Súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett az a 14 éves békéscsabai fiú, akire pénteken az iskolaudvaron rádőlt egy futballkapu; a gyermeket előbb a helyi kórházba, majd mentőhelikopterrel a szegedi klinikára szállították.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint Magyarország a takarékosság mellett a magán-, illetve az önkormányzati szektor törlesztési kötelezettségeinek mérséklésére is törekedhet az adósságterhek csökkentése érdekében.
Fővárosi rangadóval, az ötödik Chelsea és a negyedik Tottenham Hotspur összecsapásával kezdődik szombaton délután az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulója.
Bizonytalanul indult, de végül a pozitív tartományban fejezték be a hét utolsó kereskedési napját a tengerentúli tőzsdék, azonban összességében még így is jókora heti veszteséget szenvedtek el...
Automatikus szünetre került sor a mai kereskedésben az Apple részvényeinek piacán, miután a részvény árfolyama 543 dollárig esett, ami közel 10%-os esésnek felel meg a tegnapi zárószinthez képest. ...
Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling 402. adását, amelyben Sting lemondott az igazgatói posztról. A legendás pankrátor megnevezte utódját is, aki Hulk Hogan lett, pontosabban lehet, ugyanis a tömeg miatt a ”Halhatatlan” nem jutott szóhoz.
Az elmúlt években számos alkalommal a szerződések fordítási hibái vezettek vitához a kínai cégek és nemzetközi partnereik közt - mondta Jing Hszin-long (Ying Xinlong), a sanghaji tengerjogi bíróság elnöke.
A nyugdíjfolyósító küldi ki a tájékoztatót, de a nyugdíjbiztosítónak kell visszaküldeni a jelentkezést; ajánlott helyett egyszerű, postaládába dobható levélként postázzák a küldeményeket - a többi között ez lehet az oka annak, hogy a rokkantnyugdíjasoknak eddig csak a fele küldte vissza a kötelező felülvizsgálatról szóló jelentkezést. Pedig aki március 31-ig levélben vagy személyesen nem teszi ezt…
Budapest — Fél éve áram nélkül él Fekete Pákó (39)! A didikirály kapcsolata augusztusban romlott meg egykori szerelmével, aki a közös gyermekükkel elköltözött bérelt lakásukból.
Ideiglenesen Kövér László helyettesítheti a posztjáról várhatóan távozó Schmitt Pált. Az alaptörvény alapján ugyanis, ha az államfő megbízatása idő előtt szűnik meg, utódját "a megszűnéstől számított harminc napon belül kell megválasztani", majd "a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba".
Tulajdonosi hozzájárulást adhat hétfőn a fővárosi közgyűlés a Kossuth téren álló Károlyi Mihály-szobor elbontásához. Ezt jobboldali, illetve szélsőjobbos erők régóta sürgetik, a szoborbontás pedig része annak a folyamatnak, amelyben a tér 1944 előtti arculatát állítják vissza, így várhatóan eltávolítják onnan József Attila szobrát is. Sokan tiltakoztak a döntés ellen; az MSZP a hét eleje óta…
Bűnszervezet irányításával, vagyis "maffiaváddal", emellett hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és zsarolással is vádolja az ügyészség a BKV-ügyben hamarosan kezdődő büntetőperben Hagyó Miklós egykori MSZP-s politikust, volt főpolgármester-helyettest.
Fellebbez a médiahatóság a Budapest 92.9 MHz ügyében. Ez az a frekvencia, amelyről a Fővárosi Törvényszék nemrég döntött úgy, hogy a Klubrádióé. Mint ismert, a Klubrádió nyerte 2010-ben a frekvenciára kiírt pályázatot, az ORTT akkori fideszes delegáltja, Szalai Annamária azonban ezt a frekvenciát nem titkoltan a Katolikus Rádiónak szánta. Akkor úgy fogalmazott: "jött a kakukk, és beletelepedett a…
Recesszió vár a magyar gazdaságra idén. A Pénzügykutató Zrt. előrejelzése borúsabb képet fest a gazdaságról, mint a kormányé. Magasabb inflációval számolnak, ami csökkenő reálbéreket jelent, nem pörög fel a fogyasztás sem. Több ember állhat ugyan munkába, de ez csak a közmunkának lesz köszönhető, teljes munkaidőben egyre kevesebben dolgozhatnak.
Tizenhét rendbeli gyilkossággal vádolják azt az amerikai katonát, aki afgán civileket lőtt le Kandahárban, számoltak be róla tegnap amerikai tisztségviselők.
Barack Obama amerikai elnök várakozással tekint a májusi NATO-csúcstalálkozó elé - mondta tegnap Eleni Tsakopoulos Kounalakis. A budapesti amerikai nagykövet "Lisszabontól Chicagóig: a transzatlanti biztonság és a 2012-es NATO csúcsértekezlet" címmel tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak.
Oroszországban nem lesz "arab tavasz". Az elnökválasztáson tapasztalt visszaélések ellenére Vlagyimir Putyin meggyőző győzelmet aratott. Ma már nem az a kérdés, hogy több mint 63 százalékos eredményével az új elnök legitimnek tekinthető-e, hanem az: tesz-e engedményeket az egyre hangosabb ellenzéknek, félreállítja-e népszerűtlen minisztereit, enged-e a változások iránti igénynek.
Nagyvállalatok biztonsági informatikusa volt az Anonymous nemzetközi hackerhálózat olasz vezetője, aki márciusban kétszer is betört a Vatikán számítógépes rendszerébe - derült ki az Il Venerdi olasz lapnak adott interjúból.
Rikkancsok, cipőpucoló gyerekek, virágárus lánykák, nagykalapos dámák no és a verklis ember. Ezek a történelmi panoptikumból előkerült figurák lepik meg március 25-én, vasárnap délelőtt az Uránia mozi környékén sétálókat, és az előcsarnokba betévedőket, hogy felidézzék a múlt század huszas éveinek hangulatát, lakói életének jellemző elemeit.
A Fehér pokol hét férfi izgalmas küzdelemét meséli el Alaszka hóval borított végtelen erdeiben a kitartóan támadó farkasokkal szemben. Joe Carnahan rendező történetében Liam Neeson játssza a főszerepet. A remek izlandi filmesnek indult Baltasar Kormákur ádáz hollywoodi recept szerint készült krimije, a Csempészek Mark Wahlberggel a főszerepben csörömpölve, látványosan veszi birtokba a vásznat,…
A magyarországi improvizációs színházak és interaktív előadások egyhetes fesztiválját rendezik meg március 26 és április 1 között az IMPRÓ- kreatív töltőállomáson. A házigazda: a Momentán Társulat. Egy héten át minden este más-más hazai csapat lép fel.
A munkájukat a digitális korszak körülményei között végzők időről időre egyfajta videojáték szereplőinek érzik magukat: küzdenek a tengernyi e-maillel és azonnali üzenettel, miközben különböző dokumentumokkal, internetes oldalakkal és online naptárakkal zsonglőrködnek. Feljövőben van azonban egy újfajta taktika is, ellenszegülendő az adatok támadásának.
Az óraátállítás miatt változik a MÁV és a BKV menetrendje, a vasúttársaság 22 szerelvényét, a BKV-nak pedig az éjszakai járatait érinti az átállás a nyári időszámításra.
Már öt éve a költségvetési megszorítások és a felfutott külső adósság leépítésének fájdalmas útján jár az ország és utóbbi elviselhető szintre csökkentéséhez olyan óriási mértékű további kiigazítás...
Nico Rosberg nyerte a Forma-1-es Maláj Nagydíj harmadik szabadedzését. A Mercedes GP német pilótája a Red Bull dóáját, Sebastian Vettelt és Mark Webbert előzte meg.
A nyugdíjas évekre történő megtakarítás olyan probléma, amely társadalmi státusztól és jövedelemtől függetlenül mindenkit, még a gazdagokat is érinti – derül ki a Biztosítási Szemle által idézett, amerikaiak körében végzett felmérésből.