A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított 2012. februári értéke 50,5 pont, ami 0,7 százalékponttal magasabb a januári 49,8 pontnál - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) csütörtökön.
Mérsékelten javult februárban Kína feldolgozóiparának teljesítménye, legalábbis erről tanúskodik a kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) ma közzétett felmérése.
Januárban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Ezen belül jelentősebb mértékben nőttek a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás, valamint a gyógyszergyártás ágazat árai. A járműgyártásban és az energiaszektorban decemberhez képest csökkentek az árak.
Scott Parker, a Tottenham középpályása roppant büszke arra, hogy szerdán az angol válogatott csapatkapitányaként léphetett pályára a Wembleyben a Hollandia ellen 3–2-re elveszített felkészülési mérkőzésen. A 31 éves labdarúgó elmondta, a nyári Eb-n is szívesen viselné a karszalagot, de akkor sem sértődik meg, ha nem ő kapja meg a megtiszteltetést.
Az utóbbi két hétben megduplázódott a SZÉP kártyával rendelkező munkavállalók száma, így már 250 ezren használhatják az új cafetéria eszközt - írja a Világgazdaság csütörtöki száma.
Március 8. és 11. között rendezik meg a rali-világbajnokság harmadik versenyét, amelyen az ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila kettős is szerencsét próbál egy Mitsubishi Lancer EVO 10-es versenyautóval.
Fordulat következett be a feldolgozóiparban, a BMI index szerint a négy hónapja tartó szűkülés után februárban a bővülés irányába fordult a feldolgozóipar. Januárhoz képest a vizsgált részindexek négy kivételével nőttek, és a foglalkoztatottság három hónapon át tartó csökkenése is abbamaradt.
Folytatódik a profitrealizálás az európai piacokon, a vezető részvényindexek mérsékelt csökkenést mutatnak, ezzel összhangban a magyar piac is lefelé vette az irányt. A befektetőket többek közt Ben...
Akadnak árusok, akik már most is 50 forintért mérik a tojás darabját, de a húsvéti főszezonban akár további 10 forinttal kúszhatnak feljebb az árak....
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés többek között a magyar gazdaság kilátásairól, a...
Az idén februárban 4.262 új személygépkocsit helyzetek forgalomba Magyarországon, 20,2 százalékkal többet, mint 2011 azonos hónapjában, az első két hónapban 9.196 volt az új forgalomba helyezett autók száma, ami 31,8 százalékos növekedés tavaly január-februárhoz képest - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató cég.
Az európai széndioxid-kvótát kikezdték az amerikai cégek, majd Kína is tiltakozott, az EU egyelőre hajthatatlan. A "légi háború" újabb fejezete azonban már a nagy európai repülőgépgyártóról szól: az Airbustól több megrendelést is visszavonhatnak. Először a Hongkong Airlines lépett.
Az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers szerdán bejelentette, hogy megválik Hines Ward elkapótól, aki 14 idényen át szolgálta a pennsylvaniai klubot, amellyel ez idő alatt két Super Bowlt nyert. A New England Patriots ugyanakkor jelezte: szívesen megtartaná még egy idényre Chad Ochocincót, de csak abban az esetben, ha az elkapó beleegyezik fizetése csökkentésébe.
A Malév leállásának másnapján kellett volna elindulnia annak a légitársaságnak, amelynek létrehozására a szükséges tőkét, a várható bevételeket, a létszámot és a repülőgépflottát, valamint három hónapra szóló munkarendet tartalmazó három üzleti modell készült - ismerteti az Index.hu a birtokába került, 010 februárjában készült megvalósíthatósági tanulmányt.
Ugyan az ingatlanpiaci hírek mostanában nem az épülő és átadás előtt álló bevásárlóközpontoktól, luxus üzletsoroktól hangosak, azonban ha a jövőbe tekintünk, akkor több felsőkategóriás beruházás...
Problémák vannak a közüzemi díjakkal, illetve a lakáshitel törlesztésével hátralékba került háztartások által igénybe vehető úgynevezett önkormányzati adósságkezelési szolgáltatással az önkormányzatok visszajelzései alapján - írja a Napi Gazdaság....
Négy magyarból három, de a Fidesz szavazók egyharmada is úgy gondolja, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok. A Medián felmérése szerint a Fidesz biztosan vezet, de februárban második a Jobbik volt, a Demokratikus Koalíció pedig nem jutna be a parlamentbe.
10 ember megsérült a török fővárosban, miután egy távirányítású bombát robbantottak egy rendőrőrsnél, közel a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) központjához.
A Citroën manapság kitesz magáért, a DS modellcsalád jól sikerült, ráadásul az alapvető modellek és hajtásláncok terén sem állnak rosszul a franciák, ezúttal pedig dombosabb területre merészkednek, ám ehhez már saját erejük nem elegendő, a Mitsubishi kezét fogva mernek csupán letérni az aszfaltról.
A Magyarországon hatályos minimálbér összege eltörpül a legtöbb uniós országban kapható havi minimumhoz képest - derül ki EUROSTAT legfrissebb közleményéből, melyet a penzcentrum.hu közöl. A közölt adatok szerint meglepő különbségek mutatkoznak az egyes államokban hatályos havi minimálbérek összege között.
2012 januárjában a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Ezen belül jelentősebb mértékben nőttek a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás, valamint a gyógyszergyártás ágazat árai. A járműgyártásban és az energiaszektorban az árak csökkentek az előző év decemberéhez képest - olvasható a KSH jelentésében.
A hosszúra nyúló válság a frissen végzetteket hátrányosan érinti. Az egyetemi állásbörzék a megnehezedett állástalálási esélyekről, a gyakorlatosok és a végzősök közti versenyről számoltak be. Egyre inkább a személyes kapcsolatépítés színterei lesznek a börzék, mivel ma már szinte lehetetlen egy-egy jó nevű vállalathoz az utcáról besétálni. Még a katalógusban szereplő HR-est sem tudja közvetlenül…
Csütörtökön legálisan is elkezdődhetnek a kilakoltatások és árverezések, hiszen lejárt az ezeket tiltó moratórium hatálya - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
Egy és negyedévnyi kihagyás után góllal tért vissza a válogatottba Szalai Ádám. A Mainz csatára folyamatos veszélyt jelentett a kapura a bolgárok elleni felkészülési meccsen. A gyengécskén muzsikáló válogatott 1-0-ra nyert
Négyórás volt a felvétel, mégsem jutott idő rá Alaposan felkészült a ma esti show-jának forgatására Fábry Sándor, mégis bakiparádé lett a felvételből. A stáb tagjai ugyanis annyit hibáztak, mintha összeesküdtek volna ellene. Amikor például a showman azt kérte, hogy igazítsák meg a mikrofonját, helyette felvettek egy jelenetet vele, majd kénytelenek voltak megismételni már jól működő…
A várt enyhe zsugorodás helyett mérsékelt bővülést mutatott a svájci gazdaság 2011 negyedik negyedévében a berni kabinet gazdasági államtitkárságának (SECO) ma közzétett adatai alapján.
Megdrágult és nehezebbé vált a magyarországi bankok finanszírozása, ez pedig gyengíti a bankok hitelezési képességét, így egyre kevésbé tudnak a vállalatok számára hitelt nyújtani - állapította meg 2012 januári hitelezési felmérésében a Magyar Nemzeti Bank.
A FŐGÁZ mostantól a Ferencvárosi Torna Club két szakosztálya sportolóinak eredményes felkészüléséhez és versenyeihez nyújt anyagi segítséget a klubbal kötött megállapodás értelmében.
Mint arról beszámoltunk, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra 12 összecsapást rendeztek, köztük igazán pikáns derbikkel és érdekesen alakuló papírformameccsekkel. Tekintse meg a játéknap 10 legszebb jelenetét!
Ausztriában augusztusig lehet jelentkezni orvosképzésre, amennyiben valaki kimarad a magyar egyetemekről, még mehet Bécsbe tanulni. Semmi sem lehetetlen, de nagyon nehéz bent maradni - mondja az egyik kint tanuló magyar lány. Marosvásárhelyen a tervek szerint hamarosan megalakulhat az orvosi egyetem magyar tagozata, amelyre égető szükség van, jelenleg ugyanis a hallgatók fele magyar. Körképünk.
Egyedülálló a világon az a norvég család, amelyben mindhárom gyerek február 29-én született. A kicsik már meglehetősen nagyok, mivel 1960-ban, 64-ben és 68-ban jöttek a világra, napra pontosan négyévente, de nem precízen megvalósított családtervezés, hanem a véletlen okán.
Prostitúcióra toborzott és szállított magyar nőket európai országokba az a pécsi illetőségű csoport, melynek tagjai ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a belga rendőrséggel együttműködve üzletszerű kerítés gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a napokban.
Sajtóinformációk szerint az új cég a Malév-leállás másnapján indulhatott volna, a 2010-es számok szerint olcsóbban, mint, ami pénz azóta a Malévba ment.
Csökkent tegnap a Facebook értéke a magánkézben lévő vállalatok részvényei számára kereskedési lehetőséget biztosító másodlagos piacon - írja a Bloomberg. Tegnap egy alap adott el részvényeket 40...
Prostitúcióra toborzott és szállított magyar nőket európai országokba az a pécsi illetőségű csoport, melynek tagjai ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a belga rendőrséggel együttműködve üzletszerű kerítés gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a napokban.
A tavalyi negyedik negyedévben 4,3 százalékkal bővült az előző évihez képest a lengyel gazdaság - derült ki a GUS ma közzétett jelentéséből. A piac a növekedés némi lassulására számított, de ezek...