2012. március 28. szerda

márc. 28
16:12
Dr. Schmitt-különvélemény: dr. Fluck azt nyilatkozta, hogy nem nyilatkozik (ATV)
Az atv.hu-nek sikerült elérnie a Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottságban különvéleményt megfogalmazó Fluck Ákost, aki azonban idő előttinek tartja, hogy érdemben nyilatkozzék. Ennek megfelelően nem is nyilatkozott érdemben. Majd fog, ha időszerű, de lehet, hogy egyáltalán nem lesz időszerű.
márc. 28
16:14
A dubaji dr. Ahmed fejleszthet Debrecenben? (ATV)
A debreceni repülőtérhez kapcsolódó logisztikai fejlesztésekről tájékozódott szerdán a helyszínen a térség első dubai befektetője.
márc. 28
16:15
14,5 milliárdos nyereség az Unicreditnél - az állam 17 milliárdnak örülhetett (Privátbankár)
A magyar bankszektor egésze veszteséggel zárta az évet, az Unicredit azonban nyereséget ért el 2011-ben. A 14,5 milliárd forintos adózott eredmény 23 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi; a költségvetésnek 17 milliárdot fizettek be tavaly.
márc. 28
16:15
Mourinho megszabadulna Casillastól a nyáron (Agroinform)
A sport.es arról írt, hogy kifejezetten rossz a kapcsolat a blancók kapitánya és vezetőedzője között.
márc. 28
16:16
Áram nélkül, sötétségben élnek dr. Fekete Pákóék (ATV)
Fél éve áram nélkül él Fekete Pákó - tudta meg a Blikk. A didikirály kapcsolata augusztusban romlott meg egykori szerelmével, aki a közös gyermekükkel elköltözött bérelt lakásukból.
márc. 28
16:17
Iráni balátlövőt tesztel a Veszprém (Agroinform)
A 20 éves iráni Iman Jamali próbajátékra érkezett a magyar bajnokhoz.
márc. 28
16:18
104 új munkahelyet teremt az IT Services Hungary idén (HR Portál)
Az IT Services Hungary idén 104 új munkahelyet teremt Pécsen. A vállalat két különböző ICT területen is toborzási tevékenységbe kezdett - olvasható a portálunkhoz érkezett közleményben.
márc. 28
16:21
Börtönbe került, mert tinivel szexelt (Blikk)
Susan Millman (47) 18 hónapot kapott, mert terepjárójában szexelt egy 15 éves sráccal.
márc. 28
16:21
Dubai befektetők a debreceni repülőtéren (ProfitLine)
A debreceni repülőtérhez kapcsolódó logisztikai fejlesztésekről tájékozódott szerdán a helyszínen a térség első dubai befektetője.
márc. 28
16:23
Borongós hangulatban gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon a főbb devizákkal szemben, szerdán kora délután az eurót 292,75 forinton jegyezték, szemben a délelőtti 291,83 és a kedd délutáni 292,00 forinttal.
márc. 28
16:24
Narancsleveket teszteltek (Kreatív Online)
A fogyasztóvédelmi egyesület és a Kosár magazin.
márc. 28
16:24
Két héten belül másodszor raboltak ki egy győri kisboltot (Alternatív Energia)
Két hét alatt kétszer raboltak pénzt egy győri kisboltból - közölte a a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
márc. 28
16:27
Vlagyimir Klicsko július 7-én pusztíthat újra! (Sport365)
Mindenben megállapodott egymással Vlagyimir Klicsko és Tony Thompson, így az ukrán világbajnok július 7-én az általa már egyszer legyőzött amerikai ellen védheti meg nehézsúlyú címeit. A mérkőzést minden bizonnyal Bernben rendezik meg.
márc. 28
16:30
Visszavonatná Dr. Schmitt Pál doktoriját a Hallgatói Hálózat (ATV)
Az Oktatói Hálózat felszólította Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy kezdeményezze Schmitt Pál doktori címének visszavonását.
márc. 28
16:32
Szakértő: hibás tempomat okozhatta a svájci busztragédiát (ATV)
Miközben a svájci nyomozók Belgiumban hallgatják meg a két héttel ezelőtti belga busztragédia túlélőit, egy szakértő a baleset lehetséges okának a tempomat meghibásodását tartja.
márc. 28
16:33
Dubai befektetők tapogatóznak Debrecenben (Privátbankár)
A debreceni repülőtérhez kapcsolódó logisztikai fejlesztésekről tájékozódott szerdán a helyszínen a térség első dubai befektetője. Komoly lehetőségeket látnak a reptérben, amit a debreceni gazdaság kapujának tartanak.
márc. 28
16:33
Lipcseit tortával köszöntötték 40. születésnapján - videó (Agroinform)
A Ferencváros ikonja, Lipcsei Péter szerdán ünnepli 40. születésnapját, játékosai tortával lepték meg.
márc. 28
16:35
Tizenhárom magyar állomás a londoni metróban (Agroinform)
A város 361 földalatti állomása ezentúl ötkarikás bajnokok, és világhírű sportolók nevét viseli, köztük 13 magyarét.
márc. 28
16:39
Videó: Így lehetne pénz a magyar fociban (Blikk)
márc. 28
16:39
Hibás tempomat okozta a svájci busztragédiát? (Infostart)
Miközben a svájci nyomozók Belgiumban hallgatják meg a két héttel ezelőtti belga busztragédia túlélőit, egy szakértő a baleset lehetséges okának a tempomat meghibásodását tartja.
márc. 28
16:41
Videó: "Felháborító, hogy Schmitt doktor maradhat" (Blikk)
márc. 28
16:42
Hagyó Miklós stábja vezeti az Orbán-ellenes mozgalmat (Gondola)
Megdöbbentő lépésre készül szombaton Orbán legnagyobb ellenfele - írják a holnap megjelenő Heti Válaszban.
márc. 28
16:42
Svájci busztragédia: hibás tempomat okozta? (Blikk)
márc. 28
16:43
Gesztesi fia Jóban Rosszban (Blikk)
márc. 28
16:48
Nagyot nőtt a Fidesz előnye (Portfolio)
Egy hónap alatt lényegesen javult a kormánypártok támogatottsága, miközben az MSZP népszerűsége csökkent és a bizonytalanok aránya is kisebb lett - derül ki a Tárki márciusi felmérésének szerdán...
márc. 28
16:48
Túljutottunk az influenzajárvány csúcsán (Pénzcentrum)
Magyarország túljutott az influenzajárvány csúcsán - mondta Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón....
márc. 28
16:48
Dr. Havas: a közbeszerzések lenyúlása áll a kórházak államosítása mögött (ATV)
Többszáz milliárdos ingatlanbiznisz, és a közbeszerzések lenyúlása áll a fővárosi kórházak államosítása mögött az MSZP szakpolitikusa szerint.
márc. 28
16:50
Nagyot emelkedtek az amerikai olajtartalékok (Portfolio)
Múlt héten 7,1 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok, miközben a benzintartalékok 3,5 millió, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékok 0,7 millió hordóval csökkentek az...
márc. 28
16:50
Dr. Font: a gazdákat ért sérelmeket ki kell vizsgálni (ATV)
Határozati javaslatban kezdeményezett ügyészségi eljárást az országgyűlés a hazai cukorgyárak privatizációja ügyében.
márc. 28
16:51
A Volánnál a korábbi nyugdíjas kedvezmények április 30-ig élnek (HR Portál)
A nyugdíjfolyósító igazgatóság által 2011. évben megküldött "Nyugdíjasok utazási utalványa" dokumentummal - ha még van azon szabad felhasználási lehetőség - 2012. április 30-ig lehet kedvezményesen utazni a Volán-társaságok menetrend szerinti járatain - közölte a Volán Egyesülés szerdán.
márc. 28
16:51
Az utolsó utáni pillanatban győzött U17-es csapatunk és kijutott az Eb-re (Agroinform)
Az oroszok három perccel a vége előtt egyenlítettek, Farkas Zoltán a hosszabbításban lőtte tovább a mieinket.
márc. 28
16:52
Dr. Pataky: nagyon nehéz év lesz a munkavállalóknak az idei (ATV)
Az idei év a munkavállalóknak nagyon nehéznek ígérkezik, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint veszélyben vannak a munkahelyek, a foglalkoztatásban nem növekedés, hanem visszaesés várható - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerdán Ózdon tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 28
16:53
Hamarosan megkezdik munkájukat az új bírák (HR Portál)
Április elsején 149 új bíró kezdi meg a munkáját, az új bírák mintegy kilencven százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott.
márc. 28
16:54
Meddig tart a nyugalom az arany piacán? (ProfitLine)
A pénzpiacok, amelyek az utóbbi időben lélegzet-visszafojtva követték az európai gazdaság bedőlésével fenyegető eseményeket, egy időre fellélegezhetnek. Az Európai Központi Bank hosszútávú refinanszírozási tranzakciója, melynek köszönhetően a remények szerint három évvel sikerült elodázni az összeomlást az eurozóna leginkább veszélyeztetett országaiban, visszafogó hatást gyakorolt az aranyár…
márc. 28
16:56
80.000 főnek adhatna munkát a családi házak támogatott szigetelése (ProfitLine)
Miközben belátható időn belül sem Európában, sem Magyarországon nem látszik 10% alá csökkenni a munkanélküliségi mutató, a Knauf Insulation legújabb iparági elemzése szerint Európában 1,1 millió, Magyarországon pedig mintegy 80-100 ezer új munkahely létrehozását segítené az épületállomány energiahatékonysági felújítása, ezen belül is elsősorban a szigetelés.
márc. 28
16:57
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be a felülvizsgálatra (Infostart)
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be felülvizsgálatra hétfőig a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez, pedig március 31-én lejár ennek a határideje - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
márc. 28
17:00
Csökkenő eladások a Sun on Sundaynél (Kreatív Online)
A véget ért bevezető kampánnyal magyarázzák.
márc. 28
17:00
Együttműködési megállapodást kötött a CEU és a Magyar Külügyi Intézet (Alternatív Energia)
A Közép-európai Egyetem (CEU) és a Magyar Külügyi Intézet (MKI) együttműködési megállapodást kötött kutatási és képzési tevékenységeik összehangolására.
márc. 28
17:00
"Nem hiszem, hogy ne lenne már helyem a magyar élvonalban" - Kenesei Krisztián (Sport365)
Hétvégén Kenesei Krisztián duplájával verte a Haladás a Ferencváros csapatát. A támadóval a klub honlapja beszélgetett.
márc. 28
17:06
Több tízezer rokkantnyugdíjas még nem jelentkezett felülvizsgálatra (Portfolio)
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be felülvizsgálatra hétfőig a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez, pedig március 31-én lejár ennek a határideje - közölte a...
márc. 28
17:08
Kétmilliárd forintért eladó a sármelléki repülőtér (Portfolio)
Egy csomagban, kétmilliárd forintért hirdeti meg a sármelléki repülőtér vagyonelemeit a Vectigalis Zrt., amely ugyanezekre az ingatlanokra és eszközökre a napokban bérleti szerződést köt a hévízi...
márc. 28
17:09
Lionel Messi egy francia másodosztályú klubhoz szerződött (Agroinform)
A játékos elmondta, több ajánlata is volt, de úgy érzi jó döntést hozott, amikor aláírt az Angershez.
márc. 28
17:15
"Az MSZP még nem alkalmas esélyes választási koalíció megszervezésére" (Infostart)
Az MSZP számára adott a leginkább a lehetősége annak, hogy megszervezzen egy választásokon esélyes koalíciót, de jelenleg még nem alkalmas erre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szigetvári Viktor. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja beszélt arról is, hogy sok a lecserélendő ember az MSZP felső- és középvezetői között.
márc. 28
17:15
Veszélyben az U17-es csapat Eb-szereplése (Infostart)
Egy óvás miatt lemaradhat az Európa-bajnokságról a magyar U17-es labdarúgó-válogatott.
márc. 28
17:18
Középkori kincsleletet tártak fel Görögországban (Blikk)
márc. 28
17:18
Kötélen egyensúlyozott Monte Carlo felett (Blikk)
Monte Carlo — Hatvanöt méter magasan kifeszített kötélen egyensúlyozott Mich Kemeter (23) a Cote d'Azur legszebb ékköve, Monte Carlo felett.
márc. 28
17:18
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be a felülvizsgálatra (Alternatív Energia)
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be felülvizsgálatra hétfőig a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez, pedig március 31-én lejár ennek a határideje - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdán az MTI megkeresésére.
márc. 28
17:24
Nagyot nőtt a Sberbank profitja (Portfolio)
A Sberbank, a legnagyobb orosz bank tavalyi adózott eredménye 74 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ez azonban némileg elmaradt a szakértői várakozásoktól, emiatt csökkent a cég...
márc. 28
17:24
Napi: újabb milliárdos megbízás a dr. Közgépnek (ATV)
Egyedüli ajánlattevőként a Közgép és a Magyar Aszfalt alkotta konzorcium nyerte meg azt a közbeszerzési eljárást, amit a NIF Zrt. - az Audi gyártókapacitásának bővítéséhez kapcsolódóan - Győr keleti iparterületének körüljárhatóságát biztosító közutak fejlesztésére írt ki - írta a Napi.hu.
márc. 28
17:26
Portfolio.hu Biztosítási Konferencia 2012 csütörtökön (Portfolio)
A természet és az időjárás kegyes volt a biztosítókhoz 2011-ben, a gazdaságpolitika azonban inkább a barátságtalanabb arcát mutatta feléjük. Felsorolni is nehéz a megtakarítási piacot érintő pozitív...

Keresés