett le arról, hogy alkotmányos többséget szerezzen a parlamentben, s elég mandátuma legyen akár az alaptörvény módosításához. Pártja a parlamentben 83 képviselői helyet szerzett, ami bőven elég a kormányzáshoz, de az alkotmánymódosításhoz már kilencven mandátumra lenne szüksége.
Hálapénz nélküli gyors ellátást ígér az első egészségbiztosítás havi 5 ezer forinttól. A legelső ilyen biztosítás 3 csomagban elérhető, a legkisebb is fedezi a legtöbb soron kívüli alap ellátást és többféle szűrőprogramot, a legdrágább csomag az akár hosszabb ideig elhúzódó korházi kezeléseket is fedezi. Megér ennyit az egészségünk? Ki jár jól az új rendszerrel?...
Több megállóban már nem lehet éjszaka közlekedési jegyet kapni a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ szerint a BKV döntött erről, az okát egyelőre nem tudni.
Rick Santorum győzött a republikánusok mississippi és alabamai előválasztásán - jelentette be a CNN hírtelevízió a szavazatok több mint 96 százalékának összesítése alapján.
150-200 milliárddal lépheti túl a költségvetés a megengedett hiányküszöböt, hacsak nem takarékoskodik jobban a kormány - mondják az elemzők, akik megszorító intézkedésekre számítanak, ami szinte mindenkit érinthet. A kérdés csak az, hogy milyen mértékben.
Súlyos buszbaleset történt kedd este Svájc déli részén, Valais (Wallis) kantonban; a szerencsétlenségben 28 ember, köztük 22 gyerek meghalt. Huszonnégy gyerek megsérült a balesetben.
Az elemzői konszenzus szerint az OTP 91,80, a Mol 643 forint osztalékot fizethet a tavalyi éve után, ezzel osztalékhozamuk 2,4, illetve 3,4 százalék lehet éves szinten, míg a Magyar Telekomé 8,8 százalék körül várható. A Pesten forgó külföldi részvények BÉTa piacán euróban 4-7 százalékos osztalékhozamok is vannak. Hogy megéri-e az osztalékok alapján vásárolni, arról a szakemberek között is vita…
A Thália Színházban a nemrég bemutatott Gardéniát követően ma újra nők veszik birtokba a színpadot, az Új Stúdióban egy kivétellel csak hölgyek jegyzik a Rövid című előadást, amely Ljudmila Ulickaja Az orosz falvak asszonyai című novellájának színpadi adaptációja.
Tavaly a cannes-i filmfesztivál Rendezők Két Hete programjában mutatkozott be a nemzetközi közönségnek az egyik legsikeresebb tavalyi rövidfilmünk, a Csicska. Till Attila számos külföldi fesztiváldíjat begyűjtött munkája egy világtól elzárt, alföldi tanya lakóinak hátborzongató életformáját mutatja be.
Szoros versenyben Rick Santorum győzött a republikánusok keddi alabamai és mississippi előválasztásán, amivel a saját hátországában, az amerikai Délen verte meg Newt Gingrichet, és egyúttal azt is megakadályozta, hogy a konzervatív szavazatok megoszlása miatt a nevető harmadik, a mérsékelt Mitt Romney legyen a befutó.
Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és mintegy 130 ezren tették le az állampolgársági esküt - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI kérdésére. A nemzeti ünnep alkalmából idén is több önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken tartanak eskütételt.
Egy show általában kellemes, könnyeden szórakoztat, de sejthető volt, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színeiben a József Attila Színházban vendégszereplő Béres Márta One-girl show valami egészen más lesz. Más előadásokból tudható, hogy a kiváló vajdasági színésznő önkínzó módon igencsak képes pokolra menni.
Emelte bruttó 7-7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra került, átlagára 437 forint. A gázolajé 439 forintra nőtt.
A Pentagon fáradságot nem kímélve ki fogja vizsgálni annak a vérontásnak a körülményeit, amelyet a minap egy amerikai katona követett el Afganisztánban, az Egyesült Államok ugyanakkor továbbra is elkötelezettje az ottani háború "felelősségteljes" befejezésének - jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Az egyházügyi törvény felülvizsgálatát javasolja majd a Velencei Bizottság februárban Magyarországon járt delegációja a testület pénteki tárgyalásán – írta szerdai számában a Népszava.
Magyarország rossz úton jár, ezért gyors intézkedések kellenek a gazdaság stabilizálásához – állapította meg friss országjelentésében az OECD. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet igazgatója kiemelte: kulcsfontosságú az IMF/EU megállapodás mihamarabbi megkötése, és fontos a jegybank függetlenségének megtartása is.
Ebben a ciklusban már nem nőhet, de nem is csökkenhet a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, illetve a Magyar Honvédség költségvetése - írta szerdai számában a Magyar Nemzet egy kormányhatározatra hivatkozva.
Nicolas Sarkozy francia államfő első ízben népszerűbb legfőbb riválisánál, a szocialista Francois Hollande-nál. Az Ifop közvélemény-kutató legfrissebb eredményei szerint a leköszönő köztársasági elnök a választások első fordulójában megelőzné kihívóját.
A kormány a bizalom légkörét szeretné megteremteni Magyarország, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) között, hogy minél hamarabb elkezdődjenek a tárgyalások a megállapodásról. Erről beszélt Navracsics Tibor külföldi újságíróknak kedden néhány órával az előtt, hogy az Ecofin a kohéziós alapok befagyasztásáról döntött. A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány készen áll a…
Egy mexikói vállalat céges esküvővel bővítette a cafeteria rendszerét. Megtudhatjuk, mennyire furfangosak a munkavállalók, ha a hiányzásról, vagy költségtérítésről van szó, és ízelítőt adunk, milyen zavarba ejtő kérdésekkel bombázzák a jelölteket egy állásinterjún. Érdekes híreket gyűjtöttünk össze a HR világából.
Családi vállalkozások sorozatunkban ezúttal az Oázis Kertészeti Cégcsoport utódlási stratégiájába kapunk betekintést a legidősebb fiú jóvoltából, aki kreatív ötleteivel járult hozzá a sikerekhez. Boross Dávid marketing igazgató elárulta, készülnek a generációváltásra, emellett egy családi alkotmányt is kidolgoztak, amely a jogi és a családtagok közötti etikai megállapodás mellett vis major…
Ebben a ciklusban már nem nőhet, de nem is csökkenhet a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, illetve a Magyar Honvédség költségvetése - írja a Magyar Nemzet egy kormányhatározatra hivatkozva.
A francia Jason Lamy Chappuis ismét megnyerte az északi összttettezők világkupa-sorozatát. Ennyiszer csak Kenji Ogiwara tudott zsinórban győzni, a finn Hannu Maninnen rekordjához még egy hiányzik.
Minden idők legjobb Force India versenygépe kezdi a szezont pénteken Ausztráliában. Idei célja éppen ezért nem más az indiai csapatnak, mely már ötödik évadát teljesíti a F1-ben, mint az állandó pontszerzés.
A vízkezelési anyagok gyártási és kereskedelmi bázisát hozza létre az osztrák vegyipari Donau Chemie vállalat Kazincbarcikán. A beruházás 5,5-6 millió euró lesz - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Néhány perccel korábban Mourinho a sajtó sűrű kérdezősködése ellenére sem volt hajlandó nyilatkozni a jövőjéről, csak annyit mondott, hogy az nem az oroszok elleni meccstől függ.
Három magyar férfi vízilabdacsapat is medencébe száll ma: a Bajnokok Ligájában a Vasasra és a Szegedre negyeddöntős horvátországi fellépés vár, míg a Szolnok az Eurokupában játszik a döntőbe jutásért.