Denpasar — Több mint egy évvel az X-Faktor győzelme után elutazott végre Vastag Csaba (30) a nyereményútjára, a népszerű énekes ugyanis most tudott időt szakítani a nyaralásra.
Végleg eltűnhet a világ legritkább és legkisebb delfinjeként ismert maui delfin, a hector delfin Új-Zéland partjainál honos egyik alfaja, amelyet leginkább a halászat miatt fenyeget a kihalás veszélye. Már csak 55 kifejlett példány van belőle.
Már csak egy egyéni verseny van vissza a síugró világkupa-sorozatból. Az osztrák győzelméhez az kellene, hogy nyerjen, az élen álló Anders Bardal pedig kiessen az első sorozat után.
Győzelmi reményekkel utazik a vasárnap 16 órakor kezdődő Videoton elleni rangadóra a DVSC-Teva labdarúgócsapata. Kondás Elemér vezetőedző szerint jó formában vannak a fehérváriak, mindenképpen döntő fontosságú lesz a helyzetkihasználás.
Angela Merkel német kancellár Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert javasolja az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa (Eurócsoport) elnöki tisztségére - írta pénteken a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap. Az értesülést nem cáfolta sem a német kormány, sem maga a miniszter.
Újabb magasságok felé vették az irányt nyitást követően az amerikai részvényindexek, miután a várakozásoknál alacsonyabb februári inflációs adatokról számoltak be. Ezt követően azonban gyengébb...
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a felszíni járműpark tíz százalékát meg lehet takarítani, ha a kedvezményeket átalakítanák és bevezetnék a lépcsőzetes munkakezdést a hivatalokban, iskolákban. Az iskolák és önkormányzatok azonban nem támogatják a javaslatot - derül ki az InfoRádió összefoglalójából....
A kis-, közepes- és nagygazdaságok harmonikus egyensúlyát kell megteremteni a magyar agráriumban - jelentette ki Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, aki kinevezését követő első hivatalos szakmai programjára érkezett Fejér megyébe pénteken.
A házigazdák csapata, a Győr jutott elsőként fináléba a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjében, mivel péntek délután 18 ponttal legyőzte a Pécs együttesét.
Tegyük a szívünkre a kezünket, nem sokan tudják fejből felsorolni a Nemzet Sportolóit. Sorozatunkban bemutatjuk hazánk sportkiválóságait, a negyedik rész főszereplője Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendája.
A hétvégén rendezik meg a Food City 500-as futamot, amely több szempontból is érdekes lesz. A 2011 verseny nem hozta a várt nézettséget, emiatt megingott a NASCAR vezetőinek a bizalma. Ezen felül ez lesz az első olyan futam, amelynek megrendezésében nem segédkezett Jeff Byrd.
Az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja azt kéri, hogy a Biztonsági Tanács lépjen fel egységesen a szíriai válság ügyében, és ezzel járuljon hozzá a közvetítési kísérlet sikeréhez.
A Milla-tüntetésre érkezett francia értelmiségiek pénteken Rajk Lászlóval, az SZDSZ alapítójával találkoztak – európai és a magyar politika összefüggéseiről, a civil mozgalmak hatásáról és a szélsőjobboldalról beszélgettek. A magyar szolidaritás csoport tagjainak Rajk azt mondta: a magyar civil társadalom most éli meg azt, ami a 89-es értelmiségieknek alapélmény volt – vagyis, hogy miképp…
Közeledett Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF ) álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk - mondta az MTI-nek pénteken Washingtonban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, aki az elmúlt két nap folyamán az amerikai fővárosban informális megbeszéléseket folytatott az IMF illetékeseivel.
Egy éven belül tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlést tart a választásokon a parlamenten kívül maradt Magyar Koalíció Pártja (MKP) - jelentette be pénteki ülése után az MKP Országos Elnöksége. A párt vezetése ezt követően nyilatkozatban köszönte meg a szlovákiai magyaroknak az előre hozott parlamenti választásokon való részvételét.
Péntek késő délután fejezte be a Velencei Bizottság azt a plenáris ülést, amelyen a magyar igazságszolgáltatási reformról, a bírák kinevezésének megvonásáról és az egyházügyi törvényről volt szó. A testület kiszivárgott álláspontja szerint szükséges az alaptörvény módosítása is – a nemzeti ünnepen ugyanakkor Orbán Viktor azt mondta: senki más nem írhat helyettünk alkotmányt, azt a kormány minden…
Az Újpest hazai környezetben 3-1-re nyert a Kaposvár ellen a labdarúgó NB I 20. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A lila-fehérek a Siófok elleni döntetlent, valamint a Pakstól elszenvedett vereséget követően az első győzelmüket aratták tavasszal.
A kifejezetten jó tőkepiaci jóslatairól elhíresült Sam Eisenstadt szerint tovább folytatódik az utóbbi hónapok részvénypiaci szárnyalása és augusztusra a S&P 500 az 1520 pontos magasságba...
A legjobb négy közé pályázó Érd nagy csatában, egy góllal nyerni tudott Székesfehérváron a női kézilabda NB I 21., utolsó előtti fordulójának pénteki játéknapján.
A címvédő Kaposvár hazai pályán négy szettben, míg a legnagyobb kihívó Kecskemét három játszmában győzött a férfi röplabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésein.
Vajon drágul-e a ruha a pénzügyi válság közepette? - ezt találgatják az európai fogyasztók. India, a világ második legnagyobb pamutgyártója ugyanis kiviteli tilalmat vezetett be az alapanyagra, ami azonnal feltornászta az árakat. Furcsamód azonban maga az indiai agrárminiszter tiltakozott ez ellen, és azt mondta: neki nem szólt senki.
Magyarországon rendszerszerűen megsértik a menekültek emberi jogait – állítja a Pro Asyl nevű német menekültügyi civil szervezet. A magyarországi helyzettel az ARD német közszolgálati televízió is foglalkozott egy műsorában, amelyben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának illetékese azt mondta, hogy Németországnak nem volna szabad Magyarországra toloncolni menekülteket, amíg nem javulnak a…
Angela Merkel német kancellár Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert javasolja az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa (Eurócsoport) elnöki tisztségére - írta pénteken a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap. Az értesülést nem cáfolta sem a német kormány, sem maga a miniszter.
Egy tanulmány szerint az amerikai sebészek 15 százaléka küzd alkoholproblémákkal. Ilyen híresztelések Magyarországon is terjednek, ám lehetetlen a bizonyításuk.