Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta, csapata jövőre csak az EBEL-re koncentrál, a magyar bajnokságban nem indulnak.
Hétfőn az Európai Kosárlabdaszövetség (FIBA Europe) a Szolnoki Olajnak, jobban mondva a debreceni Főnix Csarnoknak ítélte az EuroChallenge Kupa négyes döntőjének rendezését. Bemutatjuk a helyszínt.
Budapest — Meglepő fotót töltött fel a minap az egyik közösségi oldalra Rákóczi Feri (41)! A Class FM műsorvezetője biciklitúráról tartott hazafelé, de a gyerekülésben alvó kis Soma (2) megnehezítette a liftezést. A rádiós hajmeresztő, de biztonságos megoldást talált ki.
Magyarország - 2005 óta indokolatlanul húztak ki 40 milliárd forintot a kutyatartók zsebéből – állítja dr. Lévai Piroska. A Magyar Pumi Klub elnöke azt mondja: felesleges évente beoltatni veszettség ellen a kutyákat. Európa sok országában is 3 esztendőnként kell.
Hét év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék kedden, nem jogerősen azt a köröstarcsai férfit, aki 2011 szeptemberében egy sörözőben feltörte a játékgép pénzkazettáját, majd megtámadta a helyszínre kiérkező rendőröket, egyiküket baltával fenyegette - tájékoztatta az a törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Budapest — Már tizenkét jelenlegi, illetve volt REAC-focista érintett a hazai fogadási botrányban. A nyomozók négy újabb labdarúgót hallgattak ki, mindegyiket kötelességszegéssel, valamint vesztegetéssel gyanúsítják, de előállításuk után kivétel nélkül szabadlábon távozhattak. Ny. Krisztián (34), S. Tamás (32) és T. Gábor (35) tagadta a bűncselekmények elkövetését, nem úgy, mint P. Tibor (34),…
Ma ötvenedik alkalommal ünnepeljük a színház világnapját. Az idei ünnepet azonban sajnálatos módon beárnyékolja a jelenlegi kormányzat szűk látókörű, hozzá nem értő és érzéketlen kultúrpolitikája - írja Mesterházy Attila közleményében.
Porecs — Bajnokként tért haza Horvátországból Borkai Petra (19). A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, Borkai Zsoltnak (46) a lánya a Miss Alpok Adria szépségverseny nemzetközi döntőjében is lenyűgözte a zsűrit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 310,99 pontos, 1,63 százalékos csökkenéssel, 18.790,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, csak az OTP tudott minimális mértékben erősödni
A magánnyugdíjpénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kéri újabb alkotmánybírósági beadványában a vegyipari szakszervezet. A VDSZ makacsul kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a törvény és annak betartatása súlyosan sérti az emberi méltóságot és az önrendelkezési jogot. A szervezet a strasbourgi bírósághoz készül, több ezer tag megbízásából....
Csaknem kétmillió menekült érkezett tavaly Európába az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten végigsöpört arab tavasz következményeként - írta kedden a The Daily Mail című brit napilap.
Antigua — A végét nagyon meghúztam, az utolsó 50 órából másfelet aludtam. Fantasztikus érzés volt, amikor befutottam a kikötőbe. A helyiek tudták, hogy az óceánról jövök, tapsolva, éljenezve fogadtak – árulta el a Blikknek Rakonczay Gábor (31).
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden jól kezdtek, de délután elpárolgott a jókedv, és a fő mutatók kisebb-nagyobb mértékben a hétfői zárók alá kerültek.
Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 1,9 százalékkal 2.789 milliárd forintra nőtt, ez az 5,4 százalékos áremelkedés, a 0,4 százalékos mennyiségi csökkenés, illetve a 3,1 százalékos termékstruktúra váltás (az olcsóbb termék választásának) az eredője - mondta Vella Rita, a GfK Hungária piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója.
A legtöbb autógyártó már globális szereplő a piacon, ám az adott régióban való megjelenés bizony mindig a külső szemlélődő által láthatatlan belső stratégia függvénye, amit azonban a közeljövőben a gazdasági változásoknak köszönhetően jelentős átrendeződések tarkíthatnak. Lehetnek vidám és kevésbé örömteli momentumok is, de annyi bizonyos, hogy hazánk némileg peremvidéknek számít a nyugati és…
Átlagban tíz százalékkal csökkentek a mobiltelefon-hívások árai a tavalyi év második felében éves szinten Csehországban - jelentette be Pavel Dvorák, a Cseh Telekommunikációs Hivatal (CTÚ) igazgatója egy szakmai konferencián kedden Prágában.
Magyarország - Minden nő tudja és minden férfi látja, hogy a magas sarkú a legegyszerűbb „lábszépítő" – rövid távon. Mert hosszú távon, folyton-folyvást hordva egyáltalán nem az, sőt, gyakorlatilag tönkreteszi a nők egész testét, szinte minden pontot megvisel.
Budapest - Bár VV Éva (28) hónapok óta hangoztatja, hogy átállt a mikrofon másik végére, és újságírónak tanul, az általa emlegetett iskolában a felvételi óta nem járt.
Budapest — Ferencvárosi focistát szeret Sónyák Szilvia (27). Az egykori playmate, aki fitneszversenyzőként arat ma már sikereket, a TV2 Aktív című műsorában beszélt arról, hogy két hónapja egy párt alkot Busai Attilával (23), a zöld-fehérek középpályásával.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a fideszes Gulyás Gergely hazudik, vagy nem emlékszik arra, hogy korábban hogyan szavazott a parlamentben a DK frakcióalakítási lehetőségéről - így reagált Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke arra, hogy a kormánypárti politikus kedden azt mondta: a DK nemcsak az új országgyűlési törvény, hanem a jelenlegi házszabály alapján sem alakíthatna…
Nem vonul ki a magyar piacról a Praktiker - írja a Napi Gazdaság a cég közlésére hivatkozva. Mint ismeretes, ma láttak napvilágot olyan sajtóértesülések, miszerint a barkácsáruház-láncnak vissza...
Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra a toulouse-i merénylő által az elkövetett gyilkosságokról készített videofelvételeket.
Magyarországnak olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely megerősíti az országba, illetve a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, és javítja a befektetők megítélését az ország iránt - hangoztatta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem…
Budapest - Pokorny Lia (40) megújult, mintha új életet kezdett volna. A színésznő, aki a Társasjáték című tévésorozat egyik főszereplőjeként óriási sikert aratott elcsúnyított arccal is, úgy gondolja, a szépség belülről fakad.
A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a Gobbi Hilda-, a Soós Imre- és a Vámos László-díjakat, valamint a Szabadtéri Színházak Szövetségének Amfiteátrum-díját - közölte a MASZK Országos Színészegyesület.
Bízik az eredményes munkában, de nehéz feladatnak tartja a 2012-re tervezett 10.500 milliárd forint adóbevételi terv teljesítését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese.
A tegnapi emelkedés után megpihentek ma az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek kismértékû elmozdulásokkal indították a kereskedést. A mai makroadatok sem mutatnak irányt a részvénypiacoknak,...
Magyarországnak olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely megerősíti az országba, illetve a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, és javítja a befektetők megítélését az ország iránt - hangoztatta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem…
A PannErgy Nyrt. 2012. március 27-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 20630 darab saját részvényt vásárolt 623,72 Ft/db átlagáron, ami a teljes piaci forgalom jelentős részét,...
Az E-Star bejelentette, hogy Szekeres Szabolcs vezérigazgató helyettes munkaviszonya 2012. március 27. napjával, közös megegyezéssel megszűnt. Szekeres Szabolcs 2012. február 27-től általános...
A komoly bajba kerülő Manny Pacquiao elmondta, hogy Isten tanácsára hamarosan befejezi pályafutását. A világ egyik legjobb ökölvívójának tartott Pacquiao minden bizonnyal a jövő év végén akasztja szögre a bokszkesztyűit.
Aján Tamásnak, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökének címzett, s a nemzeti sportági szövetségekhez is eljuttatott nyílt levélben támadta meg az IWF doppingpolitikáját a német súlyemelő-szövetség (BVDG) alelnöke, Christian Baumgartner.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén határozott a Vasas ügyében: az angyalföldi klubot mostantól minden egyes fordulóban egy-egy büntetőponttal "jutalmazza" mindaddig, amíg nem fizeti ki Komjáti András felé fennálló tartozását.
délszláv háború azonosítatlan és azonosíthatatlan áldozatainak ezreit őrzik már hosszú évek óta számos nyugat-balkáni ország több városának a halottasházaiban - állítja legfrissebb jelentésében az eltűntek ügyeivel foglalkozó szerb kormánybizottság.
Az Est Media közölte, hogy a tegnapi napon megjelentetett közgyűlési meghívóban adminisztratív okból kifolyólag helytelen dátum került megjelölésre. Az éves rendes közgyűlés időpontja helyesen: 2012....
Az esztergomi élményfürdőt május közepére megnyitják újra - mondta az üzemeltetést végző Investor 2005 Kft. fürdővezetője kedden az MTI-nek arra a hírre reagálva, hogy felszámolják a korábbi üzemeltetőt, az önkormányzati tulajdonú Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt-t....