Az Európai Központi Bank már megtette, amit tennie kellett, most a politikusokon a sor. Továbbra is határozott lépéseket kell tenniük - hangsúlyozta tegnapi beszédében Mario Draghi, az Európai...
A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya ma kihallgatásra állította elő Toroczkai Lászlót, miután házkutatást tartottak a lakásán - közölte a Szent Korona Rádió, amely szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét bilincsben vezették el.
A motorosok és a terepet kedvelők felé nyitó Hungaroring és Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum egymással szorosan együttműködve akar eredményes gazdasági évet zárni 2012-ben.
A Malév csődjét követően a Budapest Airport túlélése is megkérdőjeleződött, tekintve, hogy bevételeinek fele származott a magyar légitársaságtól. A budapesti repülőteret működtető cég a működés...
Schmitt Pál kisdoktori eljárása, hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának - állapította meg a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Tényfeltáró Bizottsága.
Házkutatás tart a rendőrség Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője szegedi otthonában - erősítette meg Tóth László, a politikus édesapja az MTI információját kedden délelőtt.
A forint a nemzetközi kedvező hangulat hatására tovább erősödött kedd délelőtt. Az elemzők szerint az MNB keddi kamatdöntő ülése érdemben várhatóan nem befolyásolja majd forint árfolyamát.
Svájcban romlott a februári fogyasztói hangulatot tükröző mutató. Az index a második egymást követő hónapban csökkent, de még így is meglehetősen kedvező maradt, elsősorban a járművek iránti erős keresletnek köszönhetően.
A magánnyugdíjpénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kéri újabb alkotmánybírósági beadványában a vegyipari szakszervezet. A VDSZ makacsul kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a törvény és annak betartatása súlyosan sérti az emberi méltóságot és az önrendelkezési jogot. A szervezet a strasbourgi bírósághoz készül, több ezer pénztártag megbízásából.
Egy nappal a kihirdetett sajtótájékoztató előtt közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem honlapján a Schmitt Pál doktori disszertációját vizsgáló négytagú bizottság. A háromoldalas összefoglaló megállapítja: a köztársasági elnök doktori disszertációja formailag megfelelt az 1992-es szabályoknak. A Testnevelési Egyetem viszont szakmai hibát vétett azzal, hogy a szövegazonosságokat nem tárta fel…
A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint tavaly októberben 2,1 százalékkal kevesebben éltek Magyarországon, mint az azt megelőző, 2001. február 1-jei összeírás idején - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese.
Fontos esemény lehet a svájci jegybank új elnökének áprilisban-májusban várható kinevezése, az új vezető politikája ugyanis befolyással bír a devizahiteles magyar háztartások szempontjából kulcsfontosságú frank kilátásaira is. Ha emelnék az árfolyamküszöböt, az 1,25-ös EUR/CHF-limit 232 forintos, az 1,30-as pedig 223 forintos svájci frankot hozna.
Március 31-ig, vagyis szombatig kell nyilatkoznia a maradék 102 ezer magán-nyugdíjpénztár tagnak, hogy visszalépnek-e az állami rendszerbe. Az így döntők is adómentesen vehetik majd fel a reálhozamot, aki pedig önkéntes nyugdíjpénztárba utalja vagyonát, adó-visszatérítést kap. Noha a kormány azt ígérte megmenti a nyugdíjvagyont, sokkal rosszabbul gazdálkodott, mint a kasszák.
Több száz járat törlésére kényszerült ma a Lufthansa, miután Németország főbb repterein sztrájkot hirdetett a földi kiszolgáló és a biztonsági személyzet. A Lufthansa részvényei ennek ellenére közel...
A két hónap alatt elkészült jelentés nem említi a plágium szót, de alátámasztja annak tényét. A bizottság szerint a korabeli gyakorlatnak formailag megfelel a dolgozat, és egyedül az egyetem hibázott.
A válság mélyülése, és a gazdasági kilátások romlása esetén további likviditáspumpát és alacsony kamatokat javasol az Európai Központi Banknak az OECD. Az OECD frissen közzétett tanulmánya szerint...
A hitelezési képesség támogatása érdekében a jegybank 2012. április 3-tól kétéves hiteleszközt vezet be, így biztosítva védőhálót a bankoknak. Ezzel párhuzamosan az MNB bővíti az elfogadható fedezetek körét és átalakította a fedezetek befogadási mértékét is. A változtatások 2012. április 16-tól lépnek életbe.
Három részletben, az aláírástól számított két éven belül vásárolná vissza a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját a főváros, s átvállalná a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállományát is - derül ki abból a szándéknyilatkozatból, amelyet a főváros honlapján tettek közzé.
Elfogadta az unió a SEPA rendszer kiterjesztését így a tagállamokon belül egyszerűsödni fog a banki beszedések és átutalások lebonyolítása, továbbá csökkennek a számlatulajdonosok által fizetendő díjak is. Mindez hosszútávon a bankok közötti versenyt, és ez által a szolgáltatások díjainak csökkenését is eredményezheti.
Szokatlanul gyenge volt a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120704) a benyújtott ajánlatok összege, az aukciós lefedettség pedig tavaly augusztus óta volt a legalacsonyabb. Az...
A sonkákat kiemelten ellenőrzi az élelmiszerbiztonsági hatóság húsvétig - hangzott el a Magyar Húsiparosok Szövetségének mai sajtótájékoztatóján. Egy most indított zöld számon a fogyasztók közvetlenül tudják bejelenteni az élelmiszerekkel kapcsolatos panaszaikat....
A magánnyugdíj-pénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kérik magánszemélyek az Alkotmánybíróságtól a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének múlt évi beadványát megismételve - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) kedden az MTI-vel.
Nyilvánosságra hozta jelentésének összefoglalóját az államfő kisdoktorijával szemben felmerült plágiumgyanú miatt felállított bizottság a Semmelweis Egyetem honlapján kedden. A testület január 23-án állt fel, tagjait eddig nem nevezték meg.
A toulouse-i iskolai mészárlás óta a muzulmán szélsőségesség is az elnökválasztási kampány témájává vált, az antiszemita muszlim vezetők „nem kívánatos személyekké” váltak Franciaországban.
A gyulladásos bélbetegségek (az angol megnevezés rövidítésével: IBD) idült kórképek – gyakran visszatérő hasi görcsök, hasmenés jellemzi. Két fajtája (a Crohn-betegség és a kifekélyesedő vastagbélgyulladás, a colitis ulcerosa) sok szempontból annyira hasonlít egymásra, hogy a diagnosztizálásnál az orvosok olykor nehezen tudják elkülöníteni egymástól. Mindkét kór oka ismeretlen.
A WHO adatai szerint az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban a szív- és érrendszeri betegségek állnak a halálozási statisztikák élén. Az ezredforduló utáni években a világon évente mintegy 17 millió ember halt meg ilyen betegségekben, mely az összhalálozás 29 százalékát jelentette.
A nyugati világban évente egymillió ember halálát okozhatja hirtelen szívhalál, a hozzá vezető okok közül sokat ismerünk, tudásunk azonban korántsem teljes.
Robbie Williams (38), korábbi Take That tag 5,2 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetne azért a Los Angeles-i házért, amelyben elhunyt Michael Jackson (†50).
A felnőttek és a juniorok között egyformán Miklós Edit diadalmaskodott lesiklásban az alpesi sízők múlt hét végi osztrák bajnokságán, ezzel jelentős mennyiségű világranglistapontot szerzett.
London - Thushát, az életvidám, játékos kislányt egy üzletben lőtték meg egy éve. A golyó a gerincébe fúródott, élete hátralévő részét tolókocsiban kell letöltenie a most hat éves kicsinek. Énekes, táncos szeretett volna lenni, álmait egy erőszakos gengszterbanda döntötte romba. Támadói a héten ítélte el a bíróság.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 162. játéknapján a Detroit Red Wings legyőzte a Columbus Blue Jacketset és bejutott a rájátszásba. A San Jose Sharks nyerni tudott, míg a Los Angeles Kings és a Dallas Stars kikapott.
A Veszprémet búcsúztató spanyol Ademar León a német Füchse Berlint kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi bécsi sorsolásán.