2012. március 28. szerda

márc. 28
12:43
MEOSZ: még 90 ezer rokkant nem jelentkezett be a felülvizsgálatra (Adózóna)
Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
márc. 28
12:43
Az Eb tesztversenye az úszó országos bajnokság (Sport365)
Csütörtöktől vasárnapig zajlik Debrecenben a sorszáma szerint 114. országos úszóbajnokság, amely afféle tesztverseny is egyben, hiszen alig több mint másfél hónappal előzi meg a május 21. és 27. között ugyancsak a cívisvárosban esedékes sportági Európa-bajnokságot.
márc. 28
12:43
Az egyik legjobb kapusteljesítmény volt, amit láttam - Redknapp Bogdánról (Agroinform)
Bár csapata kiesett az FA-kupából, Bogdán Ádám a Tottenham elleni vereség után az ellenféltől is dicséretet kapott.
márc. 28
12:45
Megcsonkították áldozatukat a betörők (Blikk)
Fichtenwalde – A két férfi jelentős zsákmány reményében tört be a fogorvosi rendelőbe, áldozatuknál azonban nem volt elég pénz, ezért levágták az ujját.
márc. 28
12:47
Kihívta magához a mentőket egy kutya! (Blikk)
South Hiendley - Belegabalyodott a telefonzsinórba és majdnem megfulladt, de sikerült kihívnia magához a mentőket egy kutyának Angliában.
márc. 28
12:48
Új partner a Dove-nál (Kreatív Online)
Egy tavalyi tendernyerés elmaradását pótolják.
márc. 28
12:48
Véralvadási betegség a vetélés mögött? (Gondola)
Azoknak a nőknek, akiknek vetélés szakította meg a terhességét, érdemes részt venniük egy vérvizsgálaton, amely az úgynevezett anti-foszfolipid szindróma jeleit kutatja.
márc. 28
12:48
Erdő Péter: Mindszenty József vonatkoztatási pont lehetett a hívek számára (Alternatív Energia)
Mindszenty József már 1944-es püspöki kinevezésétől az a személyiség volt, aki vonatkoztatási pont lehetett a hívek számára, és ő volt az, akire a támadások elsősorban irányultak - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a szervezet teológiai konferenciáját megnyitó beszédében szerdán Budapesten.
márc. 28
12:50
Schmitt Pál: "a végkövetkeztetés egyfajta elégtétel" (Gondola)
Schmitt Pál nem mond le a köztársasági elnöki posztról és számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel".
márc. 28
12:54
Vízkeleti: jön a második Széll Kálmán-terv (Portfolio)
Még nem mondhatjuk ki biztosan, hogy vége a válságnak, a gazdasági bizonytalanságok pedig megnehezítik az alapkezelők dolgát is. A befektetőknek jelenleg nehéz eladni olyan termékeket, amelyek csak...
márc. 28
12:54
Magánnyugdíj: nem lesz kötelező tagdíj az ING-nél (Pénzcentrum)
Az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsa 0 forintos magán-nyugdíjpénztári minimum tagdíjról döntött. Az elmúlt hetekben több pénztár is jelezte, hogy végelszámolással megszűnik, így tagjai döntés előtt állnak, pénztári vagyonukat egy másik pénztárba irányíthatják, vagy visszatérhetnek az állami rendszerbe. Az ING Nyugdíjpénztár felkészült a pénztárrendszerben maradni szándékozó tagok fogadására....
márc. 28
12:54
Autó gázolt halálra egy állapotos nőt - csak a babát tudták megmenteni (ATV)
Személygépkocsi gázolt halálra egy fiatal terhes nőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gacsályban szerdán; a gyermeket a mentőknek sikerült újraéleszteniük. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója dicséretben részesíti azokat a mentődolgozókat, akik a gyermek életét megmentették.
márc. 28
12:56
Dr. Pillay: a szíriai kormányerők gyerekeket támadnak és kínoznak (ATV)
A szíriai hatóságok szisztematikusan letartóztatják és megkínozzák a gyerekeket – mondta a BBC-nek az ENSZ emberi jogi főbiztosa, dr. Navi Pillay. Mint mondta, a szíriai vezetőnek bíróság elé kell állnia a hadsereg által elkövetett visszaélések miatt.
márc. 28
12:57
Másnaposak a tőzsdék (Privátbankár)
Folytatódott a gyengülés világszerte a részvénypiacokon. A tegnapi amerikai makroadatok óvatossá tették a befektetőket. A dollár tovább gyengült, a forint viszont nem mutat érdemi mozgást továbbra sem. Rossz hír jött a brit gazdaságról, de ez már nem rengette a meg a piacokat.
márc. 28
12:57
Wozniacki kezd magára találni, legyőzte Serenát (Agroinform)
Az alsó ágon Wozniacki-Sarapova elődöntőt rendeznek a Miamiban zajló női tenisztornán.
márc. 28
12:59
Szívvel-lélekkel teli játékosok – 25. heti NHL erőrangsor (Agroinform)
Az alapszakasz utolsó előtti erőrangsorában az idény trófea-várományosait vizsgáljuk meg.
márc. 28
13:00
A Google akár hátráltathat is a munkakeresésben (HR Portál)
Előre nem látott negatív következményekkel járhat a Google keresőjének automatikus kiegészítő funkciója. A kényelmesek által kedvelt „beépített jós” működését egy peres eljárás után le fogják állítani Japánban, ugyanis az személyiségi jogokat sért, és hátrányosan különböztethet meg egyes egyéneket - írja a Nyest.hu.
márc. 28
13:01
Mourinho reméli, hogy nem a bíróval kell foglalkozni a Milan-Barca után (Agroinform)
A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho és játékosa, Kaká is megnézi majd a Milan-Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzést.
márc. 28
13:02
Budapest Airport: a "Malév-dominó" másokat is maga alá temethet (HR Portál)
Újabb pénzügyi terheket ró a Budapest Airportra (BA) a telekadó törvény hétfői parlamenti módosítása, miközben a Malév csődje miatt a budapesti repülőteret üzemeltető vállalat egyébként is a túléléséért küzd - hívja fel a figyelmet a BA keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében.
márc. 28
13:03
Pucéran pózolt a nyolcasikrek anyja (Blikk)
Meztelen fotósorozat jelent meg a brit Closer című magazinban Nadya Sulemanról, aki azzal lett híres, hogy 2009-ben mesterséges megtermékenyítéssel nyolcasikreket hozott a világra.
márc. 28
13:03
Schmitt Pál: elégtétel a tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése (ProfitLine)
Schmitt Pál nem mond le a köztársasági elnöki posztról és számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel" - jelentette ki az államfő a dél-koreai Szöúlban az MTI Hírcetrum tudósítójának. A nyilatkozat az m1 Déli Híradójában és az MR1 Kossuth Rádió Déli krónikájában is elhangzott szerdán.
márc. 28
13:04
Elbocsátáshoz vezethet a nővérek béremelése (HR Portál)
A szlovák egészségügyben tapasztalható krónikus pénzhiány miatt tovább éleződik a feszültség a kórházak és rendelők, illetve a nővérek között: egyre több egészségügyi intézmény helyez kilátásba elbocsátásokat arra hivatkozva, hogy nem tudják miből finanszírozni a törvényhozás által a nővérek számára jóváhagyott bérminimumot.
márc. 28
13:05
Lengyelországban további költségvetési szigorra van szükség (ProfitLine)
Noha a lengyel gazdaság a korábban vártnál gyorsabb ütemben nő, a kormánynak további szigorító intézkedéseket kell hoznia, hogy erősítse pénzügyi hitelességét - írja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett éves országjelentése.
márc. 28
13:06
Elrabolták a szaúdi alkonzult Ádenben (Blikk)
márc. 28
13:12
Szijjártó: a jegybankkal kapcsolatos uniós aggodalmak megoldódtak (Portfolio)
Megoldottnak tekinthetők az Európai Unió jegybankkal kapcsolatos aggodalmai - közölte Szijjártó Péter szerdán a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. A miniszterelnöki szóvivő azt is hozzátette,...
márc. 28
13:12
„Nézze, Schmitt! Ezt nekünk nem néznék el..." (ATV)
A „Munkát, kenyeret, tisztességes béreket!” egyesület nyílt levélben szólítja fel a távozásra Schmitt Pált, és segítségképpen az államfő lemondó nyilatkozatát is megírták.
márc. 28
13:12
A Ferrari egyelőre kiáll a gyengélkedő Massa mellett (Sport365)
Stefano Domenical elismerte, az új autó nehezebben vezethető, ezért fontos, hogy megfejtség, hogy adhatnának önbizalmat Massának az F2012-es volánja mögött.
márc. 28
13:14
Az OTP húzza lefelé a magyar tőzsdét (Portfolio)
Továbbra is iránytalanul mozognak a nyugat-európai és a régiós tőzsdék, dél körül azonban mérsékelten hízni kezdtek a részvényindexek által összegyűjtött mínuszok,amiben a spanyol gazdasági...
márc. 28
13:14
A nap fotója: Láncreakció (Sport365)
A nap fotója rovatunkban naponta egy humoros fotó kapcsán arra kérjük olvasóinkat, adjanak címet a képnek. Íme a keddi győztesünk.
márc. 28
13:15
Kovács Levente: Már a "zéró növekedés" is eredmény (Infostart)
Meg kell becsülni a lassú gazdasági növekedést, de a "zéró növekedés" is már eredmény, amiért keményen kell dolgozni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerdán Pécsen.
márc. 28
13:15
Eleanor jelenthet - itt az 1100 lóerős Ford Mustang (videóval frissítve) (Auto Pult)
Tegnapi cikkünkben még tettünk egy megjegyzést arra vonatkozólag, hogy a Mustangok gyöngye jelenleg a 650 lóerős Shelby GT500, de az autóipar malmai olyan gyorsan őrölnek, hogy aki kevesebb mint 24 órája leadta a rendelését az újdonságra, az ma már sorsvesztettnek érezheti magát.
márc. 28
13:15
Búcsúmeccsel ért véget Prinz karrierje (Agroinform)
Kedden este gálamérkőzés keretében búcsúztatták el a kétszeres világbajnok labdarúgót, Birgit Prinzet.
márc. 28
13:17
Alapvetés – Opel Insignia 1.4T ecoFLEX teszt (Auto Pult)
A világ legtakarékosabb középkategóriás benzines autója. Az Opel Insignia végre becsületes alapmotort kapott, a neves jelzőt kiérdemlő gyári étvágy mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni. De mi az igazság?
márc. 28
13:17
Hostessből is lehet olykor királyné - Sylvia tündérmeséje Münchenből (Agroinform)
Sylvia Sommerlath egyszerű hostessként vett részt a müncheni olimpián - pár év múlva svéd királyné vált belőle.
márc. 28
13:21
Figyelmetlen vezetés okozhatta a terhes asszony halálát (Infostart)
A helyszíni vizsgálat szerint feltehetően figyelmetlenség okozta a szerdai gacsályi balesetet, amelynek áldozata egy fiatal terhes nő volt, akinek gyermekét a mentőknek sikerült újraéleszteniük. A balesetben könnyebben megsérült a halálra gázolt nő élettársa és 14 éves fia is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
márc. 28
13:21
Brit és német lapok Schmitt Pál plágiumügyéről (Infostart)
A brit és a német sajtó foglalkozott Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori dolgozatát vizsgáló bizottság kedden nyilvánosságra hozott összefoglalójával; lengyel, német és brüsszeli lapok további magyar politikai témákról írtak.
márc. 28
13:24
Nézőpont: A Fidesz a centrális erőtér pártja (Gondola)
A rendszerváltás óta egyetlen kormány esetében sem fordult elő, hogy a parlamenti többség a ciklus félidején túl is meg tudta tartani előnyét.
márc. 28
13:24
Öt piros lap az öltözőben (Blikk)
márc. 28
13:24
Külföldi lapok - Lemondólevél-mintákat ajánlanak Schmittnek (Alternatív Energia)
A brit és a német sajtó foglalkozott Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori dolgozatát vizsgáló bizottság kedden nyilvánosságra hozott összefoglalójával; lengyel, német és brüsszeli lapok további magyar politikai témákról írtak.
márc. 28
13:33
Alapvetés – Opel Insignia 1.4T ecoFLEX teszt (Auto Pult)
A világ legtakarékosabb középkategóriás benzines autója. Az Opel Insignia végre becsületes alapmotort kapott, a neves jelzőt kiérdemlő gyári étvágy mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni. De mi az igazság?
márc. 28
13:33
Öt piros egy meccsen előfordul, de a meccs után az öltözőben? - videó (Agroinform)
Az öltözőben állított ki öt futballistát a játékvezető egy negyedosztálybeli angol bajnoki mérkőzés után.
márc. 28
13:36
A 'zéró növekedésért' is keményen kell dolgozni (ProfitLine)
Meg kell becsülni a lassú gazdasági növekedést, de a ”zéró növekedés” is már eredmény, amiért keményen kell dolgozni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerdán Pécsen.
márc. 28
13:39
Magyarország túljutott az influenzajárvány csúcsán (Infostart)
Magyarország túljutott az influenzajárvány csúcsán - mondta Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos.
márc. 28
13:39
Nézőpont Intézet: a Fidesz a centrális erőtér pártja (Infostart)
A Fidesz-KDNP töretlen előnyét az biztosítja, hogy az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormánypártok a politikai erőtér centrumában helyezkednek el - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz megbízásából készített felméréséből. A kutatás eredményei rávilágítanak arra, hogy a parlamenti pártok szimpatizánsai körében mely társadalmi csoportok alul, illetve felül reprezentáltak.
márc. 28
13:42
Feljelentette az MSZP a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjét (Alternatív Energia)
Feljelentést tett az MSZP Demokrácia Központja Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője ellen kötelességszegés és bűnpártolás gyanúja miatt, mert "élettársa révén érintett lehet egy több száz millió forintos biztosítási csalásban" - közölte a szocialisták frakcióvezető-helyettese.
márc. 28
13:42
Szerbiai választások - A VMSZ Belgrádban leadta köztársasági jelöltlistáját (Kripto Akadémia)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerdán leadta a köztársasági választási bizottságnak a május 6-ra kiírt parlamenti választásokra vonatkozó köztársasági jelöltlistáját.
márc. 28
13:42
Áfa: visszaigénylés és áfamérték (Adózóna)
A helyesen kiállított számlával és az üdülési programcsomag áfájával kapcsolatban tisztáz néhány kérdést az Adózóna áfa-szakértője, Csobánczy Péter.
márc. 28
13:45
Turán Frigyesék tavaszköszöntő autózással melegítenek (Sport365)
A Turán Motorsport rallynapjának helyszíne a Miskolctól 35 kilométerre északnyugatra, Ózdtól pedig 15 kilométerre keletre található csöndes kis község, Királd környéke volt.
márc. 28
13:47
Iráni tehetséget tesztel az MKB Veszprém (Sport365)
Hétfőn este érkezett Budapestre az a fiatal iráni válogatott játékos, aki próbajátékon vesz részt az MKB Veszprém csapatánál.
márc. 28
13:48
Ez az OTP Achilles-sarka (Portfolio)
2008-2009. Politikai és gazdasági válság. Az ipari termelés összeomlott. A bankrendszer megrogyott. Az OTP hitelportfóliójának minősége drámaian romlik, a bank brutális mértékű céltartalékolásra...

Keresés