A Sofitel Budapest Hotel a megújulás jegyében ajánlja Húsvéti Vasárnapi büféebédjét április 8-án, amely igazán friss és könnyed ételeket tartalmaz a téli hónapok teltebb ízei után.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a termelők bevonásával programot dolgoz ki a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az elmúlt évtizedekben válságba került makói vöröshagyma termesztésének újjáélesztésére, amelynek termőterülete mára 150 hektárra csökkent - közölte a szaktárca....
Márciusban három alkalommal is közönség elé lép a Budapest Bár, ám mindhárom koncert egészen eltérő lesz mind a hangulat, mind pedig a helyszín tekintetében.
Good Milk igazán tej, a folyékony reggeli. A Mona Hungary termékei nemcsak ízletesek és új, még csinosabb külsőben pompáznak, de a tej összetevői GMO-mentesek is.
Az Eurochallenge Kupa négyes döntőjének esetleges debreceni rendezéséért lobbizhat Stockholmban az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) vezetőségének hétvégi ülésén Bodrogváry Iván, a testület magyar tagja.
Erdei Zsolt tavaly június óta nem lépett szorítóba, azóta lekötöttek neki egy címmérkőzést, de sérülés miatt azt le kellett hogy mondja. Az idő múlásával felmerül a kérdés, hogy mi lesz Madárral? A magyar ökölvívó egy interjúban elárulta, hogy a jövőjét homály fedi.
Wendover - Dolly Saville fiatalokat megszégyenítő módon dolgozik a The Red Lion Hotelben. Ő ugyanis a világ legidősebb csaposa, aki már 71 éve dolgozik egy helyen. Dolly 97 éves.
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe.
Határozatban tanúsítja a Magyar Energia Hivatal, hogy a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. megfelel az európai uniós szétválasztási szabályoknak, ezzel lezárult a működési modellváltás több mint kétéves folyamata.
Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új finanszírozási csomagról, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre, és bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, ennek középtávú fenntarthatósága végett azonban Magyarországnak később szüksége lesz az IMF/EU-…
Abel-díjban részesült Szemerédi Endre matematikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének, valamint az egyesült államokbeli Rutgers Egyetemnek a tudósa, akit idén március 15-e alkalmából Széchenyi-díjjal tüntettek ki.
Filton - Szokatlan helyre festettek zebrát egy angol egyetem közelében. A gyalogátkelő egy zsákutca végén, egy alacsony téglafal és egy sövénykerítés tövében díszeleg.
Somogy megye kivételével az egész ország területén csökkent az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz forduló betegek száma a múlt héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentésében.
Cáfolta a francia belügyminiszter, hogy elfogta a francia rendőrség elit alakulata a toulouse-i merényletek feltételezett tettesét. Claude Guéan azt mondta, még mindig tárgyalnak a férfival, akinek nincsenek követelései.
Külsős vizsgáztatók munkába állásával igyekeznek csökkenteni a jogosítvány megszerzésének idejét. A munkaerőhiány miatt ugyanis akár két hónapnál is tovább kellett várniuk a vizsgára a tanulóvezetőknek - adja hírül a Kossuth Rádió nyomán a hirado.hu.
Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága a lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál, és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a termelők bevonásával Makói Hagyma Programot dolgoz ki a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az elmúlt évtizedekben válságba került makói vöröshagyma termesztésének újjáélesztésére, amelynek termőterülete mára 150 hektárra csökkent. A hagymatermesztés fellendülésével volna esély arra is, hogy a korábban munkanélkülivé váltak biztos megélhetéshez jussanak.
Mintegy 160 ezer vendég használta ki az idei Torkos Csütörtök-akciót ezernél is több hazai étteremben a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint. Az éttermek 55,6 százalékának kellett visszautasítania vendégeket telt ház miatt azon a napon.
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe.
A Magyar Energia Hivatal határozatban tanúsította, hogy a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. az Uniós szétválasztási szabályoknak megfelel - ezzel lezárult a működési...
Az észak-amerikai baseballbajnokságban (MLB) szereplő Detroit Tigers egyik legjobb játékosa, Miguel Cabrera elképesztő sérülést szenvedett. A hármas védő valamivel több mint két héttel az alapszakasz kezdete előtt sérült meg.
Buborék jelei kezdenek kirajzolódni az amerikai hosszú lejáratú állampapírok piacán és egyes neves szakértők arra figyelmeztetnek, hogy érdemes távol maradni a lufi kipukkanása előtt. Közben a...
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek...
Az indiai Tata Motors Ltd. (TTM) tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) szerdán bejelentette, hogy luxus gépkocsik kínai gyártására és értékesítésére közös vállalat létesítéséről állapodott meg a Chery Automobile Co. Ltd. autógyárral.
Kiskapu. Már nagyon elszoktunk attól, ami jellemző volt a kilencvenes évekre. Nevezetesen, hogy a törvényi szabályozásban mindig lehetett találni valami kiskaput, hogy a fő részvényes, vagyok a fő részvényesek egy csoportja megkerülhesse a kisrészvényesek érdekeit - olvashatjuk az Erste Panorámában.
Az egyik vezető német gazdaságkutató intézet feljavította Németország idei gazdaságnövekedésére vonatkozó előrejelzését, ugyanakkor hozzátette, hogy igen sok a bizonytalansági tényező.
Februárban évesítve 4,59 millió egységnyi használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban a januári 4,63 millió egység és a februárra várt 4,62 millió egység után. ...
Mark Thompson, a BBC brit közszolgálati médiatársaság vezérigazgatója hétfőn megerősítette, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok után lemond posztjáról - adta hírül a BBC honlapja.
Sepang — Marco Simoncellire (†24) gondolnak és emlékeznek a Forma–1-es pilóták. A száguldó cirkusz először látogat Malajziába azóta, hogy a MotoGP tehetséges olasz motorosa versenybalesetben elhunyt.
Februárban évesítve 4,59 millió használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, a januári 4,63 millió után. Februárra 4,62 milliós értékesítési számot vártak az elemzők, így az adat enyhe...