Magyarország támogató hozzáállást kér Németországtól az Európai Unióval (EU) folytatott vitákkal összefüggésben - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken Berlinben német politikai és gazdasági vezetőkkel folytatott tárgyalásai után.
Jelentősen javították az euróövezet - és ennek nyomán a közép-kelet-európai gazdaságok, köztük Magyarország - idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, arra a véleményükre hivatkozva, hogy most már "nagyobb bizalommal" lehet hinni "a legrosszabb euróövezeti forgatókönyv" elkerülésében.
A szíriai hadsereg folytatja offenzíváját a lázadók ellen az északi Idlíb tartományban, ahol megöltek újabb 45 embert, és újabb ezer ember menekült el Szíriából a török határon át a katonák elől - közölte egy jogvédő szervezet pénteken.
„Jöjj szabadság, te szülj nekem rendet” - idézte Orbán Viktor március 15-én beszédében azt a költőt, akinek a szobrát éppen eltávolítani készülnek Kossuth-térről.
Két spanyol-német párharcot is rendeznek a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjében: a Manchester Unitedet búcsúztató Athletic Bilbao a Schalkéval, míg az Atlético Madrid a Hannoverrel került össze.
A három spanyol és a két német csapat is elkerülte egymást a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének pénteki, nyoni sorsolásán, ugyanakkor két spanyol-német párharcra is sor kerül a legjobb nyolc között.
A jelenlegi munkajogi szabályokat az új Mt. is megtartja amikor hatályában tartja az úgynevezett békéltetés jogintézményét. Az új törvényi szabályozás azonban rendkívül szűkszavú, nem mond semmit sem a békéltető személyéről sem a békéltetés folyamatáról.
A Manchester Unitedot a nyolcaddöntőben búcsúztató Athletic Bilbao az UEFA Kupa 1997-es győztesével, a Raúlt is soraiban tudó Schalkéval találkozik majd az Európa Liga negyeddöntőjében. Íme a párosítások.
Ha a kormány nem költségérzékeny, azaz hajlandó magas kamatok mellett is a piaci finanszírozást választani, akkor a meglévő tartalékaival együtt idén még finanszírozni tudja az államadósságot -...
Jelentős mértékben esett tegnap az olaj árfolyama, miután a Reuters arról számolt be, hogy a britek és az amerikaiak az év későbbi részében felszabadíthatják stratégiai olajkészleteiket az árak...
Aki követte a földgáz piacát, annak nem volt sokkoló azt látni, hogy a nyersanyag ára közel 1 évtizedes mélypontra csökkent, ugyanakkor várhatóan a jegyzésárak már sokkal többet nem fognak esni, ugyanis a termelési szint folyamatosan csökken. Számos elemző szerint nem az a kérdés, hogy emelkedik-e a földgáz ára, hanem az, hogy mikor.
A arany behozatalának ugrásszerű növekedése vezetett Indiában a fizetési mérleg hiányához, ezért a pénzügyminiszter bejelentése szerint tovább emelik az aranyimportra kivetett adóterhelést. A világ...
Februárban a munkáltatók csaknem 95 ezer munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, ez a januári közel négyszerese, az előző év februárinak is több mint kétszerese - ismertette a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) legfrissebb munkaerő-piaci adatait Gedeon András, a hivatal szóvivője.
Távozik tisztségéből az idei év végén Rowan Williams, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 152. játéknapján Sidney Crosby győztes mérkőzésen visszatért a jégre. A Pittsburgh Penguins a New York Rangerst győzte le. A Boston Bruins sorozatban negyedik találkozóját veszítette el.
Távozik tisztségéből az idei év végén Rowan Williams, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága.
A arany behozatalának ugrásszerű növekedése vezetett Indiában a fizetési mérleg hiányához, ezért a pénzügyminiszter bejelentése szerint tovább emelik az aranyimportra kivetett adóterhelést. A világ...
Orlando — Huszonöt év alatt készítette el kétkezi munkával saját szarkofágját Fred Guentert, aki születése óta elrendelt sorsának érzi, hogy egy nap az ősi egyiptomiak szertartásai szerint szálljon a sírba.
Sárkeresztúr és Káloz között nagy területen ég a nádas; a legmagasabb, ötös fokozatú tűz oltásán Fejér, Veszprém és Tolna megyei tűzoltók dolgoznak - mondta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion vezetőedzője szerint a vártnál gyorsabban gyógyul Gera Zoltán, és bízik abban, hogy a novemberben térdszalagszakadást szenvedett magyar válogatott támadó április végén visszatér.
Négy mérkőzést rendeznek pénteken a női élvonalbeli bajnokság utolsó fordulójában. Ezeken nemcsak az elődöntősök kilétére derülhet fény, hanem az alsóházba kerülő csapatok nevére is.
Az arany behozatalának ugrásszerű növekedése vezetett Indiában a fizetési mérleg hiányához, ezért a pénzügyminiszter bejelentése szerint tovább emelik az aranyimportra kivetett adóterhelést. A világ...
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion vezetőedzője szerint a vártnál gyorsabban gyógyul Gera Zoltán, és bízik abban, hogy a novemberben térdszalagszakadást szenvedett magyar válogatott támadó április végén visszatér.
A Fitch Ratings várakozása szerint Magyarország hiteles államháztartási deficitcsökkentő programot fog kidolgozni annak érdekében, hogy még tavasszal elérhető legyen a finanszírozási megállapodás az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte pénteki londoni elemzésében a legnagyobb európai hitelminősítő.
Louisville — Alida (3) és Mr. Gibbs (1,5) elválaszthatatlanok. De őket, ahogy sok gyermeket és kutyáját, nemcsak a baráti szeretet fűzi össze, hanem a kislány létfenntartó oxigénpalackja is, amit a séták és játék közben a retriever-uszkár keverék cipel utána hűségesen.
Távozik tisztségéből az idei év végén Rowan Williams, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága.
Történelmi mélypontra süllyedt a román lej értéke az euróval szemben a bankközi devizapiacon: pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR) 4,3783 lejes átlagárfolyamot állapított meg egy euróra. Ez a csütörtökön jegyzettnél 0,25 százalékkal magasabb érték, egyszersmind történelmi csúcs az euró számára Romániában.
A horvátországi kikötők teljes forgalma közel 10 százalékkal csökkent tavaly, de magyar tulajdonú hajó csaknem 40 százalékkal több kötött ki az adriai horgonyzóhelyeken - derül ki a horvát statisztikai hivatal pénteken közzétett adataiból.
Kedvezőtlenül érinti a biztosítási alkuszokat is a piaci díjbevételek több területen is tapasztalható esése, magát az árversenyt mégsem tartja károsnak Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok...
A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál - tette közzé közleményében az Európai Bizottság, az egyenlő fizetés európai napján....