2012. március 2. péntek

márc. 2
9:35
Bombarobbantással fenyegették az adóhatóság dolgozóit Pécsen (HR Portál)
Visszatérhettek a dolgozók a fenyegetés miatt csütörtökön kiürített pécsi közintézményekbe, miután a rendőrség átvizsgálta az épületeket.
márc. 2
9:36
Orbán: Magyarországtól egyetlen 'petákot' sem vesznek el jövőre (ProfitLine)
Orbán Viktor biztos abban, hogy Magyarországtól nem vonnak el európai uniós felzárkóztatási támogatásokat 2013. január 1-jétől.
márc. 2
9:37
Kónya Péter: A kormányzat akadályozza a foglalkoztatás növekedését (HR Portál)
Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) társelnöke szerint az Orbán-kormány kifejezetten akadályozza a vállalkozások teljesítményének és ezzel a foglalkoztatásnak a növekedését.
márc. 2
9:38
Halovány emelkedéssel indult a magyar piac (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de inkább az iránykeresés lesz a jellemző napközben. A BUX 66,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 19.293,64 ponton nyitott pénteken.
márc. 2
9:39
KSH: növekvő utasforgalom (Infostart)
Továbbra is lassuló ütemben gyarapodott az utasforgalom 2011 negyedik negyedévében, a több napra érkezők száma 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a forintban számított turisztikai fogyasztás értéke pedig jóval magasabb volt, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 2
9:39
Orbán Viktor szerint se egy petákot, se egy fityinget nem vesznek el tőlünk (Privátbankár)
Orbán Viktor biztos abban, hogy Magyarországtól nem vonnak el európai uniós felzárkóztatási támogatásokat 2013. január 1-jétől. Lehetetlen dolog, hogy egy ilyen jó pozícióban lévő országtól bárki akár egyetlen fityinget elvegyen - mondta. A fiskális paktumot aláírjuk, bár még jó sokáig nem vonatkoznak ránk az abban leírtak.
márc. 2
9:39
Videó: Mester Tamás szinglibb, mint valaha (Blikk)
márc. 2
9:39
Hoffmann Rózsa nem hiszi, hogy változtatni kell a törvényeken (Infostart)
Magyarország kész finomítani a köznevelési és felsőoktatási törvényen, ha ezt az unió szükségesnek tartja, de az oktatási államtitkár szerint erre nem lesz szükség.
márc. 2
9:42
Az alultápláltság rontja a rákbeteg terápiás esélyeit (WebBeteg)
A rákbetegek (az onkológiai esetek) magas száma részben az egyéni felelőtlenség következménye is lehet, mondja dr. Simon Tamás.
márc. 2
9:45
Figyelmeztető sztrájk a berlini Tegel repülőtéren (Kripto Akadémia)
Figyelmeztető sztrájkot kezdett péntek reggel a berlini Tegel nemzetközi repülőtéren a földi kiszolgáló személyzet.
márc. 2
9:48
Szaúdi olajvezeték robbanására húzták 4 éves csúcsra az olajat (Portfolio)
A szerdai heves mozgások után korrigáltak az árupiacok, a Dow Jones UBS index 0,35 százalékkal került feljebb. A legjobban az ipari- és nemesfémek teljesítettek, a szerdai mélyrepülés után, a nyomott...
márc. 2
9:48
20 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba? (Pénzcentrum)
Szakértői becslések szerint legalább húszezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint tavaly. A legpesszimistább várakozás szerint akár 30-35 ezer hallgató is eltűnhetett a rendszerből - írja a Népszabadság....
márc. 2
9:48
Sztrájk: csaknem teljesen megbénult Berlin egyik reptere (ATV)
Figyelmeztető sztrájkot kezdett péntek reggel a berlini Tegel nemzetközi repülőtéren a földi kiszolgáló személyzet.
márc. 2
9:50
Cserben hagyja a biztosítási piac a legendás Warren Buffettet (Portfolio)
Egyre kevésbé hagyatkozhat a világ egyik leggazdagabb befektetője, Warren Buffett cége a befolyó biztosítási díjbevételekre - írja a Bloomberg. Mint ismeretes, a Berkshire Hathaway kezelt vagyonának...
márc. 2
9:51
A Vancouver nyerte a nyugati gigászok csatáját - videó (Agroinform)
A kanadaiak a St. Louis Blues gárdáját verték 2-0-ra, és immáron három ponttal vezetik a ligát.
márc. 2
9:52
3 napos kezdő tőzsdetanfolyam (Portfolio)
A Portfolio.hu három napos, gyakorlatorientált tőzsdetanfolyamot szervez, amelyen az alapoktól indulva ismerhetik meg a résztvevők a tőzsdézés fortélyait, és tanulják meg a technikai elemzés...
márc. 2
9:54
Ingerszegény környezetben araszol felfelé a magyar tőzsde (Portfolio)
Makrofronton és vállalati hírek tekintetében is csendes kereskedésre számíthatunk ma a magyar piacon, újabb impulzusok hiányában pedig a régióval együtt mozoghat ma együtt a hazai tőzsde. A hangulati...
márc. 2
9:57
Próbálgatják az ügyfelek az OTP új szolgáltatását (Privátbankár)
Az OTP Bank Nyrt. befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében OTP részvényre vonatkozó határidős ügyfélmegbízás végrehajtása érdekében a kockázatok fedezése miatt március 1-jén 600 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3996 forintos átlagáron.
márc. 2
10:03
Cukros a 67-es út (Blikk)
márc. 2
10:06
Szenvedélybetegség: egyre több vezető esik áldozatul (HR Portál)
Folyamatosan készenléti állapotban lenni, és ebből kikapcsolni nem könnyű a topmenedzsereknek, vezetőknek, akik körében a szorongásos és viselkedéses zavar, a depresszió a leggyakoribb pszichés betegség. Aki kevésbé tud a pozíciójával járó helyzettel megbirkózni, és nem talál más alternatívát a feltöltődésre vagy inspirációra, könnyen különböző szerekhez nyúlhat. Alkohol, kokain, játékfüggőség -…
márc. 2
10:06
Szaporodnak a svájci cégek a CBA körül (Portfolio)
Megszaporodtak az elmúlt években a CBA vezetőségéhez köthető vállalkozásokban a külföldi, elsősorban svájci bejegyzésű cégek, mostanra pedig a vezetők többségének az érdekeltségi körében van olyan...
márc. 2
10:06
Bejött a szigor a BKV-nek: kevesebben mernek bliccelni (Pénzcentrum)
A taxidrosztok használatának jogosultságát és a teherautók behajtási engedélyeit is fokozottan ellenőrzik a budapesti közterület-felügyelők 2012-ben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az erről szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén fogadta el....
márc. 2
10:06
Az Oscar-díj átka: a válás (ATV)
Az Oscar-díjas színésznők vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve: házasságuk átlagos időtartama mindössze 4,3 év.
márc. 2
10:09
Felpörögtek az amerikai autóértékesítések februárban (ProfitLine)
Megrohanták február folyamán az autókereskedéseket az Egyesült Államokban, legalábbis erre utalnak az eladási statisztikák, amely szerint négy éve nem látott erős értékesítési adatok születtek. Legnagyobb igény az üzemanyag takarékos gépjárművek és az új kisteherautók irányt volt.
márc. 2
10:09
Chisorát határozatlan időre tiltotta el a WBC! (Sport365)
A WBC (Bokszvilágtanács) megkegyelmezett Dereck Chisorának. A világ egyik legjelentősebb bokszszervezete határozatlan időre tiltotta el a brit ökölvívót. Ami meglepő, hogy más szervezet égisze alatt nyugodtan bokszolhat.
márc. 2
10:09
Úgy sodródtunk, ahogy a hullám dobálta a hajónkat - Id. Ocskay Gábor (Agroinform)
Azzal, hogy búcsúzott az EBEL negyeddöntőjében a Fehérvár, mostantól maximálisan az ob I-re koncentrálhat.
márc. 2
10:11
1.930 milliárd forint volt a külkereskedelmi mérleg aktívuma 2010-ben (ProfitLine)
A járműipari keresletnek köszönhetően a külkereskedelem forint- és devizaértékeinek kétszámjegyű bővülését regisztrálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly.
márc. 2
10:15
Nem mondunk le az utazásról, csak kevesebbet költünk rá (Privátbankár)
Tavaly 13,6 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, közülük a legtöbb német, osztrák, szlovák, vagy amerikai volt. A külföldi turisták 847 milliárd forintot költöttek el nálunk. Tavaly a magyar lakosság is többet utazott külföldre turisztikai céllal, habár a nyaraláson elköltött pénz mennyisége 1 százalékkal csökkent.
márc. 2
10:21
Filmversenyt hirdet a Daazo (Kreatív Online)
A rövidfilmekkel március 23-ig lehet nevezni.
márc. 2
10:21
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten (Alternatív Energia)
Műszaki problémák miatt kényszerleszállást hajtott végre egy teherszállító repülőgép pénteken délelőtt a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.
márc. 2
10:24
Amerika nem zárná le földgázpiacát a világ előtt (Portfolio)
Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma (DOE) nem tervezi, hogy az amerikai gázárak védelmében visszavonja a kiadott cseppfolyós földgáz exportjára vonatkozó engedélyeket - számol be a Reuters....
márc. 2
10:24
Bejött a szigor a BKV-nak: kevesebben mernek bliccelni (Pénzcentrum)
A taxidrosztok használatának jogosultságát és a teherautók behajtási engedélyeit is fokozottan ellenőrzik a budapesti közterület-felügyelők 2012-ben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az erről szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén fogadta el....
márc. 2
10:24
Fiat „PandArt” kreatív pályázat (ATV)
A megújult Fiat Panda márciusban mutatkozik be a hazai nagyközönség számára. Az új modell bevezetése kapcsán a Fiat és a Lakástrend februárban közösen meghirdette a „PandArt” elnevezésű kreatív bajnokságát.
márc. 2
10:26
500 bázispont alá csökkenhet a magyar csődmutató (Portfolio)
A lengyel zloty erősödése, Cséfalvay Zoltán államtitkár tegnapi, valamint Orbán Viktor péntek reggeli nyilatkozata viszonylag erősen 288 alatt tartják a forintot ma reggel. Jó esély mutatkozik arra,...
márc. 2
10:26
Rossz a helyzet az Avason: felmérik a viszonyokat (Pénzcentrum)
90 millió forintot különített el Miskolc vezetése az idei költségvetésben az avasi domboldal rendbetételének megkezdésére - írja a Magyar Nemzet....
márc. 2
10:26
Marosiék búcsúztak az acapulcói tenisztornától (ATV)
A magyar játékos a szlovák Janette Husarova oldalán szenvedett vereséget a második helyen kiemelt spanyol kettőstől.
márc. 2
10:27
Roddick és Kohlschreiber is két szettben győzött (Agroinform)
A negyedik kiemeltAndy Roddick bejutott a legjobb nyolc közé az egyesült államokbeli Delray Beachen zajló tenisztornán.
márc. 2
10:28
Nagyot esett az E-Star (Portfolio)
Jelentős esés bontakozott ki az E-Star piacán, a 10%-os lejtmenetet követően jelenleg szünetel a kereskedés a részvényekben. A forgalom 35 millió forintos, ami átlag feletti értéknek mondható. A...
márc. 2
10:30
Újraszámolta a kormány az adósságcsökkentő terveit (Portfolio)
Egyre óvatosabban fogalmaznak a kormány részéről az államadósság jövőbeli pályáját illetően. A legutóbbi nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy az eddig gondoltnál kisebb adósságcsökkentést...
márc. 2
10:33
Aláírtuk: megvan a várva-várt fiskális paktum (Privátbankár)
27-ből 25 európai uniós tagállam, köztük Magyarország vezetői írták alá pénteken az EU új szerződését, amely elsősorban a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik - legalábbis az eurót használó országokban.
márc. 2
10:33
Vitézy: Egységes jogi keret jön létre az új személyszállítási törvénnyel (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint az új személyszállítási törvénnyel a jelenlegi, nehezen alkalmazható szabályok helyett egységes jogi keretrendszer jön létre a közösségi közlekedésben.
márc. 2
10:33
Aláírták a fiskális paktumot (Infostart)
Aláírták pénteken 25 európai uniós tagállam, köztük Magyarország vezetői az EU új szerződését, amely elsősorban a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik.
márc. 2
10:39
Milliós bírság a Tv2-nek (Kreatív Online)
Vérengző beszámolók miatt kapta az NMHH-tól.
márc. 2
10:39
Elhunyt Lucio Dalla (Blikk)
márc. 2
10:39
Aláírták a költségvetési fegyelemre vonatkozó új EU-szerződést (Kripto Akadémia)
Aláírták pénteken 25 európai uniós tagállam, köztük Magyarország vezetői az EU új szerződését, amely elsősorban a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik.
márc. 2
10:41
Kényszerleszállás Ferihegyen (Blikk)
márc. 2
10:41
Ingyen féldeciért lövöldözött a bárban (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vett az ukrán rendőrség egy férfit, aki ingyenes italt követelve pisztollyal lövöldözött az ukrajnai Harkiv egyik bárjában, megsebesítve két embert - jelentette pénteken az Obozrevatel.com című hírportál.
márc. 2
10:42
Már pályázható a fogászati turizmusban érdekelt fogászatok támogatását célzó kiírás (ProfitLine)
Az Új Széchenyi Terv keretében 2012. március 1-jétől pályázható „A magyarországi fogászati turizmus területén működő magyar fogászati vállalkozások versenyképességének javítása és hálózati innováció keretében megvalósuló összehangolt piacfejlesztéshez kapcsolódó támogatás” című (2011-ÚSZT-TU-2 kódszámú) támogatási konstrukció.
márc. 2
10:42
Felszámolhatják a Costa Crociere hajótársaságot (ATV)
A Costa Crociere olasz hajóscég kártérítést fizet az Indiai-óceánon meghibásodott Costa Allegra utasainak, ám eközben már a cég jövőjét is veszély fenyegeti: egyes olasz lapok szerint a közelmúlt két balesete nyomán szóba jöhet a vállalat felszámolása.
márc. 2
10:42
NBA: Varázslatos Heat, parádézó James (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 64. játéknapján a Miami Heat legyőzte a Portland Trail Blazers csapatát, ezzel folytatta veretlenségi sorozatát. A mérkőzésen LeBron James közel 40 pontot dobott. Nyert az Oklahoma City és az LA Clippers.

Keresés