Gerendás Dávid feje fölött összecsaptak a hullámok. Nem elég, hogy rontott, és így kiesett a Megasztárból, még munkáját is elveszítette. Most még próbálja megemészteni a történteket.
Nem került be az iráni törvényhozásba a hivatalban lévő államfő, Mahmúd Ahmadinezsád húga a pénteki parlamenti választáson - jelentette szombatra virradóra a Mehr iráni hírügynökség.
Legkevesebb 28 halálos áldozatot követeltek azok a nagy erejű viharok és tornádók, amelyek pénteken söpörtek végig az Egyesült Államok középnyugati és déli részén; a hatóságok szerint a forgószelek több kisebb települést is a földdel tettek egyenlővé.
Tizenhét budapesti színház, többek között a Katona József és a Radnóti Színház is csatlakozott a december óta működő maesteszinhaz.hu weboldalhoz, ahol kedvezményes, legfeljebb ötven százalékkal olcsóbb színházjegyeket kínálnak aznapi előadásokra.
Alaposan berágott déli szomszédjára Észak-Korea. Az ifjú diktátor, Kim Dzsong Un még háborúval is fenyegetőzik, miután megtudta: a déli katonák gúnyolódnak és röhögnek a kövérségén.
Összedőlt egy ideiglenesen épített lelátó a stockholmi Globen Arena sportcsarnokban tartott koncerten, a helyi média híradásai szerint a balesetben húszan megsérültek, mind tizenévesek.
Tisztújító kongresszust tart ma és holnap az LMP; a kongresszus dönt arról is, hogy elindítsák-e a párt által több kérdésben kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtést.
Tizenhét budapesti színház, többek között a Katona József és a Radnóti Színház is csatlakozott a december óta működő maesteszinhaz.hu weboldalhoz, ahol kedvezményes, legfeljebb ötven százalékkal olcsóbb színházjegyeket kínálnak aznapi előadásokra.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Újabb tornádók söpörtek végig pénteken az Egyesült Államok középnyugati és déli részén; a hatóságok szerint a forgószelek legalább 22 ember életét oltották ki, és épületeket rongáltak meg.
A Utah Jazz megállította a sorozatban kilenc meccset nyerő Miami Heatet: a "zenészek" ha egyetlen ponttal is, de legyőzték a jó időn át rendületlenül menetelő vendégeket az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján.
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 50 dkg liszt 2 tojás 1 kávéskanál só 1 kávéskanál cukor 3 dl tej annyi víz, hogy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk 3 evőkanál nyers parajpüré A töltelékhez: bármilyen halfilé liszt pirospaprika 50 dkg burgonya 5 dkg vaj 1 tojás 2 evőkanál tejföl tej tartármártás
A korábbi semleges besorolás helyett felülsúlyozásra ajánlják az európai bankszektor részvényeit a Goldman Sachs elemzői. Szerintük az Európai Központi Bank hároméves hitele jelentősen növeli a...
Kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe egy kerékpáros, aki motorral ütközött össze péntek délután Fábiánsebestyén belterületén – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.
Miközben karácsony óta jelentősen javult a globális kockázati étvágy és így a menedéknek számító devizák közül a dollár, illetve a japán jen is gyengült, addig látványosan kimaradt ebből a mozgásból...
Már önmagában az is érdekes, hogy az oroszok egy része elkezdte menekíteni a pénzét a közelgő elnökválasztások miatt, de a többség nem az eurót választja, mert annak sorsa bizonytalan. A külföldi tőke is megindult: kifele. Több mint valószínű, hogy ismét Vlagyimir Putyin lesz Oroszország első embere.
Kelly Jones életének egyik legszomorúbb napja egyben a legboldogabb is volt. Az asszony öt órával azután, hogy eltemette párját, megszülte közös gyermeküket, Avát.
Budapest — Örök dilemma: kellenek-e idegenlégiósok a magyar futballba vagy sem? Pontosabban: kell-e ennyi? Egyértelmű választ nehéz adni, de az tény, az elmúlt évtizedben sikeres futballcsapatok mind alkalmaztak – kulcspozíciókban – külhoni focistákat, így jelenlétükre szükség lehet.
A legfrissebb írek szerint azért következett be a Costa Concordia luxushajó balesete, mert Francesco Schettino kapitány a kabinjában felejtette a szemüvegét.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 64. játéknapján megszakadt a Miami Heat 9 mérkőzésből álló győzelmi sorozata. Az utolsó másodpercekben LeBron James rossz döntést hozott, amely a csapat vesztét okozta.
Hozzávalók: 6-8 vékony szelet csirkemellfilé szárnyas fűszerkeverék 1 kiskanák fahéj 2 db közepes nagyságú piros alma 3 tojás liszt 3-4 dl sör olaj a sütéshez burgonyakrokett 1 kanál áfonyalekvár őszibarack
Hozzávalók: 25 dkg darált keksz 15 dkg porcukor 15 dkg darált dió vagy mandula 5 dkg jó minőségű kakaó 2-3 evőkanál rum kb. 1 dl tej, illetve szükség szerint 15 dkg margarin 1 tojás 1 csomag vaníliás cukor kókuszreszelék
Hozzávalók: Az alaprecepthez: 17 dkg sütőporos liszt vagy liszt és sütőpor 11,5 dkg cukor 8,5 dkg puha vaj 4 evőanál sűrített tej Extrák: 11,5 dkg mazsola vagy bármilyen egyéb mást aszalt gyümölcs apróra tördelt csokoládé ízlés szerint
Csaknem féléves mélypontra, tavaly ősz eleje óta először 500 bázispont alá süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a pénteki londoni kereskedés...